Think Outside The Box

Transindex rovatok


Címke: «szennyezés»

Földi paradicsomaink sem menekülnek a szennyezéstől

Fotó: Dan Taylor/flickr.com

A törökországi Ölüdeniz ragyogó fehér homokjával és kék lagúnájával egyik leginkább édenszerű helynek számít az amúgy folyamatosan beépített török partokon. Az utóbbi időben megnövekedett szennyezés miatt azonban már a környezetvédelmi miniszter is vizsgálatot rendelt el; míg a motorcsónak-tulajdonosok az első számú “gyanúsítottak”, ők inkább a fürdőzők naptejére hárítják a felelősséget.

A Belcekız Motorcsónakok Egyesületének elnöke azt mondta, a szennyezés a környező fenyőfákról, porból és mocsokból származik, a naptej pedig egy másik jelentős tényező. Olvasd el a teljes sztorit

Indirekt módon szennyezik Kína vizeit a nagy nyugati cégek

Fotó: danielfoster43/flickr.com

Egy Greenpeace-nyomozás rávilágított, hogy Nike, Adidas, Puma és egyéb neves márkákat forgalmazó kínai konszern vegyi anyagokkal mérgezi az ország vízhálózatát. A nyomozás eredményeivel kérdésessé vált, mennyi felelősséget kell vállalniuk a nagy cégeknek azét, amit partnereik Kínában művelnek.

A környezetvédő szervezet felderítette a Jangce és Pearl folyókat szennyet textilgyárak és a nemzetközi divatmárkák (Lacoste, H&M) közötti kapcsolatokat. Ez utóbbiak gyakran hangoztatják magas környezetvédelmi standardjaikat.

A Greenpeace azután kezdett el nyomozni, hogy nemrégiben több, a nyugati nagyvállalatoknak dolgozó kínai cég botrányba keveredett. Kínai aktivisták azt mondják, a multik képmutatását bizonyítja, hogy külföldön, nagyon enyhe környezetvédelmi megszorítások között dolgoztatnak.

A szervezet egy éven keresztül folytatott vizsgálatot a kínai textiliparban, amely több mint 50 ezer gyárával a legkiterjedtebb a világon. A környezetvédők mintát vettek a gyárak szennyvízvezetékéből, és Hollandiában, valamint Nagy-Britanniában elemeztették ki ezeket. A mintákban számos olyan veszélyes kémiai anyagot találtak, amelyek az EU-ban és más fejlett országokban tiltottak, Kínában viszont engedélyezett a használatuk. Annak ellenére, hogy csak kis mennyiségben fordultak elő a vizekben, ártalmasak azáltal, hogy nehezen bomlanak le, így idővel felhalmozódhatnak.

Az egyik ilyen gyár Shanghai közelében található. A Nike, az Adidas, a Puma, a H&M és a Lacoste elismerték, hogy kapcsolatban állnak a gyárral, de elhatárolódtak szennyező tevékenységüktől. Ezzel szemben a Greenpeace azon az állásponton van, hogy a Kínában dolgoztató cégeknek erkölcsi kötelessége a tiltott vegyszereket a gyártási folyamat során is betiltani, akkor is, ha az illető országban engedélyezett.

Forrás: TOTB.ro, The Guardian

Gázország, ahol a csapvizet is meg lehet gyújtani

Amerikában annyi a földgáz, hogy bőven ellehet vele az ország hosszú ideig; saját erőforrás, így nem kell külfölditől függeni. Minden szép, jó és olcsó. Kábé ennyi a kampánybeszéd, az ezt követő másfél óra pedig a tények és ellenpéldák, tönkretett egészségek története. Gasland, avagy az Egyesült Államok, ahol gáz bugyog az ivóvízben.

Rácz Tímea

A Gasland az idei Oscar-díjak egyik várományosa volt, 2010-ben pedig elnyerte a Sundance dokumentumfilm-fesztivál zsűrijének különdíját. Josh Fox, a film írója, rendezője, narrátora és fő operatőre akkor kezdett el a témával foglalkozni, amikor telkéért százezer dollárt ajánlottak fel a földgázkitermelők. Az Oscar-gála előtt Fox nyílt levelet tett közzé a Facebook-on, amely szerint a földgáziparban érdekelt személyek összefogtak ellene, hogy az esetleges díjazást megakadályozzák. Olvasd el a teljes sztorit

« következő