Think Outside The Box

Transindex rovatok


Címke: «Székelyudvarhely»

Magbörzéket szerveznek Udvarhelyszéken

magok
photo by Lost Mountain Studio via shutterstock.com

A Civitas Alapítvány a Polgári Társadalomért a Hagyományos magok – a biodiverzitás megőrzésének kulcsa elnevezésű projekt keretében két magbörzét szervez Udvarhelyszéken.

Az események 2016. március 1.-én kedden 16.30 órától Székelykeresztúron, Kriza János utca, 11 szám alatt, az Erdélyi Ifjúsági Egyesület székhelyén, illetve 2016. március 2.-án szerdán 16:30 órától a Székelyudvarhelyi Városi Könyvtárban lesznek

Az előadással egybekötött események keretében Cseke-Árkosi Katalin kertészmérnök a vetőmagok tulajdonságairól, mag előkészítésről és magvetésről fog gyakorlati útmutatót adni. Pakot Mónika, a projekt menedzsere, az Erdélyi Magvetők csoportosulásról tart előadást és bemutatja azokat a tájfajtákat, amelyeket 2015-ben sikerült felszaporítani két kísérleti kertben, továbbadás céljából.

A résztvevők a rendezvény keretében magokat igényelhetnek az alapítványtól és egymással is cserélhetnek. A szervezők kérik, hogy a hozott magokra írják rá a mag nevét és esetleg a tulajdonos nevét is. Ha nincs kéznél hagyományos mag, érdemes a szomszédnál, rokonnál, idősebb családoknál érdeklődni, akik saját használatra termelnek zöldséget.

közlemény

Biomassza lesz az udvarhelyi kidobott karácsonyfákból

karacsony
photo by XAOC via shutterstock.com

A hulladékgazdálkodási vállalat alkalmazottai elszállítják a szeméttárolók mellé kihelyezett fenyőket, amelyeket egy iskola fog hasznosítani.

Koszta Attila a vállalat igazgatója a Székelyhon portálnak elmondta, hogy a Bányai János Műszaki Kollégium udvarára szállítják a fenyőket, ott eltávolítják az esetlegesen rajtuk maradt díszeket, majd egy alapítvány őrlőjében biomasszát készítenek belőlük, ezt használja majd fűtésre a tanintézmény.

Az iskolaigazgató tervei szerint tavasztól csak biomasszával fűtenének, és amennyiben biztonságos munkafeltételeket tudnak biztosítani a diákoknak, ők is besegíthetnek a faőrlésbe. Ily módon didaktikai célt is szolgálna a kezdeményezés. A fenyőket naponta szállítják el a szeméttárolóktól, tegnaptól kezdődően legtöbb két hétig.

erdelyfm

Ezentúl a kórházban adhatják le a lejárt gyógyszert a székelyudvarhelyiek

Székelyudvarhely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának felkérésére, lakossági igénylés alapján, a városi kórház lehetőséget biztosít a lejárt szavatossági idejű gyógyszerek begyűjtésére.

A hivatal közleményben értesíti a város lakóit, hogy a lejárt szavatossági idejű gyógyszereiket minden szerdán 10 és 13 óra között a kórház földszintjén, a 12-es szobában van lehetőségük leadni.

közlemény

>> Segítség! Hova dobjam a lejárt kozmetikumot, vagy az állatorvosságot?!
>> A lejárt gyógyszer veszélyes hulladék. De hogy szabadulhatsz tőle?

Hagyományos magok megmentésében lehet segédkezni

magment
photo by Lost Mountain Studio via shutterstock.com

A Civitas Alapítvány a Polgári Társadalomért a Hagyományos magok – a biodiverzitás megőrzésének kulcsa elnevezésű projekt keretében egy kétnapos képzést szervez 2015. október 20-21.-én (kedden és szerdán), 9 és 17 óra között Lókodban. A következő témák mentén épül fel eme két nap: a tájfajták jelentősége a táplálkozásunkban és a természeti sokszínűség megőrzésében, norvégiai jó példák bemutatása, valamint hogyan működjünk együtt magmentés terén.

A lókodi és az apahidai kísérleti kertekben nagyon sok tájfajta magot sikerült szaporítani, amit 2016 tavaszán fognak szétosztani. Ezért fontosnak tartják, hogy olyan személyekkel, illetve szervezetekkel dolgozzanak együtt, akik magmentőkké szeretnének válni és vállalják egy-egy tájfajta szaporítását a saját kertjükben is.

Jelentkezni 2015. október 16.-ig lehet az alapítvány székhelyén (Székelyudvarhely, Solymossy utca, 29 szám, naponta 9 – 17 óra között), vagy a következő email címen: monika.pakot@civitas.ro lehet.

A kétnapos képzést a norvégiai Norgesvel fogja tartani. A képzésen való részvétel díjtalan, az étkezést és a szállást a szervező biztosítja.

Ingyen buszozhatsz, folyópartot takaríthatsz a mobilitás hetén Székelyudvarhelyen

11990534_537092889774533_1350228986133141574_n

Szeptember 16-22. között Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala több partnerrel újra megszervezi a Mobilitás Hete rendezvényt a Lendületes, sportbarát Székelyudvarhely! program keretében.

Olvasd el a teljes sztorit

Készülhetsz a VII. Udvarhelyszéki Gyümölcsfesztiválra!

Gyumolcsfesztival plakat rovid program

Szeptember 18. és 20. között az udvarhelyszéki faluközösségek értékteremtő terévé válik a székelyudvarhelyi Városi Minifocipálya. Tizenkilenc közösség jelezte részvételét, hogy kiállítja gyümölcsből készült termékeit a VII. Udvarhelyszéki Gyümölcsfesztiválon.

Olvasd el a teljes sztorit

Videó: ilyen látványosan népszerűsítik a bringázást Udvarhelyen

szekler

A Szekler Teker és Bringázz Udvarhely! civil mozgalmak szervezte április 24-én szerveztek egy biciklis felvonulást, amiről aztán remek felvételt készítettek, ni:

Az I love my bike akció célja a kerékpározás népszerűsítése Székelyudvarhelyen, a biciklizés mint életforma mellett kampányolva, lényege a figyelemfelkeltés a biztonságosabb biciklis közlekedésre.

Fákat ültettek a diákok Székelyudvarhelyen a Föld napján

udvarhely

Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala április 24-én, pénteken, a Föld napja alkalmából faültetési akciót szervezett a város több területén, amelyen négy iskola diákjai is részt vettek. A program során 90 fát sikerült a Nagy-Küküllő mentén elültetni, amelyeket a továbbiakban az őket elültető iskolák gondozzák.

A Fenntartható, földbarát Székelyudvarhely! elnevezésű programban részt vettek az Orbán Balázs Általános Iskola, a Tompa László Általános Iskola, a Bethlen Gábor Általános Iskola, valamint a Kós Károly Szakközépiskola diákjai, akik a fák elültetését követően újra megtisztították a Nagy-Küküllő partszakaszait.

A frissen földbe helyezett facsemeték a Junior Étterem parkolója melletti sétányon, a Városi Piac melletti sétányon és a Fások utcánál a két híd (vasúti híd és a csíkszeredai kijáratnál található híd) melletti zöld övezetben várják a diákok további gondoskodását.

Szelektív gyűjtés Székelyudvarhelyen az Újrahasznosítás városa program keretén belül

A Székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal és az RDE Hargita Kft. együttműködésben szervez szelektív hulladékgyűjtési akciókat, amelyek célja elnyerni az Újrahasznosítás városa címet az országos megmérettetésen.

A program keretein belül ma, március 13-án a Tamási Áron Gimnázium 0-IV., valamint V.-VIII. osztályos diákjai a társszervezők segítségével újrahasznosítható hulladékokat gyűjtöttek az iskola udvarán.

Városunk több iskolája is részt vesz a dicséretes megmozdulásokban, amelyekhez a szülők is csatlakoznak.

Ma reggel a Tamási Áron Gimnázium diákjainak 424 kg PET palackot, 986 kg papírt, 62.6 kg műanyag kupakot, valamint 0,7 kg alumíniumdobozt sikerült összegyűjteniük.

közlemény

Időbank: Székelyudvarhelyen nagyon jó kezdeményezés született

idobank

„Abból a felismerésből kiindulva, hogy emberi világunk nem feltétlenül csak a pénz vezetésével kell működjön, hogy megférhetünk egymás mellett a pénzért történő harc és könyöklés nélkül is, a székelyudvarhelyi Civitas Alapítvány a Polgári Társadalomért egy olyan rendszer létrehozását kezdeményezi az udvarhelyszéki közösségek számára, amelyben a pénzért való versengést az együttműködés, a pénzen alapuló kapcsolatokat az időcsere váltja fel, szolgáltatások/munkák biztosítása, kölcsönös segítségnyújtás formájában” – olvasható az Időbank oldalán.

Az Időbank projektet a Civitas Alapítvány a Polgári Társadalomért indította útjának még tavaly júniusban. Azóta a szervezési feladatokkal foglalkoztak, és vélhetően rövid időn belül beindul a közösségi munka is. Szerintük az ilyen típusú összefogás egyáltalán nem idegen a székelyek között, gondolhatunk akár a kalákára, akár a disznóvágásokkor átvitt kóstolókra. Székelyföld ezért jó talaja lehet a hasonló kezdeményezéseknek.

Az Időbank az emberek adottságait aknázná ki: tekintve, hogy mindenki tehetséges valamiben, ezt kamatozhatja a közösség érdekében, ahonnan majd más szolgáltatásokat kaphat ingyen cserébe. Ezzel tehát nem a pénzét, hanem az idejét „dobja be” a közösbe. Persze nagyon fontos szempont az is, hogy ha valaki megosztana valamilyen tevékenységet, akkor azt lehetőleg szeresse is, ne csak azért csinálja, hogy majd az ellenszolgáltatások bekövetkeztével kiegyenlítődjenek a befektetett munkák. És tényleg bármit fel lehet ajánlani: gyümölcsszedést, kőművesmunkát stb.

A tervnek van talán egy pszichológiai hatása is: minél többen felvállalják azt, amit csinálni szeretnének, és részt vesznek egy bizalmi viszonyon alapuló szerveződésben. Ráadásul akár a munkanélküliek is profitálhatnak belőle, hiszen az idejük hasznos kitöltése mellett visszaadhatja az önbizalmat, növelheti az önértékelésüket, valamint hozzájárulhat a kapcsolati tőke kibővítéséhez is, amelyek elengedhetetlenek az álláskeresés és elhelyezkedés folyamatában.

A projekt keretében közösségi találkozókra hívják az udvarhelyszéki közösségeket, ahol a kezdeményezők felvázolják a terveket, és kérdőívek segítségével mérik a résztvevők viszonyulását az ötlethez. Ugyanakkor itt fogják felmérni azt is, ezekben a közösségekben mire lenne tulajdonképpen szükség, valamint az ottaniak milyen tevékenységeket tudnának felajánlani. Így remélhetőleg kialakul egy reális kép az Időbank-rendszer majdani működéséről. A szervezők az ilyen találkozások során Időgazdákat fognak kinevezni. „Az időgazdák helyben segítik az Időbank működését, információval, tanáccsal, ugyanakkor elvégzik a regisztrációt, azon személyek számára kik nem rendelkeznek internetszolgáltatással, vagy olyan idősebbek számára, kik nem értenek hozzá” – mondta el a TOTB megkeresésére Kulcsár Orsolya, az Időbank projektmenedzsere.

„A székelyudvarhelyi Civitas Alapítvány tevékenysége főleg a Központi régióra, s azon belül is inkább Hargita megyére, Udvarhelyszékre összpontosul. Így ez a projekt esetén sem volt kérdés, hogy kiknek szánjuk elsősorban e kezdeményezést. Persze ez nem azt jelenti, hogy például egy kolozsvári nem csatlakozhat, de sokkal kisebb a mozgástere a távolságból kifolyólag, hiszen itt a lényeg, hogy a felhasználók személyesen találkozzanak és szolgáltatásokat nyújtsanak” – részletezte Kulcsár.

A projektmenedzser elmondta, eddig 23 községben és Székelyudvarhelyen tartottak bemutatókat, amelyek után gy gondolják 11 településen indítják be az Időbank-rendszert. „Tíz falusi és egy városi településre gondoltunk a tervezésnél, de ez nem zárja ki a többi udvarhelyszéki települést, hiszen az internetes felületen beregisztrálhatnak. Ez a 11 település igazából egy-egy időgazdával lesz gazdagabb, mint a többi település, akik helyben segítik az Időbank működését, információval, tanáccsal, ugyanakkor elvégzik a regisztrációt, azon személyek számára kik nem rendelkeznek internetszolgáltatással, vagy olyan idősebbek számára, kik nem értenek hozzá.

Kulcsár arra a kérdésünkre, hogy miért pont Székelyudvarhely környékére fókuszálnak, illetve nem terveznek-e más környéken is terjeszkedni, elmondta: a választás azért is esett Udvarhelyszékre, mert sok éves közösségfejlesztő munkájuknak köszönhetően e kistérségben van a legtöbb személyes kapcsolatuk, mely nélkülözhetetlen egy ilyen rendszer megszervezéséhez és működtetéséhez, hiszen bizalmon és kapcsolódáson alapul az egész történet. “Bővítését nem tudom elképzelni olyan értelemben, hogy más térségeket is bevegyünk, hiszen, ezen alternatív közösségeknek van egy fizikai határa, melyen belül igazán működni tud, de reprodukálását viszont látom, sőt, szívesen nyújtjuk majd át tapasztalatainkat” – mesélte.

előző »