Think Outside The Box

Transindex rovatok


Címke: «párizs»

Párizsban volt múlt héten a legszennyezettebb a levegő: drasztikusat léptek

paris
photo by Yarchik via shutterstock.com

A légszennyezés szorongatta Párizs hétfőn felére próbálja csökkenteni az autók számát az utakon.

Miután a szmog kitakarta az Eiffel torony látványát, a párizsi hatóságok bejelentették, hogy legalább a hétfői napon ki fogják zárni az autósok felét a város utcáiról. A polgármester rendelete szerint csak a páratlan rendszámú, vagy legalább három utast szállító autók közlekedhetnek ma, valamint minden elektromos és hibrid jármű.

Ezen kívül egész nap bárki ingyen veheti igénybe a tömegközlekedést Párizsban, ráadásul az elektromos autó kölcsönző programok tagjai egy-egy ingyen órát kapnak, a biciklikölcsönzőkbe pedig mindenki egy napra érvényes előfizetést.

Aki nem tartja be a rendelkezést, az helyben 35 euró büntetést kap, és több mint 1000 rendőr felügyeli, hogy a városban rendben menjenek a dolgok.

„Nagy örömömre szolgál, hogy az állam beleegyezett a hétfői részleges vezetési tilalomba, amit már napok óta kértem” – írta Anne Hidalgo főpolgármester asszony a Twitteren.

A korlátozást akkor indítványozták, mikor az Airparif – a francia kormány által megbízott nonprofit, Párizs és környékének levegőminőségét felügyelő hálózat – veszélyesnek minősülő PM10 mértéket jósolt. A PM10 az 10 mikronnál, vagy egy méter tíz milliomodánál nem nagyobb átmérőjű részecske.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2005-ben bejegyzett irányelve olyan éves PM10 mértéket követel, ami nem jelent többet köbméterenként 20, vagy 24 óránként ötven mikrogrammnál. A párizsi régióban múlt pénteken ez az érték meghaladta a köbméterenkénti 100 mikrogrammot.

Az Associated Press szerint a világszerte több tucatnyi város levegőjének minőségét figyelő Plume Labs megállapította, hogy a múlt hét egy adott pontján Párizs volt a világ legszennyezettebb levegőjű városa. Észak-Franciaország több városában is különböző korlátozásokat vezetnek be a légszennyezés csökkentésére.

A Quartz hozzáteszi, hogy Párizsban eddig kétszer került sor ilyen intézkedésre, legutóbb tavaly márciusban. Akkor 18 százalékkal csökkent a forgalom, a szennyezettség pedig 6 százalékot esett.

Párizsban hamarosan nem lehet nagyon környezetszennyező járművekkel közlekedni

parizs

A fővárosi önkormányzat közgyűlése által hétfőn elfogadott javaslat értelmében a korlátozással párhuzamosan támogatásokkal ösztönzi a városháza a „tiszta járművek” vásárlását.

Anne Hidalgo főpolgármester javaslata a kormány által tervezett energetikai átmenetről készülő törvénytervezet szellemében született.

„Ahogy azt már közel kétszáz város megtette, mi is létrehozunk egy alacsony széndioxid-kibocsátású övezetet, ahonnan fokozatosan kitiltjuk a környezetszennyező járműveket, a dízeleseket és a benzineseket is” – mondta a városvezető a Le Monde című napilapnak adott interjúban.

Július 1-jétől reggel 8 és este 8 óra között a kamionok és a 2001 októbere előtt rendszámot kapott autóbuszok nem hajthatnak be a francia fővárosba, 2016 júliusától pedig a 20 évnél idősebb gépkocsikat, azaz minden hetedik autót, és a 16 évnél régebbi motorokat is kitiltják. A tiltás 2017 és 2020 között válik teljessé, amikor az újabb modellekre, így például a 2011 előtt rendszámot kapott dízelautókra is kiterjesztik.

Az elképzelés ellen egyébként vasárnap több mint kétezer motoros tiltakozott Párizsban, mert úgy érzik bűnbaknak teszi meg őket a városvezetés.

Párizsban az elmúlt hónapokban többször is elérte a határértékeket a környezetszennyezés, az önkormányzat ezért több olyan övezet kialakítását is tervezi a városon belül, ahol korlátoznák a közlekedést, illetve csak a nem környezetszennyező járművek behajtását engedélyeznék. A belvárosban sétáló negyedek kialakítását tervezi az önkormányzat, ahová a kerékpárokon kívül csak a tömegközlekedési járművek hajthatnak be, illetve a helyi lakosok saját gépkocsijukkal.

A korlátozásokért cserébe az önkormányzat 1,7 milliárd euróval kívánja támogatni azokat a párizsiakat és fővárosi vállalkozásokat, hogy az új szabályozás miatt új járműveket vásárolhassanak.

A városháza egyébként a kerékpár- és az elektromosautó-kölcsönző szolgáltatásaihoz, valamint a tömegközlekedési járművek bérleteihez is kedvezményt biztosít a környezetszennyező gépkocsikat lecserélő párizsiaknak, továbbá támogatást nyújt az elektromos kerékpárok vásárlásához. A lakóközösségeket pedig arra ösztönzi, hogy az elektromos gépkocsik számára töltőállomásokat létesítsenek.

mti

Összeesküvés-elméletek a Charlie Hebdo merénylet kapcsán

hebdo1

Nem múlhat el egy olyan esemény, amelyre az egész világ figyel úgy, hogy összeesküvés-elméletek sora ne gyártódna hozzá. Nincs ez másképp a Charlie Hebdo szatirikus lap elleni merénylettel sem. Az interneten (de nem csak, hanem vezető orosz lapokban stb.) felkapott történetekben különböző országok titkosszolgálatairól, de alakváltókról is szó van. Természetesen vallási szélsőségesekről nincs.

Lássuk először, mi gyanús a hívők ezreinek:.

1. Az egyik rendőr, aki a merényletet vizsgálta szolgálati fegyverével vetett véget az életének még szerda este, nem sokkal azután, hogy találkozott a Charlie Hebdo szerkesztőség meggyilkolt tagjainak hozzátartozóival. Helric Fredou negyvenöt éves volt, nem hagyott búcsúlevelet, és 1997-től látott el szolgálatot. Életét jelentéskészítés közben oltotta ki.

2. Gyanúsnak tartják azt is, hogy a merényletet követen mennyire gyorsan adott körözést a rendőrség a Kouachi-testvérek ellen. Állítólag azért ilyen gyorsan, mert a helyszínen megtalálták egyikük jogosítványát. Miután a merényletet követő rövid időn belül az elemzők arról beszéltek, mennyire profi volt a terroristák mozgása, kivégzési módszere, sokan furcsának találtak egy ilyen amatőr hibát. Ha valaki ölni megy, egyáltalán minek visz magával személyazonosságit? A szerkesztőség tagjai különben is többnyire otthonról dolgoztak, honnan tudhatták a terroristák a szerkesztőségi ülés időpontját?

3. Mindkét Kouachi a a francia titkosszolgálat látószögében volt: Saïdról tudták, hogy a Jemenben kiképezte őt az Al-Kaida, Chérif pedig börtönben is ült másfél évet terrorizmus vétke miatt. Ráadásul azt is tudták róluk, hogy a 2008-ban terrorista szervezettel való kapcsolattartás miatt bebörtönzött Farid Benyettou imám előadásait hallgatták rendszeresen. Hogy nem tudtak akkor a készülődő merényletről?

4. A legnagyobb kérdés azonban Ahmed Berabet rendőrhöz kapcsolódik. Ő volt a helyszínre egyik először kiérkező rendőr, akit az egyik terrorista fejbe lőtt „Ha valakit közvetlen közelről egy 7,62 × 39 mm-es karabély lőszerrel fejbe lőnek, akkor amellett a föld nemcsak porzani kezd, hanem gyakorlatilag az történik, mintha egy dinnyét ejtenénk le egy háztetőről” -mondják. A videón azonban nem látszik, hogy vérfolt lenne Berabet teste körül. Még egy gyanúra ad okot a terrorista és a rendőr között lezajlott párbeszéd

– Te meg akartál bennünket ölni?!

– Nem, főnök!

A Kouachi-testvérek

A kouachi-testvérek

Ki tehette tehát, ha nem a fivérek? Az összeesküvés-elmélet hívők első válasza: A zsidók voltak! Szerintük a titkosszolgálatisok szépen bementek, lelőtték a szerkesztőket, és hamis igazolványokat hagytak hátra, így, a Kouachi-fivérek, amint a híradóban meglátták, hogy ők tették, kénytelenek voltak menekülni. Persze arra nincs magyarázat, hogy a Kouachi-fívérek miért nem próbálták tisztázni magukat a vádak alól. A Daily Beast párizsi szélsőséges muzulmán riportalanyai még ezt is meg tudják magyarázni: az alakváltók öltek, s mivel mesterien manipulálnak, így tulajdonképpen meg sem haltak, hanem átvették az muzulmán fivérek szerepét, és dolguk végeztével ott hagyták a hullájukat. Így persze könnyű.

Az izraeli titkosszolgálatot, a Moszadot sejti a múlt heti párizsi merénylet mögött Melih Gökçek, a török főváros, Ankara kormánypárti főpolgármestere. Gökçek szerint a palesztin függetlenség elismerése felé tett nyugati lépések miatt Izrael iszlámellenességet akar szítani a világban. A főpolgármester emlékeztetett arra is, hogy a merénylet óta közel ötven alkalommal támadtak muszlimokra, vagy muszlim imahelyekre.

Orosz források, és a népszerű francia összeesküvés-elmélet gyártó Thierry Meysan szerint azonban Washington áll az események mögött. Egy vezető orosz lap arról írt cikket, hogy ez azért logikus nekik, mivel Franciaország hezitál az oroszok elleni szankciók megszavazásánál.

A másik népszerű elmélet szerint a nyugati titkosszolgálatok együttműködtek az ügyben, a cél pedig az volt, hogy zsidók és keresztények közös háborút indíthassanak a muzulmánok ellen, ezzel (fél)világméretű konfliktus alakuljon ki. Ezt még Jean-Marie le Pen is magáévá tette.

De lássuk, meg lehet-e cáfolni a cikk elején felsorolt tényeket? Az összeesküvés-elmélet hívők azt hiszik, az öngyilkosságot elkövezett rendőr valami olyasmit talált a nyomozás során, ami azt igazolná, hogy a merénylőket felfogadta valamelyik titkosszolgálat (CIA, Moszad stb.). A rendőr így nem öngyilkos lett, hanem természetesen meggyilkolták, és eltussolták az ügyet. Erre különösebben semmit sem lehet mondani. Hogy egy ember mikor és miért lesz öngyilkos, annak számtalan oka lehet.

A személyazonossági kérdése: az elkövetők valószínűleg nem feketébe öltözve érkeztek, egyik felvételen például látszik, hogy kiesik az autóból egy tornacipő. A rendőrség sejtései szerint az eset után visszaöltöztek volna, és úgy hagyták volna el a helyszínt, csakhogy közben kiérkezett a rendőrség, így menekülni kellett. Ilyen körülmények között simán elképzelhető, hogy valamelyiküknek kiesett a ruhájából az igazolványa. Ráadásul egyáltalán nem voltak annyira profi elkövetők, az épületet például eltévesztették, később sikerült őket más emeletre irányítani.

A Kouachi-fívéreknek valóban akadt már dolguk a titkosszolgálattal, csakhogy most nem folyt ellenük semmilyen nyomozás, ügyészségi vizsgálat, amely a megfigyelésüket indokolta volna. Nincs arra vonatkozó jogszabály, hogy ha valakit terrorizmusért elítélnének, azt utána folyamatos megfigyelésnek kellene alávetni.

Leginkább ellentmondásos az Ahmed Berabet rendőr halálát rögzítő videó. Hogyhogy nem folyik a vér? A szakértők arra figyelmeztetnek, hogy Berabet már több lövést is kapott azelőtt, jelentős volt a vérvesztesége. Így nem meglepő, ha az utolsó lövedék már csak befúródik a testbe. A „főnök” megszólításban pedig semmi meglepő nincs: a rendőrrel a félelem és a remény mondathatta, tekintve, hogy nagyon kiszolgáltatott helyzetben volt, egy magát alárendelő hangnemet üthetett meg. Sajnos sikertelenül.

A Charlie Hebdo merénylet után megjelent számában maga is közölt egy kis összefoglalót a keringő elméletekről. Az összeesküvés keselyűi című írásban Jean-Yves Camus felsorolja, hogy a zsidók, a Moszád, a CIA és az Egyesült Államok is „hibásak” voltak már, és azt mondja, ezek „mindenki mindenki ellen”-hangulatot keltenek az országban. Camus a cikk végén kihangsúlyozza, hogy az összeesküvés-elméletek gyártói kollektíven felmentik az iszlámot, miközben mások meg kollektíven elítélik.

Fa formájú szélturbinákkal biztosítaná a közvilágítást egy cég Párizsban

new_wind_2.png.650x0_q85_crop-smart

Jérôme Michaud-Larivière vállalkozó különleges kivitelezésű, a jelenlegieknél esztétikusabb szélturbinákat javasol köztéri használatra. Olyan szélturbinákat tervezett, amelyek egy fa alakú konstrukció leveleiként mindig arra fordulnak, amerről fúj a szél.

Olvasd el a teljes sztorit

Mondtuk már, hogy nők kéne vezessék a metropoliszokat?

Legalábbis olyan nők, mint Párizs polgármestere, akinek eltökélt szándéka, hogy egészségesebb és élhetőbb hellyé változtassa Franciaország fővárosát.

Olvasd el a teljes sztorit

Mégsem tigris a Párizs környékén keresett állat. Esetleg hiúz

Mégsem tigris a Párizstól negyven kilométerre keletre található Montévrain településen keresett állat, hanem valamilyen más fajhoz tartozó macskaféle – közölték a hatóságok az állat nyomainak szakértői vizsgálatát követően.

A friss lábnyomokat – amelyeket péntek reggel egy környékbeli benzinkútnál találtak – a francia nemzeti vadászati hivatal és a helyi állatkert szakértői is megvizsgálták, és kizárták, hogy azok egy tigristől származnak, cáfolva a rendőrség korábbi állítását. Olvasd el a teljes sztorit

Ma indul az elektromosautó-kölcsönző rendszer Párizsban

A nagyközönség is igénybe veheti hétfőtől Párizsban az első elektromosautó-kölcsönző rendszert, az Autolibet, amelyet a fővárosi önkormányzat a négy éve nagy sikerrel működő bérbicikli-hálózat mintájára hozott létre. A kéthónapos próbaüzem után a villanyautók közül 250 darab kezdi meg működését a francia fővárosban és 45 környező településen.

A környezetbarát szolgáltatás lényege, hogy a felhasználó a számára legközelebbi Autolib-ponton kiváltja a gépkocsit, s azt használat után egy másik kölcsönzőhelyen adhatja le. Egyelőre egy ponton csak egy villanyautó áll rendelkezésre, de számuk fokozatosan bővül, s az Autolib-flotta 2012 májusára összesen 1200 kölcsönzőhelyen háromezer miniautóból fog állni. Olvasd el a teljes sztorit

Megkezdte működését Párizs első elektromosautó-kölcsönző rendszere

Kéthónapos próbaüzemmel kezdte meg működését Párizs első elektromosautó-kölcsönző rendszere, amelynek célja a túlzsúfolt főútvonalak tehermentesítése és a környezetbarát járművek népszerűsítése.

Az Autolib nevű hálózat a párizsi polgármester, Bertrand Delanoë által 2007-ben életre hívott Vélib biciklikölcsönző rendszer sikerére építkezik. A kéthónapos próbaidő alatt a párizsiak négy és nyolc euró közötti összegért próbálhatják ki egy fél órára a környezetbarát kocsikat. Olvasd el a teljes sztorit

Párizs, a biciklik után az elektromos autók városa

Jövőre megvalósul az elektromos autómegosztó program Párizsban, jelentette be a Bertrand Delanoë, a főváros polgármestere. Az Autolib nevű projektet eredetileg 2009 végén akarták indítani, végül a tervek csak most kezdenek konkretizálódni.

A biciklisek örömére három éve indult útjára a Velib’ önkiszolgáló rendszer, amely lehetővé teszi a párizsiak és a turisták számára, hogy a városban elhelyezett több száz tároló egyikéből elvigyenek egy kerékpárt és aztán a város egy másik pontján lévő állomáson rakják le. A bérlők befizethetnek a szolgáltatásra egy napra, egy hétre, de akár egy évre is, amennyiben kifizették a 29 eurós éves tagdíjat. Az első félóra ingyenes, azután pedig fokozatosan nő a bérleti díj. Olvasd el a teljes sztorit

« következő