Think Outside The Box

Transindex rovatok


Címke: «kapitalizmus»

Utolsókat rúgja a kapitalizmus

bank
photo by Stuart Miles via shutterstock.com

Európa radikalizálódik, (ezt régóta tudjuk különböző elemzőktől) és mindkét oldal felé teszi. Nemrég megnézték a magyarországi fiatalok politikai orientáltságát, és körükben a két legerősebb párt a Jobbik és az LMP volt. De ha megnézzük az Egyesült Államok elektori kampányát, akkor a két legizgalmasabb alak (Bernie Sanders demokrata és Donald Trump republikánus jelöltek) maga is radikális, és a kapitalista társadalom működését gyökeresen kívánják átalakítani. De míg a jobboldal a legkisebb mértékben kívánja korlátozni a multinacionális vállalatokat működésükben, addig a baloldal akár az államosításokig is elmenne. A kapitalizmus vége azonban nem ezekben fogható meg elsősorban, nem a Szirizába, Podemosba, Corbynba vagy Sandersbe, vagy akár a kurdok jelentős részét a börtönből irányító, újmarxista nézeteket valló Öcalanba vetett hitben, hanem a mindennapi polgári életmódban végbemenő radikális változásokban.

k.á.

A The Guardian brit baloldali újság idei legolvasottabb cikkét Jeremy Mason jegyezte A kapitalizmus vége elkezdődött (The end of capitalism has begun) címmel. A cím elsőként meghökkentő, de ha megnézzük Mason érvelését, egyre kevésbé találjuk annak.

Az utóbbi években Görögországban felcsillant a remény, hogy sikerülni fog megvalósítani a 20. század nagy álmát, hogy a munkásosztály meg fogja szerezni a hatalmat, és a közösségi szolidaritás, a társadalmi igazságosság jegyében fogja a gazdaságot működtetni. Sokan erre az alkalomra vártak az elmúlt 25 évben, de a görög kormány bukása nem jelenti, hogy örökre le kellene mondani a reményről. Mason szerint a posztkapitalizmust egy másfajta baloldal hozza el, amely nem politikai erőkre támaszkodik többé, hanem a technológiai innovációra. Ez a mozgás beláthatatlanabb, mégis egyre inkább része az életünknek.

De mi minden történt az elmúlt 25 évben, ami megengedi, hogy az emberiség egy korszakának végéről beszéljünk? Mason szerint 3 dolog: először is jelentősen csökkent a munka iránti igény, jelentősen összemosódott a határ a szabadidő és a munka között. A munka így felértékelődött, de nem tudja fedezni a társadalom számára szükséges szociális juttatásokat, így az egyre nagyobb automatizálással kell azokat megoldani. Az embereknek ezzel rengeteg idejük fog felszabadulni.

Másodsorban az információk terjedése akadályozza a piacot abban, hogy helyesen határolja be az árakat. Ennek oka, hogy a vállalati logikában általában úgy vélik, hogy az információ minimalizálása a riválisok számára maximális profitot eredményez. Ennek a logikának a következtében az utóbbi 20 évben megpróbálták a törvények erejével szabályozni az információkat, csakhogy egyre sikertelenebbül. Ugyanakkor egyre több olyan feltörekvő vállalat erősödik meg, amely az információ megosztását tűzi ki célul, és közös kezdeményezésekből született.

A harmadik jelentős tényező éppen erre az együttműködésre épít. Gondoljunk például arra, hogy a világ legnagyobb információs adattárát, a Wikipédiát ingyenesen szerkesztik és teszik hozzáférhetővé. Ezzel az enciklopédiaszerkesztést és reklámterjesztést gyökeresen változtatták meg a kezdeményezők, és egy éves szinten 3 milliárd dolláros bevételt hozó vállalatot építettek.

Lassan, és alig észrevehetően mozdulnak el a régi gazdasági struktúrák alapjai. Senki sem szeretne egy újabb, 2008-ashoz hasonló válságot, így sokan alternatív megoldásokhoz fordulnak: párhuzamos pénz jelenik meg, időbankok, közösségi és egyéni munkakörnyezetek. Nemrég Görögországban egy mezőgazdasági nagyvállalat monopóliumot szeretett volna szerezni egy termőmag fajta termesztésére, azonban hamarosan több mint hetven nagyszabású és több száz kisebb kezdeményezés indult ennek meggátolására. Közösségi kertekben, autók csomagtartójában termelték a növényeket, és magbörzéken árusították.

Megosztáson alapuló gazdasági modellek, új kölcsönformák, új, jogi szerződéstípusok jelentek meg mindenütt az elmúlt 10 évben, ezek pedig kiutat jelenthetnek, amennyiben a kormányok támogatását is élvezik. Valószínűleg kénytelenek lesznek élvezni, hiszen egyre több emberben kezd megváltozni az, amit a technológiai felhasználásról, a tulajdonhoz való viszonyról, az információ felhasználásáról gondol.

A 2008-as válság következtében a globális kereskedelem 20, a termelés 13%-kal esett vissza. A kormányok megszorításokkal próbálkoztak, voltak országok, ahol a nyugdíjrendszer teljesen összeomlott, és sok helyen feltolták a nyugdíjazási korhatárt 70 évre, az infrastrukturális beruházások szünetelnek, az oktatást privatizálták. A megszorítások mindig elsősorban a szociális juttatásokat vonják meg. Azonban a válságot előidéző modell újratermelte magát: az árnyékbankolás folytatódik, a juttatások megszűntek, vagy stagnálnak, és az 1% ismét gazdagabb lett.

Az 1950-es évek közepén még az volt az általános gazdasági elmélet, hogy az információt, ami az egész társadalom számára jó, nem szabad áruba bocsátani, aztán a hatvanas évek közepétől egy másfajta elmélet kezdett érvényesülni Kenneth Arrownak köszönhetően, aki bevezette az intellektuális tulajdon fogalmát a közgazdasági közbeszédbe, mondván, hogy a sikeres termék az, ahol az információ alulhasznált. Minden nagy internetes vállalat azóta is próbálja védeni az adatait, amennyire csak jogilag lehetséges neki: a cél, hogy befogják a felhasználói interakciókból született társadalmi adatokat, olyanokat, amelyek eddig nem voltak forgalomban, és kiaknázza azt a tulajdonságukat, amellyel előrejelezhetnek piaci igényeket.

Csakhogy ha a piac jó működése azt vonja maga után, hogy az információt el kell zárni, akkor fordítva is igaz, a szabad információáramlás nem egyeztethető össze a piaccal vagy az abszolút tulajdonjoggal. Csakhogy egyre sikeresebbek azok a kezdeményezések, amelyek nem kívánják “fogva tartani” az információt. Nemrég a milliárdos Tesla-vezér, Elon Musk például ingyenessé tette az általa gyártott elektromos autók forráskódját. Volt egy közgazdász, aki nem tartotta etikusnak a közjót szolgáló információk bezárását, kisajátítását, áruba bocsátását. Karl Marxnak hívták.

Marx a Töredékekben azt vallja, hogy a gépek dolga termelni, az emberek dolga felügyelni a gépeket. Úgy vélte, hogy egy ilyen gazdaság legnagyobb termelőerője az információ lenne. A termelés nem a munka mennyiségétől, hanem a tudás mennyiségétől függene. Ez egy forradalmi kijelentés, Marx szerint ugyanis ellopják a munkásoktól a munkaidőt. Nem a juttatások és a profit aránya a kérdés, hanem, hogy ki mire használja a gépet, a gép által elvégzett munka ugyanis szociális jellegű kell legyen. Marx szerint az ideális gép mindörökké termel, és semmibe sem kerül, így nem mérhető árértékben.

Gondoljunk csak bele, mit jelent ez egy szoftver esetében ma: megalkotása semmibe sem kerül, és mindörökké hasznos. Marx szerint mindenkinek egy ismerethálóban kellene összekötődni, és a tudásról egyszerre kellene információt kapniuk, hogy a fejlesztések mindenkire egyenletes hatással legyenek.

Most azonban másfajta utak nyílnak, félő, hogy a marxit egy hagyományos baloldal nem tudja már megvalósítani. Van helyette hálózattechnológiát használó közös termelés, ez azonban csak akkor működik, ha az információ közösen birtokolt, vagy megosztott. A hálózatteremtés pedig az állam feladata, ahogyan a 19. században az ő feladata volt a szabad piaci kapcsolatok útjait megépíteni, azaz többnyire hagyni a közösségi hálókat, biztosítani azok szabadságát, korlátozni esetleges túlkapásaikat.

Nyilván nem egyszerű a helyzet, a hagyományos modellek nem ismerik el az ilyen hálózatokat releváns gazdasági erőnek, az állam meg többnyire ezer meg ezer szállal kapcsolódik hozzájuk. A posztkapitalista társadalom nem csupán a gazdasági modelljében lenne felismerhető, mint ahogyan ez előző korokban a hasonló változások több szabadságjogot hoztak, talán most is ugyanez lesz a helyzet.

Utópia azt hinni, hogy van élet a kapitalizmuson túl is? Ha egyik fajta szabadság kivívása sikerült, a gazdasági miért ne sikerülne? Ráadásul a mostani helyzet nagyon emlékeztet a tizenkilencedik század végére: a gazdagok uralma a tömegek felett, a gazdagoké, akik uralják a médiát, a politikumot, akik a vagyoni esélyegyenlőségről szónokolnak, de nagy százalékban öröklik azt a vagyont, amely aztán előnyt teremt nekik másokkal szemben, akik kapcsolati tőkét örökölnek.

Meg kell találni az utakat, meg kell teremteni a közösségi projekteket, a humáncentrikus gazdasági modelleket, amelyek a jövőt, a bolygó jólétét is figyelembe veszik. És hogy a gazdaság teljesen ilyenné váljon, talán már nincs is olyan messze.

A baloldali aktivista zsidó nő, az argentín pápa és az ökológia evangéliuma

"Pope Francis at Vargihna" by Tânia Rêgo/ABr - Agência Brasil. Licensed under CC BY 3.0 br via Wikimedia Commons.

Pope Francis at Vargihna” by Tânia Rêgo/ABr – Agência Brasil. Licensed under CC BY 3.0 br via Wikimedia Commons.

A világ egyik legismertebb baloldali értelmiségije, a neoliberális kapitalizmus kíméletlen kritikusa, “egy világi zsidó feminista nő” a Vatikán meghívására egy katolikus bíborossal közösen szólalt fel nemrég egy nemzetközi konferencián Rómában. Újabb bizonyítéka annak, hogy Ferenc pápa nagyon komolyan gondolja, hogy minden befolyását latba vetve rá kell irányítania a figyelmet a klímaváltozás, túlfogyasztás, társadalmi egyenlőtlenségek problémakörére, és ebben mindazokkal szövetségre hajlandó lépni, akik egyetértenek vele.

Olvasd el a teljes sztorit

Ha mind ökofalvakban élnénk, akkor sem lenne fenntartható az emberi társadalom?

"Barrel House" by W. L. Tarbert - Own work. Licensed under CC BY-SA 3.0 via Wikimedia Commons.

Barrel House” by W. L. Tarbert – Own work. Licensed under CC BY-SA 3.0 via Wikimedia Commons.

A világ leghíresebb és legrégebbi ökofalvai is túlhasználják a Föld erőforrásait – írja publicisztikájában az ausztrál Samuel Alexander, a Melbourne-i Fenntartható Társadalom Intézet kutatója.

Olvasd el a teljes sztorit

26A: a kávézó, ahol annyit fizetsz, amennyit tudsz, és annyit fogyasztasz, amennyit akarsz

fotó. Roarmag

fotó. Roarmag

Van egy kávézó Isztambulban, ahol annyit fizetsz, amennyit akarsz, és annyit fogyasztasz, amennyire szükséged van. Már öt éve működik, alapítói politikai baloldali aktivisták. És a modell annyira jól működik, hogy a kapitalizmus alternatívájaként emlegetik. Itt nincsenek főnökök, tulajdonosok, és senki nem kap fizetést.

Özlem Arkun és Özgür Erdoğan egyszerre két helyen nyitottak kávézót Isztambulban: egyet a kormányellenes tiltakozások miatt elhíresült Taksim tér mellett, egyet pedig a Kadiköy negyedben, az anatóliai részen. Özgur azt mondja, azért, mert sokan akarnak kiszabadulni a kapitalista kontroll alól, és sokszor nincs alternatív ezt megtenni. „Azt gondoltuk, ha teremtünk egy helyet, amely a megosztáson és szolidaritáson alapszik, akkor az emberek számára ez inspiratív lesz” – mondja Özgür, aki fiatal apaként reméli, egyre többen fordulnak el a fogyasztói társdalomtól, és a gyerekeinek így jobb jövője lehet.

A 26A története 2009-ben indult el, amikor is politikai aktivisták egy csoportja új helyet keresett, olyat, ahol találkozhatnak egymással is, és amely nyitott mások felé. Olyan társadalmi kísérletet terveztek, ahol a szükségleteket együtt fedezik. A hely nehezen indult be, ez nem csak a vendégek hiányának köszönhető, hanem annak is, hogy a szomszédban egyik felől az isztambuli maffia birtokában vannak épületek, másik felől meg a rendőrség van nagyon közel.

Már akkor is volt mindig friss tea (Törökországban a teázás nagyon fontos társadalmi gyakorlat), ha kliens nem is. Aztán elkezdtek kijárni a Taksim-térre, meleg levest és kávét vittek az ott levőknek. A kávézó tehát egyáltalán nem volt önfenntartó, ha napi húsz csésze teát eladtak, azt már jó napnak titulálták. A politikai aktivisták kénytelenek voltak dolgozni: ki pincér, ki recepciós lett. Aztán az idő teltével a baloldali aktivisták körében elkezdett terjedni a kávézó híre, és elkezdtek érkezni azok, akiknek tetszett, hogy itt egy olyan csoport van, amely nem hisz a hierarchia és a kizsákmányolás semmilyen formájában.

A kávézónak nem volt főnöke, senki nem kapott fizetést, az alapelv az lett, hogy mindenki azt ad, amit tud, és azt veszi el, amire szüksége van. Isztambul üzleti negyedében oázis teremtődött.

Özlem húga, Merve Arkun maga is 2009-től csatlakozott a kávézó közösségéhez, amikor az IMF-ellenes tüntetésekre felutazott a fővárosba. Azelőtt azt sem tudta elképzelni, hogyan lehet négy-öt emberrel egy helyen élni, ma már negyvennel, ötvennel is jól érzi magát egy helyen. Elmeséli, hogy az idő múlásával, ahogyan a többiek is, akik a kollektívában éltek, egyre inkább magáénak érezte a projektet. „Van egy mondás Törökországban, amely így szól: a tudás átok. Valamiképpen hasonló a kollektívába való költözés is: tudom, hogy itt szabadon lehet élni, és soha többé nem akarok egy főnöknek dolgozni.

A kávézó állandó közössége az évek alatt ötvenre nőtt. A legtöbben nemcsak együtt dolgoznak, hanem együtt is élnek Isztambul különböző foglalt házaiban. 2001-ben nyílt meg a második kávéház, amelyet eredetileg second-hand könyvek árusításának és kölcsönzése helyének szántak, majd egy kis bisztróvá alakították át. Nyílt egy harmadik kávézó is, de azt azóta bezárták, mivel a Kartal nevű munkásnegyedben hozták létre, de a pénzeket átcsoportosították a városközpontban végzett politikai tevékenységekre.

A kávézó-kollektíva legifjabb tagja 14 éves, a legidősebb 50. Mindannyiuknak egy a célja: egy olyan világot teremteni, ahol senkit nem zsákmányolhatnak ki gazdaságilag.

A 26A Kávézó megváltoztatta a vendégei életét: hetente összegyűlnek, és közösen döntenek a heti üzemtervről, a pénzcsoportosításról stb. Mindenki véleménye egyformán számít. Még a kezdetekkor eldöntötték, hogy ami az ételt illeti, csak vegetáriánus kosztot fognak árusítani. Ugyanakkor az is világos volt, hogy Coca-Cola vállalat termékeit sem szolgálják itt fel. A helyiségbe bármit be lehet vinni, de ha valaki kólával menne be, azt kedvesen megkérik, hogy vagy igya meg kint, vagy tegye el szem elől.

A tagok sokszor hosszabb időre elmennek. A 26A közössége a szíriai határ mellett tábort épített, hogy a kurdokkal vállaljon szolidaritást, egy másik csoport éppen egy anatóliai faluban segíti a helyi közösséget egy vízerőmű építése elleni tiltakozásban. Mások egyetemeken, megint mások gyárakban tevékenykednek, a strukturált oktatás és a munkások kizsákmányolás ellen lépve fel.

A közösség a zapatista modellt követi, továbbá a spanyol polgárháború anarchista közösségeitől vett át mintákat. A Gezi-parki tüntetések fellángolásakor, 2013-ban, sokan mentek ki a 26A közösségéből is, hogy az Igazság és Haladás (AK) párt intézkedései ellen tiltakozzanak. Az akkori rendőri túlkapások elől remek menedék lett a hely. Pénzt semmiért nem fogadtak el. A tiltakozások során erős szövetség alakult ki a 26A-sok és a Kazova textilgyár meg a Vio.Me munkásai között. Mostanság már egyre több tervet szőnek arról, hogyan lehetne a kezdeményezést nagyobb közegben is megvalósítani.

„Ha öt, vagy tíz év múlva képzeljük el magunkat, úgy vélem, már több kooperatívánk is lesz, ahol nem lesznek főnökök, és ahol nem lesz megkülönböztetés a termelő és a fogyasztó között. Nagyon fontos, hogy ezen kooperítatívák között kialakuljon egy kapcsolat” – mondja egy kávéházi aktivista.

A kávéház megteremtői nem játékként kezelik, amit eddig megvalósítottak, céljuk, hogy megváltoztassák a társadalmi alapberendezkedést. Ez még nem teljes kapitalizmuskritika, de egy működőnek tűnő modell, egy társadalmi kísérlet, amelyet érdemes figyelemmel kísérni.

via roarmag.org

Tim Shanks: a kapitalizmus nem fenntartható. Az átalakulás bekövetkezik, de nem mindegy, hogyan

Steven-Matt_455613_1

A környezet által nyújtott szolgáltatások értéke háromszor akkora, mint a globális GDP, mégis, a természetet mint gazdasági tényezőt a jelenlegi mainstream közgazdasági gondolkodás ignorálja – fejtette ki Tim Shanks, a helyi gazdaságfejlesztés nemzetközi szakértője a Green Reportnak adott interjúban.

A természet módszeres pusztítása elkerülhetetlenül a társadalmi-gazdasági rendszer átalakulásához vezet; erről az alternatív rendszerről nem tudjuk, jobb lesz vagy rosszabb, ez az emberiségen fog múlni – véli.

Négy aggasztó, egymással is összefüggésben lévő problémával nézünk szembe, ezek: az adósságválság, az egyenlőtlenség, a természeti erőforrásokra nehezedő nyomás és a földi életet lehetővé tévő, ingyenes szolgáltatásokat nyújtó ökoszisztémák rombolása. Shanks szerint az utolsó kettő a legnagyobb probléma. A pénzügyi rendszereket, a megszorításra alapuló politikákat, az egyenlőtlenséget az ember generálja, és amennyiben egyetértés születne erről, ezeket – elviekben – fel lehetne számolni.

Ám a természeti erőforrások más kategóriába tartoznak. Végesek, és kiaknázásuk katasztrofális mértékű környezetrombolással jár, olyan rendszereket teszünk tönkre kitermelésükkel, amelyek az életet tartják fönn a bolygón. A környezeti problémákat közgazdasági szempontból mégis alulértékelik. Jelenleg Európában rövid távon növeljük a profitot, de eközben romboljuk az életfenntartó rendszereket – hangsúlyozza a szakértő.

Az átalakulás elkerülhetetlen

A jelenlegi társadalmi-gazdasági rendszerben, bár vannak próbálkozások a fogyasztás és pazarlás visszaszorítására, ez mégsem hatékony, mivel ha valamit felkínálnak nekik és az elérhető, az emberek továbbra is megvásárolják. Általánosságban kellene arra koncentrálni, ami fontos, éspedig az erőforrások végességének problémájára, és akkor az elkerülhetetlen átmenet könnyebb és fájdalommentesebb lenne. Ám minél inkább úgy viselkedünk, mintha hinnénk, hogy a holnap nem jön el, és bármit tehetünk az erőforrásokkal, annál hirtelenebb és fájdalmasabb lesz az átalakulás. Ha okosak és érzékenyek vagyunk, az átmenet elkezdődhet, ha elhalasztjuk, megbánjuk – foglalta össze Tim Shanks.

Ez az átmenet márpedig elkerülhetetlen, hiszen elsősorban azok az ökológiai problémák idézik elő, amelyekkel küszködünk. A kérdés az, a változás jó vagy rossz lesz az emberiségnek? – tette fel a kérdést Shanks. Olyan út is lehetséges, amelynek végeredménye egy fenntartható, hosszú távon az élet fennmaradását szolgáló rendszer, a másik, rémisztő verzió pedig az atomrobbantás utáni korszak, amikor elölről kell kezdeni a civilizáció felépítését.

Alternatív erőforrásokat kell találni

Shanks a WWF Élő Bolygó-jelentésére is hivatkozik, amely megállapítja, az utóbbi négy évtizedben az állatvilág létszáma felére csökkent. A gazdasági rendszerek ignorálják, hogy az értékek és javak a természetből erednek; az életet fenntartó ökoszisztémák 60%-át már elkezdtük rombolni, és a változások már annyira előrehaladottak, hogy nem garantálható a jövőben az életfenntartó képességük megmaradása. Az emberiség erőforrásigénye máris 50%-kal magasabb, mint amennyit a természet regenerálódóképessége fedezni tudna. Vagyis másfél Földre lenne szükség, hogy a jelenlegi igényeket ki tudja elégíteni: ez érvényes a fakitermelésre, amely nagyobb ütemű, mint az új erdők növekedése, vagy az ivóvízkészletekre, melyeknek felhasználása gyorsabb, mint az újratermelődésük, ugyanakkor sokkal több szén-dioxid kerül a légkörbe, mint amennyit a természet tárolni tud.

Más erőforrásokat kell keresnünk, hiszen jelenleg a GDP 5%-át arra fordítjuk, hogy energiát nyerjünk. A hidraulikus repesztéssel sokkal több energiát fogyasztunk el, mint amennyit kinyerünk, az etanoltermelés is energiaigényesebb, mint amennyit eredményez, a kőolajat is egyre drágább lesz kitermelni – véli a szakértő. A “zöld vállalkozások” hatása pedig marginális marad mindaddig, amíg strukturális változások nem következnek be a társadalomban. Amíg ugyanis a profitmaximalizálás a legfőbb cél, a többség ennek szellemében jár el. A “zöld vállalkozások” megjelenése és modellé válása az aktuális kapitalista rendszer alkalmazkodásának jele, de ne felejtsük el, hogy a kapitalizmus az egyenlőtlenséget, a profitot és az erőforrások tönkretételét promoválja. Shanks szerint az alapszabályokat is újra kellene gondolni és tervezni.

A kapitalizmus jellemzője, hogy az embereket szinte észrevehetetlenül manipulálják olyan irányba, hogy önkéntesen járuljanak hozzá a rendszer fenntartásához – véli Shanks. Ha erre ráébresztjük az embereket, és tudatosítják ennek mechanizmusát, valamint azt, hogy ez az egész rendszer nem fenntartható, olyan irányba alakíthatják a társadalmat, hogy az élhetőbb jövő felé haladjon – tette hozzá.

A jövő a helyi gazdaságoké

A strukturális változások nyomán nagyobb társadalmi egyenlőséget, a jövedelmek elosztásában mutatkozó szakadékok eltüntetését, és kiegyensúlyozottabb regionális fejlesztést kell megcélozni. Most fejlesztési gócpontok vannak, nagyvárosok, amelyek ugrásszerűen fejlődnek, miközben a periféria leszakad, ezt kellene megváltoztatni a szakértő szerint.

A helyi gazdaságot nem önfenntartóként kell elképzelni, hanem olyannak, amely a helyi erőforrásokat felhasználva saját termékeket hoz létre – a jövő gazdaságának sikeressége a helyi gazdaságok életképességén fog múlni. Máris van néhány működő példa Észak-Olaszországból, Spanyolországból, amelyek azt mutatják, lehetséges ez a fajta gazdaságfejlesztési út – fejtette ki a szakértő.

Forrás: Green Report via totb.ro

Zöld kapitalizmus vagy társadalmi-ökológiai átalakulás?

banner-2

A gazdasági válságok óta Európában intenzív vita kezdődött a lehetséges megoldási stratégiákról. Túl a neoliberális, megszorításokra alapuló megoldáson két alternatív, progresszív projekt körvonalazódik: az egyik a zöldebb gazdaság felé való átmozdulást sürgeti, a másik a társadalmi-ökológiai átalakulást. A kettőben az a közös, hogy nemcsak a gazdasági-pénzügyi válság meghaladásában látja a megoldást, hanem általános ökológiai szemléletmódot vezetne be.

A Friedrich Elbert Stiftung szervezésében Bukarestben, az Impact Hubban (Halelor u. 5. sz.) tart előadást november 10-én 17 órától e két stratégia előnyeiről és kockázatairól Ulrich Brand, a Bécsi Egyetem nemzetközipolitika-professzora.

Ne vásárolj semmit nap: a kapitalizmust vagy a Földet választjuk?

November 30. a nemzetközi Ne Vásárolj Semmi Nap (Buy Nothing Day). Az Adbusters által kezdeményezett kapitalizmus-ellenes nemzetközi akciónapon arra buzdítanak mindenkit, hagyjon fel a vásárlással, legalább erre az egy napra.

Olvasd el a teljes sztorit

Antikapitalista Monopoly: együttműködésre ítélve


Az alternatív gazdaság társasjátéka mint művészeti projekt (http://www.bighope.hu)

Commonopoly néven a Big Hope (Erhardt Miklós, Dominic Hislop és Elske Rosenfeld) művészcsoport megalkotta a Monopoly antikapitalista verzióját. Kigittelték a játékból a kapitalista mohóságot, a gyűjtögetést és vagyonfelhalmozást, ehelyett a lényeg a játékosok közti együttműködésen van, a közös jó elérése érdekében.

A még 2004-ben kitalált Commonopoly célja egy fenntartható újrahasznosítási rendszer kiterjesztése, a termelési és elosztási folyamatok optimalizálása, az alapvető erőforrásokhoz, pl. tiszta vízhez, levegőhöz való hozzáférés biztosítása az egész közösségnek. Olvasd el a teljes sztorit

Kapitalizmus-kritika az erdő mélyéről: egy dán család lekapcsolta magát a civilizációról

2011-ben a Hejlskov család a fogyasztói társadalom és rohanó világ elől kiköltözött egy svéd erdőbe, ahol az életnek igazi életíze van. Andrea Hejlskov férjével és négy gyerekével szó szerint kivonult a világból: ekkor költöztek el Dániából a vadon kellős közepébe. Távol a stressztől, kifizetetlen számláktól, időhiánytól és attól a mindennapi kényszertől, hogy több és több pénzt keressenek, és többet és többet fogyasszanak.

A család felépített egy faházat – az elején áram, víz, melegítés és internet nélkül. Így kezdték: mindent az alapoktól és lekapcsolva a világról. Az ő választásuk volt, de kényszerválasztás is egyben: a frusztráció előli menekülés. Ma van a házban internet és napelem a tetején, de továbbra is nagyobb háztartási gépek nélkül élnek, ahol mindent házilag próbálnak megoldani – és soha nem terveznek visszaköltözni Dániába. Olvasd el a teljes sztorit

Iskolai egyenruha: közösségi arculatépítő vagy szellemi kényszerzubbony?

Tompítja a társadalmi különbségeket, közösségi identitást erősíthet, vagy a rosszemlékű kommunista iskolarendszer vaskalapos nevelési elveit idézi?

Fél éve a szenátusban elutasították azt a tervezetet, ami kötelezővé tenné mindenhol az egyenruhát. Jelenleg az iskolák kvázi saját hatáskörben, a szülőkkel egyeztetve dönthetnek a bevezetéséről. Néhány erdélyi gimnáziumban létezik valamilyen fajta egyenruha, pl. logóval ellátott póló, iskolacímeres kitűző, de általában véve a társadalmi közvélekedés nem támogatja az uniformist az iskolákban, nem mellékesen a szülők az így is magas iskoláztatási költségek emelkedésétől tartanak.

A téma időről időre akár helyi, akár országos szinten napirendre kerül, augusztusban például Magyarországon is felmerült a bevezetése. Túl a politikai nyilatkozatokon és a szociológiai elemzéseken, a személyes tapasztalatokon alapuló pró és kontra érvek következnek. Olvasd el a teljes sztorit

előző »