Think Outside The Box

Transindex rovatok


Címke: «hangya»

Milyen faj veszi át az emberek helyét a Földön?

majmok01

A legtöbben arra szavaznánk, hogy a beszélő majmok következnek, ha az emberi faj kihalt. De mit mondanak a szakértők?

Valljuk be, az emberek valószínűleg sokkal hamarabb eltűnnek a Földről, minthogy a Nap elpusztítson minden élőlényt a bolygónkon. Feltéve, hogy a kihalásunk közben nem irtunk ki minden egyéb életet, a történelemre hagyatkozva kiszámítható néhány alapvető változás azokra az időkre vonatkozóan, amikor nem az ember lesz a domináns faj a Földön.

shutterstock_102985349photo by Melkor3D via shutterstock

Egy posztapokaliptikus jövőben mi történne az emberek nélkül?

Az alábbi videó részletesen tárgyalja, hogy hogyan fogja visszahódítani a természet az ember által elfoglalt és átalakított terepeket. Hogyan tünteti el a növényvilág az épületeket, hogyan adják meg magukat az építőanyagok a természeti erőknek és élőlényeknek. Ezek az elméletek a már elhagyott települések, településrészek, régiók esetében megfigyelt folyamatokra alapoznak.

Megvan a lehetőségünk arra, hogy nagyjából 50 millió évet ugorjunk előre az időben, és körülnézzük az akkori ex-bolygónkon. A kérdés, amely a legtöbbünket foglalkoztatja az, hogy milyen állatok vennék át a helyünket, mint domináns faj. Ez már több spekulációnak adott terepet, sok író feldolgozta a témát, egy sor jelöltet ismerünk már. „A majmok!” – vágnánk rá a kérdésre egyből. A legesélyesebbek azonban a delfinek, a hangyák és a disznók, valamint a csótányok és a medveállatkák. Azonban a válasz megtalálásához először muszáj tisztázni azt, hogy mit értenek a kutatók „domináns faj” alatt.

„A majmok, juhé!” „Nem.”

Inkább gyakorlati mintsem filozófiai okokból, de néhány norma szerint ma a baktériumok „uralkodnak”. És ez mindig is így volt, a mikrobák idejének 1,2 milliárd évvel ezelőtti hivatalos végétől függetlenül. Az ugyanis nem azért volt, mert a baktériumok megszűntek létezni (nyilván), vagy mert csökkent a túlsúlyuk, hanem azért, mert a „rövidlátásunknak” hála hajlamosak vagyunk nagyobb jelentőséget tulajdonítani a nagy, többsejtű szervezeteknek.

Több számvetés szerint minden öt állatból négy fonálféreg. Ezekből a példákból jól látható, hogy nem az előfordulás, a túlsúly a legfontosabb szempont azt illetően, hogy mit nevezünk domináns fajnak. A képzeletünket sokkal inkább hatalmas, karizmatikus organizmusok ragadják meg.

Egy jó adag narcizmus van az emberekben, amikor kijelölni igyekeznek a domináns fajt, fajokat, és erős az arra irányuló tendencia, hogy az emberi faj egy közeli rokonára aggassuk ezt a címet. A Majmok bolygója például arról fantáziál, hogy az emberszabásúak megtanulhatnának beszélni, és felvehetnék a mi technikai tudásunkat, ha elég idejük lenne rá.

De a nem emberi főemlős társadalmaknak nem lesz alkalmuk ilyesmire, mert valószínűleg nálunk is hamarabb halnak ki. Ma az ember az egyetlen ezek közül, amelyet nem fenyeget kritikusan a kihalás veszélye – ezek a veszélyek pedig, amelyek a kihalásunkhoz vezethetnek majd, valószínűleg nem kegyelmeznek más emberszabásúaknak sem. Egyszerűen fogalmazva: egy olyan esemény, amely az ember kihalásához vezet, azoknak a fajoknak lesz a legveszélyesebb, amelyeknek hasonlóak az élettani követelményeik a mieinkhez.

De fejlődhet egy távolabbi rokonunk az emberi intelligencia és társadalom szintjére?

Nem valószínű, hogy ez bármelyik emlősnek sikerülne, de nem is biztos, hogy erre szükség van. A történelem domináns fajai közül az ember hihetetlen mértékben kiemelkedő intelligenciával és kézügyességgel bír. Ebből az következik, hogy ezek a vonások ugyancsak nem alapfeltételei annak, hogy egy faj domináns legyen. És elképzelhető, hogy nem azoknak a tulajdonságoknak kell fejlődésnek indulniuk egy-egy fajnál, amelyek az ember esetében meghatározóak voltak a dominánssá válás folyamatában.

shutterstock_311615300photo by Chief Crow Daria via shutterstock

Az evolúció nem támogatja az intelligenciát „kedvtelésből”, csak akkor, ha az egy magasabb túlélést vagy sikeresebb szaporodást szolgál. Következtetésképp hiba azt képzelni, hogy az utódaink különösen intelligens vagy szociális lények lesznek, vagy képesek lesznek beszélni, és így tovább.

A válasz nem kielégítő, de legalább hátborzongató

Egyrészt teljesen biztosan megállapíthatjuk, hogy nem a beszélő csimpánzok jönnek utánunk, másfelől viszont nem tudjuk megmondani, hogy fognak kinézni az utódaink.

A történelem már számos tömeges kihalással szolgált, amelyek után a természet aránylag gyorsan regenerálódott. Figyelembe kell viszont venni, hogy többek között Stephen J. Gould őslénykutató szerint az esetlegesség, a „szerencse” nagy szerepet játszott mindig is az állatvilág fejlődésében, alakulásában – ez a mai napig vita tárgya. Mindenesetre ez emlékeztet minket arra, hogy az evolúciós átmenetek olyan komplexek, hogy aligha tudunk mindent, vagy legalábbis kielégítő mennyiségű információt birtokolni a kihalásunk utáni időkről.

A megfejtés: a kutatók szerint nagyon úgy tűnik, hogy a hangyák fogják átvenni az emberi faj helyét a földön. Arról azonban fogalmunk sincs, hogy hogyan fognak pontosan kinézni.

shutterstock_91716581photo by SweetCrisis via shutterstock

A hangyák valószínűleg már most is a világuralomra törésen munkálkodnak, mert olyan sokan vannak, hogy ha megmérnénk az összest, és összehasonlítanánk a súlyukat az összes ember súlyával, nem lenne nagy különbség. De van, aki szerint már most is a hangyák vannak uralmon. És ráadásul hagyományos emberi katonai stratégiákat alkalmaznak, kiváló csapatmunkára képesek.

Sok kicsi sokra megy. És azt se feledjük, hogy a hangyák mennyire hősiesek:

Tetemrehívás: “járványellenes” intézkedések egy hangyametropoliszban

2. kep
Zombi hangya: Ophiocordiceps fajjal fertőzött hangya (fotó: Penn State via flickr)

Az emberek lakta nagyvárosokhoz hasonlóan, a hangyák szociális rendszere is melegágya lehet mindenféle betegségokozónak. A fertőzések elhárítására a hangyák számos egyéni és társas védekezési stratégiát alkalmaznak. Egy több milliós hangyametropoliszban egy sajátos patogén gomba jelenlétét és az ellene való védekezését vizsgáltuk.

Erős Katalin

A hangyák társas lények, az általuk kialakított hangyafészkekben tömegesen élnek együtt a dolgozók (valójában funkcionálisan steril nőstények) egy vagy több királynővel. Egyes hangyafajok ún. szuperkolóniákat, hangyametropoliszokat képesek létrehozni. A szuperkolónia egymással kapcsolatban álló hangyafészkek hálózata, amelyet a dolgozók közötti információs és genetikai kapcsolat fűz egységes rendszerré. A hangyák nagy egyedszáma (több millió) és fészkeik stabilitása (több tíz év) miatt számos patogén és parazita számára jó megtelepedési lehetőséget nyújtanak, ami fokozottan érvényes egy többfészkes rendszerre, ahol a paraziták gyors terjedése és fennmaradása még könnyebbé válik, akárcsak egy emberi metropoliszban.

Ennek megfelelően a hangyáknál a legkülönbözőbb betegségokozókkal és parazitákkal szemben számos egyéni és társas védekezési viselkedési stratégia jött létre. Kölcsönös és öntisztogatással hatékonyan távolítják el a patogének vagy paraziták spóráit, petéit és más fertőző képleteit a testük felszínéről. Képesek olyan mirigyváladékot termelni, amelyek egy része antimikrobiális és gombaölő hatású. Ugyanakkor az alapos fészektisztítás során eltávolítják az elhullott vagy fertőzött egyedeket is. Ezen védekezési stratégiák hatékonysága révén a hangyák kevesebb parazitával rendelkeznek, mint arra tömegességükből elméletileg következtetni lehetne. Így számos izgalmas tudományos kérdés fogalmazódhat meg egy szuperkoloniális rendszer és parazitáikat illetően.

Kutatási területünk a Gyergyói-medencében található, ahol egy őshonos hangyafaj (Formica exsecta – nyomott fejű hangya) több mint háromezer fészekből álló, európai szinten rekordméretű hangyametropoliszt hozott létre. Olvasd el a teljes sztorit

Mi köze a hangyáknak a Facebookhoz?

fotó: crunchdot.com

Jeff Stibel bestsellerében azt állítja, hogy a hangyakolóniákhoz hasonlóan, a túl gyors növekedés miatt a Facebook esetében is eljön az a töréspont, amely válságba sodorja az egész hálózatot. Markó Bálint biológus szerint kicsit erőltetett ez az analógia.

Kulcsár Árpád

Egy évvel ezelőtt Deborah Gordon, a Stanford Egyetem kutatója egy tanulmányában világított rá a hangyakolóniák viselkedése és a TCP-protokoll működése közötti alapvető hasonlóságokra. A TCP (Átviteli Vezérlő Protokoll) a TCP/IP (Átviteli Vezérlő Protokoll/ Internet Protokoll) protokollcsalád részeként főként az internetes információ megfelelő áramlásáért felel, és megelőzi az adatok összekavarodását. Működése során észrevehető, hogy minél kevesebb adattal dolgozik, annál gyorsabb információáramlást tesz lehetővé. Gordon legfontosabb felfedezése éppen ehhez kapcsolódik: a hangyák társadalmában is minél több a rendelkezésre álló élelem mennyisége, annál több egyed hagyja el a kolóniát, hogy élelmet hozzon.

Ebből az elméletből indult ki Jeff Stibel is, aki egy továbbgondolt változatát bemutató könyvével, a magyarra egyelőre még nem lefordított Breakpointal (Töréspont) egyből az eladási listák élén landolt. Stibel a hangyák viselkedéséről levont következtetéseket a szociális hálózatok mintáival összevetve vizsgálta és meglepő hasonlóságokat talált. A szerző foglalkozására nézve egyszerre neurológus és üzletember, a természetet a működési mechanizmusában, technikai vonatkozásaiban és felépítettségében ragadja meg, így analógiái kevésbé tűnnek szimbolikusnak.

Vizsgálatában a Facebookot, mint a szociális hálózatok mintáját vizsgálja. Véleménye szerint a hangyakolóniában egy egyed túlélése ugyanolyan mértékben függ a társakkal való kommunikációs kapcsolatától, mint ahogyan egy Facebook-felhasználó szociális tapasztalata a közösségi hálón kialakult kapcsolatrendszertől. Stibel mindenféle hálózatot – legyen az digitális vagy szociális – a működési sajátosságok alapján ragad meg. E sajátosságok közül pedig az egyik legfontosabb a hirtelen jövő növekedés, az úgynevezett „hipernövekedés” (hypergrowt).

„A természetben minden faj állománya csupán annak függvényében növekedhet, amennyire a rendelkezésükre álló élelemmennyiség megengedi. Ugyanez igaz a technológiára, vagy az üzleti világra is, hiszen amennyiben a piac nem megfelelően kontrollált, ezzel lehetőség nyílik mások számára a gyors feltörekvésre, és esetleg elfoglalni a helyedet” – írja Stibel a Breakpointban. Ahogyan a Facebook minden lehetőséget kihasznál a növekedése érdekében (jelenleg már 1,15 milliárd napi látogatója van), a hangyakolóniák is hasonló ütemben rakják le a tojásokat és rohamosan élik fel az elraktározott élelemtartalékot. Mindkét hálózat hasonló elvekre épül: az egyed igyekszik a tumultusban is megtartani a megszerzett helyét.

Ám, ha a növekedés irama ennyire felfokozott, akkor elkerülhetetlen, hogy a hatékonyság csökkenjen. Eljön az a pont, és Stibel ezt nevezi töréspontnak, amikor a növekedés eléri csúcspontját és válságba sodorja a hálózatot, amennyiben az a problémákat a tagok számának további növelésével próbálja megoldani (a hangyáknál ez 10–12.000 példányszám után következik be, ekkor a kolónia felbomlik). A könyv azt állítja, hogy jobb a töréspont okozta eseménysort hagyni lezajlani, mert a sikeresen létrehozott hálózatok esetében az összeomlás szükségszerű, ám minimális, és ez után egy olyan egyensúlyállapot teremtődik meg, ami aztán konstans sikeres működést tesz lehetővé.

Stibel elemezte a Facebook jelenlegi állapotát is, ugyanis szerinte Zuckerbergék fejlesztése sok tekintetben a töréspontig jutott. Az interperszonális kapcsolatok száma olyannyira megnövekedett, hogy a programozók csapatának valamit tennie kell, hogy a rendszer átláthatóbb legyen az egyes felhasználók számára. Az információk mennyiségének növekedése ugyanis pont azt a kényelmességet szünteti meg, amely a közösségi oldalt, mint kommunikációs eszközt, jellemeznie kellene. Stibel szerint a Facebook-fejlesztőknek, amennyiben nem kívánnak a Myspace, a Friendster vagy a Classmates sorsára jutni, nem szabad figyelmen kívül hagyniuk az elégedetlenkedő hangokat, amelyeket egyre többet lehet hallani. Ugyanakkor az is intő jel, hogy az Amerikai Egyesült Államokban már most csökkenőben van a felhasználók száma.

Stibel azért nem tudja megjósolni, mi fog történni a Facebookkal, ez szerinte attól függ, felismerik-e a fennálló veszélyeket, és mit fognak tenni azért, hogy ezeket elkerüljék. Ugyanakkor egy tanácsot fogalmazott meg a működtetők felé. „Folyton elfelejtjük, hogy a mérnöki módszerek alapjai a biológiai, evolúciós folyamatokban lelhetőek fel – a mienkben, hangyákéban, termeszekében, bármelyikben –, és ebből még rengeteg tanulnivalónk akad. Tanulhatnának belőlük a szociális hálózatok irányítói is, hiszen ők mióta is hozzák létre a rendszereiket, tizenkét éve?” – fejtette ki Stibel a mashable.com nevű weboldalnak.

Markó Bálint, a BBTE Biológia és Geológia kar, Taxonómia és Ökológia intézményének adjunktusa azonban érvelési hibákra hívja fel a figyelmet Stibek okfejtése nyomán. Markó, aki többek közt a hangyaökonómia és –faunisztika szakértője, nem találja szilárdnak Stibel analógiáját.

„A hangyák kommunikációs hálója jóval egyszerűbb, egy milliós nagyságrendű kolónia is – mint például egy erdei vöröshangya (Formica rufa) kolónia a kolozsvári Bükk szélén -, tökéletesen fog működni egyszerű jelekkel. Elég, ha egy egyed viszonylag kevés és csupán lokális információval rendelkezik, és a rendszer nem roppan össze, megfelelően plasztikus marad. Ha a háló néhány eleme kiesik, hát üsse kő. Nincsenek reklámok, nincsenek játékok, nincs zavaró kommentözön, amiből a lényeges információt gyakran lehetetlen elővájni, nincs önfényezés – az evolúció „bünteti” a fölösleges sallangokat, az értelmetlen bonyolultságot. Természetesen egy hangyakolónia is „összeroppanhat”, de nem a szociális hálón támadt lyukak, vagy a kommunikációs csatornák túltelítettsége miatt, ahogy ezt Stibel sugallja. Egyszerűen ökológiai okai lehetnek ennek: egy adott egyedszám-mennyiséget már nem tart el a kolónia környezete” – mondja.

Markó szerint a hangyák és emberek közötti analógiáknak van más, jobban alátámasztott területe: ”A kolónia „osztódással” létrehozhat egy újabb fészket, amely egy újabb helyszínt fog kiaknázni. Ez vezethet a szuperkoloniális hálók kialakulásához. Valami hasonló ráció vezetett a gyarmatosításhoz, de közelebbről, a kisebb falvak, tanyacsoportok nagyobb községek általi létrehozatalához is, ami megoldotta a népességfölösleg elhelyezésének kérdését és csatoltan a hatékonyabb területdominanciát is. A Facebook és az összes többi szociális háló összeroppanása vagy fennmaradása viszont csakis, kifejezetten a kommunikációs hálózat jellegén múlik, no és a piac változó igényeinek felismerésén. Persze, evolúciós szabályok nyugodtan alkalmazhatók erre az esetre is. Ilyen értelemben a könyvben felvetettek akár megszívlelhetőek is lennének, habár a hangyákra való állandó hivatkozás kicsit erőltetett és torzító. Már csak azért is, mert a Facebookon keresztül folyó információtömeg nem az emberi társadalom hatékony működését szolgálja, bár kétségtelen befolyásolja, míg a hangyák kommunikáció hálója a társas rendszerük működésének alapja.

Az éghajlatváltozás megállíthatja a legagresszívabb hangyafaj terjeszkedését


Fotó: PhOtOnQuAnTiQuE/flickr

Az éghajlatváltozás megfékezheti a legagresszívabb hangyafaj világméretű terjeszkedését, sőt, tudósok szerint szűkülni fog a harcias rovarok élettere a következő évtizedekben.

A nagyfejű hangyákat (Pheidole megacephala) a világ száz legerőszakosabb módon terjeszkedő invazív állatfaja közé sorolják: eddig feltartóztathatatlannak tűnő hódításukra jellemző, hogy ma már a dél-sarki kontinenst leszámítva az összes földrészen megtalálhatók. Kutatók azonban most azt jósolják, hogy a globális felmelegedés 2080-ra jelentős mértékben visszavetheti a rovarok további előrenyomulását. Olvasd el a teljes sztorit

A hangyák szexuális élete gyakran a levegőben zajlik


Fotó: Samantha Henneke via Flickr.com

A hangyák szexuális élete többnyire a levegőben, csoportosan zajlik, jóllehet az emberek tudatában az apró teremtmények nem úgy élnek, mint repülő rovarok.

A LiveScience.com tudományos hírportál cikke szerint a hangyatársadalom több kasztra oszlik. A dolgozók és a katonák szárnynélküli, elsatnyult nőstények, küldetésük a kolónia ellátása és védelme. A nem megtermékenyített tojásokból kifejlődő herék szárnyas, termékeny hímek, amelyek kizárólag a párosodás (nemzés) céljából jönnek a világra. A párosodásra képes szárnyas nőstényekből lesznek a királynők: a megtermékenyülés után elvesztik szárnyukat, és megalapítják saját kis családjukat, amelyből később ragyogóan megszervezett kolónia vagy állam alakul ki. A hangyaállamban rendszerint egyetlen királynő van, de egyes fajoknál több királynő is megfér egymás mellett. A királynők a rovarok életében hallatlan kort, 10-15 évet is megérhetnek. Olvasd el a teljes sztorit

40 új, állkapcsos hangyafajt fedeztek fel


A fotó Gary Alpert és David General tulajdona (via livescience.com)

Negyven új hangyafajt fedeztek fel a Fülöp-szigeteken. Ezzel a Fülöp-szigeteken felfedezett fajok száma elérte a kilencvenkettőt, ami közel harmada a világon ismert hangyafajoknak.

A Fülöp-szigeteki Palawani Állami Egyetem kutatói David M. General irányításával több alkalommal végeztek kutatásokat Luzon szigetén. Az első gyűjtéseket 2003-ban és 2004-ben végezték, ahol 27 évvel korábban kiirtották az erdőségeket, hogy új területeket biztosítsanak a kukoricatermesztéshez. Olvasd el a teljes sztorit