Think Outside The Box

Transindex rovatok


Címke: «a kapitalizmus vége»

Utolsókat rúgja a kapitalizmus

bank
photo by Stuart Miles via shutterstock.com

Európa radikalizálódik, (ezt régóta tudjuk különböző elemzőktől) és mindkét oldal felé teszi. Nemrég megnézték a magyarországi fiatalok politikai orientáltságát, és körükben a két legerősebb párt a Jobbik és az LMP volt. De ha megnézzük az Egyesült Államok elektori kampányát, akkor a két legizgalmasabb alak (Bernie Sanders demokrata és Donald Trump republikánus jelöltek) maga is radikális, és a kapitalista társadalom működését gyökeresen kívánják átalakítani. De míg a jobboldal a legkisebb mértékben kívánja korlátozni a multinacionális vállalatokat működésükben, addig a baloldal akár az államosításokig is elmenne. A kapitalizmus vége azonban nem ezekben fogható meg elsősorban, nem a Szirizába, Podemosba, Corbynba vagy Sandersbe, vagy akár a kurdok jelentős részét a börtönből irányító, újmarxista nézeteket valló Öcalanba vetett hitben, hanem a mindennapi polgári életmódban végbemenő radikális változásokban.

k.á.

A The Guardian brit baloldali újság idei legolvasottabb cikkét Jeremy Mason jegyezte A kapitalizmus vége elkezdődött (The end of capitalism has begun) címmel. A cím elsőként meghökkentő, de ha megnézzük Mason érvelését, egyre kevésbé találjuk annak.

Az utóbbi években Görögországban felcsillant a remény, hogy sikerülni fog megvalósítani a 20. század nagy álmát, hogy a munkásosztály meg fogja szerezni a hatalmat, és a közösségi szolidaritás, a társadalmi igazságosság jegyében fogja a gazdaságot működtetni. Sokan erre az alkalomra vártak az elmúlt 25 évben, de a görög kormány bukása nem jelenti, hogy örökre le kellene mondani a reményről. Mason szerint a posztkapitalizmust egy másfajta baloldal hozza el, amely nem politikai erőkre támaszkodik többé, hanem a technológiai innovációra. Ez a mozgás beláthatatlanabb, mégis egyre inkább része az életünknek.

De mi minden történt az elmúlt 25 évben, ami megengedi, hogy az emberiség egy korszakának végéről beszéljünk? Mason szerint 3 dolog: először is jelentősen csökkent a munka iránti igény, jelentősen összemosódott a határ a szabadidő és a munka között. A munka így felértékelődött, de nem tudja fedezni a társadalom számára szükséges szociális juttatásokat, így az egyre nagyobb automatizálással kell azokat megoldani. Az embereknek ezzel rengeteg idejük fog felszabadulni.

Másodsorban az információk terjedése akadályozza a piacot abban, hogy helyesen határolja be az árakat. Ennek oka, hogy a vállalati logikában általában úgy vélik, hogy az információ minimalizálása a riválisok számára maximális profitot eredményez. Ennek a logikának a következtében az utóbbi 20 évben megpróbálták a törvények erejével szabályozni az információkat, csakhogy egyre sikertelenebbül. Ugyanakkor egyre több olyan feltörekvő vállalat erősödik meg, amely az információ megosztását tűzi ki célul, és közös kezdeményezésekből született.

A harmadik jelentős tényező éppen erre az együttműködésre épít. Gondoljunk például arra, hogy a világ legnagyobb információs adattárát, a Wikipédiát ingyenesen szerkesztik és teszik hozzáférhetővé. Ezzel az enciklopédiaszerkesztést és reklámterjesztést gyökeresen változtatták meg a kezdeményezők, és egy éves szinten 3 milliárd dolláros bevételt hozó vállalatot építettek.

Lassan, és alig észrevehetően mozdulnak el a régi gazdasági struktúrák alapjai. Senki sem szeretne egy újabb, 2008-ashoz hasonló válságot, így sokan alternatív megoldásokhoz fordulnak: párhuzamos pénz jelenik meg, időbankok, közösségi és egyéni munkakörnyezetek. Nemrég Görögországban egy mezőgazdasági nagyvállalat monopóliumot szeretett volna szerezni egy termőmag fajta termesztésére, azonban hamarosan több mint hetven nagyszabású és több száz kisebb kezdeményezés indult ennek meggátolására. Közösségi kertekben, autók csomagtartójában termelték a növényeket, és magbörzéken árusították.

Megosztáson alapuló gazdasági modellek, új kölcsönformák, új, jogi szerződéstípusok jelentek meg mindenütt az elmúlt 10 évben, ezek pedig kiutat jelenthetnek, amennyiben a kormányok támogatását is élvezik. Valószínűleg kénytelenek lesznek élvezni, hiszen egyre több emberben kezd megváltozni az, amit a technológiai felhasználásról, a tulajdonhoz való viszonyról, az információ felhasználásáról gondol.

A 2008-as válság következtében a globális kereskedelem 20, a termelés 13%-kal esett vissza. A kormányok megszorításokkal próbálkoztak, voltak országok, ahol a nyugdíjrendszer teljesen összeomlott, és sok helyen feltolták a nyugdíjazási korhatárt 70 évre, az infrastrukturális beruházások szünetelnek, az oktatást privatizálták. A megszorítások mindig elsősorban a szociális juttatásokat vonják meg. Azonban a válságot előidéző modell újratermelte magát: az árnyékbankolás folytatódik, a juttatások megszűntek, vagy stagnálnak, és az 1% ismét gazdagabb lett.

Az 1950-es évek közepén még az volt az általános gazdasági elmélet, hogy az információt, ami az egész társadalom számára jó, nem szabad áruba bocsátani, aztán a hatvanas évek közepétől egy másfajta elmélet kezdett érvényesülni Kenneth Arrownak köszönhetően, aki bevezette az intellektuális tulajdon fogalmát a közgazdasági közbeszédbe, mondván, hogy a sikeres termék az, ahol az információ alulhasznált. Minden nagy internetes vállalat azóta is próbálja védeni az adatait, amennyire csak jogilag lehetséges neki: a cél, hogy befogják a felhasználói interakciókból született társadalmi adatokat, olyanokat, amelyek eddig nem voltak forgalomban, és kiaknázza azt a tulajdonságukat, amellyel előrejelezhetnek piaci igényeket.

Csakhogy ha a piac jó működése azt vonja maga után, hogy az információt el kell zárni, akkor fordítva is igaz, a szabad információáramlás nem egyeztethető össze a piaccal vagy az abszolút tulajdonjoggal. Csakhogy egyre sikeresebbek azok a kezdeményezések, amelyek nem kívánják “fogva tartani” az információt. Nemrég a milliárdos Tesla-vezér, Elon Musk például ingyenessé tette az általa gyártott elektromos autók forráskódját. Volt egy közgazdász, aki nem tartotta etikusnak a közjót szolgáló információk bezárását, kisajátítását, áruba bocsátását. Karl Marxnak hívták.

Marx a Töredékekben azt vallja, hogy a gépek dolga termelni, az emberek dolga felügyelni a gépeket. Úgy vélte, hogy egy ilyen gazdaság legnagyobb termelőerője az információ lenne. A termelés nem a munka mennyiségétől, hanem a tudás mennyiségétől függene. Ez egy forradalmi kijelentés, Marx szerint ugyanis ellopják a munkásoktól a munkaidőt. Nem a juttatások és a profit aránya a kérdés, hanem, hogy ki mire használja a gépet, a gép által elvégzett munka ugyanis szociális jellegű kell legyen. Marx szerint az ideális gép mindörökké termel, és semmibe sem kerül, így nem mérhető árértékben.

Gondoljunk csak bele, mit jelent ez egy szoftver esetében ma: megalkotása semmibe sem kerül, és mindörökké hasznos. Marx szerint mindenkinek egy ismerethálóban kellene összekötődni, és a tudásról egyszerre kellene információt kapniuk, hogy a fejlesztések mindenkire egyenletes hatással legyenek.

Most azonban másfajta utak nyílnak, félő, hogy a marxit egy hagyományos baloldal nem tudja már megvalósítani. Van helyette hálózattechnológiát használó közös termelés, ez azonban csak akkor működik, ha az információ közösen birtokolt, vagy megosztott. A hálózatteremtés pedig az állam feladata, ahogyan a 19. században az ő feladata volt a szabad piaci kapcsolatok útjait megépíteni, azaz többnyire hagyni a közösségi hálókat, biztosítani azok szabadságát, korlátozni esetleges túlkapásaikat.

Nyilván nem egyszerű a helyzet, a hagyományos modellek nem ismerik el az ilyen hálózatokat releváns gazdasági erőnek, az állam meg többnyire ezer meg ezer szállal kapcsolódik hozzájuk. A posztkapitalista társadalom nem csupán a gazdasági modelljében lenne felismerhető, mint ahogyan ez előző korokban a hasonló változások több szabadságjogot hoztak, talán most is ugyanez lesz a helyzet.

Utópia azt hinni, hogy van élet a kapitalizmuson túl is? Ha egyik fajta szabadság kivívása sikerült, a gazdasági miért ne sikerülne? Ráadásul a mostani helyzet nagyon emlékeztet a tizenkilencedik század végére: a gazdagok uralma a tömegek felett, a gazdagoké, akik uralják a médiát, a politikumot, akik a vagyoni esélyegyenlőségről szónokolnak, de nagy százalékban öröklik azt a vagyont, amely aztán előnyt teremt nekik másokkal szemben, akik kapcsolati tőkét örökölnek.

Meg kell találni az utakat, meg kell teremteni a közösségi projekteket, a humáncentrikus gazdasági modelleket, amelyek a jövőt, a bolygó jólétét is figyelembe veszik. És hogy a gazdaság teljesen ilyenné váljon, talán már nincs is olyan messze.