Think Outside The Box

Transindex rovatok


Aktualitás | 13.12.2010

Cserepes fenyő, furnérfenyő vagy csak néhány ág – alternatívák a kivágott karácsonyfákra

Fotó: Hellebardius/flickr.com

Karácsony a dobozok ideje, főleg az ajándékos dobozoké. De az ünneppel kapcsolatos gondolkodás és hozzáállás is néha skatulyázott: egyszer van egy évben, legalább most ne törődjünk a kiadásokkal, hanem legyen meg a szokásos fenyőillat, boldogság, szeretet. A piacról hozunk egy szép fát, feldíszítjük, majd az ünnepek elteltével elviszi a kukásautó.

Pedig szerencsére évek óta számos alternatíva létezik a kivágott fenyő helyettesítésére. Összeállításunkban azt próbáljuk megmutatni, mivel lehet ügyesen leváltani a hagyományos, talpba állított karácsonyfát.

Inside the Box:

A hagyományos, kivágott fenyő. Romániában évente hivatalosan 300 ezer fenyőt adnak el, amelyhez még hozzájönnek az illegálisan kivágott fák, körülbelül feleekkora arányban. Ha semmiképpen nem akarunk a hagyományokról lemondani, vagy nincs lehetőségünk más alternatívára, legalább címkézett fenyőt keressünk, és ne támogassuk a törvénytelen erdőirtást.

A műfenyő. Bár első látásra alternatívát jelent a fák kivágására, a műanyag fenyő előállítása egyáltalán nem környezetbarát. Mindemellett nyomós ok lehet ellene az is, hogy ronda. Bár igazán élethű műfenyőt is lehet kapni, ez általában drága, még akkor is, ha utána több évig fel lehet díszíteni. A fenyőillatról nem is beszélve: ha illatosított spray-jel fújjuk be a karácsonyi hangulat jegyében, a famegmentési szándékunkat rögtön kisebbíti az eredmény.

Outside the Box:

Fenyőágak. Itt azok vannak előnyben, akik fenyves közelében laknak, hiszen mindig akad néhány elhullott ág, amellyel kiválóan fel lehet díszíteni a lakást. Ha máshonnan nem tudunk szerezni, érdemes huszonnegyedikén délelőtt kimenni a karácsonyfaárusok közé (mert egyelőre nem fognak eltűnni), és biztosan el lehet kunyerálni néhány kósza ágat.

Cserepes élő fenyő. A legjobb alternatíva, viszont csak azoknak, akik házban laknak, vagy ünnepek után tovább tudják ajándékozni. Egyre több városban lehet a piacokon is ilyen fenyőt kapni (pl. Szatmáron rengeteg az import cserepes fa), és interneten is lehet rendelni. Az ára borsos ugyan (magasságtól és típustól függően 150 lejtől 800 lejig), de ezt is addig lehet díszíteni, amíg csak felérjük. Ezért jó, ha minél kisebb fenyőt vásárolunk minél nagyobb cserépben, így kiültetés nélkül is nevelgethetjük néhány évig. Persze, mivel a cserepes fenyők nagy része külföldről érkezik, ez sem a legkörnyezetkímélőbb megoldás, a (törvénytelenül) kivágott fáknál még mindig jobb.


Fotó: brazidecraciun.ro

A néni, aki 82 éve ugyanazt a fát díszíti fel. A Tree Hugger számolt be arról a 85 éves skót hölgyről, akinek édesanyja 1928-ban vásárolt egy kis műfenyőt, ő pedig azóta is ugyanazt díszíti fel. Ebben a kontextusban még a műfa is szerethető alternatívának tűnik.

YouTube-képernyőfotó

Végül íme néhány extrémebb ötlet, amely az öko-kategóriába esik ugyan, sokaknak azonban visszatetszőnek tűnhet:

A kartonból készült fenyő kicsit óvodásan hat

A furnérlemez-karácsonyfát csak nagyon bevállalósaknak ajánljuk

Az újrahasznosított üvegekből alkotott dekoráció egyedi, egy bútorüzlet számára készült.

Címkék: , , , ,

3 hozzászólás

  1. A hozzászólás szerzője: Jakab Lőrinc
    Közzétéve: 14.12.2010, 12:13 pm

    sok köze nincs a fenyőfához, de van akinek mindenről ugyanaz jut az eszébe, ezért jó lenne, ha valaki írna egy cikket a Fekete-tenger halairól (román-magyar elnevezésükkel) és horgászatukról, hogy ne csak ezzel maradjunk: http://uh.ro/szines/tudomany/4609-harom-halfaj-maradt-a-fekete-tengerben; szerintem ugyanis csak “guvid”-ból több mint három fajta tengődik még a habokban

  2. A hozzászólás szerzője: Hét alternatív karácsonyfa, a stupid kategóriából » Think Outside The Box
    Közzétéve: 9.12.2011, 1:46 pm

    […] nem fenntartható és újragondolásra szoruló kelléke a karácsony ünneplésének. Tavaly a TOTB is bemutatott néhány alternatívát; a legszimpatikusabbnak a cserepes fenyőt tartom, ugyanis az a […]

  3. A hozzászólás szerzője: Cserepes karácsonyfa: mit tegyünk, hogy ne csak egy ünnepet tartson? » Think Outside The Box
    Közzétéve: 22.12.2011, 2:04 pm

    […] Tavalyi összeállításunkban is a kivágott fenyő egyik legjobb alternatívájaként ajánlottuk a cserepes fenyőt. A nagyobb barkácsáruházakban és kertészetekben egyaránt lehet kapni, de akár online is rendelhető. Mit tegyünk azonban, hogy ne érjen pont ugyanannyit, mintha hagyományosan egy kivágott fát vásárolnánk? […]

Szólj hozzá!