Think Outside The Box

Transindex rovatok


Urban Legend | 17.3.2010

„Székelyföldön nem szolgálnak ki, ha románul kérsz kenyeret”

Húsz évvel a marosvásárhelyi események után megpróbáltunk vitát indítani a magyarok és románok közötti konfliktussal kapcsolatban. Megfigyeltük, hogy ahányszor valamit írnak a román-magyar viszonyokról, feltűnik egy visszatérő motívum, pontosabban a „Nem tudtam egy kenyeret sem vásárolni a Székelyföldön, mert nem szolgáltak ki, ha románul kértem” panasz városi legendája.

Csibi Magor

A mítosz egyebekről is szól, például egyetemista körökben cigiről, de a leggyakoribb sztori mégis a kenyérrel kapcsolatos. A nem magyar többségű megyékben élő románok mesélik, hogyan próbáltak kenyeret vásárolni. Ebből még az is követhezhetne, hogy a székely kenyér valamitől különleges, ha már ennyi vizet zavar.Nem hiszitek el, hogy él ez a legenda? Nézzétek meg bármelyik, román-magyar viszonyt tárgyaló újságcikket, és lesz legálább egy hozzászóló, aki elmeséli, hogyan nem sikerült neki kenyeret venni. Sőt, írjátok be Google-ba egyszerre a „paine”, „harghita” és „limba” szavakat, és meglátjátok, mit ad ki. A hétfőn indult TOTB-vitában és a műsorokban is, amelyekben az utóbbi időben résztvettem, folyton azt kérdezték: „Lehet-e románul kenyeret vásárolni a Székelyföldön?”

Mi elhatároztuk, hogy utánajárunk ennek a kérdésnek. Csíkszeredát és Sepsiszentgyörgyöt, a két magyar többségű megye székhelyét választottuk ki. Hogy ne foghassátok ránk, hogy csak az ottaniak szóbeszédére alapozunk, végeztünk egy kísérletet is. De mindent a maga idején.

Megkérdeztem egy csíkszeredai román újságírót, akivel azóta ismerjük egymást, amióta szülővárosomban elindult a pályája. Mivel napi kapcsolatban áll az ottani emberekkel, neve elhallgatását kérte, és a következőket mondta el:

„Körülbelül 14 éve lakom Csíkszeredában, és nem túlzok, amikor először idejöttem, úgy éreztem magam, mintha külföldön lennék. Olyan környékről származom, ahol több kisebbség él együtt problémák nélkül, így a magyar közösséggel szemben sem volt semmilyen előítéletem. Be kell azonban vallanom, hogy az idők folyamán egy sor nehézségbe ütköztem, és a legtöbb probléma a nyelvi akadályok miatt adódott.

Nem kellemes, amikor interjút szeretnél készíteni, és az utcán közlik veled, hogy “nem beszélek románokkal”, vagy amikor egy intézményvezető kitessékel egy sajtótájékoztatóról „ha nem beszélsz magyarul”. Időközben változott a helyzet, az intézményvezetők megértették, hogy jó nekik, ha a román sajtóban is jelen vannak. És ritka az olyan, aki nem hajlandó interjút adni, de akkor sem azért, mert román vagy, hanem mert ő nem beszél románul.

Ami a szóban forgó legendát illeti, 14 évvel ezelőtt sem történt olyan, hogy ne tudjak valamit megvásárolni, csak azért, mert románul kértem. Most még kevésbé, mert az emberek megértették, hogy a pénznek nincs nemzetisége. Mindemellett néha megesik, hogy az eladó annyira rosszul beszél románul, hogy egyvalamit kérek, és mást kapok. Ez azonban a mutogatás módszerével megoldható.

Az is előfordul, hogy taxit hívok, és nem érkezik meg, mivel a diszpécser háromszori ismétlés után sem értette meg a címet. Nem tudom, tényleg legendáról van-e szó, vagy ez megesett 1989 előtt, és a kollektív emlékezet megőrizte a történetet. Az érdeklődést meg fenntartják a rosszindulatú emberek, vagy a félreinformált újságírók, akik csak szenzációs témákra vadásznak a román-magyar konfliktussal kapcsolatban, valamint a magyar közösségek vezetőinek néhány cselekedete, amelyek a vidékkel kapcsolatos érzékenységre játszanak rá.”

dan manolachescuSzentgyörgyön egy jól ismert román személyiség, Dan Manolachescu vállalkozott arra, hogy megválaszolja kérdésünket. Jó ideig újságíró volt, az „Asociatia Pentru Comunitate” alapítói és koordonátorai közé tartozik, és az itteni románság markáns alakjává vált. Manolachescu egy könyvet is kiadott „Mituri ale Tinutului Secuiesc”címmel, amelyben a mi városi legendánk is megjelenik, és amelyről a szerző a következőket mondta:

„Mindig nevettem, amikor a Hargita és Kovászna megyei románok védelmezői kifogytak a magyarellenes munícióból, és bevetették a legsúlyosabb érvet: „még kenyeret sem tudok vásárolni!” Első reakcióm ilyen képtelenség hallatán az volt, hogy berontsak a konyhába, és ellenőrizzem a kenyérkosarat. A dambovitai analitikusok és politikusok csodálatára a kenyér ott volt, mintegy fityiszt mutatva a tévéseknek. A magyar kezek által formált, román szavakkal vásárolt, és nemzeti árnyalatokkal nem foglalkozó gyomrok által emésztett, bőségesen krumplis székely kenyér van ott vagy nincs ott románok és magyarok asztalán egyaránt.”

Ugyancsak ő mondta el: „Azok számára, akik sohasem hallottak más nyelvet használni egy boltban, elfogadhatatlannak tűnik, hogy az elárusítónő „tessék”-et mond „poftiti” helyett. Ezt az esetek többségében valószínű helyzetet egyszerű statisztikai gyakorlatként is felfoghatjuk: a betérők 80%-a magyar, tehát, ismét statisztikailag, ennyi esély van arra, hogy a párbeszéd is magyar nyelven történjék.

Emiatt gyakran megesik, hogy egy román elárusító magyarul szól a szintén román vásárlóhoz. Nem is beszélve arról, hogy ismertem olyan magyar cégvezetőket, akik pusztán kereskedelmi okokból kirúgták a románul nem beszélő alkalmazottaikat.”

madalinMadalin Guruianu, sepsiszentgyörgyi helyi tanácsos a másik, Kovászna megyei válaszadónk. Braila-i születésű, de 2000 óta él a megyeszékhelyén. A maga során Guruianu aktív tagja a háromszéki közéletnek. Újságíró is volt, 2005-2008 között lapot vezetett, az Asociatia pentru Comunitate keretében tevékenykedett, vitaklubokat szervezett a gyerekeknek, amelyekkel díjakat is nyert, aztán 2008-ban megválasztották független helyi tanácsosnak. Ő így vallott:

„Nagyon szeretek ebben a magyar töbségű városban élni, és sohasem éreztem magam diszkriminálva azért, mert román vagyok. A CV-m is mutatja, hogy kisebbségiként is lehet boldogulni, amíg azokra a dolgokra összpontosítunk, amelyek közelebb hoznak egymáshoz, és nem azokra, amelyek távolítanak.

A románokat nem kiszolgáló székely elárusítónő mítoszát azok terjesztik, akik nem itt élnek, és az ultranacionalisták tartják életben, akik ilyen mondvacsinált bizonyítékokkal legitimálják magukat. Ebből a szempontból releváns az a közvélemény-kutatás, amely szerint a legnacionalistább románok, akik azt hiszik, hogy a magyarok veszélyt jelentenek rájuk nézve, Erdélyen kívül élnek.

Nyilván, akik évszázadok óta együtt élnek itt, sokkal realistábbak, és tudják azt, hogy az átlag magyar és román jól megfér egymással, és hogy mindkét félnek vannak olyan vezetői, akik uszítanak, mert hasznot próbálnak húzni az esetleges konfliktusokból.

Nem győzöm hangoztatni, hogy egyetlen menedékünk egy érdekközösség létrehozása lenne, amely nyelvtől és nemzetiségtől független. Egymás szokásainak, kultúrájának ismerete, a szükségszerű közeledés lépései, a kommunikációs és kohéziós lehetőségek megsokszorozása után rájövünk, hogy legtöbbször a szomszéd nagyobb segítségünkre lehet, mint egy vérrokon. És csak akkor vallhatjuk sikeresnek a közeledést, amikor folytonosan hirdetjük a vallási és nemzeti toleranciát az egyetemes keresztényi felebaráti szeretet jegyében.”

Ugyancsak Madalin Guruianu segített egy apró kísérlet megvalósításában. A szentgyörgyi „Clubul de Dezbateri Academice” fiataljai közvélemény-kutatást végeztek a városban, a „Székelyföldön nem szolgálnak ki, ha románul kérsz kenyeret” legendájának ellenőrzésére. Harminc boltban tesztelték, és arra jutottak, hogy nem igaz. A húsz fiatal beszámolójából egy sem igazolja a fenti állítást.

„Teljesen blőd mítosz, olyanok terjesztik, akik átutaznak ezen a vidéken. Sohasem történt velem, hogy ne szolgálnának ki egy üzletben, ha románul beszélek, habár Szentgyörgyön élek, amióta megszülettem” – mondja a 18 éves Dani Cruceriu. „Az elárusítók kedvessége változó, de ez nem a nezetiségtől vagy a nyelvtől függ, hanem egyszerűen az adott szemény természetétől és temperametumától.”

„Hét éve költöztem Szentgyörgyre a családommal, de sohasem tapasztaltam semmit ezzel kapcsolatban.”- mondta Felicia Marinescu (15). „Egyáltalán nem beszélek magyarul, de minden könnyen ment.” Antonia Mari (19) hozzátette: „Én itt születtem. Sajnos nem tudok magyarul, de nagyon jól érzem itt magam, és sohasem diszkrimináltak az anyanyelvem miatt.”

A vitaklub többi tagja sem tapasztalt negatívumokat a kísérlet alatt. Sőt, ilyeneket mondtak: „Elég jól tudok magyarul, de ha kérni próbálok valamit, és belekavarodok, az elárusítók biztatnak is, hogy mondjam románul.” (Vlad Vidican, 19) Egy kis színfolt: az egyetlen gond abból adódott, hogy milyen kenyér legyen: krumplis vagy nem, szeletelt vagy nem, stb.

Ha nem hisztek nekünk, járjatok utána. Ha mindnyájan tesztelnénk ennek a legendának az igazságértékét, talán jobban megismernénk, kölcsönösen elfogadnánk egymást, és miért is ne, jobb barátok is lehetnénk. Mit szóltok hozzá?

A szöveg a TOTB román változatában

Foto: Flickr – net_efekt

Címkék: , , , , , , ,

23 hozzászólás

  1. A hozzászólás szerzője: reszegh botond
    Közzétéve: 17.3.2010, 11:15 am

    Szia Magor,

    tetszik a lap, és jók a cikkek is. nincs benne pátosz és ez örvendetes.
    boti

  2. A hozzászólás szerzője: Szőcs Imre
    Közzétéve: 17.3.2010, 11:40 am

    Azt hiszem, tudom a megfejtését a mítosznak. 89 előtt tanúja voltam, amikor Tusnádfürdőn a kenyérboltban az elárusító nem szolgálta ki kenyérrel a betérő bukaresti román vásárlót… Mert nem volt kenyérjegye, és szigorúan meg volt tiltva, h jegy nélkül kenyeret adjon el… ezt a bukarestiek a boltból kilépve úgy kommentálták, h azért nem kaptak kenyeret mert románul kérték… Hasonló eset máshol is előfordulhatott.

  3. A hozzászólás szerzője: reszegh botond
    Közzétéve: 17.3.2010, 11:45 am

    ja, és én is találkoztam ezzel a legendával, de a haverok mindig valakit idéztek. soha nem került elő valós személy akivel konkrétan megtörtént.

  4. A hozzászólás szerzője: V10R1C4
    Közzétéve: 17.3.2010, 12:19 pm

    Sziasztok!
    Ebben az a durva ám, hogy én meg pesti/nyíregyházi vagyok, és magyar oldalon meg ugyanígy megy a para a románokkal szemben. Ennek a hátránya az, hogy Erdélyben pl Bukovinához képest relatíve mindenki egy kicsit nyársat nyeltebben mászkál. Régebb voltam barátnőmmel vaegy hetet Erdélyben (Kolozsváron), tök magyar környezetben. A kenyeret azt vagy románul sikerült kérni, vagy kitették, románul köszöntünk. Kész. Néha szóltak, hogy nem kell erőlködni, magyarok:) de ennyi. Aztán átutaztam Bistriţa/Besztercebányán, ott is inkább csak totóztak, hogy na, milyen nyelven fogok megkottyanni (kicsit románosan nézhetek ki:)), Moldvában meg aztán egy volt a baj a magyarral: hogy egy kukkot nem értettek belőle. Igaz nem is nagyon próbálkoztam vele. Angolul beszéltem, néha próbáltam románul, csak féltek, hogy hadarni fognak válaszképp:)

    • A hozzászólás szerzője: Jani bá
      Közzétéve: 17.3.2010, 12:43 pm

      Hm. Bistriţa az nem Besztercebánya, hanem csak Beszterce. Besztercebánya az meg eggyel odébb van (Szlovákia) es Banska Bystrica a “hivatalos” neve.

      • A hozzászólás szerzője: tyuxem
        Közzétéve: 17.3.2010, 1:29 pm

        kösz, Jani bá, olvasva a hozzászólást, én is le akartam reagálni a Besztercebányát, de megelőztél 😛

  5. A hozzászólás szerzője: Zsolt
    Közzétéve: 17.3.2010, 2:50 pm

    Nekem meg az jut eszembe az egeszrol hogy a romanok azt is szoktak mondani a magyarokra akik nem beszelnek romanul, hogy ha mar az orszag kenyeret eszik akkor megtanulhatnanak romanul… hehe

  6. A hozzászólás szerzője: Székely Lűszló
    Közzétéve: 17.3.2010, 3:29 pm

    Szerintem pont forditva igaz!
    Kézdivásárhelyen korábban a PLUS alkalmazott kizárólag román pénztárosokat akik nem voltak hajlandók magyarul megszólalni: mostanra, szomoruan tapasztalom, hogy a Penny Marketben jelennek meg kizárólag román pénztárosok. Irónia a PLUSBAN megtanultak magyarul.
    Másik, olyan orvosokat alkalmaz a helyi kórház akik nem tudnak, vagy nem akarnak magyarul beszélni!!!! Ilyen körülmények között miért épp a helyi Kórházat válasszam????

  7. A hozzászólás szerzője: V10R1C4
    Közzétéve: 17.3.2010, 4:29 pm

    Jani bá, bocsánat, jogos. Hosszú ideig csak Bistriţát mondtam rá, aztán páran kinevettek, hogy van magyar neve is. Beszterce, jogos. A hosszabbik nevű az nem az, az a szlovákiai település.
    Zsolt, ez nem igazán tekintélyelv kérdése kéne legyen (de túl gyakran az). Egyszerűen csak annyi, hogy ha van egy országban egy nemzetiség, akkor tanulja meg egy használható alap-középfokon a hivatalos nyelvet. Mer az célszerű. Attól függ persze, mennyire akar a városa határain kívül menni vagy román anyanyelvűekkel beszélgetni, de akkor sem árt. én is találkoztam Pesten magyarul kukkot se tudó könyvtáros!!! nővel. Tudott angolul, franciául, mert az aránylag közel áll a román logikához – magyarul egyszerűen nem tanult meg. Más baj nem volt vele, de volt benne valami olyan bődületes makacsság, hogy na. És kinek volt jó, hogy ő nem tanult meg még egy nyelvet? Senkinek. Nehezebben boldogult itt, haza is ment.
    Ami nagyon megmérgezheti viszont ezt az erdélyi helyzetet (gondolom én az alapján amit barátnőm mesél meg itt-ott olvasok), az egyfelől a nyelvoktatás nehézkessége (attól, ami a sulikban folyik, a román gyerek se tanulna meg románul), másfelől gyakran a befogadó (a ‘gyári’ román) türelmetlensége. Hogy mit szöszöl, rakosgatja a szavakat, tökölődik a magyar, hiszen ez olyan egyszerű!! Hát pedig nem az, nem kell mindjárt a plafonon lenni… Mindkét fél tudomásul vehetné, hogy a két nyelv kölcsönösen nagyon nehéz a másik számára. A magyarnak a román logikája, hangjai, kifejezései, a román meg eleve hallhat még olyat, hogy ‘de hát nemzetiségi nyelv, mi a fenének megtanulni’… és különben is baromi nehéz a magyar. Szóval mindkét oldalon kellene egy kis nyugi, csak annyi, hogy a másik, az *a másik*, más kulcsra jár az agya, de egyáltalán nem kibaszásból, csak mert ilyen s kész.

    • A hozzászólás szerzője: Buki
      Közzétéve: 17.3.2010, 9:37 pm

      1. A kemeny feju szekelynek (en is az vagyok :D) is be kell latnia, h tetszik, nem tetszik, jobban jar, ha megtanul vmennyire romanyul.
      2. A cikk roman nyelvu valtozatahoz fuzott kommentekbol latszik, h sajna nem nagyon van akivel beszelni roman felrol… Nem rosszindulatbol, csak egyszeruen a “genetikai kodoltsag” miatt.
      Szamtalan olyan roman emberrel talalkoztam (moldvai, olteniai stb), aki eleteben nem latott magyart, de nagyon utalta oket, de miutan megismert… 😉 en lettem az a bizonyos “kivetel”, akivel mindenki szeret peldalozni (a “rendes” magyar). A szamtalan atdumalt ora utan csak egy dologban tudok remenykedni: hatha megprobaljak meghallani (ha nem is megerteni) az en valtozatomat is.

  8. A hozzászólás szerzője: Gyorgy Zippo
    Közzétéve: 17.3.2010, 10:31 pm

    Szereintem meg Felvidek az Felvidek es nem szlovakia, es Besztercebanya is ott van!

  9. A hozzászólás szerzője: V10R1C4
    Közzétéve: 17.3.2010, 11:56 pm

    Gyorgy Zippo: nem lehet egész véletlenül, hogy Felvidék is, meg Szlovákia is a hely, amiről beszélsz? Ahogy Erdély az Erdély, ami belül van egy nagyobb egységben, amit Romániának hívnak. Ezzel még nem sérül a soknemzetiság szelleme, ha csak nem sértik meg az ott élő emberek szándékosan (v. ö. emberi hülyeség, túlhajtott nacionalizmus, politikai szarkeverészet áldásos hatásai).

  10. A hozzászólás szerzője: eniko
    Közzétéve: 18.3.2010, 12:08 am

    Na szoval, akkor most bebizonyitottatok, hogy MOST, MA Szekelyfold ket nagyobbacska varosaban nem fodulhat elo, hogy romanul kersz kenyeret, es nem kapsz. Es talaltatok olyan szemelyeket, akik allitjak, ott elnek, de veluk ez megsem totent meg soha.

    Megis: a hotnews-os forumon tobben allitjak, ez megtortent veluk, gyerekkorukban. Egyes szam, elso szemelyben, nem a baratno-baratnojenek-a-sogornoje kategoria.

    Ugyanezt meseli egy kedves, szamomra megbizhato baratnom. Nincs semmi baja a magyarokkal, de azert azt tenykent emliti, hogy gyerekkoraban atutazoban, egy szekely faluban nem szolgaltak ki, mert csak romanul tudott.

    En hiszek neki – miert ne tennem, meg sosem vert at – es a legjobban tenyleg az haborit fel, hogy egy felnott egy gyermeken vezette le a frusztraciojat.

    Szamomra ez a cikk nem bizonyitja, hogy azok, akik azt meselik, roman szora nem termett kenyer szekelyfoldon, azok hazudnak. Es hat vannak egy paran, akik ezt meselik.

    Nem lehetne inkabb tukorbe nezni, es belatni, hogy kozottunk is vannak olyanok, akikkel nem buszkelkedhetunk, es hogy igen, lehet hogy nehany megkeseredett magyar igy allt bosszut, ha tehette. Annyira hihetetlen? Miert, mert koztunk nincsenek nacionalistak? Szelsosegesek? Akik zsigerbol utaljak a romanokat? Na ne maaa…

    Persze, a tobbseg nem ilyen, de en biztos vagyok benne, hogy nem minden magyar/szekely feje folott lebeg a gloria…

  11. A hozzászólás szerzője: eniko
    Közzétéve: 18.3.2010, 12:35 am

    Meg egy gondolat: egy nagyobb varosban azert sem fordulhatott ez tomegesen elo, mert az emberek szem elott voltak, az elarusito nem tudhatta, nem-e besugo, szekus az, aki bejon es akit visszautasit. Es azert a roman jelenlet eleg massziv volt, rendorseg, katonasag, stb. Szoval nap mint nap ossze futottal egy-egy helyi romannal, tetszik-nem tetszik, akirol nem tudhattad, milyen kapcsolatai vannak, ugyhogy nem nagyon ugraltal.

    De ugye egy kis faluban, ahol esetleg a rendor is a kozsegkozpontbol kell atjojjon, ha valami gond van, miert nem lehetne megszivatni egy atutazoban levo embert, akin most aztan leverheted minden serelmedet – hogy teged is megszivattak, mert nem tudsz romanul. Kolcson kenyer visszajar, nemede? – gondolhatta az egyszeri elarusito. Ugyan kihez is mehetne panaszra ez az atutazo/taborozo gyerek… Es ha megtehette, akkor biztos kerult 100-bol 1, aki meg is tette.

    Ertem en, Magor, hogy reagalni kellett ezekre a tortenetekre, de miert kellett urban legendde degradalni? Igy hazugga minosited azt, aki allitja, ez vele megesett – jelen esetben a kedves Raluca baratnomet, es ettol az en cukrom is felmegy, mert en hiszek neki.

    Az emberi rosszindulat es butasag hatartalan. Es a magyarok is csak emberek…

    Uff. Beszeltem, kimergelodtem magam, es mostamar tenyleg befogon a szamat.

  12. A hozzászólás szerzője: bjpsz
    Közzétéve: 18.3.2010, 5:01 am

    Megosztok veletek pár érdekes esetet:
    1. 2007 tavasza, kb., Parajd, Gyergyó felé tartva megállok a központban, olasz fagyizó közelében egy kis bodé, pirosas, finom a szendvics, burger. Előttem 2 románul beszélő fiatalember, illedelmesek egyébként mialatt várnak a mikrós melegítésű kajájukra, megkérdik a kb. 19 éves eredeti székely jányzót: “Servetele nazale aveti?”!!! No erre én is felfigyeltem. A kisjány visszakérdezett, törve, de illedelmesen. Leesett: mondom PZS-t kérnek:) Mosolyogtunk mindannyian rajta!
    Éhen sem haltak, orrot is “törölhettek”!
    Tanulság: mindet meg lehet érteni, mindet el lehet érni, csak akarni köll!

    2. 3 hete, Budapest, Heim Pál gyerekkorház (8 éve élek anyaországban), bevonulunk szakorvoshoz a 2 csemetémmel. Fiaim a folyosói rémület után felszabadultan esnek neki a vizsgálóban elhelyezett játékdoboznak.
    Formaságok következnek: gyerekek, szülők adatai, közben rekcumozom kicsinyeim.
    “Apuka, honnét érkeztek?” Mondom, csak 100 km-ről. “És egyébként honnét?”
    “Miért?”-kérdem. “Mert tetszik, mennyire ízesen beszél a gyerekeivel”-mondá az orvosnő.

    Tanulság: bár eddig sem igyekeztem “változtatni”, “beolvadni”, de még “különcködni” sem, jó tudni, érték minden “nyelvjárás”!

  13. A hozzászólás szerzője: zsuzska
    Közzétéve: 18.3.2010, 8:36 am

    Ezek a cikkek romnán sajtó, médiában is jó lenne, ha megjelennek, ha fordításban, akkor is!
    Igy csak magunkat nyugtatjuk, akiket kellene, azok nem olvassák!

  14. A hozzászólás szerzője: E. Ferencz Judit
    Közzétéve: 18.3.2010, 9:40 am

    Mostanság talán ritkábban találkozom ezzel a hülyeséggel, ezelőtt 10-15 évvel viszont Bukarestben szinte naponta hallottam. Az illetők – ahogy azt Boti is megjegyezte – általában mást idéztek. S én mindig elgondolkodtam: miért is tódulnak a tömegek Székelyföldre kenyeret vásárolni … ha már köztudott, hogy nem szolgálják ki őket ?

  15. A hozzászólás szerzője: Sanyika
    Közzétéve: 18.3.2010, 3:52 pm

    Csíkszeredában több esetben román kiszolgálóval találkoztam, románul kellett beszélnem vele. Bevallom, magamban kissé bosszankodtam emiatt, hogy még itt is… De nem tettem a makacs székelyt, hanem románra váltottam, hozzászoktam Kolozsváron.
    Amúgy partiumi magyarok többen panaszolták nekem, hogy mennyi román szót hallottak Csíkban és Gyergyóban. Mert bennük az a legenda élt, mielőtt ide jöttek, hogy itt csak magyarok élnek…

  16. A hozzászólás szerzője: V10R1C4
    Közzétéve: 18.3.2010, 4:31 pm

    eniko, mindkét oldalról van egy feszültség. Néha még a politika is rászáll, ami még rosszabb. Persze mindkét fél jogosnak érzi a dühét, ami még nehezít a helyzeten egy lapáttal.
    Tudom, mint pestinek, ezeket nekem nem illene tudnom. De hát követem az eseményeket, nem csak úgy szövegelek, mert szerelmes vagyok a nagy eszembe. Nem vagyok senkinél se okosabb, ezek csak meglátások.
    Arról kellene leválni – nem neked, hanem annak, aki találva érzi magát -, hogy ‘a románok’ vagy ‘a magyarok’ automatikusan ellenfelek és azonnal elvárásokkal rontanak neki a másiknak. Lehet, hogy így van, mint a te ismerősöd esetében, aki kifogta az elves magyart, aki pontosan az orra hegyéig látott, és valószínűleg köszönni se tudott/akart románul (hallottam mindkét oldalról ‘rémtörténeteket’). Ugyanígy erre tuti, hogy lesz, aki ráfeleli, hogy rá tegnap dohogtak a hivatalban, mert akcentusa van. És így el lehet pingpongozni ezzel a témával, hogy akkor ki a mérgesebb és kinek jogosabb.
    E. Ferencz Judit: ez hasonló vicc, mint amikor anno Moldvába készültem. Erdélyiek próbálták leírni, hogy mi van ott. Húsz évvel ezelőtti állapotok, provincializmus, törökbudi… hú, ne menj oda, me nem jössz vissza. Bukovinába mentem, és nem láttam a vázolt borzalmas állapotokat. Egy furcsaság volt: ahhoz képest, mennyire jönnek-mennek, látogatják egymást, másik régióban dolgoznak stb, egy káosz a közlekedés. Amit mi tapasztaltunk: eleve Pestről busszal el lehet jutni Besztercéig, s kész, ott a világ vége. Aztán ha Iaşi-ba akartunk volna menni (ahogy az még tervben van), még legalább egy átszállás lett volna, mert az a vonal, amin mi mentünk Câmpulung Moldovenesc-re, nem megy keresztül mindenen.
    Sanyika, ez egy nagyon erős identitásképző torzítás. Lehet, hogy kevesebb román volt, mert anno fentről is belekavartak a nemzetiségi összetételbe, hogy kijöjjön a statisztika. De, hogy egyáltalán nem hangzott el román szó a Partiumban vagy Erdélyben… az se igaz így. Ezek a magyarok szoktak a legjobban felháborodni, ha az elméletük román variánsával szembetalálják magukat.

  17. A hozzászólás szerzője: Sanyika
    Közzétéve: 18.3.2010, 5:29 pm

    @V10R1C4:
    Egy szóval sem állítottam, hogy itt korábban nem lehetett román szót hallani, hisz itt Székelyföldön élek s itt nőttem fel, a lépcsőházunkban négy román család lakott. Hanem csak azt mondtam, hogy partiumiak meglepetten újságolták, “mennyi román szót hallottak Gyergyóban”. Én pedig, sokévnyi kolozsvári távollét után, szintén meglepődtem kissé, hogy Csíkszeredában a gyógyszertárban románul válaszoltak, meg két bevásárlóközpontban is. Nekem nem jelent gonodt románul megszólalni ilyen helyzetekben, de nem nagyon számítottam rá. Ennyi. 🙂

  18. A hozzászólás szerzője: V10R1C4
    Közzétéve: 18.3.2010, 7:40 pm

    Tudom, hogy nem te mondod ezt, hanem idézted. De te olvasod. Amúgy meglepő lehet, hogy lutri, hogy akihez beszélsz, milyen nyelven fog megszólalni… de ha eleve románul kezdesz, akkor juszt is magyar lesz az illető:) néz egy darabig, majd szól, hogy ne szakadj meg, magyarul is érti;)

  19. A hozzászólás szerzője: Gáspár Sándor
    Közzétéve: 22.3.2010, 9:34 am

    Szőcs Imre bejegyzéséhez kapcsolva csak annyit mondok, hogy ezt a kenyeres legendát már 89 előtt ismertem, éspedig úgy, hogy valaki hallotta, hogy valaki mást nem szolgáltak ki. …. Azon viszont nem csodálkozom, ha időnként neheztellnek magyarok, mert valaki nem beszél magyarul, miután több éven át élt magyarok között. Gyermekkoromban a környéken három-négy román család élt, volt közöttük erdélYi, de oltyán is, viszont mind megtanultak a környezetükben magyarul. Egy részük ma is Vásárhelyen él, ma is román, gyermekeik is azok.

  20. A hozzászólás szerzője: nelli
    Közzétéve: 23.3.2010, 4:52 pm

    csak két megjegyzés: volt erről már cikk néhány évvel ezelőtt a román sajtóban, a hotnewson talán, vagy a dilemabna, vagy az evenimentulban, én már nem tudom, de román sajtósok elmentek a székelyföldre kenyeret vásárolni, csak hogy hallám. és nem maradtak éhen. ez persze nem azt jelenti, hogy senkivel nem történhetett meg.

    a másik: én azért emlékszem arra, hogy kétezeröt decembere után volt olyan kocsma, ahol magyarországikat nem szolgáltak ki – ez csak arra példa, amit fentebb írt valaki: hülyeségért és makacsságért mi se megyünk a szomszédba.

Szólj hozzá!