Think Outside The Box

Transindex rovatok


Aktualitás | 7.10.2010

Párizs, a biciklik után az elektromos autók városa

Jövőre megvalósul az elektromos autómegosztó program Párizsban, jelentette be a Bertrand Delanoë, a főváros polgármestere. Az Autolib nevű projektet eredetileg 2009 végén akarták indítani, végül a tervek csak most kezdenek konkretizálódni.

A biciklisek örömére három éve indult útjára a Velib’ önkiszolgáló rendszer, amely lehetővé teszi a párizsiak és a turisták számára, hogy a városban elhelyezett több száz tároló egyikéből elvigyenek egy kerékpárt és aztán a város egy másik pontján lévő állomáson rakják le. A bérlők befizethetnek a szolgáltatásra egy napra, egy hétre, de akár egy évre is, amennyiben kifizették a 29 eurós éves tagdíjat. Az első félóra ingyenes, azután pedig fokozatosan nő a bérleti díj.

A 2007 júliusában útjára indított kezdeményezésnek persze megvoltak a maga hibái. A városnak a teljes, 20 ezer darabos kerékpárflottát le kellett cserélnie két éven belül az adófizetők pénzéből, mert megrongálták vagy ellopták a közlekedési eszközöket. Mindent egybevéve hatalmas siker a Velib’, amelyet a reklámnagyhatalom JC Decaux üzemeltet cserében extra reklámfelületekért a párizsi utcákon.

Az Autolib működtetéséért jelenleg három vállalat versenyzik, közöttük az állami vasutakból és az Avis autókölcsönző vállalatból alakult konzorcium.

A német Der Spiegel lap arról számol be, hogy 2011 júniusában kezdődhet az Autolib tesztelési időszaka és szeptemberre már egészen működőképessé válhat. A város mintegy 700 pontján háromezer elektromos autó áll majd az érdeklődők rendelkezésére. Havi 15 euró tagsági díj és félóránként plusz 5 euró használati díj ellenében bárki elvihet egy elektromos autót.

A program ingyen parkolóhelyet is biztosít a zöld sofőröknek annak a bérlőpontnak a közelében, ahová éppen tart. A nem túl alacsony ár még mindig olcsóbb, mint a taxi vagy a parkolási díj a belvárosban. Ha a projektnek sikere lesz, a tervek szerint a város több tízezer régi autótól szabadulhatna meg.

Gazdasági szempontból a projekt hatékonysága már kérdésesebb. Az Autolib 3000 autója 45 ezer magánautót képes helyettesíteni. Párizsban egy gépkocsi fenntartása évi 7 ezer euróba kerül, így az Autolib elviekben évi 315 millió eurót takaríthat meg a párizsiak számára. Mindemellett az utak kevésbé rongálódnának, kevesebb lenne a baleset és a levegőszennyezés. Ám az elektromos autók jóval értékesebbek, mint társaik és félő, hogy akárcsak a Velib’ projekt esetében, itt is számos jármű eshet vandalizmus áldozatává. Nemcsak a szándékos rongálás, a véletlen balesetek is jóval nagyobb kárt okozhatnak, így a projekt nem kevés kiadásába kerülhet a városnak.

Az azonban bizonyos, hogy jövő nyáron, a projekt startolásakor rengetegen lesznek kíváncsiak arra, hogyan is működik. Ha beválik, a párizsi gyakorlat több európai nagyváros számára példaértékű lehet majd.

Forrás: Tree Hugger/Der Spiegel/MTI

Címkék: , , ,

Egy hozzászólás

  1. A hozzászólás szerzője: barni
    Közzétéve: 7.10.2010, 5:42 pm

    “A városnak a teljes, 20 ezer darabos kerékpárflottát le kellett cserélnie két éven belül az adófizetők pénzéből, mert megrongálták vagy ellopták a közlekedési eszközöket.”

    Pontositas: Ket ev alatt a biciklik 80%-a esett vandalizmus vagy lopas aldozataul. Ennek csak kis resze volt javithatatlan (lecserelendo). A rendszer fenntartasi koltsegeit a JC Decaux allja, nem az adofizetok.

Szólj hozzá!