Think Outside The Box

Transindex rovatok


Aktualitás | 1.2.2016

Erdélyi falvakban is probléma a vízhiány

cikkek_59662

A legtöbb erdélyi városban még nem jelent problémát a vízhiány: a gyűjtőtavakból, artézi kutakból, folyók vagy patakok tisztított vizéből ellátott vízhálózatok még bírják a lakosság ellátását. Ám kisebb településeken, amelyek még nem csatlakoztak rá a városi vízhálózatra, vagy ahol egy kisebb, forrásokból táplált rendszer látja el a háztartásokat, egyre gyakoribb probléma, hogy elfogy a víz.

B.D.T.

Az ENSZ fenntartható fejlődési céljai között kiemelt helyen szerepel, hogy 2030-ra minden ember számára elérhető legyen a vezetékes víz és a csatornázás. Vezetékes vízhez persze elsősorban víz kell. És nem szükséges Afrikáig vagy Ázsiáig, sivatagos meleg égövi tájakig tekinteni, ha a vízhiány problémájára fókuszálunk. Kiapadt kutak, hetekig tartó szolgáltatás-szünet, kényszerű vízspórlás, állandó aggódás amiatt, hogy lesz-e holnap is víz a vezetékekben, kutakban: ez ma már egyre több erdélyi, székelyföldi faluban probléma.

Vezetékes víz: még luxusnak számít Romániában

Tavaly közölt adatok szerint közel 9 millió romániai lakosnak nincs vezetékes vízhez hozzáférése, ezért saját kútból vagy utcai csorgóból szerzi be a napi vízszükségletét. A 2011-ben készített népszámlálási adatokra támaszkodó statisztikák eléggé riasztóak: 4 városban és 811 községben nincs vízhálózat. Több mint 900 iskolában vagy óvodában a gyerekek nincs ahol kezet mossanak, miután az udvari vécét használták. A népszámláláson magukat magyar etnikumúnak valló személyek közül 520.000 embernek nem volt hozzáférése vezetékes vízhez.

A népszámlálási adatfelvételkor azt tekintették vezetékes víznek, ami egy közös, publikus rendszerre rácsatlakozva érkezik a csapon az adott lakásba. Nyilván a helyzet nem ennyire súlyos, ha kitágítjuk a kört az egy vagy több háztartást ellátó, kis rendszerekre is: pl. a kutakból sokan hidroforral pumpálják a vizet a vezetékekbe, a csatornázás hiányát pedig pöcegödör ásásával váltják ki, amelyet aztán kiszivattyúztatnak (vagy nem, hanem hagyják „elszivárogni”, vagy csak ritkán hívják a „szarszippantót” stb.). E gyakorlat elterjedéséről nincs tudomásunk hivatalos adatról, ami érthető, hiszen ezeket a kis, saját rendszereket az emberek maguk menedzselik.

Most függetlenül attól, hogy ez a szürke zóna a víz- és csatornahálózathoz való hozzáférés területén mennyire optimális, környezetkímélő vagy sem, tény: sok településen nemcsak a közös vízhálózat szolgáltatása akadozik, de bajba kerülnek a „rendszerfüggetlenek” is. Aki megengedheti magának, igyekszik több lábon állni: a vezetékes víz és kútvíz vagy patak- (forrás)víz váltakozó használatára alapozni, és hordókban vagy nagy tartályokban tartalékolni vizet szükség esetére.

Vízszolgáltatás Romániában

A Román Vízügyi Hatóság elvileg teljeskörű ellenőrzése és kezelése alatt tartja az ország teljes felszíni és földalatti vízkészletét. 11 vízgyűjtő regionális adminisztratív hatóságai (Administratia Bazinala de Apa – ABA) tartoznak hozzá: a Szamos-Tisza, a Bánság, az Olt, a Maros, a Körösök, a Zsil, a Prut-Barlad, a Szeret, a Bodza-Ialomita, az Arges-Vedea és a Dobrudzsa-tengerpart vízgyűjtő. Ezek a regionális hatóságok adminisztrálják a gyűjtőtavakat, tározókat, és főleg árvízvédelemmel, hidrológiai megfigyelésekkel foglalkoznak. Ezekhez további megyei alegységeket rendeltek (Sistemul de Gospodarire a Apelor – SGA).

A vízszolgáltatást és szennyvíztisztítást viszont regionális lefedettségű vállalatok végzik, amelyek a „nyersvizet” a Román Vízügyi Hatóságtól vásárolják, és tisztítás, kezelés után azt szolgáltatják a lakosságnak. Ezeket a vállalatokat a helyi tanácsok által létrehozott fejlesztési egyesületek alapították (ilyen például a Közüzemek Rt. (Apacov) Kovászna megyében, a Harviz és az Aqua Nova Harghita Hargita megyében. Ezek a cégek hívhatnak le európai uniós alapokat az általuk üzemeltetett és karbantartott rendszer bővítésére és javítására. Románia vállalta, hogy 2018-ig minden lakott területen bevezeti a vezetékes vízszolgáltatást és szennyvízkezelést. Ez a feladat gyakorlatilag ezekre a regionális vállalatokra hárul, amelyek önkormányzatokkal közösen pályáznak új beruházások kivitelezésére, a lakossági hozzáférés növelése érdekében.

Csökkenteni kellene a pazarlást

“Összeszorul a gyomrom, ha látom, hogy valaki folyó vízzel mosogat vagy egész kád vízben fürdik” – talán ez a mondat illusztrálja legjobban azt az egzisztenciális szorongást, amit a vízhiány okoz. Aki megtapasztalta, hogy a vízzel takarékoskodni kell, rémülettel figyeli azt a pazarlást, amit jobb helyzetben lévő emberek művelnek.

A víz, amíg van: adott, és a legnagyobb természetességgel használjuk. Hiánya, ha pillanatnyi, pusztán bosszúságfaktor. Például ha “elveszik”, mert épp javítják vagy cserélik a vezetékeket. Ám ha ez a hiány egyre gyakoribb tapasztalat, megváltozik a viszonyunk hozzá. Azzá lesz a víz, ami valójában: értékes erőforrás. Ha ez a hiány akuttá válik, állandó szorongás és aggodalom kerít hatalmába, és Kasszandraként figyeljük azokat, akik még bővében vannak a víznek: felelős vízfogyasztás kellene az egyéni, stratégiai tervezés a közösségi szinten ahhoz, hogy azok a települések is, ahol még jelen pillanatban bőségesnek tűnik a víz, előbb-utóbb ne szembesüljenek hasonló problémákkal.

A tiszta ivóvíz hiánya egyre több térségben problémát jelent a világon, a vízpazarlás csökkentése az erőforrások fenntartható felhasználását népszerűsítő diskurzus egyik nagyon fontos eleme. Mégis sokan hitték és talán a mai napig meg vannak győződve arról, hogy Romániában, Erdélyben ez soha nem lesz probléma, hiszen rengeteg, még mindig viszonylag megkímélt édesvíz-tartalékunk van a legtöbb kevésbé szerencsés helyzetben lévő térséghez, országhoz képest. Rajta ülünk Európa egyik legnagyobb felszín alatti édesvízkészletén, szokták mondani. Ha egyes településeken időszakosan vagy rendszeresen problémás a vízellátás, azt mélyebb kutak fúrásával, víztározók építésével véglegesen meg lehet oldani.

Az utóbbi néhány évben azonban egyre több, korábban jól ellátott település szembesül az időszakos vagy állandósuló vízhiány-problémával. Az okok sokrétűek: a nagyobb mértékű vízhasználat, beleértve az öntözés meghonosodását az egyre gyakoribb szárazságok miatt, a nem megfelelően eloszló csapadékmennyiség, az erdőirtás, az árvízvédelmi munkálatok mind-mind hozzájárulhattak a jelenlegi helyzet kialakulásához.

Ahogy egyre több falusi háztartásban is bevezették a vizet, akár saját kútból, akár több család közösen egy kútból vagy forrásból, és egyre többen fürdőszobát készítettek, megnövekedett a vízfelhasználás. A mezőgazdaságban – nemcsak az ipari méretű földművelésben, hanem a háztájiban is – egyre nagyobb a vízigény. Öntözni kell, ha versenyképes akar lenni az illető vállalkozó, kistermelő, ha nem akarja, hogy kiszáradjon a terménye. Az ember okozta klímaváltozás következtében ugyanis a szélsőséges időjárási jelenségek egyre gyakoribbak, beleértve az aszályokat és áradásokat; az a vízmennyiség, ami korábban viszonylag egyenletesen oszlott meg éves viszonylatban, egyszerre, gyorsan zúdulhat le. Hol túl sok a víz, hol túl kevés – ez az a mondat, amit egyre gyakrabban hallani olyan egyszerű emberektől is, akik talán még a klímaváltozás fogalmát sem ismerik, de már a bőrükön tapasztalják annak hatásait.

Kolozsvár környékén már csak a városi víz bevezetésében reménykednek

Tíz éve a Kolozs megyei Mérán nagy nyomással, korlátlannak tűnő mennyiségben jött a víz – meséli Szilágyi Szabolcs. A faluban – sok más erdélyi községhez hasonlóan – a kommunizmus idején építették ki a vízhálózatot oly módon, hogy a lakosok kalákában dolgozva a közeli dombon egy forrás vizét kibetonozott gyűjtőmedencékbe vezették, ahonnan aztán csövekkel, szabadeséssel vezették be a háztartásokba. Azelőtt nagyjából mindenkinek volt saját kútja, ám a közös rendszerre csatlakozás után sokan betömték vagy pöcegödörré (!) alakították kútjukat. Évtizedekig semmi probléma nem volt.

Aztán jött néhány száraz év, ráadásul egyre többen csatlakoztak rá az ingyenes szolgáltatásra, mígnem a gyűjtőmedencék kezdtek kiapadni, többször szünetelt a szolgáltatás, és most már csak nagyon-nagyon ritkán telnek meg annyira, hogy a hálózat elején lévőknek jut belőle. Szilágyiék egy másik családdal közösen egy kút vizéből gazdálkodnak, amelybe hidrofort helyeztek le. “Csupán iszonyú beosztással elég a két családnak, egy héten maximum egyszer tudunk például mosni” – mesélte a Kolozsvári Rádió szerkesztője. Nem beszélve arról, hogy a hidrofor állandó menedzselést és karbantartást igényel, akár naponta. És ők még szerencsések, hiszen megmaradt a kút, de aki annak idején betömte vagy elszennyezte a vizét, az bizony most foghatja a fejét.

Régen 5-6 méter víz volt a mérai kutakban, abból itatták az állatokat, és abból ittak az emberek is, ma már azonban a mezőgazdaságban használt vegyszerekkel elszennyezett talajvíz ihatatlanná tette a kutak vizét. Ivóvizet egy tiszta vizű forrásból és egy utcai kútból hordanak a falubeliek. A vízhiány jele az is, hogy a falun keresztülfolyó kis patak utoljára talán tíz éve duzzadt meg, mostanában nyaranta néha teljesen kiszárad. Csak azok a Kolozsvár melletti települések szerencsések, ahová a városi vizet be lehetett vezetni: a gyűjtőtavakból és mély kutakból táplálkozó rendszerre rácsatlakozni azonban hosszadalmas folyamat, és óriási befektetéseket igényel.

A Szamos S.A. Vízgazdálkodási Vállalat jelen pillanatban Kolozs és Szilágy megyei városokat és községeket lát el vízzel, Kolozs megyében 117 települést, Szilágy megyében 53-at. Kisbács is köztük van, amelyhez közigazgatásilag Méra, Szucság és Andrásháza is tartozik, az utóbbi három faluban azonban még nem vezették be a vizet.

Évek óta téma a vízhálózat kibővítése ezeken a településeken is, legutóbb tavaly jelentette be a polgármester, hogy kiírják a licitet a munkálatokra. Ám a vízhálózat kiépítése hiába a helyi lakosságot érinti elsősorban, az ilyen volumenű fejlesztési projektekről központosítva döntenek, és voltaképpen az illetékes minisztériumoknak, a megyei tanácsoknak és a vízügyi vállalatoknak áll hatáskörében ezekről határozni.

A kisbácsi önkormányzat például jelenleg jóváhagyásokra vár, a végső engedélyt a Kolozs Megyei Tanács kell kiadja, akkor írhatják majd ki a licitet, és kezdődhet el a voltaképpeni munkálat. A késlekedést többek közt műszaki gondok okozták, ráadásul a Magyarvista-Szucság között lefektetett vezeték kiásásakor régészeti leleteket találtak, amelyeket fel kellett tárni – sorolta Deák Ferenc, Kisbács alpolgármestere. Deák szerint így hónapokba telhet, amíg a munkálatoknak neki lehet látni, és további két évbe, amíg ténylegesen rácsatlakozhatnak a három település lakosai a vízhálózatra.

Az Erdőfelekhez tartozó Györgyfalván a kommunizmus idején szintén a falu fölötti források vizét gyűjtötték össze több tározóban, és vezették be a háztartásokba. Vannak azonban utcák, ahol több napig szünetel a szolgáltatás. Az alternatíva egyelőre a kútvíz, de az nem áll mindenkinek rendelkezésére. Lepedus-Sisko Péternek és családjának szerencsére van még (talaj)víz a kútjában, de nyáron másfél méteresre esik a használható vízréteg vastagsága. A kutak egy része Györgyfalván is kiszáradt, amiben van még víz, az sem iható – számolt be a tévés újságíró az aggasztó helyzetről.

Erdőfeleken szintén probléma a víz, a kutak gyakran kiszáradnak. Mindkét faluban előbb-utóbb lesz vezetékes víz, Feleken a háztartások felét már ellátták vezetékekkel, február végén pedig a település másik részében is nekilátnak a munkálatoknak – közölte megkeresésünkre Jakabffy Samu, a község alpolgármestere. Györgyfalván sokan öntöznek, emiatt is történik meg, hogy egyes tározókhoz tartozó háztartásokba már nem jut elég víz, azonban itt is körvonalazódik a megoldás, legtöbb egy éven belül nekifognak a vízvezetési munkálatoknak.

Nem reprezentatív Facebook-körkérdésünkre Erdély minden részéből érkeztek visszajelzések lokális vízellátási problémákról, Kolozs megyében például a Borsaújfaluhoz tartozó Kidében is nagyon sok kút ki van száradva, és egyre kevesebb a víz. Beszterce-Naszód megyéből egy másik hozzászóló írja: „Mezőségi vagyok, Magyardécséből származom (Ciresoaia). A vizet a helyi adminisztráció nem vezette be, bár járja a pletyka, hogy 2017-re sikerül. Kicsivel kevesebb mint 600 házas falu, és mindenki kútból nyeri a vizet. Gyümölcsfás terület, és ráadásul meglehetősen dombos, ezért a kevés nyári csapadék nem marad meg, hanem rögtön lefolyik. Minden nyár a víz nélkülözéséről és alternatívák kereséséről szól.”

Székelyföld: ihatatlan vizű vagy kiapadt kutak

A több mint háromszáz kilométerrel arrébb fekvő Felső-Háromszéki medence közepén fekvő falvakban a környező szántókra hintett műtrágya és növényvédő szerek miatt sok helyen ihatatlanná vált a víz a régi kutakban. Eladó házakat nézegetve egyszer Márkosfalván kötöttünk ki, ahol a víz annyira nitrites volt, hogy még mosni sem lehetett vele. Sárga, zavaros lé bugyogott a fazékban, amikor melegedni tették, hogy elmosogassanak. A falu Szentkatolnához tartozik; Kovászna megyében egyébként jelenleg a városok vízhálózatát korszerűsítik, vezetékes vizet azonban mindeddig csak néhány község kapott. A megyében a falusi lakosság mintegy fele nem fér hozzá vezetékes vízhez (49,6%-ának van hozzáférése – részletek ebben a cikkben).

A medence szélén, a hegyek lábánál, például Torján saját, forrásokból táplálkozó, “községi” vízszolgáltatás van. Hasonló, ám kalákában, régebben kiépített, alulról szerveződő rendszer működik Ozsdolán, azonban egyes falurészeken már kevés a víz, ezért csak minden második nap jut a csatlakozott háztartásokba. Vízvezeték kiépítéséről majd csak az idei választások utáni időszakban lehet szó – derül ki ebből az interjúból.

A Kovászna megyei Kézdimartonosról ezt írta egy hozzászóló: “A kutak még bírják, de csak a nagy fúrott kutak, vezetékes víz hébe-hóba, mivel hegyi patakról van szó: ha esik, van víz, ha nem esik, nincs víz. Az emberek kutat fúratnak s pumpával vezetik a házba.”

Hargita megyében, a néhány éve árvíz sújtotta Nyikó-mentén több faluban problémás a vízellátás. Rugonfalván, alig néhány kilométerre Székelykeresztúrtól például több kút is kiszáradt, vagy kevés víz van benne. A falut tucatnyi környékbeli településsel együtt már elvileg rákötötték a “városi vízhálózatra” (azaz a Székelykeresztúron, valamint Maros megyei településeken szolgáltató Aquaserv hálózatára), pontosabban a fővezetékek készen vannak, csak a háztartásokat nem csatlakoztatták még. A helyiek úgy tudják, mindaddig, amíg a csatornázási rendszer nem készül el, a vízszolgáltatás sem indul be, ezért, aki teheti, a meghatározatlan ideig eltartó átmeneti állapotra megoldásként megmélyíti kiapadt kútját vagy új kutat fúrat.

Hargita megyében egyébként a falusi lakosság 61,7%-ának van vezetékes vize a már idézett forrás szerint.

Mennyibe kerül kutat fúratni?

A kútfúrás nem olcsó mulatság: az átmérő, mélység, a talaj milyensége függvényében váltakozhat az ár. Általában 140-es, direkt erre a célra gyártott béléscsövet használnak a kúthoz, a fúrásnak 250-300 lejbe kerül métere, de akár 500 lejig is elmehet – mondta el Laczkó Attila-Albert geológus, egy kútfúrással foglalkozó csíkszeredai cég tulajdonosa. Elmondása szerint az egyszerű csatornacső nem felel meg a célnak, néhány éven belül cserére szorul; a speciális kút-béléscső is műanyagból van, de olyanból, amiből nem oldódnak ki az egészségre káros anyagok, és a gyártó garanciát vállal rájuk.Tapasztalatai szerint főleg Udvarhelyszéken kényszerülnek sokan új kutat fúratni, a térségben ugyanis kevés a felszínhez közeli víztározó, ezért sok esetben 70-80 vagy akár 150-200 méter mélyen találnak csak vizet. És bizony előfordul, hogy az ilyen mélységben talált víz sós borvíz, napi fogyasztásra alkalmatlan. Az ennyire mély kutaknak az ára is exponenciálisan nő a mélységgel, hiszen a gépnek, fúrófejeknek is megterhelőbb. A kútfúrás bizonyos mélység és hozam alatt nem engedélyköteles, tehát ha valaki saját használatra fúrat egy 15 méteres kutat, olyan területen, ami nem számít védett zónának, akkor nem szükséges engedélyt kiváltania. Ám az ennél mélyebb kutak esetében és a védett zónákban – azaz természetvédelmi területeken vagy kitermelési övezetekben, például ahol ásványvizet aknáznak ki – a kútfúrás engedélyhez kötött.

Az elöregedő, Siménfalvához tartozó Tordátfalva is ugyanebbe a hálózatba tartozik, a faluban kiszáradt a patak, és kiapadtak a kutak. Farcádon arról számolt be egy helyi lakos, hogy nyáron csak napi 1 óra vízszolgáltatás van.

“Sajnos, ez a probléma Újtusnádot is érinti. Én két éve tapasztalom, azóta lakom itt. Sajnos a nyarakat érintette, és a kútunk is kiszáradt. A vezetékes víz nyáron 2 naponta szünetel, de már sajnos télen is. A víz minősége nagyon rossz, több háztartási cikk ment tönkre a víz minősége miatt, pl. pár hónap használata után a kávéfőző, vízcsapok, vízmelegítő tartály a lerakódott mocsok miatt, mosógép és még sorolhatnám. Sajnos kislányomnak sokáig boltban vásárolt vízből főztem. Segítség volt a kútvíz, de már az sincs. Nyári tűzeseteknél nehézkes volt az oltás szintén a vízhiány miatt. Tehát ez itt is probléma, és nem igazán látunk megoldást” – írta egy másik hozzászóló.

IMGP5583

Elrontottuk a vízellátásunkat az árvízvédelmi szabályozásokkal?

Imecs István, az ACCENT Geoökológiai Szervezet biológusa beszámolója szerint “Alcsíkról (és más térségekről is hasonló módon) számtalan történet van, viszont a szálak szinte mindig az ártér lecsapolásához és a vizek szabályozásához vezetnek. Természetesen száraz időszakok vannak, viszont nem mindegy, hogy a talajvízszint hol van ezekben az időkben. Irdatlan mennyiségű víz tűnt el az utóbbi évtizedekben a medencéből, és most is azon dolgoznak, hogy minél több szakaszon minél mélyebbre ássák a vízfolyások medreit. Számomra ez ijesztő. Hetvenes-nyolcvanas éveikben járó emberek mutatnak rá kiszáradt patakmedrekre és kiapadt kutakra, és mondják, hogy ők még ilyet nem láttak.”

A jelenségnek ugyanakkor több más, szövevényes oka is van: “pl. a mezőgazdasági támogatás miatt sokan félnek, nehogy elárassza a patak a földjüket (amit támogatási korszak előtt rendszeresen elárasztott amúgy), és minden medret egy méterrel mélyebbre ásnak. A vízmegtartásról pedig teljesen eltérő elképzelése van az állami intézményeknek: építsünk kis gátakat a patakokra, majd onnan szépen lehet vásárolni vizet öntözésre vagy bármi másra. Sajnos ez nem hozza vissza a talajvízszintet, és a kutak is szárazon maradnak.”

IMGP1394

“Sajnos ugyanez a helyzet Felcsíkon is, ott a helybeliek azon a véleményen vannak, hogy a bekövetkezett talajvízszint-csökkenés az Olt szabályozása és mélyítése miatt van, valamint persze a szárazságok okozzák. Parajd községben, Felsősófalván is egyre gyakoribb a víz hiánya, körülbelül 5 éve indult el a folyamat. Nagyon sok, addig bővizű patak kiszáradt, itt a helybeliek a szárazságot és a víz túlzott használatát (öntözés, autómosás stb. ) okolták” – írta Fülöp Tihamér, a Milvus biológusa.

Összegzés a hidrológustól: mi az oka a vízhiánynak?

A nagy vízrendszer a talajban több irányból pótlódhat, javarészt a magasabb térszíneken – magyarázta Pál Zoltán szabadúszó hidrológus, geográfus. “A magasabb térszíneken beszivárgott vizek lassú vándorlásba kezdenek, és úgy érkeznek az alacsonyabb térszínek vízadó rétegeibe. Ezeket a vízadó rétegeket keresik a kutak, az ásott kutak a felszínközelibb rétegeket, a fúrt kutak a mélyebben fekvőket. Amikor egy ilyen vízadó réteg felszínre kerül egy-egy patak völgyi eróziója miatt, akkor beszélünk forrásról. Ha a patak az évmilliók során mélyül, és a völgye elvág egy vízadó réteget, akkor ott kibuggyan a forrás. Ezért van legtöbb forrásunk patakmentén.”

“Ha a forrás hozama csökken, azt jelenti, hogy a rétegének táplálásánál, utánpótlódásánál kell keresni a problémát. Ha egy kút alja kiszárad, azt jelenti, a kútban lévő vízszint éves ingadozásának méypontján már a kút alja alatt van a vízszint. Tehát mindkét jelenség oka a táplálás hiánya, zavara” – tette hozzá.

“Ha a téli szárazság miatt tavasszal nincs, ami elolvadjon és beszivárogjon, akkor kiesik az azévi alaptáplálás. Ha van téli csapadék, de hirtelen jön a tavasz, akkor gyorsan olvad el, tavaszi áradásokat okozva elfut a felszínen, és nem szivárog be, tehát megint hiányos az azévi alaptáplálás. Az áradásokkor felgyűlt vízfelesleg sehogyan sem tud eljutni az alsóbb vízadó rétegekbe, mert hirtelen zúdul le. Ha lennének szükségtározók, olyan helyek, ahová a vízfelesleget kiengedik, és csak az azévi termést veszélyezteti, de semmi más építményt nem, akkor onnan tudna táplálkozni, mert onnan lassan engednék tovább a vizet” – magyarázta a hidrológus.

A szükségtározó egy olyan műszaki létesítményekkel időszakos tározásra alkalmassá tett kiépített vagy kijelölt terület, amelyet nem sajátítottak ki, azt az esetleges árvízi elöntés céljára jogi úton jelölték ki. Ennek következtében a területen bizonyos használati korlátozások vannak érvényben. A szükségtározó használata tulajdonképpen azt jelenti, hogy az ártér egy erre előzetesen kiválasztott részére kieresztik a vizet. A tározásra kijelölt területen egyébként mező- vagy erdőgazdálkodást folytatnak. A tározás célja az árhullám szállította vízmennyiség egy részének átmeneti visszatartása, és ezzel az árhullám tetőzési magasságának csökkentése. (ovf.hu)

“A táplálás másik alappillére az eső. Ha van pár napos csendes eső, az annyira feláztatja a talajt, hogy a beszivárgó vízfölösleg el tud jutni a vízadó rétegekbe, azaz megtörténik a táplálás. Ha viszont hirtelen heves esőzések zajlanak, akkor lezúdul minden gyorsan a felszíni vízfolyásokkal, árvizeket okozva, de épp emiatt kiesik a beszivárgás, azaz a vízadó rétegek táplálása.

Alacsonyabb térszíneken a folyók megcsendesednek, és azok is a medrük alján beszivárogtatnak, tehát táplálnak, de felfele sosem, tehát már csak az alacsonyabb térszínek vízadó rétegei járnak jobban. Az alacsonyabb térszíneken azonban nagy a mezőgazdaság miatti vízfelhasználás, a városok vízfelhasználása, nagyobb a párolgás is, a folyók töltések közé vannak szorítva (kanyarogva, itt-ott kilocsogva tud a legjobban táplálni a folyó), így ott is táplálási hiány lép fel, sőt, a szennyezések elérték a felső vízadókat, már nem jók emberi használatra. (Pl. Bukarest alatt 22 méternél is van vízadó, de nem jó már semmire, annyira szennyezett, tehát csak a hatvan méter mélyen lévőt lehet használni.) Ezek a mélyebben lévő vízadó rétegek, pl. a bukarestiek a Kárpátok déli lejtőin táplálkoznak, az ott beszivárgott vizek jutnak el évtizedek alatt Bukarest alá hatvan méterre. Közelebbi példa a Csíki- vagy Háromszéki-medence, ami a környező hegyek lejtőin táplálkozik. Ha ott a megbolydult klíma miatt egyre hevesebb esőzések nem szivárogtatnak be semmit, akkor pár éven belül megjelenik a medence alján is a vízhiány, ezt mutatja a vízszintek tartós csökkenése.”

Pál Zoltán kiemelte, még egy tényező befolyásolja a gyors lefolyást: az erdők esztelen irtása, illetve a túllegeltetés. A hidrológus szerint jelenleg az APIA-támogatások ösztönzésére több tízezer juhval van több a hegyi legelőkön, mint amennyi annak eltartóképessége.

Az erdőirtás – túlmenően az egyéb káros környezeti következményeken – hidrológiai utóhatása, hogy hamarabb lezúdulnak a vizek. Az erdők lombszintje ugyanis képes késleltetni a víz talajra érkezését, a sűrű gyökerek és az erdő aljnövényzete pedig segítette a beszivárgást, azaz az alacsonyabb térszíneken levő vízadó rétegek táplálását – magyarázta Pál Zoltán.

“A köznapi ember is így kezdte érezni a saját bőrén a klímaváltozás hatását. Érdekesség, hogy éves összesítésben nézve nincsen kevesebb csapadékunk, csak egyenlőtlenebbül oszlik meg. Ritkábban, de hevesebben hull, vagy egyre gyakoribbak a nyári és téli szárazságok. Az utóbbi 300 év legmelegebb 14 éve 2000 után volt világszinten, tehát ez is mutatja, hogy nagyon megbolydult a klíma. A globális problémák a Kárpát-medencében szélsőségesebb jelleget fognak generálni, azaz már generálják. Tehát nem mondhatjuk, hogy hidegebb vagy melegebb lesz a Kárpát-medence, de hogy szélsőségesebb, azt már látjuk” – összegzett a hidrológus. “Summa summarum: sípálya-működtető és hivatásos mezőgazdász nem lennék.”

IMGP5494

Mi lenne a megoldás?

Pál Zoltán nem túl optimista, ami a globális klímaváltozás elleni közös cselekvést illeti. “A nagy összefogások elmaradtak az elmúlt húsz évben, és nem valós megoldásokat alkalmaztak, hanem rögtön a klímaváltozást is csere-eszközre redukálták a széndioxid-kvótarendszerekkel… amivel senki nem törekedett a csökkentésre, hanem aki többet termelt, az megvehette a kevesebbet termelőtől a kvótáját, azaz biznisz lett belőle. Személyes véleményem, hogy nem vették komolyan a klímakutatók intéseit, így szerintem már el vagyunk késve bármi intézkedéssel.”

Lokális szinten azonban Erdélyben még lehetne cselekedni. “Ezekre a kis rendszereinkre kellene vigyázzunk, amit vízgyűjtőnek hívnak. Például Felső-Háromszéken a Feketeügy felső folyásán levő községek és közbirtokosságok kellene felelősen bánjanak a területekkel, hogy élhető maradjon a medence alja. A medence alján meg nem kellene annyit szennyezni, hogy Alsó-Háromszék se szennyvizet kapjon, hanem élhető vizet. Az élhető vizekhez hozzájárulnak a természetközeli vízpartok is, de azokat viszont az árvízfenyegetettséggel megijesztett vezetőket becsapva hamar átalakítottak, töltések és lecsapolóárkok közé terelték a folyókat, így ott is picit szkeptikus vagyok, hogy valaha akar-e valaki felelős, hosszú távú megoldásokat, vagy csak betonba akarják önteni az eurómilliókat, és a zsebeikbe. Úgyhogy kis léptékben akkor van esély, ha az egy vízgyűjtőben levő közösségek egy asztalhoz ülnek, és megnézik, mit tehetnek azért, hogy élhető maradjon a környezetük.”

Érintett vagy? Írd meg kommentben a történeted! Milyen a vízellátás a településen (saját kutak, vízvezeték-hálózat, tisztított patakvíz?), mikor következett be (vagy mióta tart) a vízhiány, mik a lehetséges okai (mit beszélnek erről a faluban, te mit gondolsz, vagy mit mondanak esetleges felkért szakértők – hidrológusok, vízügyesek stb. – az esetről)? Hogyan és mire használják a vizet a településen (háztartásokon kívül pl. öntözésre is? ipari létesítmények is, gyárak?) A vízhiány konkrétan hogyan nyilvánul meg, és kb. hány embert érint? Milyen lehetséges megoldások körvonalazódnak? Az utóbbi években voltak-e szárazságok, árvizek a térségben?

Címkék: , , , , , , , , , , , , , , , , ,

0 hozzászólás

Szólj hozzá!