Think Outside The Box

Transindex rovatok


Védett fajok | 17.12.2014

Zefír boglárkalepke, a sztyepplejtők lakója

K.sephirus_Szénafüvek_2009.05.13_foto Vizauer Csaba
Fotó: Vizauer Tibor-Csaba

Ennek a ritka lepkefajnak annyira bonyolult a családfája, mintha legalább egy kasztíliai arisztokrata fattyáról lenne szó: sokféle rokonság szóba jöhet, mellék- és oldalági, távolabbi és közelebbi. Bár taxonómiai besorolása nem tisztázott, annyi bizonyos: veszélyeztetett fajról van szó.

Német Enikő, Vizauer Tibor-Csaba

„Hervad már ligetünk, s díszei hullanak,
Tarlott bokrai közt sárga levél zörög.
Nincs rózsás labyrinth, s balzsamos illatok
Közt nem lengedez a Zephyr.”
(Berzsenyi Dániel: A közelítő tél)

A zefír boglárkalepke (Kretania sephirus) legalább három vonatkozásban is hungarikumnak lehetett volna minősíteni a leírás időpontjában. Elsősorban azért, mert ezt a taxont Frivaldszky Imre magyar természettudós írta le 1835-ben a mai bulgáriai Szliverből (Szlivno), „a ’Balkány’ aljas mezein” két évvel korábban gyűjtött példányok alapján. Továbbá azért, mert a leírót a taxon megnevezésekor valószínűleg a kortárs Berzsenyi Dániel verssorai ihlették meg.

Egy harmadik ok az a tény, hogy ennek a taxonnak három alfaját írták le a történelmi Magyarország területéről. A Plebejus sephirus uhryki (Rebel, 1911) alfajt a délbánsági Deliblátról, a P. sephirus proximus Szabó, 1954 alfajt Erdélyből és a Plebejus sephirus kovacsi Szabó, 1954 alfajt a Pesti-síkságról. Ez utóbbit később a szerző P. sephirus foticus Szabó, 1956 néven szerepelteti, a típuslelőhely (Fót) után. Emiatt a magyarországi irodalomban a lepke magyar neve fóti boglárkalepkeként szerepel. Utólag végzett kutatások kimutatták, hogy Magyarországon a zefír boglárkalepke több helyen is előfordul, így a fóti boglárkalepke megnevezés már nem releváns.

A lepke taxonómiai besorolása a mai napig sem tisztázott. Nem véletlen, hogy az eredetileg Frivaldszky által a Lycaena nemzetségbe sorolt taxon a Plebejus, később a Plebejides, majd a legújabb DNS-vizsgálatok alapján ez a faj átkerült a Kretania genusba (Talavera és mtsai 2012).

Továbbá a faji hovatartozás is kérdéses volt az elmúlt közel két évszázadban. Sokáig ezt a lepkét azonosnak tekintették az alig három évvel korábban a déloroszországi Sareptaból leírt Plebejus pylaon Fischer von Waldheim, 1832 taxonnal, a zefír boglárkalepkét legjobb esetben csak alfajként említve (Plebejus pylaon sephirus Frivaldszky, 1835), ahogyan az Ibériai-félszigettől kezdve az Alpokon keresztül Belső-Ázsiáig, illetve Észak-Afrikától Kis-Ázsián keresztül az Indus vonaláig leírt számos más változatát is.

Manapság már ismeretes, hogy a Kretania sephirus és a Kretania pylaon lényeges szempontokból eltérnek egymástól, és a Dnyeper környékén együtt fordulnak elő. Az európai nappali lepkék vörös listájának szerzői (van Swaay és mtsai 2010) is zavarban lehetnek a lepke taxonómiai besorolását illetően, mert Európa-szinten egyik helyen a Plebejus pylaon (angolul: Eastern Zephyr Blue) faj mérsékelten veszélyeztetett (Near Threatened), míg a csak Plebejus sephirus név alatt szerepelő taxont, aminek nincs megadva angol megnevezése, már a nem veszélyetetett (Least Concern) fajok közé sorolják. A szerzők becsületére válik, hogy a Plebejus pylaon az EU27 (2010-ben) területére vonatkozó veszélyeztetettségi szintet felméretlennek (Not Evaluated) tekintik.

Jelen ismereteink szerint a zefír boglárkalepke a Kárpát-medencétől a Krím-félszigeten keresztül a Volga vonaláig, illetve a Balkán-félszigeten keresztül a Kaukázusig terjed.

Romániában a lepke elterjedését elsősorban élőhelyigényei határozzák meg, a száraz, többnyire déli kitettségű sztyepplejtők jelenléte, ahol tápnövényei, a szártalan csüdfű (Astragalus exscapus), a gyapjas csüdfű (A. dasyanthus), valamint az A. monspessulanus (Erdélyben) tenyésznek. Ez a terület az Erdélyi-Mezőségre és Dél-Dobrudzsára is kiterjed. Kolozsvár környékén több populációja ismert Magyarszováton, Tordatúri hasadékban, Aranyosegerbegyen, Kolozson, Kályánvámon, Miriszlón és Bárén.

Astragalus dasyanthus_Șipote_2014.05.02_foto Vizauer Csaba
Gyapjas csüdfű. Fotó: Vizauer Tibor-Csaba

A faj Romániában veszélyeztetett (Endangered), regionálisan akár fokozottan veszélyeztetett (Critically Endangered) (Rákosy 2003, Rákosy és mtsai 2003), a 49/2011. törvény alapján nemzeti érdekeltségű, szigorúan védett faj.

A zefír boglárkalepke egynemzedékes faj, ami valószínű, hogy a tápnövény rövid vegetációs periódusával magyarázható. A kifejlett egyedek a lárva tápnövényének virágzásával megegyező időben repülnek (május végén – június elején), területtartók, nem hagyják el a lárva tápnövényének élőhelyét. Megfigyelések alapján a hímek relatív kis területet járnak be, azonban a területen belül sokat mozognak.

K.sephirus_pete_foto Német Enikő
Pete. Fotó: Német Enikő

A kifejlett lepkéket rövid repülési periódus jellemzi, május közepétől június elejéig, ekkor rakja le a nőstény a petéket. A petéből körülbelül 10 nap elteltével kifejlődik a lárva (hernyó), amely rövid táplálkozási periódus után inaktív állapotba kerül (július végétől, következő év április közepéig). Majd bebábozódik, ez az állapot körülbelül 10 napot tart, amelyet követően kirepül a kifejlett lepke.

K.sephirus_hernyó_foto Német Enikő
Lárva. Fotó: Urák István

Kutatások kimutatták, hogy a zefír boglárkalepke mutualista (mindkét fél számára pozitív) kapcsolatban van bizonyos hangyafajokkal (Tetramorium cf. caespitum, Formica pratensis, Camponotus aethiops, Lasius alienus) (Fiedler és Bálint 1994), amelyek védik a hernyókat a különböző ragadozóktól és parazitáktól, s a védelemért cserébe a hernyók egy cukrokban gazdag váladékkal jutalmazzák a gondozókat. Fiedler és Bálint (1994) feltételezései szerint a peterakó nőstények azokra a növényekre helyezik a petéket, amelyeken bizonyos hangyafajoknak magas az egyedszáma.

A hangya–lepkelárva mutualista/parazita kapcsolat nagyon sok érdekességet és újdonságot hozott a tudomány számára, elegendő, ha a Maculinea lepkékre (védett csoport) és a különböző Myrmica hangyafajokra gondolunk, és ezek izgalmas kapcsolatára. A hangyagazda beviszi a lepkehernyókat a kolóniába és ott gondozza következő tavaszig, amíg kirepülhet a lepke. Abban az esetben, ha nem kerül be egy hangyakolóniába, akkor nincs esélye kifejlődni. A zefír boglárkalepke és a hangyák esetében fakultatív kapcsolatot tapasztalunk, ebben az esetben a lárvák életben maradása nem függ direkt módon a hangyától, azonban csökken a lárvák mortalitása, ha jelen vannak a hangyák. Előfordulhat, hogy a hernyók a hangyafészkek bejáratainál telelnek (Fiedler és Bálint 1994), a hangyafészkekbe történő beilleszkedés érdekében egy váladékot termelnek, amely következtében hasonló szaganyaggal rendelkeznek, mint a hangyák.

A zefír boglárkalepke élőhelye a száraz sztyepplejtők félig nyílt gyepeinek alacsony növésű füves élőhelyei, leginkább az Astragalo – Festucetum rupicola (csüdfüves-pusztai csenkeszes) közösség. A lepke hernyójának tápnövényeire veszélyeztető tényezőként hat a cserjésedés, ezért védelme érdekében szükséges ennek visszaszorítása. Élőhelyeinek megőrzése és védelme több szempontból is nehézségekbe ütközik: élőhelyei relatíve kicsik és izoláltak, a lepke mobilitása viszont alacsony; a faj specifikus igényekkel rendelkezik, fontos számára az állandó kaszálás mellett egy bizonyos mértékű legeltetés, ugyanis ennek hatására a cserjésedés elkerülése mellett szabad földfelszínek jelennek meg, amelyek teret biztosítanak a fiatal növények megtelepedésének és terjedésének. A zefír boglárka élőhelyének kezelése esetében fokozottan figyelni kell a lárvák számára fontos hangyaközösségekre is, hiszen az intenzív legeltetés hatására számos fontos faj eltűnhet a területről, ugyanakkor a cserjésedés is negatívan hat bizonyos hangyafajok jelenlétére.

Jelenleg kolozsvári biológusok igyekeznek feltárni az erdélyi-mezőségi zefír boglárkalepke természetvédelmi megőrzéséhez szükséges intimebb ökológiai igényeket.

Válogatott irodalom
Bálint, Zs. (1991): Egy xeromontán boglárkalepke: a Plebejus pylaon (Fisher von Waldheim, 1832) és rokonsági köre (Lepidoptera: Lycaenidae), I. A Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 35: 33-69 (1990), Pécs.
Bálint, Zs. (1992): Egy xeromontán boglárkalepke: a Plebejus pylaon (Fisher von Waldheim, 1832) és rokonsági köre (Lepidoptera: Lycaenidae), II. A taxonok biológiája, ökológiája és védelme. A Janus Pannonius Múzeum Évkönyve, 36: 37-48 (1991), Pécs.
Bálint, Zs. (1993): Egy xeromontán boglárkalepke: a Plebejus pylaon (Fischer von Waldheim, 1832) és rokonsági köre (Lepidoptera, Lycaenidae), III. A csoport filogenetikája és állatföldrajza. A Janus Pannonius Múzeum Évkönyve, 37: 45-64 (1992), Pécs.
Bálint, Zs. (1996): A Kárpát-medence nappali lepkéi I. Magyar Madártani Egyesület, Budapest.
Fiedler, K., Bálint, Zs. (1994): A zefír-boglárkalepke (Plebejus sephirus, Friváldszky, 1835) hernyóinak hangyaszimbiózisával kapcsolatos megfigyelések (Lepidoptera: Lycaenidae). Janus Pannonius Múzeumi Évkönyve, 38: 61-66.
Frivaldszky, I. (1835): Közlések a ’Balkány’ vidékén tett természettudományi utazásról. A Magyar Tudós Társaság Évkönyvei, Magyar Királyi Egyetem, Buda, 2: 235-276.
Rákosy, L. (1997): Die endemischen Lepidopteren Rumäniens. Entomol rom., 2: 59-81.
Rákosy, L. (2003): Lista roşie pentru fluturii diurni din România. Bul.inf. Soc.lepid. rom. 13 (1-4): 9-26
Rákosy, L. (2013): Fluturii de zi din România. Cunoaștere, protecție, conservare. Editura MEGA, Cluj-Napoca.
Rákosy, L., Goia, M., Kovács, Z., (2003): Catalogul Lepidopterelor României / Verzeichnis der Schmetterlinge Rumäniens. Societatea Lepidopterologică Română, Cluj-Napoca.
Rebel, H. (1911): Lepidopterenfauna von Herkulesbad und Orșova. Eine zoogeographische Studie. Ann. k. k. Naturhist. Hofmus., 25: 17-430, Wien.
Szabó, R. (1954): A Pebejus sephirus Friv. középdunamedencei formái. Rovartani Közlemények (Folia ent. hung.), 7 (3): 29-39.
Székely, L., (2008): The Butterflies of Romania / Fluturii de zi din România. Muzeul Județean de Istorie, Braşov.
Talavera, G., Lukhtanov, V.A., Pierce, N.E., Vila, R. (2013): Establishing criteria for higher-level classification using molecular data: the systematics of Polyommatus blue butterflies (Lepidoptera, Lycaenidae). Cladistic, 29: 166-192.
Van Swaay, C., Cuttelod, A., Collins, S., Maes, D., López Munguira, M., Šašić, M., Settele, J., Verovnik, R., Verstrael, T., Warren, M., Wiemers, M. and Wynhof, I. (2010): European Red List of Butterfies. Luxembourg: Publications Office of the European Union.

A kutatás a TÁMOP 4.2.4.A/2-11-1-2012-0001 azonosító számú Nemzeti Kiválóság Program – Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése konvergencia program című kiemelt projekt keretében zajlott. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.

Címkék: , , , , ,

0 hozzászólás

Szólj hozzá!