Think Outside The Box

Transindex rovatok


Aktualitás | 21.7.2014

Súlyosan megszegik a törvényt a romániai kutyamenhelyek

Public Dog Shelter RO 2014

A Vier Pfoten nemzetközi állatvédő szervezet szakemberei 2014 márciusa és májusa között 33 megye 43 állatmenhelyére látogattak el megvizsgálni, hogy betartják-e a kóbor kutyák tartására vonatkozó a törvényeket. A most elkészült jelentésükből elrettentő adatok tűnnek ki: a 43 állatmenhely közül (amely több mint a fele az országban összesen létező 81-nek) egyetlen egyben sem felelnek meg a körülmények a törvény által előírtaknak.


A vizsgált menhelyeken 29 súlyos törvényszegést állapítottak meg a szervezet emberei: kimúlt állatok tetemeinek az élők között való hagyása (a menhelyek 7%-ban), túlzsúfolt menhelyek (47%), szukák és kölykeik egy ketrecben tartása más kutyákkal (42%), az élelem szeméttel vagy ürülékkel való keveredése (74%), egyik ketrecből a másikba szivárgó szennyvíz (63%). A legborzasztóbb, hogy az ellenőrök több ketrecben is vérnyomokat találtak, vagy sérült, beteg, nyílt sebet viselő állatokkal találkoztak.

Ezek a törvényszegések pedig nem csupán a kutyák, hanem az emberek számára is egészségügyi kockázatot jelentenek, az ott dolgozók, akik direkt módon érintkeznek az állatokkal, kockázatos munkakörülmények közt vannak.

A másik jelentős probléma, hogy az odalátogatók, akik esetleg örökbe is fogadhatnák a kutyákat, gyakran “sokkot kapnak” a látványtól: szenvedve, sebesülten, zsúfolt ketrecekben kivégzésükre várva kell látniuk a kutyákat.

„Ez a jelentés igazolja, hogy a romániai menhelyek kudarcot vallottak abban, hogy a kóbor kutyáknak humánus körülményeket biztosítsanak. A helyzet kicsúszott a kontroll alól” – mondta el Gabriel Păun, a Vier Pfoten kampányigazgatója. Azt is fájlalja, hogy a bíróság június 20-i döntése ellenére, miszerint felfüggesztik a kóbor kutyák eutanáziájának törvényét, az irtás nem fejeződött be. Az elnök ezért kéri a kormányt, hogy a Vier Pfotennel és más állatvédő-szervezetekkel együttműködve dolgozzon ki egy sürgősségi rendeletet a kóbor kutyák helyzetét javítandó.

Mint arról már beszámoltunk, ősszel heves indulatokat váltott ki a kóborkutya-törvény elfogadása, amely minimális örökbefogadási időt hagyott a kóbor kutyáknak, majd lehetővé tette az elaltatásukat. A törvényt a parlament egy bukaresti kisfiú halála után alkották meg, az állatvédők pedig vehemensen tiltakoztak ellene, országszerte több ezer tüntető mozdult meg. A Fellebbviteli Bíróság azonban felfüggesztette a törvény alkalmazási normáit, így a kóbor kutyák elfogása és elaltatása elvileg illegális.

totb.ro

Címkék: , , , ,

0 hozzászólás

Szólj hozzá!