Think Outside The Box

Transindex rovatok


Aktualitás | 4.6.2014

Rég elveszett gyógyítási módszer reneszánsza: a lárvaterápia

A maják, Napóleon orvosa és az amerikai polgárháború sebészei is életeket mentettek – legyekkel. Romániában még nem alkalmazzák, de Európa más országaiban és Amerikában ismét felfedezték a lárvaterápia jótékony hatását.

Farkas István és Török Edina

Korábbi ismeretterjesztő cikkünkben megismerkedhettek azokkal a legyekkel, amelyek az elhullott állati és emberi tetemek lebontásában játszanak szerepet. Kivételes esetben a legyek nem csak elhullott tetemre helyezik petéiket, hanem emberek vagy más gerinces állatok testrészeibe, illetve sebeibe. Ezen betegség megnevezése a miázis. A „myasis” a görög „myia” szóból ered, melynek jelentése „légy”, ezt a szót először F. W. Hope használta 1840-ben. Jelenlegi cikkünk célja, hogy a miázis nevű betegség terápiás célokra történő felhasználását bemutassuk, amely lárvaterápia néven vált ismertté.

Számos kutatás is bizonyítja a lárvaterápia hatékonyságát. Megjegyzendő azonban, hogy a lárvaterápia során csakis steril lárvákat használnak.

Története

A legkorábbi adatok a maják korából származnak, ők a szövetdarabokat állati vérbe mártották és kihelyezték ezeket a napra. Majd ezeket a szövetdarabok rátették a sérült társuk sebeire, a lárvák mozgása kis idő múlva észlelhető volt a kötések alatt. Ehhez hasonló módszert használtak az ausztrál őslakosok is.

larva
A selymes döglégy lárvái (Lucilia sericata). Fotó: Farkas István

Az első konkrét feljegyzések a reneszánsz korából származnak, egy francia katonai sebésztől. 1829-ben Napóleon sebésze, Dominique-Jean Larrey (1766-1842) írta le, hogy a sebesült katonák sebei tele voltak légylárvákkal, amelyeket a harcmezőről szedtek össze. Ennek ellenére nem voltak elfertőződve, sőt még gyorsabban is gyógyultak. Napóleon orvosa megfigyelte, hogy a „kék legyek” csak az elhalt szövetet távolítják el, és megpróbálta meggyőzni a katonákat a lárvák jótékony hatásáról.

Lucilia sericate2

Az amerikai polgárháborúban John Froney Zacharias (1837-1901), egy konföderációs katonai sebész volt talán az első, aki tudatosan engedte, hogy az oszlásban lévő sebekbe helyezzék petéiket a legyek. Zacharias saját bevallása szerint biztos volt benne, hogy ezzel a módszerrel sok életet mentett meg. Ezzel ellentétben az északi orvosok a lárvákat eltávolították a sebekből, és rendszeresen kötözték.

Az 1880-as években Louis Pasteur és Robert Koch forradalmasították az orvostudományt, és a XIX. század végére, XX. század elejére már nem volt orvos, aki sterilizálatlan lárvákat tett volna a nyílt sebekbe.

A lárvaterápia úgy tűnt, már-már feledésbe merül, de az első világháborúban ismét „felfedezték”. Egy amerikai sebész, William S. Baer (1872-1931) a francia fronton állomásozott, amikor két sérült katona került a kórházba. A katonák sebeiben hemzsegtek a lárvák, de állapotuk a körülményekhez képest kitűnő volt. A háború után Baer volt az első, aki sikeresen alkalmazott steril lárvákat a különböző fekélyes sebek gyógyítására, igaz, az első betegeit ő is sterilizálatlan lárvákkal kezelte, majd később dolgozta ki a sterilizációs módszereit.

1928-ban Alexander Fleming felfedezte a penicillint, és 1944-ben sikerült kereskedelmi forgalomba hozni. Ettől kezdve, alig 30 év alatt a lárvaterápia feledésbe merült. Azonban az egyre növekvő baktériumrezisztenciának köszönhetően az 1990-es évekre ismét visszakerült a reflektorfénybe, és 2002-ben már több mint 2000 egészségügyi központban használták világszerte.

Napjainkban az orvosi gyakorlatban a selymes döglégy (Lucilia sericata) lárváit használják a leggyakrabban. Ennek két oka van, egyik, hogy a L. sericata lárvái csak elhalt szövetekkel táplálkoznak; a másik, hogy ez a légy petékkel szaporodik, és a petéket könnyebb sterilizálni.

Lucilia sericate1
Selymes döglégy (Lucilia sericata). Fotók: Szász Attila

Módszer

A módszert három részre lehet osztani: sebtisztítás, „fertőtlenítés”, a sebgyógyulás folyamatának a felgyorsítása. A sebtisztítás alapja az, hogy a lárvák szövetbontó enzimeket termelnek. Ezek az enzimek feloldják az elhalt szövetet, amit aztán a lárvák megemészthetnek. A lárvákkal kezelt sebek többsége tele van aerob és anaerob baktériummal. A lárvák hatékonyan pusztítják el a meticilinrezisztens Staphylococcus aureusokat (MRSA), valamint különböző Streptococcus, Salmonella, Proteus, Clostridium és Pseudomonas törzseket.

Ezeket a baktériumokat a lárvák több úton is elpusztíthatják: lúgosítják a seb felszínét, ezáltal gátolva a baktériumok szaporodását, az emésztőrendszerünkben jelen lévő Proteus mirabilis baktérium révén több természetes antibiotikumot is termelnek, mindemellett a lárvák immunrendszere is tartalmaz olyan anyagokat, amelyek károsan hatnak bizonyos baktériumokra. A sebgyógyulás felgyorsítása, elősegítése szintén több úton valósul meg, egyrészt mechanikusan, ugyanis a lárvák mozgásukkal stimulálják a szövetek regenerálódását, másrészt allantoint, ureát és ammónium-bikarbonátot választanak ki, amelyek ugyancsak a seb gyógyulását segítik elő. A fent felsoroltak mellett még van egy nagyon hasznos tulajdonsága a lárvaterápiának, az, hogy amint a lárvák elfogyasztják az elhalt szövetet, csökken az elviselhetetlenül kellemetlen szag is.

A lárvákat két módon helyezhetik a sebre. A direkt módszer, amikor a lárvákat közvetlenül a sebre helyezik; a másik megoldás, hogy a lárvákat egy félig áteresztő hártyába csomagolják, és ezáltal nem érintkeznek közvetlenül a sebbel, csak az enzimeik.

A második módszer az elterjedtebb Amerikában és Európában. Ehhez a módszerhez tartozik még a kötéstechnika módszere is, melynek lényege, hogy a seb körül gátat képezzen és megakadályozza a lárvák elmászását. Erről vannak magyarországi feljegyzések is. Sajnálatos módon Romániában a fentiekben felsorolt módszerek közül egyiket sem alkalmazzák még.

Az ismeretterjesztő cikk megírását támogatta az Erdélyi Magyar Dipterológiai Munkacsoport, valamint a TÁMOP 4.2.4.A/2-11-1-2012-0001 Nemzeti Kiválóság Program.

Felhasznált irodalom
Whitaker, I., S., Twine, C., Whitaker, M., J., Welck, M., Brown, C., S., Shandall, A. (2007): Larval therapy from antiquity to the present day: mechanism of action, clinical aplications and future potential. Postgrad Med J, 83:409-413.
Wollf, H., & Hansson, C. (2005): Rearing larvae of Lucilia sericata for cronic ulcer treatment- an improved method. Acta Derm Venerol, 85:126-131.
Stevens, J. & Wall, R. (1997): The evolution of ectoparasitism in the genus Lucilia (Diptera:Calliphoridae). International Journal of Parasitology, 27(1):51-59
Sherman, R., A. (2009): Maggot therapy takes us back to the future of wound care: news and improved maggot therapy for the 21st century. Journal of Diabetes Science and Technology, 3(2):336-344.
Nigam, Y., Bexfield, A., Thomas, S., Ratcliffe, N.A. (2006): Maggot therapy: The science and implication for CAM Part I-History and bacterial resistance. eCAM, 3(2):223-227.
Nigam, Y., Bexfield, A., Thomas, S., Ratcliffe, N.A. (2006): Maggot therapy: The science and implication for CAM Part II- Maggot combat infection. eCAM, 3(3):303-308.
Fleischmann W.,Grassberger M., Sherman, M. (2004): Maggot therapy. A handbook of maggot-assisted wound healing. Thieme Medical Publishers, New York, NY, USA.
Baer, W.S. (1931): The treatment of chronic osteomyelitis with the maggot (larva of the blow fly). J Bone Joint Surg, 13:438–75.
Óvári, A., Farkas, R., Adrián, E. (1998): A steril légylárvákon végzett sebkezelés hazai tapasztalatai. Lege Artis Medicinae, 8(12): 874-879.

Címkék: , , , , ,

0 hozzászólás

Szólj hozzá!