Think Outside The Box

Transindex rovatok


Pró és kontra | 19.4.2010

A cölibátusról: évezredes hagyomány vagy elévült szokás?

Fotó: cmgramse/flickr.com

A tavaly év vége óta egymás után kirobbanó pedofilbotrányok miatt egyre több támadás éri a katolikus egyház intézményét. A közharag nem az elkövető papok személye, hanem az egész egyház ellen irányul. Az esetek elterjedését a liberális katolikus teológusok – élükön Hans Künggel – a régóta vitatott cölibátusi hagyománnyal magyarázzák: az elfojtott szexualitás miatt a vágyak abnormális területekre tevődnek át. Mások szerint éppen ellenkezőleg, a katolikus egyház túlságos liberalizálása a fő ok, és a további esetek elkerüléséhez még szigorúbb szabályokra lenne szükség.

Rácz Tímea

A téma aktualizálódása miatt, de nem a pedofília-esetekkel összefüggésben vetjük fel újra a kérdést: van-e még létjogosultsága a papi nőtlenségnek, vagy elévült hagyomány, amit a papi rend érdekében is meg kellene szüntetni?

A katolikus teológia szerint a cölibátus eredete Jézus és az apostolok példája, akik nőtlenül vállalták a szent szolgálatot. Célja, hogy a pap minél tökéletesebben tudjon ragaszkodni Krisztushoz és szolgálatához. Ennek bibliai alapját Szent Pál írásában kell keresni (1Kor 7,32-35), amely kimondja: “A nőtlennek arra van gondja, ami az Úré: hogyan járjon az Úr kedvében. A nős azonban világi dolgokkal törődik: hogyan keresse felesége kedvét, ezért meg van osztva.” A cölibátust azonban csupán a XI. században vezették be, a XVI. század közepéig csak szorgalmazták és helyenként tartatták be; általános gyakorlattá a 1545-63-as tridenti zsinatig vált. Ezen a zsinaton fogalmazták dogmába, hogy a “nőtlen és szűzies állapot jobb és boldogabb, mint a házas” (ami a vallás gyakorlását illeti).

Azóta sokan, sok fórumon vitatják a cölibátust, egyházi és világi körökben egyaránt. A dogmát támadni nem lehet, emiatt ha klerikusok szorgalmazzák a cölibátus eltörlését, akár kiátkozással is számolniuk kell.

Az is kérdéses, hogy van-e joga külső személynek beleszólni egy intézmény hagyományos működésébe. Kritizálhatja-e laikus vagy más vallású egyházi személy, hogy a katolikus egyház papjaira milyen szabályok érvényesek? A papságot választók elvileg tudják, hogy mire kötelezik el magukat, szabad akaratból vállalják a nőtlenséget. Ha valaki meggondolná magát, lehetősége van kilépni és új, családos életet kezdeni.

A tények, szabályok, hagyományok ismeretében felkészülhet-e azonban lelkileg egy fiatal férfi, aki a papi pályát választja? Magáévá teheti-e azt az életformát, ami rá vár, még a tanulóévek alatt? Egy papnövendék szerint meg nem nevezett teológiai szemináriumban legfeljebb egy-egy elszórt gondolattal, mondattal találkozhatnak a teológiai tárgyak között, ami nagyon kevés a valódi lelki felkészültséghez.

Mi történik, ha a hivatás és az emberi természet (szerelem és szexualitás) konfliktusba kerül? A papi pálya iránti elkötelezettség, illetve az érzelmek nem zárják ki egymást, a fiatal férfi úgy érezheti, élete teljességéhez egyaránt szüksége van a lelkipásztori és férji/apai szerepre. Megoldás-e ilyenkor a kilépés? A dogmától, hagyománytól eltekintve és emberi szemmel nézve lehet-e egész ember a nőtlen pap, illetve a laicizált családapa?

Ezekből a szempontokból próbáljuk a TOTB-n is megközelíteni a cölibátus kérdését.  Liviu Jitianut, a BBTE Római Katolikus Teológia Karának adjunktusát és Elekes Andrást, 2004-ig hivatalban lévő lelkészt kértük fel, fejtsék ki a véleményüket a témával kapcsolatban. Valójában nem pró és kontra érvek szembeállításáról van szó, hanem érvelőink megpróbálták a témát a maga komplexitásában megfogni.


Liviu Jitianu

A cölibátus kérdése egyre erőteljesebben kontroverz kérdéssé lesz. Ritkán hallok róla pozitív értékelést. De annál gyakrabban negatív megjegyzést: idejétmúlt, üzenete nem érthető, a papi eltorzult szexualitás elsődleges oka stb. Egyesek “szolgálati”, hivatallal járó cölibátusról (“Amtszölibat”), mások “kényszer-cölibátusról” (“Pflichtzölibat”) beszélnek.

Tagadhatatlan, hogy a papi cölibátus nagyon sok problémának lehet társ-oka (papi identitáskrízis, hivatások számának csökkenése, kilépések a papi szolgálatból stb.). Gyakran viszont, az a benyomásom, hogy túl egyoldalú a hozzá való viszonyulás. Senki nem beszél a cölibátus ajándék-jellegéről, természetfeletti voltáról, arról, hogy igenis vannak papok, akik hivatásuk tudatában megélik a cölibátust, vannak, akik ezt nem teherként, hanem “áldásként” fogják fel…

A magam részéről, ha a cölibátusról beszélek, mindig egy tágabb, “szakrális” keret függvényében próbálom azt magyarázni (tudva azt, hogy nem tudnám észérvek felsorakoztatásával általános legitimitását megalapozni). Gondolatrendszerem szerint:

Isten és ember találkozása speciális életteret teremt, amit leginkább a “szent” jelzővel illethetünk. A szent otthonában Isten (= teofánia) feltárja önmagát a hozzá közeledő embernek, aki léte összeszedettségében szóban és tettben (ima és rítus) válaszol erre (a vallás aktusában). Mind az isteni, mind az emberi önfeltárulkozás nem képzelhető el töredékesen: mindkettő a teljességre törekszik.

Én ebben a szakrális keretben értelmezem a cölibátus kérdését. Mindig úgy éreztem, hogy a cölibátus válaszadás: élet-válasz Isten önfeltárulkozására. Olyan válasz, amely a teljes ember “igen”-jét kívánja meg.

A cölibátus általános érvényűsége ugyan az újkor küszöbére lokalizálható, mint keresztény életeszmény, viszont az Egyház születésétől folyamatosan megtalálható. Mint életideál (kezdetben különösen a remetemozgalmakban, a szerzeteseknél) az Istennel való életközösség velejárója. Az Egyház az evangéliumi tanácsokban (szegénység, engedelmesség, nőtlenség) a Krisztus-követés konkrét formáját látta. Megalapozásként a jézusi életpéldát hozta, és olyan “jelként” értelmezte, amelyet kapcsolatba hozott az Isten országáért tett szolgálattal.

Túl redukáltnak találom, éppen ezért, a kizárólagosan vagy túlzottan hangsúlyozott társadalmi (az egyház hatalmának, uralmának funkcionális faktora vagy vagyona megőrzésének garanciája) vagy antropológiai (a cölebsz személy kiemelt szerepe, rendkívülisége) magyarázatokat.

Érdekes módon, az utóbbi évtizedekben egyre gyakrabban visszatérő kérdéssé lett a cölibátus kérdése. Egyre többen elhivatottnak érzik magukat (egyházon kívül és belül) e kérdésben nyilatkozni, megoldást kínálni.
Nem találom helyesnek a sugallt utat: a szükséghelyzetek (mint pl. paphiány, papi hivatások számának drámai visszaesése) megoldását megcélzó (cölibátust eltörlő vagy fakultatívvá tevő) rendelkezést. Az utóbbi évek “torzképei” (homoszexualitás, pedofília) sem lehetnek okai egy gyökeres változásnak e kérdés kapcsán.

A cölibátus – az Egyház tanításában – a papi identitás lényeges kérdése. Nem dogma, amint ezt sokan mondják. Nem tartozik tehát a hittételek világához. Keresztény élet-eszmény, melyet az egyházi törvénykezés ír elő és szabályoz. Önmagában viszont nem cél és nem is érték. Csak kapcsolat-rendszerben (Krisztusi élet-közösség, Isten országáért való élet) értékelhető.

Az identitás komplex valóság: külső (társadalom, család stb.) és belső (öntudatosodás, örökség stb.) faktorok találkozáspontján formálódik. Nem lezárt valóság, hanem folyamat. Ezért úgy gondolom, a cölibátust nézve, mely (a római katolikus egyházban) a papi identitás szerves része, nem lehet erre a szemináriumi életben úgy “felkészülni”, hogy akadálymentes úton járjuk további életünket. (A házasságra való készület sem garantálja a házasélet sikerét.) Ami viszont a készület éveiben elengedhetetlen feladat: a személyes isten-kapcsolatban gyökerező krisztusi identitás formálása. Ez meghíváson alapszik és ezen “kezdeti” impulzus ereje, kegyelme segít az élet minden és mindig új helyzetében megélni a hivatás útján az Istennel való kapcsolatot. (Említettem,hogy a cölibátus és a papi szolgálat egybefonódása a római katolikus egyház sajátja, ugyanis a papi élet teljességét egyházunk tanításában nős állapotban is megélhető. Így például a Rómával egyesült Görög Katolikus Egyház papjai nősülnek.)

A cölibátus Isten ajándéka. Nem mindenki kenyere – mondanám nagyon egyszerűen. S ha valakit Isten erre hívott meg, az a papi szolgálatban ezt, mint az „én“-né válás tartozékát éli meg. A kapcsolat az “én”-né válási folyamat feltétele. A mással és a másikkal való találkozásban bontakozik ki énem, személyiségem, identitásom. Minél erőteljesebben mutatkozik meg a velem szembenálló valóság, annál nagyobb jelentőségű a találkozás, a kapcsolat, az ami “én” és “te” között történik és annál inkább “én”-em megvalósulásának feltétele. A velem szemben álló valóság kihívása, provokációja megfelelő intenzitású (igenlő vagy elutasító) választ követel meg. Az önmagát kínáló Isten az ember önátadását kívánja meg.

Van, aki ezt az önátadást cölebsz módon a papi szolgálatban éli meg.

Elekes András

A cölibátus elszakíthatatlan az ember „Lét-Rend“-jétől. Ehhez néhány bibliai igazságot kell megfontolnunk.
„Isten megteremtette az embert, a maga képére és hasonlatosságára, férfinak és nőnek teremtette.“ Ebben a kijelentésben benne van, hogy csak a férfi-nő Egység jeleníti meg az istenképiséget, vagyis csak így teljes és valódi az ember. Egyszer a farizeusok ezzel a témával is próbára akarták tenni Jézust. Megkérdezték tőle, hogy a férfinak el szabad-e bármi okból bocsátania feleségét. Jézus ekkor szintén a „kezdetek“-re utal, és még hozzáteszi: amit Isten egybekötött, azt ember szét ne válassza. Ekkor a tanítványok közül megjegyzik, hogy ha így áll a dolog a férfi és a nő között, akkor jobb meg sem nősülni. Jézus ezeket is helyre teszi: „Csak az fogja fel, akinek megadatott. Van, aki azért képtelen a házasságra, mert úgy született. Van, akit az emberek tettek alkalmatlanná. Végül van, aki a mennyek országáért önként mond le a házasságról. Aki fel tudja fogni, az fogja fel!“ Más helyen: „akinek van füle a hallásra, az hallja meg!“ Tehát a nőtlenség, vagyis a család nélküli életforma nem vállalható sem kényelemszeretetből, sem ideológiából, sem emberi törvénykezés iránti engedelmességből, csak a mennyek országáért. A mennyek országa pedig az isteni igazság és igazságosság, a szeretet létállapota, vagyis a Rend.
Az eddigiek alapján:
1.) Senki sem törülheti ki életéből a teremtettségünkből adódó férfi-nő Egységet, antropológiai alapelemet, vagyis a Lét Rendjét. Ha mégis megkíséreljük, annak súlyos következményei vannak. A férfi-nő Egységnek a testiség csak egy arculata, amelynek különböző szintjei vannak.
2.) Ez érvényes azokra is, akik nagyon őszintén és tényleg a mennyek országáért, annak igazságáért és nemcsak hivatalból vállalják a nőtlenséget/férjetlenséget. A hivatalosan cölibátusban élő személy sem zárhatja ki magából a Lét Rendjét. Jézus, akinek cölibátusára rengeteget hivatkoznak a hivatali cölibátus szorgalmazói, annyira a Rendben élt, annyira egész volt, hogy el tudta fogadni a nő intim feltárulkozását (kibontott haj), érintését és azt a Szeretet Rendjébe tudta emelni.
3.) A mennyek országának igazságával, vagyis a Renddel szembenállnak e világ rendszerei. Ezek nem válogatnak férjes vagy férjetlen, nős vagy nőtlen között. Olykor a nősnek is, ha nem akar megalkudni, gerincét önként megroppantani, el kell hagynia feleségét, családját. Ha az a nős ember, férjes asszony nem cölibátusban, azaz égre irányultságban élne, soha nem volna erre képes.
Az apostolok java része is nős volt. Nincs dokumentumszerű tudásunk arról, hogy ki hogyan egyeztette az örömhír hirdetését nős, családos állapotával, de azt tudhatjuk, hogy ha a mennyek országának igazságát kellett hirdetniük, megélniük, ezért életüket is odaadták. Az apostolok igehirdetése alapján kis közösségek jöttek létre. Amíg együtt voltak az igehirdető apostollal, addig az apostol vezetésével voltak együtt a kenyértörés szertartásán, az akkori szentmisén, és az apostol volt az, aki a közösséget tanította. Mielőtt azonban továbbállt volna, hogy máshol is hirdesse Isten szavát, azelőtt a megerősödő közösségből kiválasztott egy arra alkalmas, szellemileg-lelkileg stabil embert, hogy vezesse ő tovább azt a közösséget. Erre a feladatra kézföltétel által adta át a hatalmat és a megbízatást. Pál apostol leírja tanítványának, hogy milyennek kell lennie az egyházi vezetőnek: „Bizonyos, hogy aki püspökségre törekszik, magasztos dolgot kíván. A püspöknek azonban kifogástalannak, egyszernősültnek, józannak, megfontoltnak,mértéktartónak, vendégszeretetőnek és a tanításra rátermettnek kell lennie“ (1Tim.3.1-2.) Itt még a lelki stabilitás, a megpróbáltság, a lelki hatalom vagyis az igazi hierarchia a legfontosabb szempont.

A cölibátus egyoldalú jelentésének kialakulása és átmenete a köztudatba az Egyház strukturális – és nem lelki – megerősödésével van kapcsolatban. Nagy szerepet játszott ebben egyrészt a vezetői elemeknek a nekik tulajdonított hatalom szerinti rétegződése, amit előszeretettel neveznek hierarchiának. A nekik tulajdonított hatalom nem mindig esik egybe a tényleges lelki képességekkel, ami valójában az igazi értelemben vett hierarchiának is az alapja. Ugyanakkor számolnunk kell a másik szemponttal, a gyarapodó anyagi javakkal, amelyeket az egyház eleinte ajándékba kap, ingatlanokat, császári épületeket (baszüleosz=császár, innen a bazilika elnevezés is). A konstantini fordulat után tehát megnő az egyház látványos társadalmi szerepe. Olyanok is vezetői pozícióba kerülnek, akik lelkileg nem a legmegfelelőbbek erre.

Néhány gondolat:
Az érvelésekben sokat idézett 1Kor.7,32-33. „A nőtlennek arra van gondja ami az Úré: hogyan járjon az Úr kedvében. A nős azonban világi dolgokkal törődik, hogyan keresse felesége kedvét, ezért meg van osztva.“ – nemcsak az egyházi vezetőkre vonatkozik, hanem egyáltalán a keresztényekre. Tudjuk, ez kitűnik az idézett páli levélből is, hogy abban az időszakban azzal a meggyőződéssel éltek, hogy Krisztus második eljövetele hamarosan bekövetkezik. Ezért nem kellene felesleges dolgokkal foglalkozni. A cölibátus egyoldalú hangsúlyozásában azóta is hivatkozási alap ez az idézet, mondván, hogy a cölebsz ember osztatlan szívvel szolgál az Úrnak. Több ideje, energiája marad az Úr szolgálatára. Ez igaz is lenne, ha a papok, lelkipásztorok a vándorló, sokszor kiszolgáltatott apostolok életét élnék. A tényleges lelkipásztori tevékenység, a tanítás mellett azonban a világi rendszerek mintájára kialakult struktúrák fenntartásával is rengeteget kell foglalkoznia a papnak: a kellékek és eszközök biztosítása és koordonálásával. „Övetekbe ne szerezzetek se arany-, se ezüst-, se rézpénzt. Ne vigyetek magatokkal az útra tarisznyát, se két ruhát, se sarut, se botot“ (Mt.10.9-10.). Az igehirdetés tehát nem lehet soha az eszközök és a kellékek függvénye. Ezen jézusi szavak után marad a kérdés: a családról való hivatalos lemondás nyomán fennmaradó időt energiát szabad-e egyszerűen a nem megszentelt, csak megideologizált kellékek beszerzésére, fenntartására fordítanunk. A szív megosztottsága arra vonatkozik, hogy nem szolgálhatunk egyszerre két úrnak, vagyis az Úrnak is, a mammonnak is. Az eszközök azonban megkerülni látszanak a lényegi igehirdetést.
A nőtlenség vagy férjetlenség annak az embernek az életformája, akinek arra „hallása“ van, aki azt meg tudja érteni. A mennyek országának igazsága, így az égre irányultság mindenkinek Létből fakadó kötelessége: a családosnak is, és a nőtlennek/férjetlennek is. Éppen ezért nem a legszerencsésebb a cölibátust a nőtlenséggel/férjetlenséggel azonosítani. Különösen félreérthető, ha a papi és szerzetesi életformát hivatalosan is mint „megszentelt életet“ hangoztatni. Ez az azonosítás azt is sugallja, mintha a családos élet nem lenne, vagy csak kevésbé lenne megszentelt élet.
Tudnunk kell azt is, hogy az egyoldalúan emlegetett cölibátus nem dogma. A dogma hittételt jelent, ami az Egyház hitbeli tanítására vonatkozik. A cölibátus jogi rendelkezés, és nem tartozik ontológiailag, vagyis a Létből adódóan a papság lényegéhez.

  • KONTRA: Az egyháznak meg kell újulnia (86%, 78 Votes)
  • PRO: Ragaszkodnunk kell a hagyományokhoz (14%, 13 Votes)

Total Voters: 91

Loading ... Loading ...
Címkék: , , , , ,

80 hozzászólás

  1. A hozzászólás szerzője: DUDi
    Közzétéve: 19.4.2010, 2:27 pm

    köszönjük a cikket!

  2. A hozzászólás szerzője: Zoli
    Közzétéve: 19.4.2010, 4:28 pm

    Miért nem vesztek rá egy-két hitéből is kiábrándult volt papnövendéket, hogy mesélje el, egészen pontosan miért is hagyta ott a katolikus papi képzést? Az lenne ám az igazán érdekes cikk. Az egyház valószínűleg pert indítana, ezért külön weboldal kellene neki, de vírusmarketinggel reklámozva biztosan nagyot robbanna…

  3. A hozzászólás szerzője: Atman
    Közzétéve: 19.4.2010, 5:14 pm

    A pedofil esetek 93 %-a családon belül történik. Nem cölibátusban élők követik el. Világos tehát, hogy nem a cölibátus az oka. A papi pedofil esetek nagy része homoszexuális jellegű, meg kéne alaposabban szűrni az ilyen hajlamokkal rendelkező papokat. Persze akik az egyházat támadják manapság ezt szeretnék a legkevésbé.

  4. A hozzászólás szerzője: Zoltán
    Közzétéve: 19.4.2010, 6:26 pm

    Abszolút egyetértek Elekes Andrással. Azt írják, hogy kinek van, vagy nincs joga beleszólni ebbe? Hát, ha oda tartozik sok ember, akkor miért kérdőjelezik meg a kérdéseiket?
    Miért nem lehet igazából Bibliai alpokra helyezni az Egyházat? Az Ige tisztán megmondja, hogy meg lehet nősülni, csak aki bírja, és akit az Úr elhívott az tartsa meg tisztaságát.
    A katolikus egyház szerint, ha valaki családban él, akkor az kevesebb, mint az, aki megtartóztatja magát? Nem hiszem! Nem hiába teremtette Isten a nőt és a férfit. És érdekes módon egymásank teremtette! És azt mondta, hogy látja, hogy ez jó!
    Megértem, és minden tiszteletem azok számára, akiket elhívott az Úr, és tisztán, őszintén meg is tudták tartóztatni magukat az évek hosszú során. Sajnos azonban sok helyen és esetben visszaüt ez a nem Igei, nem korrekt követelmény,. Ezért (is) van ez a sok pedofil botrány, de mesélhetnénk a házvezetőnőkről is, akiknek “véletlenül” gyermekük van, vagy a szomszédasszony, vagy azok a papok, akik az alkoholba menekültek, mert nem bírták tovább, de fogadalmukat nem tudták megtartani.
    Azt hiszem, újra kellene helyezni, és bibliai alapokra a katolikus egyházat. Sok dologban meglepődnének, ha összevetnék azokat amiket cselekszenek, és amiket az Ige ír! Nem a zsinatok és emberi határozatok a döntőek, hanem csak az, amit az IGE, Istennek szava mond! Semmi egyéb!!
    Isten áldja!

  5. A hozzászólás szerzője: László
    Közzétéve: 19.4.2010, 8:52 pm

    Kedves Zoltán!

    Szerinted ez nem elég Bibliai alapnak: “Van, aki azért képtelen a házasságra, mert úgy született. Van, akit az emberek tettek alkalmatlanná. Végül van, aki a mennyek országáért önként mond le a házasságról.” És ne feledd:. Istennek szava, vagyis a Biblia szövege is emberi közvetítésen keresztül szólalt meg!

  6. A hozzászólás szerzője: László
    Közzétéve: 19.4.2010, 8:57 pm

    – A rossz házasság pedig, Pázmány Péterrel szólva: “holtig tartó galyiba”

  7. A hozzászólás szerzője: Istvan
    Közzétéve: 19.4.2010, 9:27 pm

    (elnezest kerek, hogy ekezetek nelkul irok, remelem, hogy ettol meg ertheto lesz a mondanivalom)

    En egy masik oldalrol is meg kozelitenem ezt a colibatus kerdest, sajat elmenyekre alapozva: kicsiny varosunkban majd’ egy evtizeden keresztul tevekenykedett egy pap, a kozossegert rengeteget tett, nagyon szerettuk, aktiv volt…de volt neki egy “titkarnoje”, akivel, nyilt titok volt, hogy vadhazassagban eltek, o hozta hozzank, nem sokkal a papunk athelyezese utan a no is tavozott tolunk. Ami viszont igen pozitiv volt, hogy egyreszt, kis kozossegektol szokatlan modon (pletykas nepseg azert a magyar:) ) ezt mindenki elfogadta, hallgatolagosan mindenki “belement” ebbe. Ezt pedig a no sokszorosan meghalalta, aktivan segitette a papunkat a munkajaban, foglalkozott az ificsoporttal s egyeb munkakban is nagy segitsegere volt. Erre szukseg is volt, mert a kozosseg eleg nagy volt, egyedul nem birta volna ezt a munkat egy ember. (Arra nem terek kulonosebben ki, hogy “segitsegkent” 2 alkalommal is kuldtek kaplant a plebanosunk melle, egyikkel tobb baj volt, mint a masikkal, a notlensegukon ugy probaltak segiteni, hogy mindketten szoros szerelembe kerultek Pal Ilonkaval, ahogy felenk mondtak)

    A nem teljesen konvencionalisan, de nagyon jol mukodo kozosseg azonban szemet szurt fennebb is, a papunkat elhelyeztek, helyere egy masik papot tettek, aki a notlenseget ugy elte meg, hogy azt szinten nem fejtenem ki bovebben, de tettei alapjan sokszor elgondolkoztunk azon, hogy ez a “pap” (sajnos szandekosan teszem idezojelbe) “normalis”-e (mind a pedofilia, mind a homoszekszualitas tenyallasa komolyan megfordult fejunkben). Az mar csak hab a tortan, hogy a kozosseget tonkretette, amit elodje (tarsaval) felepitett, szinte mindent lerombolt…

    Visszaterve A Papunkra, meg kell jegyezzem, hogy mivel o megelte a (nem hazas, de) tarsi kapcsolatot, sokszor olyan komoly szexualpszihologiai mely beszelgetesekkel/tanacsokkal ajandekozott meg minket, amely sokat segitett abban, hogy talan helyesebben/keresztenyibb modon eljuk meg a parkapcsolatainkat (s ennek okan meg mind a mai napig felkeressuk, ha egy oszinte beszelgetesre van szuksegunk…azert egy joval az 50 folott jaro Pappal nem gyakori, hogy az ember komoly parkapcsolati, akar szexualis kerdesekrol/problemakrol beszelgethessen). Amire a legelejen utaltam, hogy mas szemszogbol kerdeznek ra a colibatus kerdesere: tud-e egy pap ugy hiteles es hasznos jegyesoktatast tartani peldaul, ha o maga sohasem volt szerelmes, nem epitett s “tartott karban” parkapcsolatot? Mert, termeszetesen peldaim tavolrol sem reprezentativak ugyan, de ugy gondolom, hogy a fennebb emlitett lelki beszelgetesek nem johettek volna letre, ha a Papunk nem elte meg volna szemelyesen is a parkapcsolat nehezsegeit, problemait es oromeit. Ugy erzem, a fennebb leirt peldaban tenyleg a papi hivatasa mellett nagyon hasznosnak bizonyult az , hogy tapasztalatbol tudta, mirol beszel, mikor jegyesoktatast tartott vagy csak egyszeruen fiatalokkal beszelt teljesen nyiltan parkapcsolatokrol.

    Mindemellett olyan Papokkal is talalkoztam (nem is eggyel), akik ajandekkent tudtak/tudjak megelni a colibatust, nem kotelezo notlensegkent, s igy tudnak Istenben kiteljesedni es igazan egy kozosseg hasznara lenni…komplex a kerdes, az biztos, s nem szabad fekete-feher, eloiteletektol vezerelt “igen/nem” valaszt adni a kerdesre.

  8. A hozzászólás szerzője: szemmel
    Közzétéve: 19.4.2010, 9:46 pm

    Kedves Zoltán, bízzuk a katolikus egyház megújítását magára a katolikus egyházra. Főleg ha csak elképzelésed van arról, mi is a tanítása.
    Ami pedig a papok nősülését illeti, bizonyára vannak jól sikerült papi családok (a protestánsoknál, hogy nézzük a kérdés másik oldalát is), de nekem minduntalan André Gide Pénzhamisítók című regényének a papja jut eszembe meg az ő családja: Isten szolgájának nincs energiája arra, hogy szent családot létrehozzon, ezért a család… minden egyes tagja megsínyli az apa pap voltát: mártír, idegbeteg nők, elkurvuló lány, öngyilkosságot kereső fiú – minden van. Beszéljünk a kérdésnek erről az oldaláról is.
    A pedofília nem a papok kiváltsága – ezzel messzemenően egyetértek, Atman. Gondoljon csak vissza mindenki arra, hogy adott korig milyen zaklatások érték.

  9. A hozzászólás szerzője: Katalin
    Közzétéve: 20.4.2010, 9:15 am

    Pappá szenteléskor , úgyanúgy mint házasságkötéskor tudatában kell lennie a papnövendéknek, hogy mire vállalkozik, és ahogy a házassági esküt nem lehet eltörölni, ezt sem. A külömbség az, hogy Isten Ö nem vátozik, tehát az egyik fél mindig “hozza a formáját “, rá mindig lehet számítani, míg a házasságban két folyamatosan változó ember köt szerződést.
    Egyetértek az ajándékjellegével is cölibátusnak. Az biztos, hogy nagyon nehéz lehet a helyzete annak a papnak, aki szerelmes lesz, de ugynúgy, ahogy a házastársi hűségért kerüljük a kényes helyzeteket, úgy nekük is ezt kellene tenniük.
    Imádkozzunk értük és támogassuk a papjainkat.
    Nem tartom normálisnak, hogy a pap már nem simogathat meg egy gyereket, annélkül, hogy arra gondolna, hogy most vajon szabad-e, mert mit gondolnak az emberek-csak nagyon keves pap közeledik gyerekhez rossz szándékkal, és nagy kár a kevesekért elítélni a papságot az egyházat…, ahogy írták azért mert a pedofil esetek 93% családon belül történik, nem kezdem rossz szemmel nézni a férjemet, mert megöleli a kislányunkat .
    Vigyázat, mert a média fertőzi a gondolkodásmódunkat !
    Isten áldjon mindannyiunkat!

  10. A hozzászólás szerzője: Endre
    Közzétéve: 20.4.2010, 10:21 am

    Kíváncsi lennék hány katolikus paphoz beszél Isten és mondja neki, “Hadd el Józsi, minek az neked, itt vagyok én!”, ha eszébe jut, lehetne családja. Gondolom csomó pap elkötelezett 5-10-20 évig aztán rájön, BS az egész és ez is csak egy meló… az a szívás, ha az egész életét feltette rá 🙂

    Azért a regénnyel való példálózás ütős volt, nem tudom, ha szarkazmus akart lenni vagy komoly… 🙂

  11. A hozzászólás szerzője: Géza
    Közzétéve: 20.4.2010, 10:36 am

    A nőtlenséget a Szentírás lehetőségként, és nem parancsként említi.

    A pro – kontra beállítás megtéveszthető lehet, mert nem minden hagyomány gátja a megújulásnak. A megújulás cölibátus kérdésében is, a Szentíráshoz való következetesebb igazodástól függ.

  12. A hozzászólás szerzője: Kaleidoscope
    Közzétéve: 20.4.2010, 10:53 am

    Az egyháznak óriási felelősség szakadt a nyakába azzal, hogy napvilágra kerültek a papi pedofiliával (és más bűnökkel, ld. pl. a jászberényi pap lebukását) kapcsolatos tények. Eddig lehetett elméleti fejtegetésekre alapozott vitákat folytatgatni a cölibátusról, de ma már egészen más konzekvenciája lett ennek a kérdésnek: teljes hitelvesztés, vagy megújulás. Egyetértek azzal, hogy a katolikus egyháznak magának kell ebben a kérdésben döntést hoznia, de az egyház nem a klérus, nem a pápa, hanem a hívek közössége. Ezért kellene minnél többünknek megszólalnia ebben a kérdésben. A katolikus papságot akkor fogja igazán nagy felelősség terhelni, ha nem teremti meg az egyházon belüli nyílt és őszinte dialógus fórumait, mert ez viszont a lelkipásztorok feladata lenne. Annak, hogy ma még csak a névtelenség mögé bújva irogatnak a jó szándékú és Krisztus egyházáért elkötelezett hívek is, és így a véleményük belekeveredik az egyházat valóban inkább csak támadni akaró emberek megnyilatkozásai közé, első sorban az az oka, hogy nincs nyílt, őszinte és görcsöktől, gátlásoktól mentes dialógus az egyházon belül. Az egyház, a hívek felelősségéről, és konkrétan a cölibátusról is több gondolatomat részletesebben kifejtettem a blogomban.

  13. A hozzászólás szerzője: Terici
    Közzétéve: 20.4.2010, 12:11 pm

    Örömmel továbbítom az alábbi kezdeményezést.
    Úgy gondolom mindannyiunk ügye, hogy védjük meg papjainkat, erősítsük meg őket, hiszen nehéz időket élnek és imádkozzunk hivatásokért és hűségért, kitartásért az elhívottak számára!
    Jézus áldjon!

    http://www.ilyenazenpapom.com/customPages/ilyen-az-en-papom

  14. A hozzászólás szerzője: Bollha
    Közzétéve: 20.4.2010, 12:26 pm

    Egyetertek Gezaval, a colibatust a Biblia (a jobbik ) lehetosegkent emliti, de nem kotelez ra egyetlen Krisztust kovetot sem. Lasd: “Jobb hazassagban elni, mint egni”.

    Miert zarja ki egymast az Ige hirdetese és a hazassag? Miert nem lehet, hogy az a pap, aki elhivast erez a colibatusra, ugy terelgesse a nyajat, es aki csaladoskent szeretne ugyanezt tenni, az pedig hazasodhasson meg???

  15. A hozzászólás szerzője: Gondolkodó
    Közzétéve: 20.4.2010, 1:53 pm

    A cölibátus kérdésében két szereplô van, a Biblia, mint Isten üzenete, és a pap/szerzetes. A Biblia világosan beszél több helyen, erre nem térek ki, benne van Elekes András írásában. A pap esetében az egyedüli járható út a szabad választás lenne, ellentétben a szerzetessel, aki hosszú évekig újítgatja fogadalmát, van ideje „kipróbálni“, megy-e neki ez az életmód vagy sem, amíg az örökfogadalmat leteszi. A szerzetes közösségben él, némelyik meg is marad „testvérnek“ azaz, nem szentelik pappá, tehát egy egészen más formáció, mint az egyházmegyés papé. A pap, aki kinn él a világban szabadon kellene eldönthesse, cölibátusban, vagy házasságban akarja élni az életét. Téves az a vélemény, miszerint a házassági eskü is örökre szól, el kell fogadni, ugyanúgy a papnak is a cölibátust. A házasság csak akkor érvényes, ha az szabad akaratból történt. Ha pld. valakit rábeszélnek, kényszerítenek, pszichés nyomás alá helyeznek, megtévesztenek, annak a házassága érvénytelen, és ha ezt be is tudja bizonyítani, az egyház errôl a megfelelô iratot kiállítja és az illetô köthet (valaki mással) érvényes egyházi házasságot. A pap viszont eleve kényszer alatt vállalja a cölibátust, mert különben nem lehet (katolikus) pap. A kispapok néha még magukat is becsapják, nem érzik a cölibátus súlyát – honnan is érezhetnék, évekig szinte üvegbúra alatt idomítják ôket – viszont sokszor hamis, ideologizált képet vetítenek eléjük, szinte sugallva a felsôbbrendûségüket más földi halandóval szemben. Ez ugyanolyan becsapás, sôt, egyenesen pszichés zsarolással kikényszerített ígéret a cölibátus megtartására. Összefoglalva: nincs teológiai alap, egyszerû egyházi törvénykezésrôl van szó, amiben nagy szerepet játszott az egyházi vagyon féltése. Az öröklés ôsi törvény (már a zsidóságnál is az egyik legfontosabb volt), az egyház féltette a megélhetését, ha a papok nem a papi hivatást folytató gyerekei megörökölhették volna a birtokot. A Vatikán pedig az utóbbi években egyre durvábban próbálja védeni a „mundér becsületét“, homokba dugja a fejét a problémák elôl, néha az az ember érzése, hogy a sok öreg bíboros a saját frusztrációját akarja tovább örökíteni a fiatal papokra, mondván, ha ôk kibírták, bírják ki azok is. A katolikus egyház nem tanult a reformációból, itt lenne az ideje egy újnak.

  16. A hozzászólás szerzője: cím nélkül « vészbejárat
    Közzétéve: 20.4.2010, 2:07 pm

    […] April 20, 2010 at 12:03 · Filed under veszedelmes viszonyok a vita […]

  17. A hozzászólás szerzője: Aladin
    Közzétéve: 20.4.2010, 8:58 pm

    Kedves mindenki,

    én a “vad” katolikusokhoz tartozom, legalábbis mások szerint. 100% cölibátus párti vagyok több okból kifolyólag is. Sajnos a protestáns egyházak papjainak jó része nagyon rossz példa a cölibátus ellen: feleség (papucskormány – aki ismer papnét, az tudja), saját vagyon, utódok egzisztenciája, “népi demokrácia” – papválasztásokkor, ami általában politikai-kampányszerű mocskolódásokig fajul (mert bár én katolikus vagyok, a környezetem javarésze protestáns lelkészekből, egyházi emberekből áll!)…., és nem utolsó sorban a gyenge szelekció.
    Véleményem szerint aki a cölibátus szűrőjén átmegy az többé kevésbé elhatározott a hivatásra. Hogy család mellett is akar valaki hirdetni? És mi akadályozza meg az ilyen szóknokolni vágyókat ebben – civilben is rengeteg lehetőség adott? Sőt, világi szerzetesség is létezik! Vagy kéne a család melege és a “palást” luxusa és pódiuma egyszerre? Ha igen, akkor ez a személy könnyen otthonra találhat más vallásban: ott belefér, ott ez egy munkahely. Ismerek ilyen embert, aki házasság és 2 gyerek után “világosodott meg”. Görög katolikus pap jelenleg.
    Nem azt mondom, hogy családos ember nem lehet jó pap (!a jó szónok nem tévesztendő össze a jó pappal), sőt biztosan vannak ilyenek, de a katolikus egyházban a papság kicsit másról is szól, egész embert, egész életet kíván.

  18. A hozzászólás szerzője: Aladin
    Közzétéve: 20.4.2010, 9:00 pm

    Mellesleg én ma pap lennék, ha a cölibátustól való félelem nem tart vissza, sőt édesapám is ezen “csúszott” el. De ez nem baj, nem bánt. Családom van, teszek amit lehet, de belátom, hogy nem vagyok képes Istenért és egyházért szentelni mindenemet.

  19. A hozzászólás szerzője: László
    Közzétéve: 21.4.2010, 7:44 am

    Két kérdés várna ebben a vitában is tisztázásra:

    1. Vajon mi az oka annak, hogy a (liberális) média időről időre világszinten egyesített erőkkel küzd a katolikus egyház lejáratásáért? Számomra egyenesen nevetségesnek tűnik ez a pedofil-(ál)botrány, amely a múlt század hatvanas, hetvenes, nyolcvanas éveiből összeszedett (kétségkívül sajnálatos és elítélendő) eseteiből állít össze egységes lejáratási marketingkampányt.

    2. A másik kérdés: Milyen joga és alapja van azoknak, akik nem a katolikus egyház aktív tagjai, hogy a cölibátus megszüntetéséről szónokoljanak? Mi köze van egy ortodox, református, lutheránus stb. vagy ateista embernek a katolikus egyház belső rendszabályaihoz, a papi hivatásról alkotott törvényeihez vagy ezek megváltoztatásához? Miként vélekednének erről ők, ha a saját egyházuk ügyeibe próbálnának beleszólni a katolikusok?

  20. A hozzászólás szerzője: Elekes András
    Közzétéve: 21.4.2010, 8:30 am

    Egy kis kiegészítés a cölibátus témájához:

    A skolasztikus teológia is leszögezi, hogy a kegyelem önmagában feloszthatatlan, hatásaiban és a jobb megértés kedvéért beszélhetünk többféle kegyelemről.
    Témánk szempontjából fontos lehet egy felosztás, ami szerint két kegyelem van: 1) gratia ordinaria, azaz renddel járó, „rend“-es kegyelem és 2)gratia extraordinaria, azaz rendkivüli kegyelem.
    A papság, a lelkipásztorkodás az elsőhöz tartozik. A papszentelelésben a pap olyan kegyelmet kap, ami a lelkipásztorkodásban segíti, az igehirdetésre, a tanúságtételre, a közösség vezetésére, az áldozat bemutatására teszi képessé a papot. Ezt az apostolok és később az apostolutódok kézföltétel által adták át. Ma is a papszentelés lényeges eleme a püspök, majd a jelenlévő papság kézföltétele, majd azt követően a liturgikus imádság.
    A nőtlen/férjetlen állapot megéléséhez pedig rendkívüli kegyelemre, azaz gratia extraordinariara van szükség. Ez nem a megbízatástól, küldetéstől függ, hanem a Létből adódó képességtől. Ugyanúgy, mint akinek megvan a gyógyító képessége, és azt egészében Krisztus szellemében használja.

    A papság és a hivatalos a cölibátus (a megszokott tartalommal) együtt járhat, összekapcsolódhat egy adott személy életében, de soha nem lehet sem egyiket, sem a másikat valakire rákényszeríteni, vagy egymástól függővé tenni. Az Egyház – hivatalos álláspontja szerint – meghagyja ugyan a cölibátus szabadságát, a jelenlegi jogállás szerint azonban csak olyan férfiak jelentkezését fogadja el papságra, vagyis, csak azokra kéri a rendes kegyelmet, akik úgy tapasztalják magukban, hogy rendelkeznek a nőtlen életforma biztos adományával, a rendkívüli kegyelemmel is.
    Ez a gyakorlatban odáig haladt, hogy mára a nőtlenség maradt szinte kizárólagosan a papság „sine qua non“-ja, ismérve, a ‚boulevard‘ szerint pedig érdekessége. A köztudatban az a fiú, aki nem is mer a lányokra nézni, az jó, papnakvaló, aki pedig világiasabban viselkedik, azzal kapcsolatban csak csavargatják az emberek a fejüket, ha arról értesülnek, hogy az illető papi pályára lépett. Elhunyt püspökkel kapcsolatban mondták egykori falus- és játszótársai, ekkor már öregasszonyok, öreg emberek: „nem gondoltuk vóna, hogy e‘ lesz belőle, úgy tudott udvarolni“. Ez is a közfelfogást tükrözi, ahogyan az egyszerű emberek fejében a papság azonos a nőtlenséggel. Ugyanakkor nemcsak a közfelfogásban van ez így, hanem az egyházi intézkedésekben is, amikor egy-egy adott konkrét esetet kell megítélni és megoldani. Olykor hamarabb születik intézkedés, és szigorúbb az eljárásmód a cölibátussal kapcsolatos kihágásokkal szemben, mint a tényleges, szívvel-értő lelkipásztorkodás elhanyagolása miatt, az igehirdetés és az áldozat hivatallá való züllesztése esetén, ha a „cölibátus“ nem csorbul.

    A fent említett felosztás is egy kicsit erőltetett, mint oly sok eleme az iskolás teológiának. Végső soron ez az említett felosztás is emberi magyarázat, a lényeget tekintve a kegyelem egy. Az előbbiekben láthattuk, hogy a renddel járó kegyelem képessé teszi a papot a sajátságos feladatai elvégzésére, köztük az áldozat bemutatására. Jézus óta tudjuk, hogy az áldozatbemutatás sarokköve, hitelességének mércéje, amikor maga az áldozatbemutató vállalja az áldozattá levést. Az áldozattá levés pedig az égreirányultság beteljesülése, ami az iskolás teológia szerint már különleges kegyelem.

    Megkülönböztetéssel és egységgel találkoztunk most is. A papság és a cölibátus különvalóságát, ugyanakkor egy ponton való együvétartozását láthattuk. A személyes döntés és annak szabadsága megkerülhetetlen, mint mindig. Ezen belül pedig az állhatatosság, ,aki az ekeszarvára rátette a kezét, az ne tekintgessen visszafelé‘ az arra vonatkozik, hogy tekintetünket nem vehetjük le az Égről. Ez – ismétlem – mind a cölebszre, mind a családosra nézve kötelező. Minden más csak eszköz, soha nem cél, beleértve az életformát is. A cél maga Isten!

  21. A hozzászólás szerzője: Bea
    Közzétéve: 21.4.2010, 9:11 am

    Az egyhaz profitorienalt “vallalkozassa” notte ki magat. Ha tanacsot kersz paptol, fizetsz erte, kiveve ha jobaratod. A mise vegen adakozol, mert “ugy szokas”, vagy mert tartasz az emberek pillantasatol es gondolataitol az urna kikerulese eseten. Mindennek ara van, holott ennek az intezmenynek a lenyege a bizalom, a szeretet, esetenkent az adakozas lenne a kifizetes helyett.

    Onnantol kezdve, hogy a penz mellett hatterbe szorul a hit, a bizalom es az onkentes odaadas, a colibatust is el lehet felejteni. Ez altal az egesz egyhazi kultusz borult. A papok is neznek tevet, olvasnak ujsagot – esetenkent bulvarlapokat-, szidkozodnak (hallottam mar papot cifran duhongeni), csak nem beszelnek rola, mert alairtak a szerzodest, hogy publikusan nem foglalnak allast a mindennapi temakkal kapcsolatban.

    Ugy gondolom, hogy emberi mivoltukbol kifolyolag, nem tudjak meghazuttolni az osztoneiket. Viszont az mar az emberi mivoltukat is megkerdojelezi, hogy gyerekeket bantalmaznak es a “ceg” megvedi oket, eltusolja az ugyet vagy nehany frappans pszihologiai kifejezessel lepattintja a hiveket.

    A szabalyaik altal a felso vezetes manipulalja a beosztottakat es az igy kialakult stresszhatas es folyamatos buntudat elosegiti az amugy tiszta elme elborulasat.

    Sok minden folyik a hatterben, amire mi, hetkoznapiak, nem is gondolnank. Nem csak az utobbi idokben kezdodtek a gondok, hanem mindig is voltak. Persze errol “nem beszelunk”…..

    Mindenki hisz …. valamiben. Egy-egy felszinre toro csuf tett valtoztat a hozzaallason.

  22. A hozzászólás szerzője: Gondolkodó
    Közzétéve: 21.4.2010, 9:34 am

    A téma követelne egyfajta józan, tárgyilagos hozzáállást. Ugyanakkor érthetô, hogy egyesek saját tapasztalataik alapján (saját papjuk, saját rossz partnerkapcsolataik, esetleg házasságuk) kívánják megtartani, illetve elvetni a cölibátust. Minden érzelmi alapú pro vagy contra sántít. Egy viszont biztos – és nem a bulvársajtó miatt – a kötelezô cölibátusnak nincs teológiai-bibliai alapja. Ettôl arrafelé csak szubjektív igenlôi, illetve tagadói lehetnek. A Vatikán több okból nem mer változtatni – majd csak akkor, ha a józanabbak kerülnek többségbe – amiben nagyon nagy szerepe van az emberileg érthetô tekintélyféltésnek. A pedofilbotrányokról annyit, hogy ami most napvilágra került, az csak a jéghegy csúcsa. A nyugati katolikus egyházban sokkal több a pedofil, a homoszexuális pap, mint bárki gondolná. Keletebbre nézve (féltitkos egyházi statisztikák szerint) több a homoszexuális, sajnos azonban Európában mindenhol növekszik az alkoholista papok száma. A Vatikán régóta figyelemmel kíséri a jelenségeket, de még nincs ereje változtatni a struktúrán. Csak nehogy késô legyen! Teológiát tanultak számára marad a remény, az Egyház fennmarad Krisztus második eljöveteléig, mert azon “a pokol kapui sem vesznek erôt”.

  23. A hozzászólás szerzője: Gondolkodó
    Közzétéve: 21.4.2010, 10:47 am

    A cölibátussal kapcsolatban a tényekhez hozzá tartozik az is, hogy jelentôs eltérés van a probléma nyugat-európai és a kelet-európai kezelése között. Amíg a német nyelvterületeken a katolikus egyház tartásdíjat fizet a papok gyermekeinek (akik elismerték az apaságot, azaz nevükre vették a gyermeket), a papot nem teszik ki, addig a keleti blokk országaiban sokszor már a cölibátus megsértésének a pletykája is elég a pap kirúgásához. Persze, ez is változó, mert ha a pap “jó káder”, azaz belesímul a hierarchiába, akkor egy-két kilengést elnéznek neki, esetleg áthelyezik a kritikus területrôl. Ezzel ugyan nem fogja komolyabban venni a cölibátust, legfeljebb új “vadászterületet” kap. Tisztességesebb lenne, ha az egyház az ilyeneket a helyükön hagyná, mert lehetôséget kapnának a tetteikkel való emberséges szembenézésre. Adott esetben lehet, hogy nagyobb elismerést is kivívnának maguknak a hívek körében, mert soha nem a félrelépés a baj, hanem a következmények kezelése, illetve a menekülés a következmények elôl. Még egy megjegyzés, ami érinti a cölibátus miatt kirúgott papokat is. Eddig nem került szóba, hogy a katolikus egyház kirúghat egy papot, de a papsága megmarad, ellentétben a protestáns felekezetekkel, ahol a “palást elvevése” a papság megszûnésével jár. A pappá szentelés ugyanolyan eltörölhetetlen jel, mint a keresztség az apostolok kézrátétellel tovább adott papi hatalmát nem lehet “visszavenni”. Egy papnak a hivatali szolgálatát meg lehet szüntetni, de a papsága marad: “Pap vagy te mindörökké, Melkizedek rendje szerint”.

  24. A hozzászólás szerzője: lcs
    Közzétéve: 21.4.2010, 12:29 pm

    A témagazda vagy a szerk. kimoderálta, amit gondolok, úgyhogy jisóráz: szerintem a szavazásban feltett kérdés szétkeni a témát, maszatolás történik. Aki egyetért a cölibátus jelenlegi alkalmazásával, az elutasítaná az Egyház megújulását? Aki a cölibátust pl. korábbi hagyományhoz való visszatéréssel érvelné meg, az hova álljon? Tendenciózus ez, mintha a cölibátuson állna vagy bukna az egyházreform.
    Személyre szabott válaszom: jelenleg PRO, mert az egyházreform alapja nem a művi sajtóbotrány, hanem a teológia és társai által közvetített felsőbb szándék. Ugyanakkor pedig az Egyház hagyományának lényegi eleme a megújulás, teszi ezt évi rendszerességgel is pl., másrészt történelmi folyamatként.

  25. A hozzászólás szerzője: kesztió
    Közzétéve: 21.4.2010, 3:39 pm

    Milyen érdekes, hogy mindenki a hit és a biblia szemszögéből közelíti meg a kérdést.

    ÉBRESZTŐ, ELVTÁRSAK! a 21. században élünk.

    A katolikus egyház hiába képzeli azt, hogy a világi törvények felett áll, valójában semmivel sincs több joga megszegni azokat, mint egy akármilyen civil szervezetnek.

    Ha pl. a Biblia lehetővé tenné, hogy áldozatbemutatás céljából rituálisan gyerekeket öljenek, akkor elnéznénk a tisztelt Katolikus Egyháznak, hogy időnként el-eltűnik egy nebuló? Na, hagyjuk.

    A cölibátus természetesen messze nem ilyen drámai kérdés, de a polgári törvénykönyv szerint súlyos kihágásnak: diszkriminációnak minősül. Ha például egy tanári állás meghirdetésekor az iskola kiköti, hogy csakis nőtlen férfit óhajtanak alkalmazni, nézhetik magukat, mit kapnak a diszkriminációellenes tanácstól. Ugyanbiza, mivel több a papi hivatás, mint munkakör, hogy lenyeljük a katolikus egyháztól ezt a nevetséges diszkriminációt? Az egyházi autonómia nem írhatja felül a polgári- és b0ntetőtörvénykönyvet!

    Az agymosás ezen mértéke számomra teljesen felfoghatatlan!

    • A hozzászólás szerzője: lcs
      Közzétéve: 21.4.2010, 4:56 pm

      Az egyházak működését Romániában (is) külön törvény szabályozza, s így nem a PTK vagy a Munka Törvénykönyve mérvadó rájuk nézvést. A RKE kánonjogának román fordítása megjelent a Monitorul Oficialban, s mint ilyen a román jog része.
      Az Egyház kicsit régebbi “NGO”, mint Románia, tán’ ezért is van, hogy a történelemben felbukkanó és eltűnő országok jogrendjei tekintettel vannak az egyházjogra.

      • A hozzászólás szerzője: kesztió
        Közzétéve: 21.4.2010, 5:08 pm

        Az egyházak működését Romániában (is) külön törvény szabályozza, s így nem a PTK vagy a Munka Törvénykönyve mérvadó rájuk nézvést.

        Az, hogy ez alkotmányellenes, persze nem zavar senkit, mert minden politikai alakulat fél az egyházaktól. Kíváncsi vagyok, hogy az egyházak meddig fognak még szembepisilni a demokrácia szelével.

        Tényleg, milyen alapon engedhet meg magának mindent az egyház?!

    • A hozzászólás szerzője: Kata
      Közzétéve: 23.4.2010, 1:52 pm

      Sok minden felfoghatatlan a mi kis Világunkban – és szerencsére az sem tőlünk függ, hogy az Egyházzal mi is lesz – nem fog megszűnni, mégha sokan azt képzelik – merthogy milyen válságban van. Ki fog jönni a válságból, majd sokak csodálkozására, mert Isten műve! A papok is Isten előtt fognak minden szép és jó, és rossz tettükkel szembesülni, ugyanúgy mint mindannyian. A jutalmuk is nagyobb lesz, és a büntetésük is. És mindenki a belső lelkivilága szerint úgy ajándékozza magát Istennek, ahogy ő akarja – miért szólunk bele mások legmélyebb érzelmeibe?

  26. A hozzászólás szerzője: békéssy pacifika
    Közzétéve: 21.4.2010, 5:35 pm

    @kesztió: ha egy állás- vagy lakásbérlés-hirdetésben az szerepel, hogy csak nemdohányzókat keresnek, futhatok a diszkriminációellenesekhez, dohányosként? Elvégre emberi jogom pöfékelni, és ez alapján nem különböztethetnek meg másoktól. Mégis csinálják.

    Ha a papságot csupán munkahelyként is fogjuk fel, a cölibátus az úgymond “belső szabályzathoz” tartozik. Ne haragudj, nem tartom helytállónak, hogy ez diszkriminálna, vagy alkotmányellenes lenne. Vagyis értem, hogy hogy érted, de az egyházat valóban nem lehet egy kalap alá venni a polgári törvénykönyvvel. Szerintem. Az sem tetszik, hogy a demokráciát varázsszóként használod, ami mindenre választ ad…

    Amúgy nem vagyok se pró, se kontra ebben a kérdésben. Nem zavar, és azzal se lesz bajom, ha netán megszüntetik.

  27. A hozzászólás szerzője: kesztió
    Közzétéve: 21.4.2010, 6:13 pm

    ha egy állás- vagy lakásbérlés-hirdetésben az szerepel, hogy csak nemdohányzókat keresnek, futhatok a diszkriminációellenesekhez, dohányosként?

    Nem fogod elhinni – de állás esetén legalábbis nyugodtan futhatsz. Egy munkaadó kikötheti, hogy a munkahelyen nincs dohányzás (kórházban vagy félvezetőgyárban ez abszolút temészetes), de hogy te csak türtőzteted magad vagy valóban nemdohányzó vagy, ahhoz a qrva qibaszott világon semmi köze nincs a munkaadónak!

    De mondok jobbat.

    Még akkor sem köthetik ki, hogy női „munkaerőre” van szükség ha pl. a Cso-Cso-Szán címszerepére keresnek operaénekes(nő)t. Persze kvázi nulla az esélye, de elvileg egy nőies megjelenésű, szopránhangú férfi, aki beleillik a rendező elképzeléseibe, mért ne tudná eljátszani?!

    Belső szabályzat nem rendelkezhet arról, hogy egy munkaerő nő vagy férfi, családos-e vagy cölibátusban él. Ilyen alapon akkor nem veszünk fel terhes nőket vagy többgyerekes anyákat, mert kényelmesebb egyedülálló nőket dolgoztatni?! Felejtsd el.

    az egyházat valóban nem lehet egy kalap alá venni a polgári törvénykönyvvel.

    Nacsk. Miért is? Egy olyan szervezet, amelyik azon állampolgárok spirituális igényeit elégíti ki, akik történetesen hisznek egy Istennek nevezett akármiben.

    Semmi egyéb.

    És ha holnap alakítok valami szektát, amelyik a pedofíliát vagy a többnejűséget követendő modellnek tartja, akkor meg fognak tűrni, mert „ az egyházat valóban nem lehet egy kalap alá venni a polgári törvénykönyvvel”?! Vagy a Katolikus Egyház az más, mert ők 2000 évvel indultak szektaként?

    Tényleg, na. Nem értem, mitől olyan különleges az egyház, hogy nem érvényesek rá a polgári törvények!

    • A hozzászólás szerzője: békéssy pacifika
      Közzétéve: 21.4.2010, 7:02 pm

      Vajon a cölibátus akkora aberráció, mint a pedofília? De most komolyan, szerinted az?

      Ha valaki nem akar cölibátusban élni, nem megy papnak. Ha valaki pedofil, vagy egyéb marhaságokat csinál, nem papként, hanem civilként kell megítélni. Ez nem olyan, mint egy orvosi műhiba.

      Amúgy téged bosszant, hogy egyesek (egyoldalúan) a hit felől közelítik meg a kérdést, miközben te olyan (egyoldalú) dühvel mész neki az egész egyháznak, hogy csak pislogok – miért is?

      Ja, a dohányos felhomályosítást köszönöm. Nem mintha esélyem lenne egy ilyen helyzetben igazságot kivívni – hátha nem kerülök bele, eddig még szerencsém volt.

  28. A hozzászólás szerzője: kesztió
    Közzétéve: 21.4.2010, 7:19 pm

    Vajon a cölibátus akkora aberráció, mint a pedofília? De most komolyan, szerinted az?

    Nem az – és nem tudom, hol itt a relevancia. A piroson való áthajtást ne ítéljük el, mert a gyilkosság súlyosabb?

    Ha valaki nem akar cölibátusban élni, nem megy papnak…

    …ha pedig valaki nem akar román nyelven tanulni, nem megy egyetemre. Hoppá. Így már fájdalmasabb?

    te olyan (egyoldalú) dühvel mész neki az egész egyháznak, hogy csak pislogok – miért is?

    Ha felelőtlenül állnak hozzá emberjogi problémákhoz és súlyosan visszaélnek a hatalmukkal (cölibátus, fogamzásgátlás, eutanázia, abortusz, őssejtkutatás, homoszexualitás és társai), már engedtessék meg, hogy dühös legyek rájuk.
    Nem akarom betiltani őket.
    Csak azt szeretném, hogy találják már meg a helyüket, és ne kavarjanak bele olyasmibe, amihez semmi közük.

    Ja, a dohányos felhomályosítást köszönöm. Nem mintha esélyem lenne egy ilyen helyzetben igazságot kivívni – hátha nem kerülök bele, eddig még szerencsém volt.

    A diszkrimináció kifejezetten vicces dolog – amíg másokkal történik. Csak ne adja a sors, hogy egyszer csak téged diszkrimináljanak és ez pont nagyon érzékenyen érintsen.

    • A hozzászólás szerzője: békéssy pacifika
      Közzétéve: 21.4.2010, 8:02 pm

      Utóbbit nem viccnek szántam, na. Ez pont az volt, aminek látszik. Tényleg dohányos vagyok, és tényleg zavartak az ilyen álláshirdetések, és tényleg nem tudtam volna mit kezdeni, ha egy ilyent akarok megpályázni – csakhogy erre még nem volt példa – és tényleg nem hinném, hogy valakit érdekelne, hogy én a dohányos jogaimat követelem. Lehet, rossz példát hoztam az első hozzászólásban, de a szavaimat akkor se forgasd ki, kérlek. Ezt a részét zárjuk le.

      A cölibátus-pedofília pedig a “holnap alakítok valami szektát, amelyik a pedofíliát vagy a többnejűséget követendő modellnek tartja…” mondatod fényében volt releváns. Ejnye, nekem is ki kéne emelni a szöveget, de nemszeretem. Szóval, számomra az, hogy “gyertek, találjunk ki valami marhaságot, mert egyházként meg fognak tűrni” elég gyengus érv.

      Persze hogy nem ugyanúgy ítéljük meg, ha valaki áthajt a piroson, mint a gyilkosságot, nemtom ezt mért kell osztani. És nem mellesleg ezzel a példával bűnnek – vagy legalábbis betegségnek – könyvelted el a cölibátust és a pedofíliát egyaránt. (Igen, tudom, én aberrációt mondtam, szerinted mindkettő az, oké, ezzel nem vitatkozom, de hoppá, véletlenül egy büntetőtörvénykönyvi példát hoztál, Freud bácsi nem alszik.)

      Nem tudom, érdemes-e még ezt folytatni. Töredelmesen bevallom, hogy én nem annyira a témába, mint beléd kötöttem, s félek, nagyon off lesz. A téma szempontjából langyosvíz vagyok, mondtam, kötekedni meg nem szép dolog részemről. Finalitása úgysincs, asszem.

  29. A hozzászólás szerzője: Gondolkodó
    Közzétéve: 21.4.2010, 8:53 pm

    Gondolom, a cölibátus támája iránt érdeklôdôknek a 21. században nem az jut eszébe, hogy mi lenne, ha a Biblia gyermekáldozatot írna elô. Nemcsak azért, mert abszurd, hanem elsôsorban azért, mert a kereszténység történetében soha fel sem merült. Állatáldozat igen, de emberáldozat nem, kivéve magát Jézus Krisztust, aki Isten fiaként valóságos Isten és valóságos Ember. De ezt az áldozatot, a keresztáldozatot ô vállalta, ezt nevezi a hívô ember Megváltásnak. Tehát vigyázzunk, ne keverjük a dolgokat. Tény, hogy az egyház történelme során a kényszercölibátus bevezetésével egy olyan pályára indult, ami egyértelmûen téves. Az egyház sajnos nagyon sok évszázadon keresztül tudta az akaratát rákényszeríteni a papságra készülôkre, nem volt nehéz dolga, mert a hívek ugyancsak évszázadokon keresztül ehhez asszisztáltak. A 20. század utolsó évtizedeiben kezdtek felnôtté válni a hívek, elsôsorban önképzés által – merték a kezükbe venni a Bibliát (ismereteim szerint a 70-es évek kommunista országaiban politikai okokból alig lehetett hozzájutni, de hallottam olyan papi véleményt, hogy a hívek ne olvasgassák, mert csak összezavarodnak) – másrészt az ú.n. laikusok kezdtek érdeklôdni a teológia iránt, egyre többen tanulták, nôk, férfiak a papi pályára irányultság nélkül. Ôk felismerték a rossz irányt, az egyház pedig ragaszkodott az általa „szent hagyománynak“ kikiáltott tûzzel-vassal átvitt törvényeihez. Manapság, noha egész Európában drasztikusan csökken a papságra jelentkezôk száma, akik mégis a papi szeminárium mellett döntenek, teszik ezt az idealizmus mellett sok-sok egyéb okból. A számos nagyon is világi okok (stabil, megélhetést biztosító munka, tekintélyt, megbecsülést kapni stb.) után sokan nem is gondolnak bele a családnélküliség nehézségeibe, port hintenek a saját szemükbe, mondván, majd lesz valahogy, majd az Isten megsegít.
    A világ persze halad, a hívek pedig hiába tudják, hogy rossz az irány. Nyugaton egyre többen kilépnek az egyházból, inkább szektákhoz csapódnak, mert ôszintébbnek tartják azokat a saját katolikus egyházuknál. Kívülrôl lehet háborogni, hogy a 21. században élünk, ez igaz, de a katolikus egyház több száz évvel lemaradt, és ezen csak belülrôl, a saját papsága, püspökei és bíborosai tudnak változtatni. Nem sietik el a dolgot, mert ôk tudják, hogy a hívek nagy része, elsôsorban Kelet Európában, jól megvan a kényszercölibátus intézményével, nemre és korra való tekintet nélkül. Az eddig hozzászólók (feltehetôen fiatalabbak) között is akadnak igenlôi ennek az életformának. Tehát, lehet szidni az egyházat, de vajon a hívek errefelé mennyire fogadnák el a nôs papokat? A mostani 30-40 évesek se mind, akkor mi van az intenzívebben templomba járó idôsebb generációval?! Az idô a haladásnak dolgozik és lehetnek reményeink, hogy ükunokáinknak már természetes lesz, hogy együtt játszanak a plébánia udvarán a pap gyermekeivel.

  30. A hozzászólás szerzője: Zoltán
    Közzétéve: 21.4.2010, 9:46 pm

    Kedves László!
    Nem elég bibliai alapnak, hiszen nem is a Bibliából való. Igazad van, a Biblia szövege emberi közvetítésen keresztül szólalt meg, de csak azért, hogy Te is megértsed! Az Ige én vagyok! – ezt viszont Jézus Krisztus mondta!
    Most akkor választhatsz!

  31. A hozzászólás szerzője: Zoltán
    Közzétéve: 21.4.2010, 9:48 pm

    Látod István, pontosan az ilyen emberek miatt kellene megengedje a katolikus egyház, hogy a papok nősüljenek. Mert egy, nem igei, kettő, elveszíti az ilyen embereket…

  32. A hozzászólás szerzője: Zoltán
    Közzétéve: 21.4.2010, 9:54 pm

    Kedves szemmel!
    Nem is szeretném én megújítani a katolikus egyházat! Max. annyit szeretnék, hogy azokat a személyeket, akiket eltévelyítenek, ráterelni Jézus Krisztus keskeny útjára. Semmi egyebet! És ismerem a tanításait…
    Egy regény miatt nem támogatod a családosokat?? Nem vagy semmi! Érdekes számomra, hogy sok olyan pap is létezik, aki becsületesen leélte az életét a családjával…mondjuk arról nem igazán beszélsz! Az Isten pedig teremtette a férfit és a nőt!!! Egymásnak! Nem egy másnak, hanem egymásnak!!!

  33. A hozzászólás szerzője: Zoltán
    Közzétéve: 21.4.2010, 9:58 pm

    Egyetértek Géza, Bollha és Gondolkodó hozzászólásával!

  34. A hozzászólás szerzője: Zoltán
    Közzétéve: 21.4.2010, 10:04 pm

    Kedves lcs!
    Szerintem Isten Igéjére kell tenni a hangsúlyt, és az alapot, és nem a katolikus egyházban levő személyek véleményére, gondolataira!

    • A hozzászólás szerzője: László
      Közzétéve: 23.4.2010, 12:54 pm

      Kedves Zoltán!

      Valóban Jézus az Ige, de az Ige nem csak) a Biblia szövege, hanem az élő Krisztus. (Vö. “Ne féljetek! Én veletek vagyok a világ végezetéig.”)

      Amúgy cölibátus-ügyben még egyszer figyelmedbe ajánlom a következő idézeteket: “Van, aki képtelen a házasságra, mert úgy született. Van, akit az emberek tettek a házasságra alkalmatlanná. Végül van, aki a mennyek országáért önként mond le a házasságról. Aki fel tudja fogni, fogja fel!” Máté 19.12.

      A másik idézet talán még érdekesebb lehetne számunkra: “Ezek azok, akik asszonnyal nem szennyezték be magukat, szüzek maradtak és mindenüvé követték a Bárányt, bárhová ment. Ők a megváltottak az emberek közül, az Isten és a Bárány első termése. Ajkukon nincs hazugság: szeplőtelenek.” Jelenések 14.4.

      • A hozzászólás szerzője: kesztió
        Közzétéve: 23.4.2010, 1:21 pm

        Ezek azok, akik asszonnyal nem szennyezték be magukat

        Ejha, ezek a szennyes (koszos?) asszonyok! Muhaha!

  35. A hozzászólás szerzője: Zoltán
    Közzétéve: 21.4.2010, 10:30 pm

    Kedves Gondolkodó!
    Sajnos tökéletesen igazat kell adnom abban, amit írsz. Egy téves pályán indult el a katolikus egyház – ezt azért kiemelném, mert nem csak a katolikus egyház az EGYHÁZ, sőt! -, amelynek napjainkban látszanak meg az eredményei. Sokan felhozzák, hogy miért kell most annyit beszélni a papok szennyes dolgairól? Csak azért, mert a katolikus egyház ezt nem tette meg, hanem a szőnyeg alá sepert mindent, és szemet húnyt!
    Éppen ilyen okból, mármint hogy ne olvassák a hívők, a katolikus egyház nem akarta azt sem, hogy lefordítsák, érthetővé tegyék mindenki számára az Igét! Mert attól féltek, hogy az emberek elkezdik olvasni, kijelentéseket vesznek, megértik, és akkor lehull a lepel. Ők pedig emberek nélkül maradnak. Hiszen ők is nagyon jól tudják, hogy amiket tesznek, azok nem Igeiek.
    Elmesélték nekem is milyenek a képzések Gyulafehérváron! Na, aki szereti a kemény dolgokat az érdeklődhet. De kérdezzen meg olytanokat, akik oda járnak, vagy jártak. Meg fog döbbenni!!! Isten azt segíti meg, akit elhívott dolgokra, és akik a munkáját végzik!!
    Meredek ez a szekta kérdés, hiszen, amint írod, Jézus is egy szektás volt, és ezzel egyet is értek. Nagyon kell ügyelni, mert ezt a kifejezést pontosan a katolikus egyház varta mindenkinek a nyakába, aki nem értett egyet vele. Ugyanakkor a tridenti zsinat alkalmával átkokat szórt mindazokra, akik nem a katolikus egyházhoz tartoznak, amely átkokat a mai napig nem vontak vissza!
    Szeressük egymást gyerekek…
    Ők tudnának változtatni, ha akarnának. Illetve, ha valaki akarná. De ameddig sikerül elvakítani őket, ameddig mossák kezeiket, ameddig lemondanak Jézus Krisztusról minden másért cserébe, addig nem fognak megváltozni. Mert nem is tudnak.
    Az, hogy egy pap megnősüljön, az Istentől van, és szerintem sokkal jobb annál, mint hogy szeretőt tartson, főleg, ha a szerető egynemű vele… És biztos vagyok benne, hogy Isten szemében ez sokkal nagyobb bűn! Aki pedig meg tudja tartóztatni magát, mert erre elhívása van Istentől, az nem lesz sem pedofil, sem buzi, sem kurváskodó. Mert az Úr megtartja őt!
    És ha addig visszajön az Úr? Mit mondunk Neki? Hogy várjuk a dédunokáinkat, hadd játszanak a plébánia udvarán egymással?

  36. A hozzászólás szerzője: Emese
    Közzétéve: 22.4.2010, 10:42 am

    Valahányszor felmerül a cölibátus kérdése, mindig eszembe jut, amit fiatal papunk mondott nekünk néhány éve egy ifjúsági órán: akik a cölibátust ellenzik, nem tudják, miről beszélnek, ennek az életállapotnak kegyelmeit csak az értheti meg igazán, aki benne él.
    Én magam is úgy gondolom, a cölibátus, a teljesen Istennek adott élet nagy ajándék, nagy kegyelem, s valóban képessé teheti a papot arra, hogy teljes, osztatlan szívvel Istennek és a közösségnek szolgáljon (akinek családja van, elsősorban az iránt tartozik felelősséggel).

    • A hozzászólás szerzője: kesztió
      Közzétéve: 22.4.2010, 11:19 am

      Kedves Emese,

      ne haragudj a kemény szavakért, de mindez fellengzős, üres duma.

      Nem állítasz kevesebbet, mint azt, hogy akinek családja van, az nem végezheti teljes odaadással, felelősséggel a munkáját. Ugyanbiza, mivel több a papi hivatás, mint egy nevelőé, pedagógusé, pszichológusé, szociális munkásé? És mért lenne „istennek adott ajándék” egy olyan élet, ami öncélú, aszkéta módra a legszebb örömök egyikét fosztja meg a személytől?

      Ha Isten tényleg létezik, kötve hiszem, hogy örömét lelné egy ilyen „ajándékban” – de mivelhogy nics semmi „visszajelzés” tőle, mindent a nyakába lehet sózni, ahogy az egyház érdekei éppen diktálják.

      És ha már cölibátus – erre egy női személy miért nem alkalmas? Miért csak a férfiak kiváltsága ez a „ nagy ajándék”, „nagy kegyelem”?

      • A hozzászólás szerzője: Emese
        Közzétéve: 22.4.2010, 7:19 pm

        Természetesen akinek családja van, végezheti teljes odaadással a munkáját – a munkaidejében, ill. szabadidejének abban a részében, amit a családjától felszabadít/megvon. (Bármelyik példát is vesszük, nem nehéz belegondolni, hogy amíg valakinek nincs családja, több időt tud szánni diákjaira, betegeire stb., akár szabadidejét is. S sok példa van arra is, amikor család és munka konfliktusba kerül egymással, de itt most nem erről szeretnék beszélni.) Ebből a szempontból azért jó, ha a papnak nincs családja, mert akkor minden idejét az imádságnak és a közösség szolgálatának szentelheti.

        A cölibátus pedig épp attól ajándék, kegyelem, hogy nem öncélű lemondás, nem aszkétizmus, hanem megvannak a maga szépségei, értékei, az így élő teljes életét, teljes önmagát Istennek tudja szentelni. S Isten természetesen azért adja ezt az ajándékot, hogy megleljék a szépségeit az erre kiválasztottak, nem azért, hogy kínozza őket. S természetesen azok számára, akik megélik mindezt, Isten visszajelez (csak nem a tévében mondja be vagy a mennydörgéssel kiáltja). Épp azért írtam a példát, hogy épp a mi fiatal papunk mondta mindezt nekünk, hogy ő valóban így éli meg ezt, hogy ne csupán feltételezés, „légből kapott, üres duma” legyen, amit írok.

        S hogy mivel több a papi hivatás, mint a többiek? Többek közt éppen evvel, hogy a pap elsősorban az Istennel való közösségét próbálja megélni, s ezt továbbadni a rábízottaknak. (Ami nem jelenti azt, hogy emberileg többet érne az illető, vagy hogy Isten szemében nem ugyanolyan kedves a többi hivatás, ill. a családban élők, csupán azt, hogy ez egy másik út, amire Isten egyeseket meghív.)

        Természetesen mindezt kívülálló nézőpontból nem lehet megmagyarázni, csak azok szemében tud releváns lenni, akik hisznek Isten létezésében, s őt tartják minden fölött állónak, életük adójának, s hiszik, hogy tőle kapják a kegyelmet a mindennapokhoz, hivatásukhoz (ami lehet épp ez a papként Istennek ajándékozott élet, vagy valami más). Ebből a szemszögből nyilvánvaló az is, hogy Isten törvénye igenis állhat a polgári törvénykönyv fölött (amiben például lehetnek olyasmik, amikkel lelkiismeretünk nem ért egyet, s olyankor igenis lehet a helyes hozzáállás az, hogy ellentmondunk e törvényeknek – itt nyilván az isteni tövényekkel egyeztetett dolgokra gondolok, nem arra, hogy ki-ki a saját kénye-kedve szerint cselekedjen).

  37. A hozzászólás szerzője: Emma
    Közzétéve: 22.4.2010, 4:52 pm

    Az egyházi vezetőknek el kellene gondolkodni sürgősen, hogy hogyan tovább a cölibátus kérdéssel. Nagyon sajnálom, hogy már eddig is sok értékes papot vesztettünk el. Könnyű a különböző történeteken csámcsogni, de nem nézünk a dolgok möggé. Az okokat keresve mindig odajutunk, hogy nem mindenki tudja elviselni a társtalanságot és ezért vannak a papjaink között beteges emberek ( italosak, ferdehajlamúak, pedofilek, depresziósak stb.) Az ember társas lény és ezért teljesen egyetértek Elekes úr gondolataival.

    Ha megnősülnének, én úgy gondolom, hogy példamutató édesapák-férjek lennének, nem fosztanák meg attól az örömtől, hogy milyen érzés egy saját gyermeket a kezükben tartani és odafigyeléssel nevelni a jó Isten számára.
    A papi feladatokat sokkal jobban végeznék családosként és nem lennének kitéve a világ szájának. Reménykedjünk, hogy a Szentlélek sugalatával majd helyesen tud dönteni a Szentszék a cölibátus kérdésben.

  38. A hozzászólás szerzője: Csilla
    Közzétéve: 22.4.2010, 6:27 pm

    És arról még nem is esett szó, hogy nők miért nem lehetnek papok a katolikus egyház keretében? Akár cölibátusban, akár anélkül.

  39. A hozzászólás szerzője: kesztió
    Közzétéve: 22.4.2010, 9:10 pm

    Kedves Emese,

    Amíg abból indultok ki, hogy se magyarázni nem lehet, sem érteni nem kell, elég nehéz a vita általam ismert és elfogadott módszereivel tiszta vizet önteni a pohárba.

    De egyre azért válaszolj, kérlek.

    A protestánsok, görög katolikusok, görögkeleti (ortodox) felekezetűek papjai esetében az Isten miért nem tartja fontosnak, hogy ebben az „ajándékban” részesítse őket?

    Nem ugyanarról az Istenről van szó?

    Esetleg a fentebb említett egyházakkal van a gond, hogy mármint nem teljesen korrekt és szabályszerű keresztény egyházak?

    Hol az igazság?

    • A hozzászólás szerzője: Emese
      Közzétéve: 23.4.2010, 8:57 am

      (Mondjuk az tény, hogy a többi felekezet a katolikusból vált le, de ebből még nem szeretnék hierarchiára következtetni a felekezetek közt.)
      Ami a többi felekezetet illeti, valószínűleg ott is fontosnak tartaná Isten a cölibátust, de ott nem ez a hagyomány, az emberek nem ennek a szellemében nőnek fel, s Isten elfogadja őket így is. (Egyébként Isten mindenkit személy szerint, a belső hozzáállást figyelembe véve ítél meg, nem egységesen felállított szabályok merev alkalmazásával.) Az is különbség még, főleg a protestáns egyházakkal szemben, hogy ott a papság nem szentségnek számít, másképp viszonyulnak hozzá, s mint ilyen, nyilván lehet családjuk, akárcsak bármilyen más foglalkozást végzőnek. A katolikus egyházban viszont a papság (akárcsak a házasság) szentség. A pap Isten választottjának tartja magát, akit Isten hívott meg a neki való teljes önátadásra, s a pappászenteléssel ő maga valamiképp Isten jelenlétének látható jele lesz a földön, ezért is fontos, hogy tisztán őrizze meg magát.

  40. A hozzászólás szerzője: Bollha
    Közzétéve: 23.4.2010, 9:28 am

    Kedves Emese,

    en meg mindig nem ertem, ha Isten soha nem allitotta – vagyis a Bibliaban sehol nem irja – hogy csak az hirdetheti az O Igejet, aki nem hazas, akkor miert varjuk el ezt minden paptol. Igen, van aki megkapja a colibatus ajandekat, es van aki nem. Ezek kozott is van aki papkent, noverkent, szerzeteskent., stb. szolgal, de van aki tanarkent, vagy kisiparoskent. Kinek hogy adatik.

    De miert csak azok lehetnek papok, akik megkaptak Istentol ezt az ajandekot? Miert gondoljuk azt, hogy Isten nem valaszthat olyan embert hirnokenek, papjanak, akinek ugyanakkor csaladot is szeretne ajandekozni? Mert O ugy tervezett el ket embert, hogy azok ketten egyutt fogjak az O munkajat a legtokeletesebben vegezni. Vagy esetleg Istennek tilos ez?

    Talan Isten nem mindenhato? Vajon elturi-e, ha keretek es szabalyok koze akarjuk szoritani a hatarok nelkuli Kegyelmet?

    Vagy esetleg mi vagyunk szuklatokoruek?

  41. A hozzászólás szerzője: Bollha
    Közzétéve: 23.4.2010, 9:42 am

    Talan nem voltam ertheto: szoval kepzeljuk el azt, hogy Isten eltervez egy embert, eleve ugy “kesziti”, hogy az O papja lesz. Aztan ugy gondolja, az az ember meg tokeletesebb lesz, ha egy part is teremt szamara, aki mellett kiteljesedhet.

    Igen, tudom, minden ember igazabol Istennel kozossegben teljesedhet ki, de megis, Isten ugy teremtett meg minket, hogy – legalabbis a legtobbunk – egy tarssal eljunk.

    Szoval terjunk vissza a kepzeletbeli emberunkhoz, akit Isten most teremt, es teremt szamara egy part is, egy tarsat. Es akkor hoppa – Istennek leesik, hogy te jo eg, en ezt az embert katolikusnak szerettem volna, papnak, es kozben rajottem, hogy ezzel a masik emberrel milyen jol kiegeszitenek egymast, milyen szepen szolgalnanak engen egy csaladban…

    A francba, kenytelen leszek oket reformatus v. gorog katolikus csaladba szulettetni, mert ezek a katolikusok guzsba kotik a kezemet a mindenfele kotlezo colibatus elmeletukkel, aztan en kinlodhatok, hogy szegeny papjaikat vigasztaljam, mert olyanok is magukra veszik ezt az – edes- terhet, akiknek en nem is szantam.

    :)))

    Na, ne botrankozzatok meg, kerlek.

    Kedves Emma, varom valaszod. Tilos-e Istennek olyan embert papnak elhivni, akinek kirendelt egy tarsat is? Biztos-e az, hogy Isten SOHA csalados embert nem hivna el papnak? Ha igen, kerlek tamaszd ala ervelesedet egy Igevel a Bibliabol.

  42. A hozzászólás szerzője: Bollha
    Közzétéve: 23.4.2010, 9:46 am

    Na tessek, ez mar zsinorban a harmadik hozaszolasom. Bocsanat, Emma, az elozo kerdes Emesenek volt cimezve. Elnezest kerek.

  43. A hozzászólás szerzője: kesztió
    Közzétéve: 23.4.2010, 1:24 pm

    Én kétszer is meggondolnám magam, hogy arra a Bibliára hivatkozzam, amelyik a szerelmet „asszonnyal való beszennyezésként” emlegeti:
    “Ezek azok, akik asszonnyal nem szennyezték be magukat, szüzek maradtak és mindenüvé követték a Bárányt, bárhová ment. Ők a megváltottak az emberek közül, az Isten és a Bárány első termése. Ajkukon nincs hazugság: szeplőtelenek.” Jelenések 14.4.
    Nadehát, ízlések és pofonok.

  44. A hozzászólás szerzője: Kata
    Közzétéve: 23.4.2010, 1:56 pm

    Kedves kesztió Te inkább olvass valami egész mást! De tényleg! Miért ezt az oldalt olvasgatod, ha nem értesz semmit?

  45. A hozzászólás szerzője: László
    Közzétéve: 23.4.2010, 3:59 pm

    Kedves Kesztió!

    Azt írod: “Én kétszer is meggondolnám magam, hogy arra a Bibliára hivatkozzam.”, aztán mégis hivatkoztál, mert pontosan átvetted az általam idézett szövegrészt.

    Megjegyzésed talán akaratlanul is a tipikusan liberális “tolerancia”-értelmezés iskolapéldája, amely csak addig ismeri el a véleménykülönbséget és a másságot, amíg ezt a saját korlátozott felsőbbrendűségi és felvilágosultsági komplexusainak kiélésére (azaz mások kioktatására) használhatja.

    A fenti vita során az általad használt zsigerbeszéd viszont annyiban mégsem hiábavaló, amennyiben egy kiábrándult lélek kereső magatartásaként értelmezzük. Talán mégsem volna olyan rossz ötlet a Biblia elolvasása, már csak a tolerancia jegyében sem.

    • A hozzászólás szerzője: kesztió
      Közzétéve: 23.4.2010, 7:00 pm

      Kedves László!

      Azért szeretném, ha tisztáznánk egy dolgot.
      Az én toleranciaról alkotott fogalmamban igenis nagyon jól megfér a vallás (és az egyház – nem ugyanaz!) is. Nem tartom ugyan túl okos dolognak, hogy a gyermekeinket vallási szellemben neveljék, de elfogadom, hogy létjogosult világnézet és mindenki abban és úgy hisz, ahogy jónak gondolja.

      De ha a katolikus egyház úgy gondolja, hogy joga van keresztbe tenni az alapvető emberi jogoknak, ott már gond van, és fel kell szólalni.

      Cölibátus, nemi diszkrimináció a papokat illetően, válási tilalom, fogamzásgátlási tilalom, homofóbia, eutanáziaellenesség, abortuszellenesség. Kitaposott út az elrontott, tönkretett életekhez az Isteni kegyelem nevében.

      Jehova Tanúi a vér használatát is tiltják a műtőben (inkább haljon meg a beteg), a katolikus egyház „csak” az őssejtkutatást gáncsolja, ami egyik legígéretesebb lehetőség súlyos betegségek gyógyítására. Azonkívül még akkor is ellenzi az abortuszt, ha az anya élete veszélybe kerülhet a kihordott magzat miatt (végül is élt ő már eleget, adjunk esélyt a magzatnak is).

      Ha a katolikus egyház megmaradna a lelkigondozás szintjén és nem szólna bele olyasmibe, ami nem az ő hatásköre, nem lenne különösebb bajom velük, meglehetnénk egymás mellett. De nem, ők mindent irányítani szeretnének, Isten nevében. És megtehetik, mert övék a hatalom.

      A manipuláció hatalma…

      • A hozzászólás szerzője: László
        Közzétéve: 23.4.2010, 8:34 pm

        Kedves Kesztió!

        Az általad felvázolt kérdésekben (abortusz, őssejt-kutatás stb.) a katolikus egyház véleményt mond, amit persze nem kötelező követni – hiszen demokrácia van. Nem hallottam még olyasmiről, hogy az Egyház vagy annak tagjai Molotov-koktélt dobtak volna valamelyik génkutató laboratóriumra, elrabolták vagy lelőtték volna azt az orvost, aki abortuszt végzett.

        Egy demokráciában viszont nemcsak jogai, hanem kötelességei is vannak az embernek és emberi közösségeknek egyaránt. A katolikus egyháznak tehát nemcsak joga, de kötelessége is felhívni az olyan kérdésekre a közvélemény figyelmét, amelyek nem egyeztethetők össze Krisztus tanításaival, és ugyanebben az értelemben kötelessége az olyan bűnöktől, vagy helytelen magatartási formáktól eltiltania a keresztény hívőket, amelyek – ugyanebben a szellemben – saját üdvösségük elvesztésének kockázatát hozzák magukkal.

        Számomra a sokat hangoztatott “emberi jogok” csupán lightosabb szekularizáltabb megfogalmazását jelentik a krisztusi szeretet-parancsnak. Ezeknek a “jogoknak” a fényében persze mindenki felelősségre vonható, aki ellent mer mondani a világgazdaságot jelenleg irányító, manipuláló szekularizált és liberális hatalmi elitnek, de ugyanezeknek az “emberi jogoknak” a szemszögéből bárkinek joga és lehetősége van éhen halni, ha történetesen a harmadik világban született, a bank kitette a házából, vagy a profitmaximalizálás érdekében kirúgták a munkahelyéről.

        Ezzel szemben itt vannak az ilyen álproblémák, mint hogy joga van-e az egyháznak ragaszkodni a papok cölibátusához vagy sem. – Nem érzed a liberális szemforgatást e mögött?

  46. A hozzászólás szerzője: kata
    Közzétéve: 23.4.2010, 5:23 pm

    Kedves kesztió! Csak arra gondoltam, hogy Te talán annyira más világnézettel birsz, annyira két lábon állsz a földön, vagy nem is tudom hogy fogalmazzak, hogy nehéz úgynevezett “ész érvekkel” vitatkozni Veled. Bocs azért, amit irtam, hogy “nem értesz semmit” De úgy érzem, a világról alkotott kép teljesen más bennünk – és ezt nem lehet csak úgy megértetni a másikkal., vitatkozgatni. De javaslom pl. a Szent Fausztina nővér naplóját olvasásra – és Isten akaratáról, vagy a szűzességről alkotott isteni “véleményről” is olvashatsz – ha elhiszed. Ez szive joga mindenkinek. Ui. a nővérnek Jézus sok mindent “üzent” és ezáltal nekünk – a helyes viselkedésről, a bűnről, stb. Lényeg, hogy Istennek nagyon is tetszik a szűzességi fogadalom – persze azokat a papokat is szereti, akik házasságban élnek. De az egy alacsonyabb “szint” – akik meg megbotlanak, azokért fáj a szive!

  47. A hozzászólás szerzője: kata
    Közzétéve: 23.4.2010, 7:35 pm

    Kedves kesztió! Ehhez szólnék hozzá:
    “Ha a katolikus egyház megmaradna a lelkigondozás szintjén és nem szólna bele olyasmibe, ami nem az ő hatásköre, nem lenne különösebb bajom velük, meglehetnénk egymás mellett. De nem, ők mindent irányítani szeretnének, Isten nevében. És megtehetik, mert övék a hatalom.
    A manipuláció hatalma…”
    Isten az Út, az Igazság és az Élet – bármennyire is fáj, pont mi emberek nem szólhatunk bele olyan dolgokba, amiket a Teremtő Isten megalkotott, mi nem manipulálhatjuk, nem változtathatjuk meg az Igazságot kényünk kedvünk szerint. És nem a Katolikus egyház irányit mindent – vallásszabadság van, ha jól tudom. Elfogadom vagy elutasitom – de ez felelősség, mert a saját életeddel játszol – a szabad akaratod szerint. “Válaszd az életet” szép mondás szerintem.

  48. A hozzászólás szerzője: kesztió
    Közzétéve: 23.4.2010, 8:42 pm

    És nem a Katolikus egyház irányit mindent – vallásszabadság van, ha jól tudom.

    Kedves Kata,
    Ha a Római Katolikus Egyház – hatalmával és befolyásával visszaélve – betiltatja az őssejtkutatást valláserkölcsi alapon, ez rám, ateistára is kihatással van, hiába a vallásszabadság. Lehet, hogy majd a halálos beteg gyermekem pont amiatt nem marad életben, mert az orvostudomány – a kutatások betiltása miatt – évtizedekkel lemarad a lehetőségekhez képest.

    És elnézést, nem fog majd vigasztalni, hogy „mennyországba kerül” és „isten útjai kifürkészhetetlenek”. Amúgy semmivel nincs több bizonyítékotok arra, hogy ez tényleg így van, mint nekem, hogy nincs így. SŐT!

  49. A hozzászólás szerzője: kesztió
    Közzétéve: 23.4.2010, 8:48 pm

    Nem hallottam még olyasmiről, hogy az Egyház vagy annak tagjai Molotov-koktélt dobtak volna valamelyik génkutató laboratóriumra, elrabolták vagy lelőtték volna azt az orvost, aki abortuszt végzett

    És arról, hogy befolyását felhasználva törvényeket kényszerített ki, vagy ellenkezőleg, torpedózott meg (lásd pont az őssejtkutatás betiltását, talán Olaszországban)?

    Amíg az egyháznak ekkora hatalma van, szemforgató dolog azt állítani, hogy a véleményük „csak kozultatív”. Jól tudod, hogy túlnyomóan vallásos országokban (Lengyelország, Románia, Olaszország) gyakorlatilag SEMMIT NEM TUDSZ CSINÁLNI politikailag az egyház hallgatólagos vagy akár explicit jóváhagyása nélkül…

  50. A hozzászólás szerzője: László
    Közzétéve: 23.4.2010, 9:05 pm

    Már bocsánat, de egy demokráciában az, hogy lobbizzon vagy befolyását latba vetve (ha tud), beleszóljon a társadalom irányításába, mindenkinek és minden közösségnek az alapvető jogai közé tartozik.

    – Arra nem gondoltál, hogy esetleg azért olyan erős a katolikus egyház, mert sok ember meggyőződését, netalán az Igazságot képviseli?

    Az általad felsorolt országokban a hivatalos statisztikai adatok szerint többségben vannak a hívő keresztény emberek! Vajon nem az a demokratikus, ha ők hozzák a döntéseket? Miféle hatalmi pozícióból tilthatja meg ennek a többségnek egy liberálisnak vagy szekularizáltnak vagy bármilyennek nevezhető kisebbség a társadalmi élet szabályozásába való beleszólás jogát?

    • A hozzászólás szerzője: László
      Közzétéve: 23.4.2010, 9:28 pm

      Kedves Kesztió!

      Talán mégsem vagy annyira demokrata, mint hitted volna!

  51. A hozzászólás szerzője: kata
    Közzétéve: 23.4.2010, 9:43 pm

    Most néztem meg ezt a filmet – Szűz Mária jelenésekről szóló film, melyben a papokról, az abortuszról, a világ minden bajáról is szó esik – ja, és az egyetlen megoldásról – kesztiónak ajánlom szeretettel
    http://87.229.108.149/katakomba/tlighu/maria.html

  52. A hozzászólás szerzője: kata
    Közzétéve: 23.4.2010, 9:50 pm

    És ha betegségben meghal egy szeretettünk, bizony el lehet fogadni egy hivő léleknek, hogy ő a mennyországba jutott!
    A Katolikus Egyház annyira hatalmas, hogy szegény azt sem tudta elérni, hogy az Eu belevegye az alkotmányába az európai keresztény értékek létét. – és a kereszteket le kell venni az iskolák faláról – és lassan azt sem mondhatják az oviban, hogy apu, anyu – csak 1. számú és 2. számú szülő. Na szép – ez a demokrácia.

  53. A hozzászólás szerzője: Gondolkodó
    Közzétéve: 23.4.2010, 10:06 pm

    Nagyon téves az a felfogás, hogy a cölibátusban élô pap “többet ér”, mint egy házasságban élô ember! A Biblia üzenete ilyet nem tartalmaz – sôt! Az Isten fia földi asszonytól született! Ha a Biblia sugallata a szüzességet tette volna magasabb polcra, az Isten a Fiát más módon is elküldhette volna. A papok jókora agymosást hajthatnak végre ma is, amint egyes hölgyek véleményébôl kiolvasható – fôleg azon a naívságon lehet mosolyogni, amikor a fiatal pap majdhogynem a misztérium szintjére emeli a cölibátusát. Nem tudom, a fiatal nôket bolondítja-e vele, vagy csak magának is szuggerálni akar valamit, amit valójában ô sem hisz. Az Egyház a mai napig szeretné a felsôbbrendûségét a kötelezô cölibátuson keresztül is elfogadtatni a világgal, de ez egyre kevésbé sikerül. Az embereknek felnyílt a szemük, és a látásukat már a kötelezô cilibátus porhintô misztifikálásával nem lehet elhomályosítani. Kivétel persze mindig akad, fôleg naív, általában elvakultan vallásos hölgyek hajbókolásaira még a fiataloabb papocskák (néha az idôsebbek is) tartanak igényt. A gondolkodó, hívô ember sajnálja az egyház máig tévúton bolyongását és Istenben bízva reménykedik a változásban, abban, hogy a papok végre a szolgálatot fogják elôtérbe helyezni – cölibátusban vagy házasságban élve – az elvárt elôjogaikkal és tiszteletet követelésükkel szemben. Ha ez valamikor sikerülni fog, attól arrafelé nem lesz téma a papok szexuális tévelygése az Egyházban.

  54. A hozzászólás szerzője: kesztió
    Közzétéve: 23.4.2010, 10:49 pm

    Az általad felsorolt országokban a hivatalos statisztikai adatok szerint többségben vannak a hívő keresztény emberek! Vajon nem az a demokratikus, ha ők hozzák a döntéseket?

    Tudod, hogy Romániában a lakosság döntő többsége

    – börtönbe záratná azokat, akik bírálják az ortodox egyházat/vallást?
    – ismét lecsukatná a homoszexuálisokat, mint Csáu idején?
    – visszállítaná a halálbüntetést?
    – megvonná az állampolgárságot azoktól, akik Székelyföld széleskörű önrendelkezésében, netalán autonómiájában gondolkoznak?
    – megvonná az állampolgárságot azon romáktól, akik bűncselekményeket követtek el?

    Képzeld el, milyen demokratikus lenne, ha de facto ezek az emberek hoznák a döntéseket…

    Talán mégsem vagy annyira demokrata, mint hitted volna!

    Ha a demokrácia számodra azt jelenti, hogy a többség maradéktalanul és mindenféle kontroll nélkül a kisebbségre erőltetheti az akaratát, akkor elismerem, hogy nem vagyok „demokrata”, vita részemről lezárva, és sok sikert kívánok neked kisebbsági magyarként egy ilyen „demokráciában”.

  55. A hozzászólás szerzője: László
    Közzétéve: 24.4.2010, 8:47 am

    Kedves Kesztió!

    Idézem szavaidat: “Tudod, hogy Romániában a lakosság döntő többsége

    – börtönbe záratná azokat, akik bírálják az ortodox egyházat/vallást?
    – ismét lecsukatná a homoszexuálisokat, mint Csáu idején?
    – visszállítaná a halálbüntetést?
    – megvonná az állampolgárságot azoktól, akik Székelyföld széleskörű önrendelkezésében, netalán autonómiájában gondolkoznak?
    – megvonná az állampolgárságot azon romáktól, akik bűncselekményeket követtek el?

    Képzeld el, milyen demokratikus lenne, ha de facto ezek az emberek hoznák a döntéseket…”

    Válaszom: Igen, a demokrácia ezt jelenti, már alapértelmezésében is, hiszen pl. Szókrátészt is halálra ítélték, az utókor szerint igazságtalanul. De Jézus kereszthaláláról sem feledkezhetünk meg.

    – A többség akaratának effajta szélsőséges megnyilvánulását pedig – értelmezésemben – csak a keresztényi szeretet tudná megakadályozni. Sem a kommunista ideológia sem pedig a liberalizmus eszméi nem képesek gátat szabni az emberi gyarlóságnak, szűklátókörűségnek és gonoszságnak, csak az Istenben való hit.

    Ezzel a vitát én is lezártnak tekintem, örülök, hogy beszélgethettünk, talán nem volt hiábavaló.

  56. A hozzászólás szerzője: kata
    Közzétéve: 24.4.2010, 11:54 am

    Elolvasva a legutolsó hozzászólásokat azt látom, hogy pont az a nagy válaszvonal közöttünk, hogy mig az egyik oldal nem bizik Istenben – a létét is megkérdőjelezi, és mindent maga akar elvégezni, (mintha ő lenne a mindenható, bölcs, stb) addig a másik oldal talán ugyanezeket a dolgokat Istenben bizva, az Ő bölcsességére hagyatkozva próbálja szemlélni – és ami tőle telik, megtenni. Épp Isten működését láthatjuk sok dologban – lásd vége a kommunizmusnak. Aki nem hisz Istenben, az csak mosolyog a “kis butácska” hölgyeken – nem baj – de remélem mindenki mélyen magába tekint egyszer, és megtalálja az élete értelmét – a Szűz Mária tanitotta ezt az imát a kis pásztorgyerekeknek Fatimában: “Jézusom, bocsásd meg bűneinket, ments meg minket a pokol tüzétől, és vidd a lelkeket a Mennyekbe, különösen azokat, akik legjobban rászorulnak irgalmadra” Igy legyen!

  57. A hozzászólás szerzője: kesztió
    Közzétéve: 24.4.2010, 9:37 pm

    A többség akaratának effajta szélsőséges megnyilvánulását
    pedig – értelmezésemben – csak a keresztényi szeretet tudná megakadályozni. Sem a kommunista ideológia sem pedig a liberalizmus eszméi nem képesek gátat szabni az emberi gyarlóságnak, szűklátókörűségnek és gonoszságnak, csak az Istenben való hit.

    Annyit azért még megjegyeznék, hogy az Istenben való hit emberi gyarlóságnak, szűklátókörűségnek és gonoszságnak gátat szabó erejét a szociológia finoman szólva nem igazolta. És ne menjünk messze. A mélyen vallásos – katolikus – Csík- és Udvarhelyszék erőszakos bűncselekményben magasan veri a mérsékelten vallásos – református – Háromszéket. Hogy a tényleg alacsony bűnözési rátájú evangélikus–lutheránus Szászvidékről ne is
    beszéljünk, pedig a szászok aztán igazán nem a túlzott vallásosságukról
    híresek. Ha pedig tényleg csak a hit akadályoz meg minket a gazemberségek véghezvitelében, nem pedig annak a felismerése – értelmes emberek módjára –, hogy a társadalom csak akkor tud működni, ha tiszteletben tartunk bizonyos konvenciókat, nyújthatjuk is be a kérvényt a szegénységi bizonyítványra. Nem beszélve arról, hogy ezt az ateista emberek nevében kikérem magamnak – nem hivő létemre tisztességes embernek tarom magam.

    És a keresztény szeretet nevében jóval több szélsőséges megnyilvánulást
    követtek el az emberiség történetében, mint amennyit megakadályoztak.

    De tényleg értelmetlen tovább vitatkozni, én is örülök, hogy beszélgethettünk. Komolyan.

    • A hozzászólás szerzője: lcs
      Közzétéve: 26.4.2010, 5:02 pm

      Khm, khm, azért az nagyon megbízható szociológiai felmérés lehet, ahol Udvarhelyszék katolikus többségű. És különösen tetszik, hogy mintha azt sugallnád, hogy a katkók inkább bűnöznek, mint a protestánsok. Bevezetnéd a katkó bűnözés fogalmát is? Nem úgy volt, hogy liberális vagy?
      És egy tisztázó jellegű megjegyzés: Vannak pl. a tudományos társaságok. Képzled, előírják, hogy csak az lehet tag, aki az adott diszciplinában otthonos. Úha, mekkora diszkriminációóóóó! A környezetvédők meg beleszólnak a bányászatba, pfujj! Vagy nekik és nekik lehet, csak a katkóknak nem? Mert a katkók azok ugye bűnözők és szélsőséges megnyilvánulók.
      Végül: attól alkotmányos egy demokrácia meg attól jogállam az állam, hogy egyebek mellett az állam és az egyház szét vagyon választva. Ez oda-vissza érvényes, azaz az államnak is kuss az égi és vallási ügyekben.

  58. A hozzászólás szerzője: kesztió
    Közzétéve: 26.4.2010, 9:36 pm

    Vannak pl. a tudományos társaságok. Képzeld, előírják, hogy csak az lehet tag, aki az adott diszciplinában otthonos. Úha, mekkora diszkriminációóóóó

    Nézd. lehet, hogy nagyképűségnek tűnik, de tényleg nincs annyi szabadidőm és erőforrásom pillanatnyilag, hogy mindent szájbarágjak, pl. hogy miért diszkrimináció a szexuális ill. családi állapot szerinti megkülönböztetés az állásbörzén és miért nem az, ha a tudományos társaság előírja a diszciplínában való jártasságot. Ennek te is utánanézhetsz (utánagondolhatsz?).

    Ez tényleg röhejes, na. Évek óta működik egy jogrend, létezik egy állami szerv, ami ezt felügyeli (CNCD), még nálunk is (vö. ortodox állam), és ti még mindig azt reszelitek, hogy diszkrimináció-e vagy sem? LOL

    az államnak is kuss az égi és vallási ügyekben.

    Remélem, még gondolatban sem akarod „égi és vallási ügynek” nevezni a következőket: válás, fogamzásgátlás, házasság előtti szex, könnyűdrogok, eutanázia, terhességmegszakítás, homoszexualitás.

    Ja. és kíváncsi vagyok, hogy maga az a kérdés, hogy van-e isten is kizárólag az egyház ügye, és minden másnak kuss ezt illetően? Mert ha így van, igen izgalmas következtetéseket lehetne levonni…

  59. A hozzászólás szerzője: Zoltán
    Közzétéve: 26.4.2010, 11:27 pm

    Kedves Kata!
    Nem Máriát kell követni – Fausztinával vagy nélküle -, hanem a Názáreti Jézus Krisztust!! Ő az egyetlen járható út, a keskeny ösvény. Ugyanakkor nem volt szűz sem, csak akkor, amikor Jézus megfogant. Utánna még szült egy pár gyermeket! Tehát őt használta Isten arra, hogy rajta keresztül életet adjon a Fiának. De Mária nem Jézus Krisztus édesanyja. Csak földi kihordója!!
    És hidd el, hogy egyáltalán nem alacsonyabb szint az, ha Isten elhív házas emberként prédikálni, és bizonyságot is tesz melletted!!!
    Csak annyit tudok ajánlani Neked, hogy olvasd az Igét, és keresd az Urat! Aki keresi, megtalálja! Meg fogsz döbbenni, amikor rájösz Isten igazi énjére!!!

    Kesztió! Azért, mert Te nem fogadod el, azért még Isten létezik, és az egyszülött Fiát, Jézus Krisztust adta érted!! Érted???
    Egy esélyed van: fogadd be Őt a szívedbe, és megmenekülsz!!!

  60. A hozzászólás szerzője: kesztió
    Közzétéve: 27.4.2010, 7:11 am

    Kesztió! Azért, mert Te nem fogadod el, azért még Isten létezik, és az egyszülött Fiát, Jézus Krisztust adta érted!! Érted???

    Kábé 7 milliárd ember él a földön jelenleg. Ennek az embertömegnek alig harmada hiszi és vallja, hogy Isten létezik, és az egyszülött Fiát, Jézus Krisztust adta értünk. És – a kételkedőket illetően – nemcsak ateistákról van itt szó. De muzulmánokról, buddhistákról, hindukról, de akár unitáriusokról is.

    Háromból mindössze egy! Természetesen ez nem tudományosan felfogható érv (ahogy amúgy a keresztény vallás egyetlen tézise sem), de azért elgondolkodtató, nem?

    Érted???
    Egy esélyed van: fogadd be Őt a szívedbe, és megmenekülsz!!!

    Igen, értem. Ne abbéli felismerésből fogadjam el, hogy esetleg ez lenne a dolgok racionáis, természetes és logikus rendje, hanem az elkárhozás miatti félelemből.
    Tudtok ti valamit…

  61. A hozzászólás szerzője: Zoltán
    Közzétéve: 28.4.2010, 8:04 pm

    Háromból mindössze egy!
    Azért, mert nem tudnak róla, azért még létezik. Azért, mert valaki mást gondol, attól Ő még van. létezik, cselekszik! Jézus idejében csak egy pár ember tudta először, hogy Ő az Isten Fia. Azóta pedig….
    Nem kell az elkárhozás miatti félelmedből elfogadni. Sőt nem is muszály Őt elfogadni. Van választási lehetőséged. Viszont nem mondhatod majd az “elszámoláskor”, hogy Neked nem szólt senki…
    Én inkább azt kívánom, hogy tapasztald meg, érezd meg kegyelmét, és utána fogadd el, be.
    Isten áldjon, kesztió

  62. A hozzászólás szerzője: László Zsuzsa
    Közzétéve: 18.5.2010, 1:44 pm

    Aki az Égre csak egyszer is feltekinthetett, az soha többé nem tud visszafordulni.

  63. A hozzászólás szerzője: LadyFantasy
    Közzétéve: 20.7.2010, 11:48 pm

    No…hát, igy a végére érve igencsak elkanyarodott a beszélgetés illetve vitatkozás fonala az eredeti témától. Pedig jók voltak a cikkek, persze mindkét irónak a maga szemszögéből, bár a Liviu Jitianué kissé ésszerűbbnek tűnt, pláne mert nem egyből támadólag állt hozzá a cölibátushoz, hanem mert megpróbálta megmagyarázni transzcendens szemszögből is. A kötelezővel mindig problémái adódnak az embernek, de ez már hozzátartozik a teremtményi lényegünkhöz. A fakultativvá tétele talán megoldás lenne, de erről inkább az illetékesek kellene nyilatkozzanak, nem a laikusok. Kivülről szemlélve egészen más, aki meg benne van, úgy tűnik, elfogadja. Akkor meg hol itt a probléma? Félreértés ne essék – nem mellette foglalok állást, de ellene sem vagyok. Ha változtatni nem tudunk rajta, kár mérgelődni. Akik megélik, vagy már letették az igéretet – azoknak végső normaként ott a lelkiismeret. Ne itélj, hogy ne itéltess. Ha változnia kell, változni fog.

    • A hozzászólás szerzője: Egy nő
      Közzétéve: 29.9.2011, 4:56 pm

      Igazad van LadyFantasy! Azért én még egy annyit hozzátennék, hogy aki esküt tett és nemsokára meg is szegi, s aztán állandó hazugságban él, attól az ember sokat ne várjon sem lelki, sem szellemi, sem más szempontból. Itt emberi tartásra, méltóságra, igazmondásra, Urambocsá a lélek tisztaságára gondolok.
      És tényleg ott van a lelkiismeret s az általában elvégzi a maga dolgát. Ja, s én még sajnálom azt a sok egyszerű, naiv s adott esetben sokszor tisztább lelkű embert, aki ezekhez elmegy gyónni, még akkor is ha csak meghallgatók, mert a bocsánatot úgysem tőlük kapják.
      S még valami, lehet nagyon hosszan szépeket dumálni a cölebszről, s egyebekről, de minden férfi azt lesi, hogy hol talál magának kedvére való lehetőséget úgy, hogy lehetőleg semmit ne kelljen felvállalni. Nos ebben a papok élenjárnak. Erről csak ennyit.

Szólj hozzá!