Think Outside The Box

Transindex rovatok


Wélemény | 11.4.2012

Korodi és a demokrácia leckéje

Az államelnök nyilatkozatai az új környezetvédelmi miniszter, Korodi Attila tegnapi beiktatásán újra előtérbe helyezik annak szükségességét, hogy az állam, a hatóságok szerepéről, és a magát legalábbis demokratikusnak nevező állam szervezéséről beszélgessünk. Úgy gondolom, ilyen helyzetekben fel kell tennünk a kérdést: mennyire képviseli a lakosság érdekeit egy olyan állam, amely titkosítja a (nyilatkozatok szerint) „létfontosságú” kitermelések szerződéseit, amely saját végleges és visszavonhatatlan döntéseit hagyja figyelmen kívül a törvényszékeken, és amely a szakértőktől a döntéshozókig az egész társadalomra nyomást akar gyakorolni olyan kérdésekben, amelyek egyáltalán nem átláthatóak és tiszták?

Csibi Magor

Azon túl, hogy egy államfő nyilatkozata egy miniszter beiktatásán mennyire törvényes vagy alkotmányos, úgy gondolom, hogy a beszéd több szempontból nagyon hiányos volt.

„Romániának nincs már elegendő erőforrása új munkahelyek teremtésére, hacsak nem figyelünk jobban a bányászatra.”

Ha az elnök ezen kijelentése igaz, akkor az egész állami közigazgatásnak azonnal le kellene mondania. Ha az ország költségvetése, jövője és stratégiája a bányászatban merül ki, legjobb esetben is még 50 évig van jövedelmünk, amíg ki nem merülnek az erőforrásaink. És ha ezek elfogynak, miből élünk meg? És milyen lesz az ország: kitermelések által kilyuggatott? Meddőhányókkal tarkított? Esetleg lesz jó esetben néhány műtermészetes táj?

„A hazai tisztviselők gyávasága és demagógiája miatt áll egy helyben a verespataki befektetés.”

Annak ellenére, hogy az államfő egy minél hamarabb meghozandó politikai döntést szorgalmaz, ne felejtsük el, hogy Románia formálisan még mindig demokrácia, amelyet törvények mentén vezetnek. Egy kitermelés csak azután válik politikai döntés tárgyává, amint megkapott minden engedélyt a kompetens hatóságoktól, amelyek feladata kimutatni, hogy a közvetlen és implicit költségek nem okoznak-e veszteséget, és nem kerül-e veszélybe a lakosság. Más szavakkal, a döntés először technikai jellegű, és csak azután politikai.

A környezetre nagy hatással lévő kitermelések vizsgálata – különösen a felszíni kitermeléseké – is technikai, és nem politikai folyamat kell legyen. Minden döntéssel bíró bizottságban olyan szakértők és állami méltóságok kell üljenek, akiknek felelősséget kell vállalniuk, hogy a munkálatoknak nem lesz a 2000-es nagybányai ciánkatasztrófához hasonló következménye. Ezekre az emberekre nyomást gyakorolni egy ügycsomó vizsgálata alatt mind a közigazgatásra, mind a lakosságra nézve áldatlan következményekkel járhat.

„Nincs pénz a költségvetésben.”

Amikor Románia több száz millió eurótól esett el, mert a két illetékes minisztérium nem tudott megegyezni a széndioxid-kvóták értékesítésének folyamatáról, nem volt nyilatkozatháború, nem volt nyomásgyakorlás és megoldás sem. Valahol 1,3 és 3 milliárd euró közötti összeget buktunk, és az egyetlen következmény az volt, hogy menesztettek egy államtitkárt. Az erőforrások és az adminisztráció jobb kezelése megoldaná a költségvetési gondokat.

Sőt, mindeddig mi, az egyes állampolgárok nem éreztük a nagy, román stílusban gyorsan lezavart magánosítási folyamat jótékony hatásait. Csak éppen saját ipar, stratégiai erőforrások és az áhított költségvetés nélkül maradtunk. Ki szavatol azért, hogy nem költjük el a kitermelésekből származó pénzt fiktív utcák karbantartására?

Három konkrét eset

Minden országban az államfők stratégiákról, jövőképről és prioritásokról beszélnek. Azonban ezt általánosabb, makroszinten teszik. Nagyon ritka, hogy konkrét cég- vagy településnevek kerüljenek említésre, a hatóságokat pedig megsürgessék, hogy ezek a vállalatok gyorsabban juthassanak hozzá a profithoz. Az adminisztratív szempontból fejlettebb fórumok – pl. Brüsszel – példája is azt mutatja, hogy a stratégiai nyilatkozatok és a gazdasági lobbi közötti határvonal nagyon halvány, és ami egy terv, egy elképzelés bemutatásának indul, nagyon könnyen profitgeneráló nyilatkozatba csúszhat át.

Demokrácia és átláthatóság

Egy demokratikus rendszerben, ahol mi választjuk meg a képviseletünket négy évre, normális dolog, hogy ezeknek a küldötteknek véleményük és szavazati joguk legyen. Viszont egy olyan stratégiai kérdésben, amely évtizedekre vagy éppen évszázadokra befolyásolhatja az országot és a természetet, megengedhetetlen, hogy a lakosság akaratát figyelmen kívül hagyják. Minden embernek és minden közméltóságnak joga van a saját véleményéhez, és a közvéleménnyel, a vészjelekkel és a bírósági határozatokkal ellenkező döntés kierőszakolása nagyon is gyengítheti a demokráciát.

Hogyan is lehetne korrekt közvitákat szervezni olyan szerződésekről, amelyek nagy része titkosított? Mennyire számít a helyiek véleménye, mennyire az állampolgár? Verespatak esetében a folyamatos, egyhangú diskurzus arról szól, hogy a helyiek kellene kifejezzék az akaratukat. De ki figyel a veresvölgyi lakosra, aki egy friss riportban azt mondta, nem maradt más megoldás számára, mint az öngyilkosság? Ki képviseli és tiszteli azoknak az ezreknek a véleményét, akik Bârladon az utcákra vonultak?

A demokrácia nem jog, nem egy adott entitás. A demokráciának minden nap jelen kellene lennie az életünkben. Akkor is, amikor úgy döntünk, hogy elviseljük az utakon tátongó gödröket, a csendőrség visszaéléseit, és akkor is, amikor belépünk egy boltba és egy adott termék mellett döntünk. A demokrácia kötelességekkel kezdődik, mert kötelességnek kell éreznünk jogaink megvédését és azt, hogy hozzájáruljunk egy számunkra is kielégítő közösség felépítéséhez.

A demokrácia első leckéjét ma Korodi Attila tartotta meg, aki teljes nyugalommal kijelentette: egy technikai jellegű folyamatot nem lehet felgyorsítani, bármi is legyen a tétje. Mivel egy demokráciában a törvények vannak első helyen. Mi is hajlandóak leszünk feladni a leckét?

Címkék: , , , , , , ,

0 hozzászólás

Szólj hozzá!