Think Outside The Box

Transindex rovatok


Hónap: September, 2013

Mezőségi kincsek: ritka bazsarózsa és mindent túlélő páfrányfenyő

Fotó: erdelyi-utazas.com

Ha a Mezőségről hall egy nem mezőségi, akkor valószínűleg a köztudatban megszilárdult sztereotípiák mentén gondolkodik, ez pedig az elmaradottságot, a kietlenséget jelenti. Ha olvastuk a Wass Albert-féle Farkasvermet, akkor még inkább. Ha nem olvastuk, akkor minden bizonnyal legalább egyszer átbuszoztunk már a Marosvásárhely – Kolozsvár mezőségi távon, az út Sármás felé gyakorlatilag tíz kilométerrel hosszabb, de nem olyan zökkenőmentes. Volt alkalom, hogy öt órán keresztül tettük meg, s a panoráma nem túl változatos, a főútból kiváló mellékutak az első eső után sártengerré válnak, a disznók szabadon sétálnak a porták előtt. Azonban a Mezőségnek is van néhány színfoltja, mind kulturálisan, mind természetileg.

Olvasd el a teljes sztorit

Biodiverzitás-védelem egy felmelegedő világban: előadás Kolozsváron

Október 8-án 18 órától Kolozsváron Henri A. Thomassen tart angol nyelvű előadást a BBTE Biológia és Ökológia Karának Gerinctelen Állattan előadótermében Protecting biodiversity in a warming world (Biodiverzitás-védelem egy felmelegedő világban) címmel.

Henri A. Thomassen a kaliforniai (UCLA, USA) és tübingeni (Németország) egyetem kutatója. Kutatási témája nagyon aktuális, átfogó, interdiszciplináris, a konzervációbiológia, populációgenetika, tájökológia és evolúcióbiológia határfelületére tehető. Olvasd el a teljes sztorit

Áttelepítettek egy ősi madárfajt Új-Zélandon


Fotó: 57Andrew/flickr

Megmenekülhet a kihalástól a világ egyik legősibb és legkülönlegesebb énekesmadár-faja, az Új-Zélandon honos szirti álfakusz, miután egy szinte teljesen ragadozómentes szigetre költöztették a még élő példányok közül többet és új populáció alakult ki – jelentette be hétfőn a szigetország természetvédelmi minisztériuma.

A hatóság szakértői 41 apró szirti álfakuszt (déli-szigeti álfakuszt) telepítettek át a Déli-sziget délnyugati csücskén található Fiordland vidékéről a Secretary-szigetre 2008 és 2011 között. A kis énekesmadarak száma ez év áprilisáig 66-ra növekedett – olvasható a közleményben. Olvasd el a teljes sztorit

Pénz nélkül, de mégsem ingyen vehetünk könyveket Kolozsváron

Amikor arra gondolunk, hogy “bármit megadnánk” valamiért, mondjuk egy könyvért, valószínűleg nem gondoljuk teljesen komolyan, illetve nem arra, hogy például megölelnénk húsz embert érte, vagy elénekelnénk egy dalt a város közepén. Pedig van, amikor a bármit szó szerint kell érteni.

Ezt most ki is próbálhatjuk: Kolozsváron október elsején pénz nélkül, de mégsem ingyen juthatunk könyvekhez. A 1010 módszer, amivel pénz nélkül lehet könyvet venni projekt ötletét már több nagyvárosban megvalósították, Kolozsvárra a Society for Responsible Consumption (Társaság a felelős fogyasztásért) és az Önkéntesközpont szervezésében érkezik az esemény.
Olvasd el a teljes sztorit

Autó hajtott a demonstráló biciklisek közé Bukarestben

Fotó: Cristian Vasile/Facebook

A Bukarestben szombaton, a nemzetközi autómentes nap alkalmából megtartott biciklis felvonulást szomorú incidens árnyékolta be. A rekordszámú kerékpáros egy csoportja ugyanis körülvett egy külföldi rendszámú autóst, aki türelmetlenül viselkedett. Megszokott esemény ez a felvonulásokon, ilyen módon szokták lekommunikálni ugyanis velük, hogy nem csak az övék az úttest. Jelen esetben azonban nem volt megfelelő ez a típusú „ráhatás”. Nem tudni pontosan, mi történt a bringások meg a sofőr között, létezett-e konkrét provokáció, mindenesetre utóbbi reakciója hagyott kívánnivalókat maga után: gyorsítani kezdett, és fellökött néhány felvonulót, tekintet nélkül, hogy kisgyerekes anyák is kerekeztek a tömegben.

A feldühödött kerékpárosok felelősségre kívánták vonni az autóst, ezért üldözőbe vették, annak ellenére, hogy az a szemtanúk szerint 70 km/órás sebességgel hajtott, és megpróbált eltűnni a tömbházak között. Nem tudta azonban, hogy zsákutcába hajtott, itt érte utol néhány kerékpáros, akikkel szemben ismét az erő elvét alkalmazva, tekintet nélkül arra, hogy komoly sérüléseket okozhat, egyenes szembehajtott az őt sarokba szorítókkal, félrelökve őket az útból. Nem tudott azonban elmenekülni, mivel az utca kijáratát elzárta egy helyszínre érkező rendőrautó, két járőrrel.

fotó: Cristian Vasile/Facebook

A biciklisek felelősségre kívánták vonni a volánnál ülő fiatalembert az „ámokfutásért”, de mivel nem volt hajlandó kiszállni az autóból, a „lincselés” az autóra fókuszált, a társaság dühösebb tagjait a két járőr igyekezett minél távolabb tartani, az autónak azonban egyetlen ablaka sem maradt épen, a sofőr is kisebb sérüléseket szenvedett. Hamarosan megérkezett még hat helyi rendőr, akiknek sikerült megfékezni az indulatokat. A jelenlevők azonban kifogásolják, hogy a rohammentősök jókora késéssel értek a helyszínre (két biciklis került kórházba az incidenst követően).

Az incidens után a kerékpárosok sérelmezték, hogy a jármű vezetője ellen nem indult bűnvádi eljárás emberölési kísérlet jogalapon, még csak a vezetői engedélyét sem vonták be. A sértettek közül haton tettek feljelentés, de feljelentést tett a sofőr is. A biciklisek továbbá sajnálják, hogy ilyen konfliktus szakította meg a felvonulást, és aggódnak amiatt, hogy a fővárosban amúgy is gyakran megnyilvánuló negatív attitűd velük szemben még inkább megerősödik.

Forrás: portocalamecanica.ro, adevarul.ro

Kolozsvár újra kiállt Verespatakért

Úgy döntöttem, meg sem próbálom már saccolni a demonstrálók számát, ugyanis a román hírszolgálat, a pro-RMGC-s média, illetve a megtapasztalt és tüntetők szerint hangoztatott létszám között egy kisvárosnyi népességet tudnánk eltüntetni, mindenesetre ismét rengetegen (az előző hétnél is többen?) vonultak fel Kolozsváron.

K.Á.

17:00 órakor még csodálkozva néztünk szét a téren, dupla annyi sajtós, mint a kezdetekben, és feleannyi ember, mint múlt héten. Igaz, koordonálatlan tüntetésként indult a tegnapi, amit körbekordonoztak a Transylvania Fest árusainak sátrai.

A felszólalók rögtön panaszkodni kezdtek (nem írok neveket, ez a megmozdulások egyik fő szimpátia-forrása, hogy nincsenek vezetők), hogy gyenge kihangosítással kénytelenek az emberekhez szólni, de a városi rendőrség ígéreteivel ellentétben mégsem használhatják a főtérre felépített színpad hangszóróit, ezért megígérték, el fognak beszélgetni velük a közterek használati jogait illetően, ugyanakkor világossá tették, minden rendőrnek és csendőrnek ideje lenne megérteni, hogy ők az állampolgárok alkalmazottai. A megszólalók egyébként ismét különböző célokkal és hátterekkel érkeztek, így a szónoklatok sokszínűségével szembesülhettek a hallgatók. Volt köztük egyetemi tanár (aki gazdasági kudarcnak ítélné, ha a bánya megnyílna), volt újságíró (aki az emberek véleményét akarta visszatükrözni), volt egy idős ember, aki arról beszélt, hogy a monarchiát és a szocializmust is átélte, de ilyet még ott sem látott. A felszólalások aztán kis moderálásra szorultak, egy felszólaló ugyanis kérte, hogy kissé vegyék alább a románkodó felszólalásokat, hiszen nagyon sok magyar és más kisebbségi állampolgár is részt vállal a demonstrációban. Ezzel a kijelentéssel kisebb terminológiai vitába került egy nővel, aki amúgy Kolozsvár hírhedt, szélsőséges nézeteiről ismert expolgármesterének kíséretéhez tartozott (Tudjukki), aki szerint aki Romániában románok laknak és slussz. Ezután indult meg a menet, ezúttal a monostori negyed felé.

Nos, amikor vonulás van, mindig igyekszem kint is és bent is lenni, egyszerre menni az emberekkel, mert szolidáris vagyok, teljesen egyet tudok érteni követeléseikkel, másrészt kint is kell lennem, megnézni, nincs-e balhé, lekapni néhány, számomra jelentősnek ítélt pillanatot, képet. Mivel a Monostoron végigvonulva többnyire kívül maradtam, most értettem meg igazán, mennyire hasznos volt kimenni a város központjából: számos olyan párbeszédet hallottam, ahol az út szélén bámészkodóknak fogalmuk nem volt, mi ellen, vagy minek érdekében vonul itt ez a sok ezernyi ember. Ilyenkor azért ki-kiugrik valaki a demonstrálók közül, és szórólapokat osztogat, illetve elbeszélget egy-egy csoporttal. És valóban, legalábbis megduplázódott a tüntetők száma, és soha ennyien nem értek még a Béke téri végpontra. Ugyanakkor sosem maradt ott meg jelentősebb tömeg ennyi ideig. Egy ideig skandáltak még, majd egy lány gitározni kezdett: Imagine there’s no country, még egy Beatlest, aztán Michael Jacksont, Heal the world. Közben egyre kevesebben lettek, a rendőrök így rájuk engedték a forgalmat. Ők meg maradtak a Béke tér közepén, kétoldalukon újra megindult a néhány órára megállított város.

Sokba kerül a németeknek a környezettudatosság

Sokba kerül a németeknek a környezettudatosság, egyes vállalatok szerint az árak már megfizethetetlenek, és Németország vezető gazdasági tanácsadója is arra figyelmeztet, hogy radikálisan át kell gondolni az ország energiapolitikáját, mert a környezetkímélő energiatermelés árai hatalmasra nőttek.

“Drasztikus politikaváltásra van szükségünk. Nem figyeltek oda a költségekre” – nyilatkozta Christoph Schmidt, a német Gazdasági Szakértők Tanácsának elnöke a Daily Telegraph napilapnak.

A német kormány elképzelései szerint Németországnak a fosszilis energiahordozókról át kell állnia a megújuló energiaforrásokra. 2030-ig az összes megtermelt energia felének, 2050-re a 80 százalékának szél, nap és más megújuló energiaforrásokból kell származnia. A költségbecslések szerint azonban az átállás a következő 25 évben már ezer milliárd euróba fog kerülni. Olvasd el a teljes sztorit

Kisdiákok tanítják környezettudatosságra a Kolozs megyei Magyarkapus község lakóit

A Zöld Csapat

Gyerekrajzokkal díszített kukákba gyűjtik a pillepalackokat, bádogokat, papírhulladékot a Kolozs megyei Magyarkapus községben. A helyi iskola udvarán Fejér Ákos földrajztanár mutatja a pillepalackokkal színültig telt kukát. Elmondja, egy hasonló konténert helyeztek el a községközpontban, de a diákjai segédletével egy-egy kukát Egerbegyen, Kiskapuson és Pányikon is kitettek, a község lakói két év alatt már hozzászoktak ahhoz, hogy a hulladékokat szelektíven gyűjtsék össze, és ezekbe a kukákba dobják ki.

Kertész Melinda Olvasd el a teljes sztorit

Élőláncot alkottak a parlament körül Verespatakért

Foto: Casa Jurnalistului

Megközelítőleg 5000 ember alkotott közel egy órán át élőláncot szombat este Bukarestben, a parlament épülete körül. A megmozdulás résztvevői ismét a verespataki ciántechnológiás beruházás ellen tiltakoztak.

A szervezők szerint ez az első alkalom, hogy a parlament épülete körül élőláncot alkottak az emberek. A tüntetőkhöz csatlakoztak a szintén a fővárosban felvonuló biciklisek is, akik a bukaresti kerékpárutakért szervezték megmozdulásukat. Az élőlánc kialakítása után a tüntetők az Alkotmány térről az Egyetem térre vonultak, ahol további egy órán keresztül folytatódott a tüntetés. Bukarestben már 21-ik napja tartanak a verespataki bányaberuházás elleni tiltakozó akciók.

Forrás: Hotnwes

Fórumot tartott Verespatakról a KMDSZ

Nem lévén a kolozsvári Verespatakért kiálló tüntetések felé a magyar diákoknak egységes álláspontja (amúgy a történelmi egyházakon és zöld szervezeten kívül igen keveseknek van), a KMDSZ tegnap, szeptember 19-én nyílt fórumot szervezett, ahol a megjelenők egybevethették véleményeiket a bányaberuházással kapcsolatban.

K.Á.

A fórumot diákok kezdeményezésére szervezték meg és két szakember, Kovács Csongor, az Zöld Erdély Egyesület elnöke és Wanek Ferenc geológus vezették, egyikük a beruházás szociális hátteréről, másikuk a szakmairól fogalmazta meg véleményét.

A beszélgetés többnyire felvilágosító jellegű volt, ám néhány érdekes adalék azoknak is jutott, akik már belemerültek a témába. Például Verespatak esetében nem a cián a legveszélyesebb fenyegető faktor, hanem a nehézfémek, amelyek a ciánnal ellentétben nem bomlanak föl hamar, és fokozatosan bekerülnek a talaj- és folyóvizekbe. Továbbá a Szarvaspatakra tervezett zagytározó gátjának stabilitása is lényegesen fontos, hiszen egy kőgát bármikor elszakadhat, amikor a Gabriel Resources már régen nem lesz itt az országban.

A KMDSZ feltett szándéka, hogy kéthetente folytatást biztosítson a fórumnak, két hét múlva például a Verespatak-témát műemlékvédelmi szempontból kívánják megtárgyalni. Ugyanakkor szóbeli előzetes megegyezés is született a KMDSZ és jelenlevő, a Mentsétek meg Verspatakot! mozgalomban aktívan részt vállaló diákok között, hogy a jövőben a diákszervezet esetlegesen szerepet vállalna a magyar diákok informálásában.

« következőelőző »