Think Outside The Box

Transindex rovatok


Hónap: June, 2012

Tervezz kabalát a Csomád-Bálványos védett területnek!

A Vinca Minor Egyesület, a Csomád-Bálványos Natura 2000 Természetvédelmi terület gondnoka pályázatot hirdet a védett terület kabalafigurájának megalkotására. A kiírt pályázaton bárki részt vehet életkortól, foglalkozástól és lakóhelytől függetlenül. A pályázónak olyan alkotást kell beküldenie, amely a következő fajok valamelyikét ábrázolja: nyugati piszedenevér, sárgahasú unka, tarajos gőte.

Egy 10-25 centis méretű, kész figurát kell beküldeni postán vagy személyesen eljuttatni az egyesületnek Sepsiszentgyörgyön. A kabala “kedves, szeretni való kis lény legyen, amelynek szemmel láthatóan sajátos személyisége van” – áll a felhívásban. Olvasd el a teljes sztorit

Riói csúcs: “a gyermekeinknek és az unokáinknak ne kelljen Rio+40 vagy Rio+60 tanácskozást tartaniuk”

Gyermekrajz Rióban. Fotó: Serge Boire/CBC

A fenntartható fejlődés előmozdításához elengedhetetlen a nemzetközi közösség összefogása – hangsúlyozták az ENSZ fenntartható fejlődésről szóló Rio+20 tanácskozásának első napján felszólaló állam- és kormányfők Brazíliában.

Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár a konferencia második plenáris ülésén tartott beszédében üdvözölte, hogy az országok megegyeztek abban, hogy kidolgozzák az úgynevezett fenntartható fejlődési célokat. Ezeket egyebek mellett a szegénység csökkentésért, a fenntartható fejlődés, fogyasztás és termelés megteremtéséért fogalmazzák meg.

A világszervezet főtitkára szerint e célok újabb fontos lépést jelentenek majd az alapvetően a szegénység csökkentését szolgáló millenniumi fejlesztési célok után, amelyek határideje 2015-ben jár le. Úgy vélte, “itt az ideje a tetteknek, hogy a gyermekeinknek és az unokáinknak ne kelljen Rio+40 vagy Rio+60 tanácskozást tartaniuk”. “Ideje felülemelkedni a nemzeti érdekeken, átfogó, hosszú távú jövőképet kell kialakítani” – hangoztatta az ENSZ főtitkára.
Olvasd el a teljes sztorit

Erdőirtást láttál? Jelöld meg a térképen!

Észrevettél egy tarvágást? Nem vagy biztos benne, hogy a ritkítást törvényesen végzik a szomszéd domboldalon? Küldd be az erdőirtás-figyelő térképre, koordinátákkal és fotókkal együtt!

A Jó tetteket ültetünk Romániában (Plantăm fapte bune in România!) mozgalom nemrégiben elindította az erdőirtás-térkép alkalmazását. A projekt tavaly döntős lett a RESTART ROMANIA versenyen, a mozgalom májusban pedig első helyet nyert a Civil Társadalom gáláján környezetvédelem kategóriában.
Olvasd el a teljes sztorit

Újra lehetne vadászni a Duna-deltában, a szervezetek tiltakoznak

Elfogadta tegnap a 2011/136-os, Duna-delta rezervátumra vonatkozó törvényt a képviselőház. A jogszabály többek között engedélyezi a sportvadászatot a rezervátum teljes területén.

A képviselők indoklás nélkül fogadták el, hogy a Duna-delta rezervátum területén engedélyezett legyen a vadászat. Ennek súlyos következményei lehetnek a terület élővilágára nézve, ugyanis számos védett madár- és emlősfaj eshet áldozatául a sportból űzött vadászatnak.

A rezervátum adminisztrációja sérelmezi, hogy a képviselők nem vették figyelembe az ők, a Környezetvédelmi Minisztérium, a Román Tudományos Akadémia és számos civil szervezet álláspontját, akik több ízben is teljes elővigyázatosságot kértek ebben a kérdésben.

Az új törvény ugyanakkor politikai felügyelet alá vonja a rezervátumot azáltal, hogy egy új, fölösleges szervezetet hoznak létre az igazgatására, kizárólag politikai alapon – állítja a Mentsék meg a Dunát és a Deltát Egyesület (SDD), akik azt kérik Traian Băsescu elnöktől, hogy ne írja alá a törvényt. Az egyesület folytatja a tiltakozásokat, és európai szerveket is felkeres az ügyben.

Forrás: TOTB.ro

Tendenciózusnak nevezik a szupermarketek a WWF felmérését

Szakmaiatlannak és tendenciózusnak nevezte a Romániai Üzlethálózatok Szövetsége (AMRCR) a WWF hétfőn közzétett, környezettudatosságra vonatkozó felmérését. A szövetség elutasítja a Retailer Scoreboard tanulmány állításait, mivel szerintük nem több, mint megalapozatlan támadás a romániai kereskedők irányába.

>>Az vagyunk, amit megeszünk, vagy azt eszünk, amit elénk tesznek?

“A felmérés eredményeit a piac realitásai cáfolják. A kereskedők hatalmas erőfeszítéseket tesznek annak irányába, hogy együttműködjenek a helyi termelőkkel, de mindkét fél jóindulata ellenére a zöldségek és gyümölcsök termesztése az időjárási viszonyoktól, a meleg- és üvegházak hiányától is függ, amelyek biztosítani tudnák a termelés és szállítás folyamatosságát. A helyzetet nehezíti az öntözőrendszerek hiánya is, így a nyári esőket nincs, ami pótolja. Nem léteznek továbbá raktárak, ahonnan a termékeket a szükséges nagy mennyiségekben szállítani lehetne, a termelők nagy része pedig nem hivatalosan működik, ami lehetetlenné teszi, hogy a nagy üzletláncok a termékeiket értékesítsék” – írja a szövetség közleményében.

Az AMRCR továbbá kiemeli, hogy az üzletláncok szeretnének 90%-ban romániai termékeket forgalmazni, ezt a célt viszont nagyon nehéz elérni a termelés kis mértéke miatt, valamint egy koherens mezőgazdaság-politika és a Mezőgazdasági Minisztérium beavatkozása nélkül. A szövetség alelnöke szerint a WWF-tanulmány “rosszindulatú személyek munkája, amely komoly károkat okoz a nagy üzletláncoknak.” Az AMRCR jogi lépéseket fontolgat az ügyben.

Forrás és további információk: Evenimentul Zilei

Elfogadták a riói klímacsúcs zárónyilatkozatát, bár előrelépést nem igazán jelent

Fotó: JorgeBRAZIL/flickr.com

Elfogadták tegnap Rio de Janeiróban a ma kezdődő klímacsúcs zárónyilatkozatát, amit a háromnapos konferencia végén aláírnak a résztvevő döntéshozók – közölte a TOTB-vel Luminita Ghita, a romániai bizottság koordinátora.

Az Európai Unió, különösen az elnöklő Dánia azonban nem elégedett a szöveg vállalásaival – írja a BBC. Elvárásaik szerint sokkal konkrétabb és ambiciózusabb célokat kellett volna megfogalmazni, de legalább a zöld gazdaság kérdése napirendre került – mondták. A szöveg egyes pontjaival kapcsolatban számos civil szervezet is csalódottságát fejezte ki, mivel csak újra megfogalmazzák mindazt, amit egyszer már elvállaltak az országok. Problémásnak találják továbbá, hogy a fosszilis energiaforrásokról való lemondás nem szerepel konkrét vállalásként, dátumhoz kötve. Olvasd el a teljes sztorit

Az Antarktisz valaha zöld volt

Forrás: Wikimedia Commons

Az ősi Antarktika jóval melegebb és csapadékosabb volt, mint azt korábban feltételezték a tudósok – derült ki a NASA szakembereinek részvételével végzett egyetemi kutatásból, amely szerint a hajdani éghajlati viszonyok kedvezőek voltak a jeges kontinens peremén megjelenő gazdag növényzet fennmaradásához.

A Nature Geoscience című folyóirat internetes kiadásában közölt tanulmány szerzői a déli-sarkvidéki Ross-selfjég alatti területről gyűjtött üledékmagmintákban talált növényiviasz-maradványok elemzésével állapították meg, hogy 15-20 millió évvel ezelőtt az Antarktisz part menti területeinek nyári átlagos hőmérséklete 11 Celsius-fokkal volt melegebb, mint manapság, vagyis nagyjából 7 Celsius-fok körül mozgott. A csapadékszint is jóval magasabb volt a mai értékeknél.

„A tanulmány alapvető célja annak feltérképezése volt, hogy mire számíthatunk a jövőben a globális felmelegedés miatt. A mostani eredményekből kiderül, hogy a klímaváltozás nyomán milyen szintű felmelegedésre és esőzésekre számíthatunk az antarktiszi jégtakaró területén” – közölte a kutatást vezető Sarah J. Feakins, a Dél-Kaliforniai Egyetem munkatársa.

A tanulmányban részt vevő Louisiana Állami Egyetemen dolgozó Sophie Warny nagy mennyiségű pollent és moszatot talált az Antarktika területéről gyűjtött üledékmagmintákban, a kutatók felfedezésének nyomán kezdték gyanítani, hogy a sarki övezet éghajlata a korábban véltnél melegebb volt a miocén kor közepén.

A szakemberek a mintákból kinyert levélviasz-maradványokat vonták alapos elemzés alá: ezekből ugyanis pontosan kiolvasható az őskori klímaváltozás alakulása, mivel belőlük kiolvasható az élő növény által felvett víz hidrogénizotópjainak aránya. A NASA kutatója, Jung-Eun Lee egy eredetileg a légköri vízpára hidrogénizotóp arányának elemzésére létrehozott modell segítségével vizsgálta, hogy mennyivel lehetett melegebb és csapadékosabb az ősi déli földrész.

„Amikor a bolygó felmelegszik, akkor a legszembetűnőbb változásokat mindig a sarkvidékeken lehet megfigyelni” – mondta a kutató. Az antarktiszi kizöldülés tetőpontja a 16,4-15,7 millió évvel ezelőtti közép miocén kor idején volt, amikor a légköri szén-dioxid-koncentráció értéke – a melegebb éghajlati viszonyokkal összefüggésben lévő – nagyjából 400-600 ppm (milliomod térfogatrész) körül mozgott.

A szén-dioxid-koncentráció szintje idén már elérte a 393 ppm-et, ami évmilliók óta a legmagasabb értéknek számít. A kutatók szerint a jelenlegi növekedési ütem fényében a koncentráció mértéke a század végére elérheti a közép miocén kori szintet.

Forrás: MTI

Lehet már jelentkezni az idei GEKKO-táborba

Július 18. és 22. között idén is megrendezésre kerül a lassan hagyománnyá vált nyári GEKKO tábor. A szervezők a most felvételiző diákokra külön gondoltak: az ő részvételük díjmentes, jelentkezésüket a határidő lejárta, július 10. után is elfogadják

A GEKKO geológus tábort Alsórákoson és környékén szervezik, az öt nap alatt olyan helyekre látogatnak el, mint a Töpe–pataki ammonitesz lelőhely, az alsórákosi vár és a közelben lévő bazaltbánya.

A jelentkezésről és a programról bővebb információkat a földtan.ro honlapon lehet olvasni.

Felejtsd el a fogyatékosságot, nyerj képesítést és független életet!


Fotó: Hargita Megyei Mozgássérültek Szervezete

A Hargita Megyei Mozgássérültek Szervezete kerekasztal-megbeszélést szervez június 20–án, szerdán 11 órától “Fogadd el a változást! Felejtsd el a fogyatékosságot. Nyerj képességet, hatékonyságot, képesítést és független életet!” címmel a csíkszeredai Jakab Antal Tanulmányi Házban.

Olvasd el a teljes sztorit

A Transindexet is kiborította a Verespatak-reklám

Négy nap alatt több mint 300 ezres nézettséget gyűjtött össze az új Verespatak-kampányfilm, emellett a Facebookon is rengetegen megosztották. Az instant sikert nem kisebb név biztosítja, mint Maia Morgenstern, ha pedig akár csak emiatt is rákattintottunk, teljesen újszerű, egyperces klipet kapunk az ellen-Verespatak diskurzusból. Annyira újat, hogy nem lehet nem véleményt formálni vele kapcsolatban. [sokkezes]

Mr. Grey

Nem vitás, a YouTube-ra pénteken feltöltött Morgenstern-klip a Verespatak megmentéséért küzdő civilek eddigi legjobb darabja. Akárhányszor nézem meg, végigfut a hideg a hátamon: nehéz nem szuperlatívuszokban beszélni Morgenstern színészi teljesítményéről, hangjáról, arckifejezéséről. Nem csoda, hogy a film futótűzként terjed a közösségi oldalakon.

A bámulatosan egyszerű és hatásos filmben azonban rendkívül zavaró a színésznő füléből kicsorduló vér, na meg a zene. A vér-arany párosítás már egy középiskolás számára is elcsépeltnek hat, a zene után keresgélő stáb pedig igazán nem erőltette meg magát: bevágta a kihalófélben levő amazonasi állatfajok és néptörzsek standard National Geographic-soundtrackjének legkönnyfakasztóbb részletét, oszt viszlát.
Olvasd el a teljes sztorit

« következőelőző »