Fotók: Urák István
Egy rejtélyes és különleges nevű szöcskefajról mesélünk most, amely sehol máshol nem fordul elő a világon: ő az erdélyi tarsza (Isophya stysi). Endémikus faj a Kárpát-medencében, ami azt jelenti, hogy csak ebben a térségben fordul elő (egész pontosan Romániában, Magyarországon, Szlovákiában, Ukrajnában és Lengyelországban jelezték jelenlétét).
Romániában többnyire az Erdélyi-medencében, a Keleti-Kárpátok lábainál, a Moldovai-medence északi részén, az Erdélyi Szigethegységben él, hegyvidéki kaszálókon akár 1500 m-es magasságokban is előfordul. Magyarországon 80 m-es tengerszint feletti magasságon is jelezték a faj jelenlétét, ez a legalacsonyabb területről származó adat. Főleg a közepesen meleg (mezofil) üde réteket, lápréteket, tisztásokat, kaszálókat, erdők közelében lévő területeket kedveli.
Közepes termetű, jellegzetesen élénkzöld testű szöcskefaj. Csápjai zöldek vagy sárgásak, és kétszer hosszabbak, mint az állat teste. A nőstények tojócsöve hajlott, a hímek potrohvégi cercusai jellegzetes alakúak és apró fogakkal rendelkeznek a végükön. Megkülönböztető jellegzetessége a fajnak, hogy a szemeitől testének mindkét oldalán egy-egy fehér csík húzódik a potroha felé. Szárnyai csökevényesek, emiatt csak ugrálva közlekedik. A rejtőzködés nagymestere: nagyon jól beolvad környezetébe, a magasra növő növényzet közé, hegyi legelőkön kedvenc rejtőzködőhelye a fehér zászpa (Veratrum album) széles levelei. Növényevő, kétszikűek zöld részeit kedveli leginkább. Nászidőszakban, nyáron, június végétől augusztusig a hímek ciripelnek, az első pár szárnyukat összedörzsölve keltik a ciripelő hangot. A nőstények is adnak ki hangot, válaszolnak a hímek jellegzetes hívóénekére. A petéket a talajba rakják 1-2 cm mélyen, amelyek április végén és május elején kelnek ki. A kifejlett egyedek júniusban jelennek meg, és nyár végéig élnek. Olvasd el a teljes sztorit
Fotó: Mesterházy Attila
Bulgáriából már, úgy tűnik, kihalt, Magyarországon veszélyeztetett faj a sűrű csetkáka (Eleocharis carniolica), amely nem túl szembeszökő külsejével biztosan nem a vadvirággyűjtők miatt szorult vissza Kolozs megyében. Jelentéktelen kórónak tűnik, első látásra valamilyen fura vízi gyomnövénynek nézhetnénk.
Rokonát, a mocsári csetkákát szokás telepíteni mesterséges tavak partjára, mert sűrű gyökereivel megköti a kavicsokat a kerti tó partján, ideális partvédő és víztisztító növény. Az Eleocharis nemzetségbe (genus) amúgy több mint kétszáz faj tartozik, és a mocsári csetkáka az egyik legelterjedtebb, Észak-Amerikától Afganisztánig rengeteg helyen megtalálható. Kevésbé mutatós, európai sűrű csetkákánk viszont hiába őshonos és ritka, nagyon kevés tudománynépszerűsítő-ismeretterjesztő információ jelent róla meg, és nemhogy saját Wikipédia-szócikket nem kapott, de még a legismertebb Eleocharisok közös Wikipédia-oldalára sem került fel.
Miért olyan különleges mégis ez a faj? Kelet- és Közép-Európában endémikus, ami azt jelenti, hogy az ezen a területen élő, elzárt populáció a fajképződés következtében olyan helyi variációt hozott létre, amely sehol máshol a világon nem fordul elő. (Esetleg telepítve, az erre specializálódott botanikusok tesztültetvényein…) Olvasd el a teljes sztorit
Újabb érv, miért kellene kiterjeszteni a kolozsvári Bükk és a Malomvölgy Natura 2000-es terület határait: két további veszélyeztetett faj, a narancslepke (Colias myrmidone) és a keleti mustárlepke (Leptidea morsei) került veszélybe a kolozsvári metropoliszövezetben.
A korábban bemutatott lepkefajok egy részéhez hasonlóan narancslepkét a kutatók csak a védett terület szomszédságában találtak (összesen két egyedet 1,7 km-re a terület határától), a mustárlepkének pedig összesen csupán 18 példányát (ebből kettőt szintén a terület határain kívül) – derült ki a védett terület fajainak és élőhelyeinek tavaly lezárult, az Apáthy István Egyesület uniós projektjének keretében készült felméréséből.
Mint ahogy korábbi cikkeinkben is jeleztük, a legtöbb lepke igen szoros kapcsolatban van a környezetével, fennmaradása nagy mértékben függ a tápnövények jelenlététől és a terület kezelési módjától. Egyes fajoknál a legcsekélyebb környezeti változás is a faj kipusztulásához vezethet, akár egyik évről a másikra. Tehát jó hír az, hogy e két nappali lepkefaj egyedei még kimutathatóan jelen vannak a területen, ám fontos felismerni, hogy ezek a populációk nagyon törékenyek, és megfelelő intézkedések nélkül eltűnhetnek.
A narancslepke elterjedési területe magába foglalta a Duna vízgyűjtő területét, kelet felé az Ural hegység vonaláig is előfordult. Az utóbbi négy-öt évtizedben közép-európai állományainak jelentős része eltűnt, ebben az időszakban legalább nyolc európai országból halt ki. A kihalási hullám kelet felé terjedt, így jelenleg Lengyelország keleti felén és talán Szlovákiában maradtak fenn kisebb populációi, de legjelentősebb ismert állományai Romániából, pontosabban csak Erdélyből ismertek.
Narancslepke. Fotók: Vizauer Tibor-Csaba
Az európai nappali lepkék vöröslistája 1999-ben a narancslepkét sérülékenynek minősítette, de a következő évtizedben tapasztalt drasztikus hanyatlása miatt az EU által kiadott, nappali lepkéket felsoroló vöröslistának 2010-es kiadásában már szigorúan veszélyeztetettnek tekintik. Jelzésértékű a faj veszélyeztetettségi szintjére nézve, hogy a vöröslista adatai szerint az EU területén tenyésző 421 nappali lepkefaj közül csupán két faj található kihalás közeli állapotban, amelyek közül az egyik a narancslepke.
Romániában hasonló hanyatlási folyamaton ment át a narancslepke. Gyűjteményi és irodalmi adatok szerint a narancslepkét korábban legalább 75 településről jelezték Romániában; 2000 után 12, 2005 után már csak öt lelőhelyről származnak jelzési adatok. Jelenleg két nagyobb állománya ismert a Gyergyói-medencében és a Gyalui-havasokban, de ezeket is a kihalás veszélye fenyegeti az utóbbi 3-4 évben zajló emberi tevékenységek miatt. Mivel ennek a két lepkepopulációnak az élőhelye nem tartozik a Natura 2000-es hálózathoz, ezek a területek áldozatul esnek a kontrollálatlan cserjeirtásnak és legeltetésnek. További kisebb narancslepke-populációk találhatók a Tordai-hasadékban, a Torockói-hegység északi részén, valamint a kolozsvári Bükk környékén. A Bükkben 2000-ig Románia egyik legnagyobb narancslepke-állománya volt ismert, ami egyik évről a másikra omlott össze, a kutatók által még nem teljesen tisztázott okok miatt.
A narancslepke napsütötte, általában keleti vagy déli kitettségű lejtőkön vagy dombtetőkön található, kevésbé legeltetett cserjés réteken és nyiladékos erdőszegélyeken fordul elő. Fiatal lárva állapotban vészelik át a telet, a kifejlett lepkék két nyári periódusban repülnek (május közepétől június végéig, majd július közepétől szeptember végéig). A nőstények ebben az időszakban bizonyos zanótfélékre (Cytisus sp.) petéznek, eddigi ismeretek szerint a selymes zanótra (Chamaecytisus ratisbonensis), a buglyos zanótra (C. austriacus) és a borzas zanótra (Cytisus hirsutus). A Gyergyói-medencében a Chamaecytisus triflorus (közép-európai borzas zanót) a tápnövénye, amely erdőirtás után kialakult extenzív (enyhén legeltetett) legelőkön él, ahol a cserjeborítás eléri a 15-25%-ot. A narancslepkék több kilométeres távolságot képesek berepülni, patakvölgyek mentén vagy lejtőre merőlegesen kóborolnak, megfelelő, petézésre alkalmas területeket keresve.
A narancslepke hím szárnyfesztávolsága 5 cm, a nőstény valamivel kisebb. Nevét élénk narancssárga színéről kapta. A szárnyak szegélye fekete, a nőstényeknél sárgán foltozott. Az elülső szárnyakon egy-egy szimmetrikusan elhelyezkedő, fekete folt található. A fonák enyhén sárgászöld színű, a belső oldalon megfigyelt folt itt is jelen van. Az alsó szárnyak fonákján világos folt látszik. A nőstények első szárnyának szegélyterében citromsárga foltok találhatók. Hasonló kinézetű és színű faj a sáfránylepke (Colias croceus) illetve a dolomit kéneslepke (Colias chrysotheme), amelyek a narancslepkével együtt is előfordulhatnak. Ezeknek a fajoknak az elkülönítését csak szakemberek végezhetik el biztosan.
Számos tényező okozhatta együtt vagy akár külön-külön az állomány csökkenését: a klimatikus változások (melegedés), a tájhasználat megváltoztatása (a legeltetés mértékének felerősödése, a cserjeirtás és a tarlóégetés) és az élőhelyeik teljes tönkretétele (szántóföldek kialakítása, erdőültetvények létrehozása és a beépítések). Mivel Romániában tenyésznek még a legerősebb európai uniós állományai, fokozott felelősséggel tartozunk a faj még létező populációinak feltérképezésével, illetve élőhelyeinek megőrzésével és visszaállításával.
A kolozsvári Bükk és a Malomvölgy Natura 2000-es területen nem volt jelen a narancslepke tápnövénye, valószínű emiatt nem találták meg ott a fajt. A narancslepkét is a megfelelő élőhelyek eltűnése fenyegeti. A szakértők valószínűsítik, hogy túllegeltetés, cserjeirtás, gyepégetés és taposás is hozzájárulhatott az élőhely tönkretételéhez és a lepke eltűnéséhez. Ha megszűnne a zavarás, a faj jó eséllyel újra visszatelepülne a védett területre is. A narancslepke esetében is szükséges tehát a védett terület kiterjesztése, a tápnövény védelme.
Keleti mustárlepke. Fotók: Urák István
A keleti mustárlepke úgynevezett diszjunkt elterjedési területtel rendelkezik: az eurázsiai areájának többnyire a nyugati és a keleti részén honos. Elterjedése Közép-Kelet-Európától Szibérián, Dél-Oroszországon és Kína északi részén keresztül a kelet-ázsiai Amur folyó vidékéig terjed, de Koreában és Japánban is tenyészik. Közép- és Kelet-Európában egy külön alfaja tenyészik, a Leptidea morsei major, amelyet a szakemberek nyugati nagy mustárlepkének neveznek. Romániából több helyről is jelezték a jelenlétét, többnyire Erdélyben, Moldva nyugati részén, a Partiumban és a Bánságban. Ismert állományai száma alacsony, és a szakirodalomban leközölt jelzési adatai is kérdésesek, mivel ez a faj könnyen összetéveszthető két másik, Romániában tenyésző mustárlepkefajjal.
A keleti mustárlepke a Bükk-Malomvölgynek csupán a dél-nyugati részén volt jelen. Üde lomberdei faj, erdők és tisztások többé-kevésbé cserjés szegélyén él, ritkán lehet nyílt növényzetű területen találkozni vele. Tápnövénye a fekete lednek (Lathyrus niger), mely egyesével, vagy kisebb csoportokban fordul elő, 30-120 cm magasra nő fel, árnyékos élőhelyeket kedveli. A pici, fehér pöttyöknek kinéző petéit a nőstény a tápnövény leveleire rakja. Kétnemzedékes faj, az első generáció április közepétől május végéig, a második június végétől augusztus közepéig repül.
A keleti mustárlepke szárnya teljesen fehér, a hátsó szárny fonákján feketés behintésből álló rajzolat látható. Az elülső szárny csúcsán egy feketés folt van, amely főleg a hímeknél kiterjedtebb és erőteljesebb, a nőstényeknél akár hiányozhat is. Nagyon hasonlít a kis mustárlepkéhez (Leptidea sinapis) és a Lorkovic-mustárlepkéhez (Leptidea reali). Terepen sokszor nehéz megállapítani, melyik fajt tartjuk a kezünkben, annyira hasonlóak. A genetikai vizsgálatok szerint azonban a keleti mustárlepke jól elkülönül a többi hozzá hasonló fajtól.
A keleti mustárlepkét is főképp élőhelye feldarabolódása fenyegeti, valamint a túllegeltetés és a növényzet felégetése. Annak érdekében, hogy ne csökkenjen tovább a faj állománya, szükséges az erdőszegélyek védelme, csökkenteni kell az erdőmunkálatok intenzitását, és védeni kell a tápnövény élőhelyeit. A faj fennmaradását célzó, a kezelési tervben javasolt intézkedések között szerepel az építkezés betiltása a védett területen, a turizmus ellenőrzése, a kirándulók tájékoztatása, valamint az égetés teljes körű tilalma.
Sorozatunk három védett terület fajainak és élőhelyeinek megismertetését célozza. A bemutatott felmérések a védett fajok állományainak felbecslését és potenciális élőhelyeinek feltérképezését célozták, ami a területek kezelési tervének elkészítéséhez volt szükséges.
A Babeș-Bolyai Tudományegyetem Magyar Biológiai és Ökológiai Intézetének háttérintézményeként működő Apáthy István Egyesület egy uniós pályázat keretében összesen három Kolozs megyei Natura 2000-es terület kezelési tervét készíttette el, amelyeket február folyamán közvita keretében vitattak meg az érintettek. A projekt címe: A kolozsvári Bükk-Malomvölgy (ROSCI0074), Szentiváni rét (ROSCI0356) és a Kis-Szamos (ROSCI0394) közösségi jelentőségű területek integrált kezelési terveinek kidolgozása. A kezelési tervek elérhetők honlapunkon: natura2000clujkolozsvar.com, hozzászólásokat, javaslatokat a natura2000clujkolozsvar@gmail.com címre várunk.
Az Apáthy István Egyesület sajtóanyaga
