Szegény haris, csomagba került
Izgatott haris hím. Fotó: Juhász Ágota
Izgatott haris hím. Fotó: Juhász Ágota
Kereklevelű harmatfű (Drosera rotundifolia)
Mi, immár másodéves biológus és ökológus hallgatókként megtettük ezeket a lépéseket, és részt vettünk a 2014. július 3-9. között megszervezett gerinctelen állattan terepgyakorlaton Szenétén, ahol a Gyergyói-medence rovarfaunájával barátkozhattunk. Három különböző területet vizsgáltunk meg tüzetesebben: a szenétei és vaslábi lápréteket, a Súgó barlangot és környékét, illetve a Nagyhagymás hegység egy részét. Olvasd el a teljes sztorit
>> A medveátkelőre építkeznének Tusnádon >>
Természetesen a Tusnádi-szoros – mint fontos átkelőhely nagyragadozók számára – nem működik, ha a körülötte lévő, vele kapcsolatos folyosók beépülnek, elszakadnak tőle. Emiatt aggodalmunkat fejeztük ki, miszerint nemcsak kezelési meggondolásból, hanem a tusnádfürdői lakosságra való figyelemmel kellene kezelnünk a témát. Ám a terv első változatában a „medve” szó nem is jelent meg. Ez furcsa volt számunkra, hiszen annak ellenére, hogy 2 jelentősebb pályázat (az Alcsíki-medence N2000 terület Kezelési Terve és egy medvékre koncentráló LIFEURSUS nevű projekt) is bizonyította, hogy a Tusnádfürdőtől északra és délre fekvő fás, zöld területek a Keleti-Kárpátok egyik legfontosabb átkelőhelyét jelentik a medvék számára a Hargita-hegység és a Csíki-havasok (Csomád-hegység) között. Persze ez egy olyan információ, melynek ismeretéhez semmiféle projektre nincs szükség, elég egyszerűen a térképet megvizsgálni. Olvasd el a teljes sztorit
Bartha István-Róbert
Honnan került a csőbe a gáz? – tehetnénk fel a kérdést, s hamar meg is válaszolnánk magunknak: Importáljuk! Ezzel a dolog letudva, lelkiismeretünk megnyugtatva. Valahol máshol, egy másik ország eldugott szegletében folyik a csúnya termelés, de ez nem a mi bajunk. Mi szépen kifizetjük havonta a számlán feltüntetett összeget, aztán a többi a szolgáltatón múlik. Hát ez azért nem így van, vagy legalábbis nem így kellene lennie, és biztos vagyok benne, hogy ezzel sokan tisztában vannak. De félek, hogy úgy igazán nem sok mindenkit érdekel ez a kérdés.
Egészen addig, amíg meg nem jelenik egy fickó a kertünkben egy jó pár tonnás masinával, és azzal a céllal, hogy a mi birtokunkon nyersanyag után kutasson. Ekkor jön a felháborodás, ismételten az utcára vonulás, és megtörténnek a szászalmádihoz hasonló események. Mindig tisztelet a kivételnek.
Mielőtt nagy dérrel-dúrral, gerincből elutasítunk mindennemű nyersanyagkutatást és kitermelést – úgy érzem, ez mostanság reneszánszát éli Romániában -, kicsit nézzünk utána hiteles forrásból a szénhidrogén-kitermelés technológiájának, és ne higgyünk el mindent kritikátlanul. Olvasd el a teljes sztorit
Zöld Gyík
Olt utca: mintapéldája a kisvárosi bicikliútnak. Két oldalt járda, balra parkolóhelyek, középen közlekedő, jobbról, a fehér útjelzéstől egyértelműen leválasztva, sárga folytonos vonallal jelölt biciklisáv. Akinek van jogsija, tudja: folytonos vonalon nem hajtunk át. Soha.
A Sepsi Bike Egyesület facebookján 11 óra körül jelenik meg az alábbi fénykép. A szöveg hozzá: „Újabb biciklitartókat sikerült felszerelni”.
A mindent elindító kép Olvasd el a teljes sztorit
Fotó: SOS Györgyfalvi tó honlapjáról
Miután mindent privatizáltak Romániában, úgy néz ki, hogy már csak a zöldterületek „örökbe adásából” lehet hasznot húzni – jegyzi meg az aktivista. A kolozsvári polgármesteri hivatal átadná nagy cégeknek az elhanyagolt zöldterületek rendezési jogát, cserébe a vállalatok reklámanyagot rakhatnak ki az adott területen. Ez történt a Györgyfalvi-tavaknál is, a területrendezés még alig kezdődött el, de már a terület körbe van kerítve a Julius Mall reklámanyagával.
Valóban folyamatos igényként merül fel a Györgyfalvi-tavak közötti terület rendezése, parkosítása. Az SOS Györgyfalvi-tó mozgalom folyamatosan tiltakozik az első tó körüli forgalom miatt, illetve a Julius Mall rendezési terve ellen. A bevásárlóközpont vezetése ugyanis olyan módon parkosítaná a területet, hogy fel tudjon húzni két irodaházat is, ezzel is csökkentve a zöldterület nagyságát. Tulajdonképpen így fosztja meg a profitlesés a város lakóit a parkoktól, akárcsak a törökországi Gezi park esetében. Csakhogy mi a különbség? Ott igenis kiálltak az emberek az őket illető jogokért, és bízva a civil összefogásban szembeszálltak egy olyan városvezetéssel és állami hatalommal, amely nem figyelt igényeikre. Ezt javasolja Dohotaru is: foglalják vissza a civilek a parkot oly módon, hogy alternatív nevet adnak a térnek. Bővebben a TOTB.ro-n.
Turóczi Ildikó
Évekkel ezelőtt a rendszerrel volt bajom, nyűglődtem nagyokat, aztán döntöttem.
Ha kilépsz egy rendszerből, belépsz egy másikba – óhatatlan; mondták többen is, hiteles, agyukban jó és tartalmas gondolatokat őrizgető emberek. Mert rendszer nélkül élni nem lehet, ezt beláttam magam is – már akkor és még mindig. Még remeteként sem, az pedig nem vágytam/nem vágyok lenni.
Hogy miért nem önkénteskedem itthon, miért kell elmenni ezért fekete-Afrikába, Nepálba vagy bárhova? – hangzott a kérdés, nyilvánosan és kevésbé.
Hát azért, mert – válaszoltam – itt 2000 emberre jut egy doki, ott 30000-re (nem szociológiai, pontos számadat, hanem persacc). Azért is, mert ott nincs csontig leszabályozott medicina és a „gyógyíts szabadon, tedd a dolgodat!” nagyon csábító tud lenni, ha szereted azt, amit teszel és hivatásodnak is tartod. Én ezek közé tartozom. Azért is, mert a munkám eredményéről nem kell számot adnom csak a páciensemnek, meg önmagamnak – no meg a szellemeknek, általuk meg istennek (nevezhetem akár lelkiismeretnek), ami úgyszint nem elhanyagolható.
Egyáltalán nem. És ha mindez nem lenne elég, akkor hadd szólnom arról, hogy itthon az önkéntességnek, mint gyakorlatnak, nincs infrastruktúrája, sem hagyománya. Mondhatnám azt, hogy nincs rendszere, merthogy az önkéntesség azt jelenti, hogy az önkéntesé az útiköltség, amivel a helyszínre utazik, munkája ellenértékeként pedig biztosítják neki a kaját és a szállást. Korrekt adok-kapok.
Nos, szűk két hónapja már, hogy jelentkeztem önkéntes munkára, itthon – kaját, szállást nem igényeltem, csak helyet, ahol elláthatnám a nem biztosított betegeket. Merthogy télutó-tavaszelő van, ilyenkor dívik az influenza, és nem csupán dívik, de fertőz is, és mert időmből futja az erre szánt heti három-négy alkalom, és azért is, persze, mert én szeretek cigányokkal dolgozni (valóban szeretek, és azért cigányokkal, mert nálunkfelé ők így nevezik magukat). És hogy félre ne értsen senki, nem holmi magasrendű erkölcsiség vagy Teréz-anya mártírszerep okán, hanem, mert valóban szeretek velük dolgozni, változatos és ízes kultúrájuk végett.
Szűk két hónapja várom a választ. Lassan kitavaszodunk, lassan megszűnik a járvány. Aztán a cigányok is elindulnak munkát keresni, ki ide, ki amoda, jórészt idénymunkára. Viszik a családot, felkerekednek, amerre csak tudnak. Mert ezek itt ilyen fajták: dolgosak és családszeretők. Erősek és lendületesek – csapatban szoktak járni, mert erősít az „együtt”. Ilyent láttam fekete-Afrikában is, bizony. Bizonyítja, hogy nem az étkezés, nem a dallam és nem a tánc adja a túlélés esélyét, hanem mindezekben az „együtt”.
És mielőtt lezárnám e rövid elmefuttatást, jó lenne tudni, hogy most melyik rendszerhez tartozom: az egyikhez már nem, a másikhoz még nem. Akkor hát ez a rendszerközti állapot 🙂
Öko-vadmalac
De amikor este a fa előtt fogok állni, és nézem, melyik csomag lehetne az enyém, meg hogy amiket én készítettem, megtalálják-e a címzettek, biztos, hogy elkámpicsorodok. Az egész karácsonyestét, fenyőstül, gyertyástul, szülőstül, gyermekestül, érzelmi kitörésestül és elérzékenyülésestül a túl nagyra nőtt szemétdomb szaga lengi körül.
Megveszem az ajándékot, amit lehet, hogy senki sem fog használni – egy. Becsomagolom szép fényes, ha lehet, vastag és sokszínű papírba – kettő. Elmegyek a rokonokhoz, barátokhoz, ha lehet, autóval, mert csak nem fog az ember lánya karácsony estéjén buszra ülni? – három. Ott megeszem a vacsorát, ami biztos, hogy terjedelmesebb, mint amennyit kétszer annyi meghívott egy este alatt magába tudna erőltetni – négy.
Gyönyörködöm a fában, amit vagy direkt erre a célra növeltek, vagy a szociálisan hátrányos helyzetű emberek loptak az erdőről, mindegy, mert max. két hét múlva úgyis kidobják – öt. Megkapom az ajándékaimat, amelyeket lehet, hogy soha nem fogok használni – hat. Letépem róluk a szép fényes, ha lehet vastag és sokszínű papírt – hét.
Hét környezetkárosító mozzanat. Ha vacsora után még emésztőtablettát is be kell venni, a díszeket minden évben lecseréljük a karácsonyfa-trend szerint, esetleg a csomagolás angyalmintás műanyagdoboz, a helyzet tovább súlyosodik. De ezeket mindenki látja, tudja. Öko-vadmalac létemre tanácstalanul állok. Szemétszag és szeretet. Ünnep-féle.
Daróczi J. Szilárd, Milvus Csoport
Bár Libanon területén történik az egyik legbrutálisabbnak nevezhető mészárlás, nem kell megfeledkeznünk azonban más, fontosabb vonulási útvonalakon történő hasonló jelenségekről sem. Tudnunk kel, hogy kontinensünk madárállományát ezrével pusztítják évente Grúziában és Máltán is. Az elsősorban lőfegyverrel és különféle csapdázási módszerekkel évente elejtett több ezer vagy tízezer madár szinte mindegyike a védett, veszélyeztetett, vagy fokozottan védett kategóriába sorolható, némelyiküket a kipusztulás fenyegeti. Olvasd el a teljes sztorit
Hangot adtunk véleményünknek 2012-ben is!
Az ACCENT GeoÖkológiai Szervezet egy botanikai rezervátum (a Tusnádfürdő melletti Sólyomkő) és egy Natura 2000-es természetmegőrzési terület (Alcsíki-medence ROSCI0007) gondnoka 2010 februárjától. A minisztériummal kövött egyezmény 5 évre szól, és nagyon sok kötelezettséget ír elő egy gondnok számára, viszont mindehhez nagyon kevés jogi hátteret. Azaz példának okáért minden természetkárosító tevékenységet meg kell akadályozzon a gondnok, viszont nem büntethet és nem róhat ki szankciókat sem, így egyetlen eszköze az, hogy a terepen észlelt illegalitásokat továbbítsa az illetékes állami szervek felé, és várja megoldást. Olvasd el a teljes sztorit