Think Outside The Box

Transindex rovatok


Kategória: «Urban Legend»

Irtotta-e a román állam az erdélyi kopókat?

fotó: gallery.site.hu

A hosszúlábú (ugyanis a fajnak van egy rövidlábú változata is) erdélyi kopóról szinte minden interneten fellelhető forrás ugyanazt mondja: egy 1947-es rendelet dúvadnak minősítette, és megkezdődött az országos irtása – szól a legenda, a Wikipédia, a közbeszéd, a fáma. Meg arról is, hogy Győrffy Lajos átcsempészett egy párt a határon, és a határőrök akadékoskodására azt hazudta, Ceaușescu elvtárs küldi ajándékba Kádár elvtársnak. Így kerültek az erdélyi kopók a budapesti Fővárosi Állatkertbe, ahol több almot is sikeresen felneveltek. A rendszerváltások után elkezdődhetett az Erdélyben fellelhető egyedek utáni kutatás, találtak is néhány sikeresen rejtegetett egyedet, ezek segítségével frissíthették a vérvonalat. De mennyi valóságtartalma van a történetnek?

Az erdélyi kopó őse, a pannóniai kopó, a honfoglaló magyarokkal együtt érkezett a Kárpát-medencébe, azóta teljesen eltűnt, de a helyi kutyafélékkel való keveredése során több új faj jött létre. Kopókat már a Képes Krónika miniatúráiban is ábrázolnak, az erdélyi kopó első ábrázolása csupán az 1600-as években fellelhető, ekkor serlegeket dekoráló domborműveken találjuk őket először. Az 1800-as évektől a szakirodalmak mindegyike kiemeli bátorságát és szívósságát, amely a zord erdélyi tájakon is igen hatékonnyá teszi például a vadászatokban. Játékossága ellenére meglehetősen független jelleme van, hamar megérti a gazdája utasításait, de nem minden esetben ért velük egyet, ezért az átlagosnál több gondoskodást, játékot és tanítást igényel.

Mivel a kopó története szorosan kapcsolódott az erdélyi nemesi múlthoz, ezért „magyar kutyaként” nem meglepő, hogy sokan a magyar múlt szimbólumát látták benne, s mint ilyen, a magyar nemesek után őket sem akarták látni többé. Az 1947-es (valójában tíz év alatt több új vadászati törvény is született) rendelet tehát halálra ítélte őket és megkezdődött a vadregényes történet, irtás, csempészés, titokban felnevelt kutyák története. Kelemen Atilla állatorvos és politikus azonban nem hiszi el a történetet: „Én egy 1952-es rendeletről tudok, amikor is visszaszorult a populáció, de a kutyákkal való vadászat iránt irányult a rendelet elsősorban, amennyire én tudom. Másrészt a hetvenes években már senkit nem érdekelt ez a tiltás, több embert ismertem, akik mindenféle félelem nélkül foglalkoztak a tenyésztéssel, például Petru Nistor, vagy, ha jól emlékszem, néhányan Tordán is. Konkrétan a kutyák szervezett elpusztításáról nem hallottam.”

fotó: erdéeyikopo.hu

Román forrásokból az derül ki, hogy az erdélyi kopó Észak-Erdély Magyarországhoz való visszacsatolásakor a magyar királyi csendőrök, az úgynevezett „kakastollas csendőrök” kedvelt társa volt járőrszolgálat közben, a tőlük való rettegés és a velük szembeni gyűlölet a kutyákra is átterjedt. Így nem zárhatjuk ki, hogy a lakosság esetleg bosszút állt, de hivatalos kiirtásról sehol nem találunk információt. Az új vadászati törvények értelmében nem is volt már jövedelmező a kutyákat tartani, a több tucatnyi tagot számláló falkákra már nem volt szükség. 1944–1969 között egyetlen almot sem jelentettek be a hatóságoknak, így a fajtát kihaltnak nyilvánították.

A Győrffy Lajos csempészkedéséről szóló történet valószínűleg alaptalan. Kelemen így emlékszik: „Győrffy jó barátom volt, már csak amiatt sem kellett kutyákat átcsempésznie, mivel a határon teljesített állatorvosi szolgálatot. Segítettem neki felkutatni itthoni példányokat, amiket ő kivitt, meg is vádoltak, hogy az ősi román kutyákat miért adom oda a magyaroknak.” Győrffyék először egy Mózsi és Réka nevű kutyapárt vittek ki, ez került a Fővárosi Állatkertbe, és az utódaikból sikerült több, azóta híressé lett kennelt megalapítani. Mai román kinológusok azonban már nem vitatják a kutya „nemzetiségi” hovatartozását, a hat hagyományos román fajta egyike sem áll rokonságban kopókkal. A magyar kinológusoknak pedig akad más problémája, ha az erdélyi kopókról van szó, ugyanis egy 1966-os vadászati kiállítás után sikerült az FCI (Nemzetközi Kinológiai Föderáció) adatbázisába a kihaltnak vélt kopót újra felvetetni, a faj azonban még mindig veszélyben van, jelenleg Magyarországon mindössze 1500 bejelentett példány él, és évente 100 körül van az utódszám.

Nem áll rendelkezésünkre tehát egyértelmű bizonyíték a kutyák elleni állami gyűlöletre, a faj mai veszélyeztetettségét valószínűleg inkább a nacionalista megtorlásvágyban, valamint a kutyákkal való kereskedés ellehetetlenülésében kell keresnünk.

forrás: wikipédia, demokrata.hu

Téves minden, amit a hipnózisról hiszünk?

Illusztráció: Danomyte via Shutterstock.com

A hipnózis egyike azoknak a fogalmaknak, amelyek még mindig nagyon sok kérdést vetnek fel bennünk, félelmet és kíváncsiságot keltve, a mai napig rengeteg misztikum övezi. A “felvilágosultabbak” gyakran egyenesen szélhámosságként tartják számon, míg a laikusokban nagyon sok tévhit él ezzel kapcsolatban.

Pedig a hipnózis nem más, mint egyike a legtermészetesebb állapotunknak. Álmodozás, meditálás vagy éppen a szerelem ugyanolyan transzállapot, mint a hipnózis, sőt, egyes vélemények szerint, gyerekkorban szinte folyamatosan egy ehhez hasonló állapotban élünk.
Olvasd el a teljes sztorit

Snowden valójában egy meleg földönkívüli: nem kerülhetik el az összeesküvés-elméletek a szivárogtatót

A lassan két hónapja tartó megfigyelési botrány kirobbantója, Edward Snowden abban a szerencsés helyzetben van, hogy mindent, de tényleg mindent egyesít, amit az összeesküvés-elméletek hívői szeretnek. Volt alkalmazott, aki kitálal, kockázatot vállal, menedékjogra van szüksége, hős, akit meg kell védeni – vagy éppen felbérelt figyelemelterelő, mesterséges kreáció, ellenség. Bármelyik oldalon állnánk, a “világkormány” meg a “háttérhatalmak” jó hívószavak Snowden történetében, ezért nemcsak “valódi” összeesküvés-elméletek születtek róla, hanem sokan elébe mentek a feltételezéseknek, és megalkották a maguk vicces verzióját, amelynek persze az a veszélye, hogy komolyan is veszik és terjeszteni kezdik őket.

Edward Snowden sohasem létezett

Talán az egyik legkézenfekvőbb, ugyanakkor legmeghökkentőbb feltételezés Edward Snowdennel kapcsolatban, hogy egyáltalán nem is létezik. Kézenfekvő, mert annyira hihetetlennek tűnt, hogy a moszkvai reptéren van, de sosem látta senki, és persze a neve is gyanús – a kultikus 22-es csapdájában hívják Snowdennek azt a figurát, akit két köteten keresztül emlegetnek (Where are the Snowdens of yesteryear/ Hol van már a tavalyi Hóden, Villont parafrazálva), csak a legvégén tudjuk meg, hogy mi lett vele, de ettől függetlenül végig kísérti a főhős Yossariant. Ugyanakkor meghökkentő is, elvégre naponta akár több tucat hír érkezik vele kapcsolatban, és kicsit nehéz elképzelni, hogy ilyen precíz, világméretű átverésnek vagyunk tanúi, amelyben Obamától Putyinig mindenki benne van.

A moszkvai bujkálásának tetőpontján nem is valamilyen obskurus forrásban, hanem egyenesen a Washington Post egyik blogjában érveltek amellett, hogy Snowden maga a NSA kitalációja. A bejegyzés természetesen csak vicc – mint azt egy szerkesztői megjegyzésben, minden eshetőségre világossá tették -, de a gondolatmenet, ha úgy vesszük, teljesen logikus, és ezt is akarták elérni vele: egy koherens, ám mégis minden bizonnyal megmosolyogtató elméletet felállítani, még mielőtt valaki komolyan előáll vele.

A WP cikkén felbuzdulva DJ Pangburn, a Vice szerzője is felállította saját összeesküvés-elméleteit, miután megállapította, hogy bár nincs kételye a részben mesterségesen gerjesztett médiacirkusz felől, Snowden létezésének megkérdőjelezése a legmagasabb szintű összeesküvés-elmélet, amit csak el lehet képzelni. Szerinte most már csak az következik, hogy Snowden egy meleg földönkívüli, egy fekete muszlim szocialista (esetleg rögtön Obama féltestvére), ja és az már csak normális, hogy a Cion bölcseinek jegyzőkönyvei előre megjósolta Snowdent.

Nem valószínű, hogy viccnek szánta azonban az a felhasználó a hozzászólását, aki az Urbanlegends.hu Facebook-oldalára írt július 17-én: “Maga Snowden egy kamu. Érdekes, hogy ez a faszi soha sehol nem tanult, dolgozott, de még csak lakhelye sem volt soha. Egyébként Snowman(hóember)-nek hívják a hírszerzésben a nem létező kémeket. Őket szokták látványosan elkapni egy országban, megy a csinnadratta, miközben a másik fél nem mer nyilatkozni. Ez a hidegháborúban is jól működött. Maradjunk annyiban, a világ legképzettebb hadserege bárhol bármikor likvidálni tud vagy el tud fogni bárkit, ha erre nyomós oka van. Ha létezne, már Hongkongban elkapták volna, mivel egy tisztázatlan igazgatású kínai terület. Még csak hozzá sem tudtak volna szagolni. Ez egy nagy kamu. Nincs semmiféle Snowden” – írja, és hát ebben az elméletben már a Snowman-es utalás téves, arról nem is beszélve, hogy Hongkongban éppen hogy nehezebb elkapni az embert, mint egy orosz reptéren.

Kinek az oldalán is áll Snowden?

A kiszivárogtató, ha már létezik, akkor egészen biztosan nem az emberek javát akarja, esetleg a javaikat – gondolja az egyik tábor. Eszerint Snowden igazából kínai kém, és az volt a küldetése, hogy a PRISM-program nyilvánosságra hozatalával Kína hasonló megfigyelési programját legitimálja. Vagy valamelyik másik ország bérence, aki által Obamát akarják tönkretenni. Vagy a CIA használta hármas ügynökként, hogy Obamát olyan helyzetbe hozza, hogy segítenie kelljen a szíriai felkelőket, hogy ezáltal javítson most egyre csökkenő népszerűségi indexén. (Bírjuk követni?)

Snowden rengeteg összeesküvés-elméletet megerősített beszédében

Az elmúlt hetekben nagyon sokan olvasták és osztották azokat a cikkeket, amelyekben Snowden az összes népszerű összeesküvés-elméletet megerősíti: a HAARP nagyfrekvenciás aktív ionoszféra-kutató program titkos és malíciózus terveit, az USA Sauron-programját, amelyet a lakosság ellen használ fel, a szupermarketek bankkártyás adatlopásait, a chemtrail-összeesküvést (a levegőben látott, repülőgépek által hagyott kondenzcsíkok valójában vegyi támadások az emberiség ellen), na és persze ufókat is látott. Ezeket az Internet Chronicle-nak adott interjúiban mondja, az Urbanlegends.hu össze is gyűjtötte mindezek linkjeit, és megjegyzi, hogy a HAARP-os már magyarul is terjed.

A helyzet az, hogy ha ezeket elhinnénk, úgy járnánk, mint az egyszeri TV-újság, amely a HírCsárdából merített ihletet egy cikkhez: az Internet Chronicle ugyanis szatirikus lap, és minden egyes története kitalált. A fogás viszont remek, az összeesküvés-elméletek hívői valószínűleg tényleg azt várják most Snowdentől, hogy a rengeteg információ birtokában most aztán őket is igazolja.

Az UFO-sztorit különben egy másik oldal is felkapta. Eszerint, ha visszafelé játsszuk le Snowden egyik nyilatkozatát, akkor egy adott ponton azt halljuk, hogy “those UFO-s”. És a hasonló elméletek valószínűleg még magát Snowdent is túl fogják élni.



Az illusztrációk a lehallgatási botrány során készült mémek, a Knowyourmeme.com válogatásából

Mi köze Obamának és az Eddának a földönkívüliekhez? A legfrisebb ufó-történetek


Fotó: Gerhard A. E. Uhlhorn/ flickr.com

Amikor a földönkívüliek nem épp a Föld elpusztításán munkálkodnak, akkor az Egyesült Államok segítőiként tűnnek fel. Nyugalmazott, valamikor magas beosztással rendelkező állami alkalmazottak titkos ufó-aktákról való beszámolóiról folyamatosan hallani. De nemcsak Amerikában fordulhat elő ilyesmi, találtak már ufót a világ minden táján, sőt 4. típusú találkozásokra még Magyarországon is sor került. Nézzük, mik a legfrissebb, sokkoló újdonságok a témában.

A Földet évezredek óta látogatják különböző földönkívüli fajok, sőt a háttérből irányítják az emberiséget

Paul Hellyer, Kanada volt honvédelmi miniszterének leleplező beszéde szerint már több ezer éve legalább négy földönkívüli faj egyedei élnek az emberek között. Mindegyik faj a saját érdekei szerint próbált érvényesülni a Földön. Több faj besegít az amerikaiaknak, az Egyesült Államok hivatalos szerveinél tevékenykednek. Ilyenek például a Magas Fehérek, akik a nevadai Gunnery Range légierőbázison fejlett technológiákat osztottak meg az amerikai légierővel.

Hellyer exminiszter szerint ezt a közreműködést egy világuralomra törő érdekszövetség próbálja megakadályozni: “a Földet egy titkos társaság vezeti, amelynek tagjai a Külkapcsolatok Tanácsa (CFR), a Bilderberg-csoport és a Háromoldalú Bizottság (Trilateral Commission), a Nemzetközi Bankkartell, az Olajkartell, a különböző hírszerző szervezetek tagjai és a katonai junta választott tagjai, ők titokban akarják tartani ezeket az információkat az emberiség előtt.”

Arra is kapunk választ, hogyan lehet megakadályozni gonosz szándékaiban ezt a szervezetet. A megoldás a globális felmelegedés megállítása, egy igazságos bankrendszer kialakítása, a harmónia meg a világbéke.

Hellyer már 2005 óta aktívan tevékenykedik a földönkívüliekkel foglalkozó konferenciákon, de elmondása szerint már minisztersége idején is foglalkoztatta a téma. A fenti, egy amerikai idegen civilizációk földi jelenlétét vizsgáló kongresszuson előadott gondolatmenete kissé kusza, tele van az összeesküvés-elméletekből ismert közhelyekkel. De legalább a célkitűzései hasznosak lehetnének. További infók itt.

Obamának alakváltó ufó a testőre

Barack Obamának földönkívüli testőre van, aki bár első ránézésre egy teljesen átlagos titkosszolgálati tisztnek tűnik, valójában azonban egy hüllőszerű lény. Az amerikai elnök beszéde alatt pedig nem a munkáját végzi, amikor jobbra-ballra tekintgetve felméri a terepet az esetleges támadókat fürkészve, hanem ez hüllőségének kényszerű mozgása. A ráközelített, gyenge minőségű képeken pedig “tisztán és jól kivehető”, amint eltűnik a testőr orra. Biztosan kezd kígyóvá válni.

A Fehér Ház biztonsági szolgálatának szóvivője a Wired-nek tagadta a videó állításait: “Nem tudom megerősíteni a küldött videó állításait, és ha az elnöknek lenne is földönkívüli vagy robot őre, azt kénytelenek lennénk elbocsátani.” Ugyanakkor viccesen azt is megjegyezte, hogy a jelenlegi megszorító intézkedések mellett nem is igen engedheti meg magának az amerikai elnök, hogy ufókkal vegye körül magát. Erre most egyszerűen nincs pénz.

Földönkívüli csontváz

A csillei Atacama-sivatagban talált 15 centiméteres lény csontvázára sokáig a földönkívüli élet bizonyítékaként tekintettek. A 2012-es év végén az Ata névre keresztelt miniatűr ufó múmiáját egy sor tudományos vizsgálatnak vetették alá. A DNS-minta alapján végleg bebizonyosodott, emberi lényről van szó, Ata egy hat-nyolc éves bennszülött indián fiú lehetett. A rejtély azonban távolról sincs még megoldva, mivel a törpeségnek egyetlen formája sem magyarázza a megfigyelt mutációkat: a hosszúkásra nyúlt koponyát, az alulfejlett állkapcsot, valamint a tíz bordacsontot, az embereknél megszokott 12 helyett.

Mélyfagyasztott földönkívüli holttestek

Minden évben előkerül egy-egy mélyfagyasztott ufó-holttest. A tavalyi sztoriról már bizonyosan mindenki hallott, vagyis annak az oroszországi nőnek az esetéről, aki két éven keresztül tartott a hűtőjében egy földönkívülit, mígnem álkutatók el nem vitték tőle. Azóta más hűtőszekrényekben is fordultak meg ufók. Értesülésünk szerint a legújabb a kínai Binzhou tartományból került elő, itt azonban a helyi szervek hamar gondoskodtak az esetről, és kiderült, az ufó nem volt valódi. Az internetet bejárt képeken szereplő Mr. Lit, a „földönkívüli” és a mélyhűtő tulajdonosát pedig letartóztatták.

Pataky Attilát elrabolták az ufók

Az Edda zenekar frontembere különböző adásokban már évek óta hangoztatja, hogy személyesen is átélt 3. és 4. típusú találkozásokat, vagyis többször el is rabolták a földönkívüliek. Legutóbb a magyar ufószövetség kongresszusán tartott személyes beszámolója híresült el. Mint megtudhattuk, már 12 éves korában találkozott földönkívüliekkel, amikor is egy vihar alkalmával elájult és fura lények gyógyították meg.

„Irtózatos csattanást észleltem. Valami végigfutott a fán, és éreztem, hogy kézről kézre adnak. Felfektettek egy asztalra. Nagy fejük és nagy szemük volt, pálcákkal bökdöstek.”

Ezt pedig követték más találkozások is, Pataky a volt feleségével és a zenekar tagjaival is megélt földönkívüli látogatásokat.


(Kissé hosszú a videó, de a 18. perctől kezd izgalmassá válni)

Hogyan tussolta el az ufóügyeket a CIA

Az erről mesélő nyugalmazott titkosszolgálati ügynök nevét ugyan nem tudjuk meg, azt viszont igen, hogy már csak pár hónapja van hátra, így nyíltan mer vallani azokról a módszerekről, amelyekkel a földönkívüliek jelenlétét próbálták eltitkolni a hivatalos szervek. A pályáját a katonaságnál kezdte, ahol különleges kiképzésben részesült, majd a CIA-hez kerülve szigorúan titkos akciókban vett részt. A Blue Book projektben, majd az MG12-es csoportban az új-mexikói és amerikai ufóészleléseket ellenőrizték. Habár sok esetben fontos bizonyítékokat is találtak, felsőbb parancs kötelezte őket, hogy a nyilvánosságot mindig biztosítsák az észlelések valótlanságáról.

Az anonim ügynök személyes beszámolójából azt is megtudhatjuk, milyenek voltak az földönkívüli lények, akiket volt alkalma észlelni: „különös bőr, nagy fej, kicsi orr”.

Lehallgatási mítoszok: mi történik, ha felhívod az 544-et?

Illusztráció: Albiberon via Shutterstock.com

Néhány hete az egész világ lehallgatási lázban él, amióta kiderült, hogy az AP újságíróit hónapokon keresztül lehallgatta az amerikai igazságügyi minisztérium. Azóta előkerült, majd eltűnt a szivárogtató is, akit a lehallgatások által elcsípni akartak, és egyre-másra buknak ki hasonló esetek más országokból.

Moldovai Rita, Rácz Tímea

Ennek kapcsán a közbeszédben ismét felerősödik az a hit, amit Romániában a kommunizmus óta nem felejtenek el: bármikor, bárkit lehallgathatnak, illetve meg is teszik. Sokszor hallhattuk azt is, hogy a mobiltelefonon keresztül a normál beszélgetés is egy gombnyomással lehallgatható, és ez ellen csak úgy lehet védekezni, hogy ha kivesszük az akkumulátort. Itt rögtön hét tuti módszert találhatunk arról, hogy hogyan hallgatnak le, ami laikusoknak eléggé érthetetlen és misztikus, de az is kiderül, hogy még az akku kivevése sem teljesen biztonságos (kérdés, hogy áram nélkül hogyan működik.) Mások tuti tippeket osztanak meg arról, hogy hogyan ellenőrizd, vajon téged lehallgatnak-e, viszont ezeket a maguk során pont annyira lehetetlen leellenőrizni, mint a lehallgatás tényét.

Vajon mennyire paranoia és mennyire van rá lehetőség, illetve kideríthető-e, hogy minket éppen lehallgat-e valaki? „Kétfajta lehallgatás létezik, a közönséges és a nemzetbiztonsági okokból végzett. Mindkét esetben az ügyészség kérvényezi a lehallgatás engedélyezését, azt jóváhagyja a bíróság, az utóbbi esetben a legfelsőbb bíróság. Ezt követően 30-120 napos időintervallumon belül végezhető a lehallgatás, és erre az egyetlen hivatalos szerv a titkosszolgálat, a SRI – mondja Iakob Attila, a BBTE Nemzetközi Kapcsolatok es Biztonságtanulmányok doktori hallgatója, akit a lehallgatásokkal kapcsolatos szóbeszédekről kérdeztünk.

Olvasd el a teljes sztorit

Románia félelmetes legendái

Fotó: Thomas Skjaeveland via Shutterstock.com

Az ember akkor sem nő ki a borzongás vágyából, amikor már esetleg a tábortűz mellett mesélt ijesztgetésekből igen. Ebből születnek a horrorlegendák, mi pedig összegyűjtöttük azokat az ijesztő történeteket, amelyek már több éve, vagy akár évtizede szájról szájra, körlevelekben, fórumokon terjednek több hazai városban is.

Gyerekrabló kisbuszok

A szervkereskedelemtől való félelem, összekötve a gyerekeink elvesztésétől való félelemmel nem hazai sajátosság, Amerikában, Magyarországon, Nyugat-Európában is terjednek olyan sztorik, miszerint különféle színű (általában fekete) kisbuszok egyszerűen a járdáról szedik fel a gyerekeket, akiket aztán vagy soha többé nem látnak a szüleik, vagy borzalmasan megcsonkított hottesteiket találják meg.

A hazai változatokban szerepel sárga kisbusz és mentőautó is, helyszínként pedig Bukarest, Kolozsvár, Marosvásárhely, Bákó, Nagyvárad is felbukkan. A marosvásárhelyi változat szerint a városi szülészet vezetőjének anyukák mesélték, hogy azt hallották, a Meggyesfalvi negyedben (Mureşeni) találtak gyermektesteket, akik mellére borítékban pénzt tettek, „hogy fussa a temetésre”.
Olvasd el a teljes sztorit

Tavaszi fáradtság: népbetegség, vagy csak elképzeljük?


Fotó: benice via Shutterstock.com

Nem tudod, mitől vagy fáradt tavasszal? Vagy nagyon is jól tudod? Esetleg azon csodálkoznál, hogy pont te miért nem vagy fáradt? Nem csoda, hiszen a tavaszi fáradtság okairól és megnyilvánulásáról sokan sokfélét mondanak, bár abban egyetértenek, hogy a népesség nagy hányadánál jelentkezik. Megnéztük, mi az igazság a tavaszi fáradtságnak nevezett tünetegyüttesel kapcsolatban.

Mennyire tavaszi és mennyire betegség?

Annak ellenére, hogy jól körülírható tünetegyüttessel jelentkezik, a tavaszi fáradtságot nem tarthatjuk egyértelműen betegségnek. A tünetek személyfüggően erősebben vagy gyengébben jelentkeznek, de nagyjából ugyanazok: levertség, aluszékonyság, fejfájás, étvágytalanság. A vitalmagazin.hu-nak nyilatkozó Soós László háziorvos szerint ezt a jelenséget talán szerencsésebb is lenne tél végi, mint tavaszi fáradtságnak nevezni, ez ugyanis jobban kifejezi a háttérben álló okokat.
Olvasd el a teljes sztorit

Pápák és legendák: jön a magyar világvége?

A Malakiásnak tulajdonított jóslat első írásos emléke 1595-ből. Forrás: Wikimedia Commons

A katolikus világot megrendítette XVI. Benedek pápa hétfői lemondása, ugyanis a legnagyobb egyházi méltóság önkéntes távozására hosszú évszázadok óta nem volt példa. A következő pápa személyére már fogadni is lehet, de ezen kívül is nagyban folynak a találgatások, a jelölt mellett arról is, hogy teljesül-e a hírhedt jóslat, miszerint az utolsó pápa következik. Összegyűjtöttük, milyen legendák övezik még a pápaság intézményét.

A Malakiás-jóslat

Minden pápaválasztás előtt előkerül Szent Malakiás listája, aki II. Celesztin pápától kezdve (1143) listázta a szerinte összes, soron következő pápát, mindegyiket egy rövid jellemzéssel illetve. Így a jövendölés-mániásoknak Nostradamus mellé akadt még egy jós, akinek a kijelentéseit – nyilván utólag – értelmezni lehet, és a megfelelő helyzetre alkalmazni. A lista most attól kelt(het) pánikot, hogy a lemondott XVI. Benedek „olajág” megjelöléssel az utolsó előtti, az utolsó pedig „a római Péter” lesz, „aki számos megpróbáltatás közepette vezeti a juhait, amikor vége, a hét domb városa elpusztul és a félelmetes bíró ítéletet mond népe fölött. Vége.”
Olvasd el a teljes sztorit

Méregdrága víztisztító berendezések: egészség vagy átverés?

Egyfajta asztali szűrőberendezés

Az élelmiszerek biztonsága mellett a víz tisztasága az, amire leginkább oda szoktunk – vagy legalábbis szeretnénk – figyelni; a közhelyesen, de amúgy valóban életet jelentő folyadék nem megfelelő higiéniai körülmények között súlyos betegségeket is okozhat. Ennek elkerülésére egyre többen szereltetnek víztisztító berendezéseket a csapra, sokszor méregdrágán – de vajon megéri-e?

R. T. Olvasd el a teljes sztorit

Tényleg olyan fontos a napi háromszori étkezés?

Frederick Cotman: A család tagja

A napi háromszori étkezés már gyermekkorunk óta “szentháromságként” lebeg a szemünk előtt, számtalan mondás, „hasznos jótanács” közepette. Ki ne hallotta volna, hogy reggelire úgy kell enni, mint egy király, ebédre, mint egy polgár, és vacsorára, mint egy koldus? Néhány fogyókúra-recept kivételével, amelyek napi ötszöri étkezést ajánlanak, nagyon kis mennyiségű étellel, a szokások általában a hármat tartják megfelelőnek. Mióta van ez így?

Egyes meglátások szerint a háromszori étkezésnek semmiféle biológiai alapja sincs, a történelem során mindig is kulturális szokások alakították, hogy mikor, hányszor és mennyit eszünk egy nap. A jelenlegi konvenció – amelynek felbomlására sokan panaszkodnak – csupán a 19. században alakult ki. Azok a kutatások pedig, amelyek a háromszori ételfogyasztás egészségességét hivatottak alátámasztani, nem feltétlenül megbízhatóak, és erre gyakran implicit fel is hívják a figyelmet – írja az AlterNet portál cikke.
Olvasd el a teljes sztorit

« következőelőző »