Think Outside The Box

Transindex rovatok


Címke: «támogatás»

Tíz éve támogatják hatalmas összegekkel a zöld kezdeményezéseket

polgartars

A MOL Románia és a Polgár-Társ Alapítvány 10 évvel ezelőtt hozta létre a Zöldövözet programot, amelynek keretében számtalan civil kezdeményezést támogattak jelentős összegekkel, ezzel Erdélyben egyedülálló társadalmi felelősségvállalási programot hozva létre. A kolozsvári Muura Steakhouse-ban tartott jubileumi ünnepség keretében díjakat adtak át azoknak a civil szervezeteknek, akiknek a munkáját idén a legeredményesebbnek ítélték.

“Örömmel tölt el, hogy elmondhatjuk, hogy a Zöldövezet, a MOL Románia egyik legelső társadalmi felelősségvállalási programja fennállásának tizedik évét ünnepli. Ez az évforduló büszkeséggel tölt el bennünket. Egyrészt, mert az utóbbi tíz évben e téren folytatott tevékenységünk bizonyítja vállalatunknak a közösség iránti elkötelezettségét. Másrészt pedig, ha erre az évfordulóra mérlegként tekintünk, azt láthatjuk, hogy ezek a látványos eredmények híven tükrözik a közösségek ezirányú elköteleződését is. Ezek az eredmények megerősítenek abban a hitünkben, hogy ez a program egy hosszú távú pozitív változás alapjait teremtette meg a közösségekben. Ezért biztatjuk és támogatjuk azokat a kezdeményezéseket, amelyek környezetünk szebbé tételét célozzák” – mondta el Daradics Kinga, a MOL Románia ügyvezető igazgatója a díjátadón.

A díjazáson a MOL Románia és a Polgár-Társ Alapítvány vezetői elmondták, hogy az elmúlt 10 év alatt a MOL Románia és a Polgár-Társ Alapítvány 4,8 millió lejt meghaladó összeggel támogatott összesen 424 projektet. A zöldövezetek létrehozásában, rendezésében és a védett területek népszerűsítésében több mint 170.000 személy vett részt. Számukra a projektek keretében szervezett programok nemcsak a tanulásra nyújtottak jó lehetőséget, hanem arra is, hogy közvetlenül hozzájárulhassanak a különböző környezetvédelmi tevékenységek sikeréhez. A program keretében eddig összesen 69.000 cserjét és fát ültettek, 428.000 négyzetméternyi városi területet zöldesítettek, és 71 tanösvényt hoztak létre az ország védett területein.

„A MOL Románia és a Polgár-Társ Alapítvány közötti együttműködés 10 éve tart. Egy évtized, amelyben több tízezer résztvevőt vontunk be környezetvédelmi tevékenységekbe, egy évtized, amelyben a zöld oldalon állva, több száz városi övezet megszépítéséhez és Románia lenyűgöző természetvédelmi területeinek védelméhez járulhattunk hozzá. Tízéves partnerségünk, valamint az elért eredmények élő bizonyítékai annak, hogy a vállalati és a civil szféra együttműködése társadalmi szintű pozitív változásokat eredményezhet” – nyilatkozta Potozky László, a Polgár-Társ Alapítvány igazgatója.

A Zöldövezet programot a MOL Románia és a Polgár-Társ Alapítvány azért indította el annak idején, hogy bevonja a közösségeket – főleg a gyerekeket és fiatalokat – a különböző, zöldövezetek rendezését célzó projektekbe. Jelenleg a program a Városi zöldövezetek és a Védett területek programrészekre oszlik és évente meghirdetett pályázati kiírás formájában zajlik, a projekteket pedig a támogatást elnyert civil szervezetek bonyolítják le.

A program Városi Zöldövezetek komponense keretében azon civil szervezetek által lebonyolított projektek nyernek támogatást, amelyek célja a városi zöldövezetek felújítása vagy létrehozása a helyi közösségek aktív részvételével. A Védett Területek programösszetevő esetében támogatást nyernek azon projektek, amelyek célul tűzték ki a romániai védett területek népszerűsítését a helyi közösségek körében.

A 2015-ös Zöldövezet díj nyertese a Városi zöldövezetek programrészben az „Asociaţia Centrul de Resurse pentru Acțiune Locală – CRAL” lett, a szervezet „Az idő illatos kertje” elnevezésű projektjét 2015. április és szeptember között valósította meg Hátszegen, a Hátszegvidéki Dinoszaurusz Geopark területén. A projekt célja egy olyan városi zöldövezet létrehozása volt, amely az arra látogató turistákat, diákokat megismerteti a vidék geológiai és növénytani változatosságával, valamint a látássérültek számára is elérhető.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A három különböző zöldövezet-rész, Az idő ösvénye, az Aromaterápiás kert és a Nagymama kertje a helyi földtani, növénytani és biológiai sokféleséget hivatott bemutatni. Az ezeken elhelyezett információs táblák Braille-írással vannak ellátva, így az információk a látássérültek számára is elérhetőek. A különböző land-art elemekkel gazdagított területen egy pihenőrészt és egy, az önkéntesek tevékenységeihez szükséges helyiséget is létrehoztak. A területrendezés mellett a projekt részét képezték különböző foglalkozások és gyakorlati műhelyek is.

aqua

A Zöldövezet-díj nyertese Védett Területek kategóriában idén az Aqua Crisius Egyesület lett, annak is a „A természeti értékek megőrzése és népszerűsítése a közösségek bevonásával” című projektje, amelyben a szervezet a Jád-völgye természetvédelmi terület népszerűsítését tűzte ki célul, a közösségek aktív részvételével. A cél elérése érdekében a megvalósított projekt keretében kijelöltek egy kerékpárutat és környezetismereti, környezetvédelmi témájú nevelési tevékenységeket szerveztek gyerekeknek. A projekt tevékenységeit bővítette egy többnapos Junior Ranger tábor is. A Junior Ranger típusú tevékenységek népszerűsítése érdekében a tábor ideje alatt filmet készítettek, amely az interneten elérhető. A tábor programját különböző játékok és környezeti nevelési tevékenységek képezték.

Nem tudott egymásról a két Zöld Erdély Egyesület?

A lövétei Asociatia “Zöld Erdély Egyesület” sem hallott eddig a kolozsvári nagymúltú Zöld Erdély Egyesületről – derül ki a szerkesztőségünkbe juttatott állásfoglalásból, amelyet a magyar állami támogatásokban részesülő lövétei szervezet elnöke, Márton József jegyez.

Mint arról beszámoltunk, a két Zöld Erdély létére akkor derült fény, amikor a 26. Tusványoson bejelentették, az egyik jelentős támogatást a magyar kormánytól. Viszont mint kiderült, nem az évtizedes környezet- és természetvédelmi tevékenységéért közismert, kolozsvári székhelyű Zöld Erdély Egyesület, hanem egy hasonló elnevezésű, eddig ismeretlen, lövétei szervezet kapja ezt a támogatást.

Visszaéltek a Zöld Erdély Egyesület (hír)nevével? Nem ők kapnak támogatást a magyar kormánytól >> Olvasd el a teljes sztorit

Visszaéltek a Zöld Erdély Egyesület (hír)nevével? Nem ők kapnak támogatást a magyar kormánytól

gt_logo_jpg

Közleményben reagált a kolozsvári Zöld Erdély Egyesület egy bejelentésre, amely a magyar kormány által támogatott projektek között nevesített egy hasonló nevű, lövétei egyesületet is.

Olvasd el a teljes sztorit

47 környezetvédelmi projektet támogat idén a MOL és a Polgártárs Alapítvány

park
photo by themorningglory via shutterstock.com

A MOL Románia és a Polgár-Társ Alapítvány közös Zöldövezet programjának tizedik kiírásában 47 környezetvédelmi projektet támogatnak összesen 640.000 lej értékben.

A Zöldövezet program Városi zöldövezetek kialakítását/felújítását célzó komponensében az elbíráló bizottság 86 pályázat közül választotta ki a 25 nyertes projektet. Ezen projektek keretében a nyertes civil szervezetek iskola- és óvodaudvarokat, közparkokat, gyerek-elhelyező központok és könyvtárak udvarát, valamint botanikus kerteket rendeznek, alakítanak át az ország 17 megyéjében. A 27 690 négyzetméternyi területen több mint 4000 fa és cserje, továbbá közel 7500 virágpalánta ültetését tervezik a támogatott projektek keretében, továbbá ezek a területek környezeti nevelő tevékenységek színterei lesznek főként diákok körében.

A Védett területek komponens keretében mintegy 60 pályázat érkezett, amelyből 22 nyertes projektet választott ki az elbíráló bizottság. A nyertesek Junior Ranger tevékenységekre, tanösvények kialakítására, a Rezervátum Napja, a Biodiverzitás Napja és kiállítások megszervezésére, valamint látogatóközpontok létrehozására kaptak támogatást. Ezen programösszetevő keretében az ország 11 megyéjében nyertek támogatást.

Az elmúlt kilenc évben, 2006-2014 között támogatott projektek keretében zajlott tevékenységeknek több mint 150.000 résztvevője volt. A MOL Románia és a Polgár-Társ Alapítvány a támogatott projekteken keresztül lehetővé tették 400 000 m2 terület „zöldesítését”.

A helyi közösségek bevonásával 147 projekt járult hozzá a védett területek népszerűsítéséhez, olyan tevékenységeken keresztül, mint Junior Ranger táborok szervezése, látogatóközpontok létrehozása, tanösvények kialakítása, kiállítások és tematikus műhelyek szervezése.

A nyertesek listája a www.zoldovezet.ro, www.molromania.ro, valamint a www.repf.ro honlapokon található.

közlemény

Szegény haris, csomagba került

haris him foto
Izgatott haris hím. Fotó: Juhász Ágota

Csíkszeredai lévén süldő gyermekként ismertem meg a harist. A tömbházlakásunkkal szemközti réten rendszeresen lehetett hallani a hangját. Kezdő madarászként néha még megpillantani is szerencsém volt, amikor a bújkáló madár felrepült, és hosszú lábait lógatva száz méterrel odébb szállt.

Olvasd el a teljes sztorit

Csíkszereda: a közösségi kártya használói dönthetnek a támogatásokról


Az október 30-i határidőig 7 pályázat érkezett be a Zöld Székelyföld Egyesület által működtetett csíkszeredai közösségi kártya program kiírására. A mostani kiírás tematikája a környezeti neveléshez kapcsolódik, ezért elsősorban tanintézmények nyújthatták be ötleteiket nevelési ötleteik támogatására.

A beérkezett programokra 2013. november 3. és december 31. között szavazhatnak a közösségi kártya használói, az eredményhirdetésre pedig 2014. január 5-én kerül sor.

Az előzetes tervektől eltérően két kategóriába csoportosíthatóak az ötletek:
I. kategória: Csíkszereda iskoláinak programjai,
II. kategória: a Csíki-medence iskoláinak programjai.

A közösségi kártya program céljainak megfelelően szavazataik segítségével a kártyahasználók döntik el, melyik program érdemes a támogatásra. Az I. kategóriában 1 program kerül támogatásra 5.000 lej értékben, míg a II. kategóriában (a szavazatok függvényében) 2-4 program is támogatásra kerülhet, itt a teljes keret 10.000 lej. Ahhoz, hogy egy program támogatásra kerüljön, el kell érjen egy minimális pontszámot, alátámasztva, hogy van közösségi érdeklődés, támogatottság a bemutatott ötlet iránt. Ez az I. kategóriában 250 pont, míg a II. kategóriában 150 pont. Amennyiben ezt nem éri el, nem kerül kiosztásra támogatás, hanem a következő kiírás alapjához adódik.

A szavazatok összeszámlálásánál minden kártyahasználó szavazata 1 pontot ér, abban az esetben, ha egy személy több alkalommal is szavazott (üzletekben), minden további szavazat 0,3 pontot fog érni. Interneten itt lehet szavazni.

Forrás: közlemény

Állami támogatást sürgetnek a Natura 2000 területek kezelésére a civilek

Hajnal a Mohosban. Fotók: Szász Péter

Romániának az uniós csatlakozása előtt csupán 8%-a volt védett terület. Hogyan sikerült ezt az arányt feltornászni a mai 23,2%-ra, és mi volt a civil szervezetek szerepe ebben a folyamatban? Többek közt erről beszélt múlt heti előadásában Kolozsváron a Milvus Csoport Madártani és Természetvédelmi Egyesület két képviselője, Papp Tamás és Sos Tibor.

Moldovai Rita

A 2007-es EU-csatlakozást megelőzően még a kommunista rendszerből öröklött nemzeti parkok számítottak védett területnek, ezeknek a kiválasztása pedig gyakran nem szakmai érvek alapján történt. A védett területek kijelölésében határkő az EU-csatlakozás, hiszen a tagállamok gyakorlatba kellett ültessék az uniós környezetvédelmi jogszabályokat. Ilyen a Natura 2000 területek kijelölése, amely a Madárvédelmi és Élőhelyvédelmi irányelvek alapján egy összefüggő európai ökológiai hálózatot próbál kialakítani a biodiverzitás elve alapján (ott kell kijelölni a védett területet, ahol a védendő faj élőhelye van). Olvasd el a teljes sztorit

Erdei iskolát létesítene Ozsdolán a Transylvanian Wildlife Project

377 hektáros erdő megvásárlásához keres támogatókat a Transylvanian Wildlife Project (TWP) természetvédelmi szervezet erdei iskola létesítése céljából Kovászna megyében. Az Ozsdola és Gelence közötti hegyvidéken található erdő farkasok, hiúzok, medvék otthona.

Az erdőtulajdonosok a TWP-t keresték meg, hogy eladnák a területet, amely pont a TWP székhelye mellett található, mivel ők is azt szeretnék, hogy a helyi közösség és a vadvilág együttes hasznára természetmegőrző és oktatási célokat töltsön be. “Ez egy ideális lehetőség lenne népszerűsíteni a munkánkat, oktatni a gyerekeket és felnőtteket az erdőről és az ott élő állatokról” – áll a TWP honlapján közölt felhívásban. Olvasd el a teljes sztorit

Védeni kell a kaszálókat: szeminárium Brüsszelben


Kaszáló férfi Tordátfalván. Fotó: Rimager/flickr.com

Sógor Csaba RMDSZ-es EP-képviselő kiemelt támogatásával mezőgazdasági szakpolitikai szemináriumot tartottak csütörtökön, november 8-án az Európai Parlament brüsszeli székhelyén. A szemináriumon a képviselő meghívására egy Erdélyből érkezett, többségében egyetemistákból álló látogatócsoport is részt vett.

Napjainkban a fenntartható fejlődés kérdéséről egyre többet beszélnek mezőgazdasági vonatkozásban is. A hagyományos kaszálók természeti örökség-jellegük miatt a közös európai kultúra részének tekinthetők. Az erdélyi kaszálók Európa leggazdagabb növénytársulásai közé tartoznak, a székelyföldi domb- és hegyvidék kaszálói kiemelkedőek fajgazdagság és tájképi szépség tekintetében. Olvasd el a teljes sztorit