Think Outside The Box

Transindex rovatok


Címke: «napenergia»

A világűrben fogja a napenergiát gyűjteni Kína

ur
photo by 3Dsculptor via shutterstock.com

A világűrben, a Föld és a Hold közötti térben termelnének napenergiát a kínai hadsereg kutatói.

Csang Jü-lin altábornagy, a központi katonai vezetés fegyverzetfejlesztési illetékese, egyben parlamenti képviselő a Hszinhua hírügynökségnek elmondta, a nemzeti űrprogram részeként már azon dolgoznak, hogy milyen feladatokat kapjon Kína első űrállomása, amely a tervek szerint 2020-ra készül el.

Csang elmondta, feltételezéseik szerint a napenergia előállítása sokkal hatékonyabb lesz az űrben, mint a Földön. A napelemgyártásnál használt szilícium-dioxid például “végtelen” mennyiségben található a Holdon, miközben a Hold sarki régióiban és a kisbolygókon található víz oxigénné és hidrogénné elektrolizálásával hajtóanyagot tudnának előállítani űrhajók számára.

A hajtóanyagokkal és a napelemekkel pedig “naperőművet” lehetne építeni az űrben. A jelenlegi technológiával több mint 10 ezer tonnát nyomna egy ipari méretű erőmű, amely ezért az űrbéli körülmények között nem képzelhető el. A legnagyobb ember alkotta létesítmény az űrben, a Nemzetközi Űrállomás súlya alig több mint 400 tonna.

Csang úgy vélte, a most folyamatban lévő kínai űrprogram tapasztalatai alapot szolgáltathatnak egy Mars-programhoz, illetve a világűr mélyebb, bolygóközi részeiben folytatandó kutatásokhoz.

A kínai űrprogram végső célja nem az “egyszerűnek” tekinthető Holdra szállás, vagy a jóval bonyolultabb Mars-program – jelentette ki a szakember, hanem a holdközi térség folyamatos kutatása egyre fejlettebb technológiákkal.

Kína 2020 körül szándékozik üzembe helyezni egy közepes méretű, három modulból álló 60 tonnás űrállomást.

Napenergiát hasznosító dzsekit dobnának piacra

kk

Az Indiegogo crowdfunding oldalon keres támogatókat a ThermalTech nevű cég, amely Napenergiát hasznosító dzsekit dobna piacra. Az “okoskabát” papírvékony acélszövetet tartalmaz, amely nagyon gyorsan képes elnyelni a nap UV-sugarait, és viselőjét gyorsan, mindössze két perc alatt felmelegíti.

Olvasd el a teljes sztorit

Hamarosan gyártásba kerülhet az ablaknak is használható, átlátszó napelem

Richard Lunt professzor a michigani állami egyetem kutatója

Richard Lunt professzor a michigani állami egyetem kutatója

A michigani állami egyetem kutatóinak sikerült működő átlátszó napelemet készíteniük, amelyet teszteltek, és hamarosan gyártásba kerülhet.

Olvasd el a teljes sztorit

Napkemencéket gyárt a Gázai övezetben egy palesztin mérnök

stire-1-iul-palestinian

Khaled Bashir környezetbarát technológiákról tanult mérnökként Dél-Afrikában, most otthonában, a Gázai övezetben lévő Deir al Balaheste településen a közössége javára kamatoztatja tudását.

Olvasd el a teljes sztorit

Teljesen leválhatnak a szolgáltatókról, akik napelemeket szerelnek házukra. Ez a jövő?

napelemer
photo by manfredxy via shutterstock.com

A Tesla Motors és a Paypal létrehozója, Elon Musk egy új találmánnyal készül előrukkolni, amely segíthet a háztartások energiaköltségét alacsonyan tartani, és könnyebbé teszi a hálózatról való lecsatlakozást is.

A SolarCity, amelynek egyik bizottsági tagja Musk, vezetője pedig Musk unokatestvére, napelemeket gyárt és forgalmaz az Egyesült Államokban. A gyorsan növekvő vállalkozásnak 168 ezer ügyfele van és a teljes napelempiac 39%-át birtokolják, kiváló alapot adva Elon Musk újabb terveihez.

A napelemek energiatermelése az időjárás és az évszak függvényében jelentősen változhat. Ezeket az ingadozásokat eddig úgy oldották meg a tulajdonosak, hogy a többletenergiát eladták a szolgáltatóknak, vagy a hálózatról vásároltak a fogyasztók, ha nem lett volna elég a saját energiatermelésük. Mivel energiaszolgáltatók egyre kevesebbet hajlandóak csak fizetni az ügyfelektől átvett áramért, ezért Musk ötlete egy gazdaságosabb megoldást javasol: tároljuk a megtermelt áramot óriási akkumulátorokban.

A jelenleg ötszáz lakásban tesztelt rendszer a Tesla autógyár akkumulátorait használja, hogy a felesleges energiát tárolja. A gyakorlati tapasztalatok szerint ez módszer 20-30%-os kiadáscsökkenést is jelenthet az ügyfeleknek. Az elképzelés legmeghökkentőbb része szerint pedig a napelemek tulajdonosai továbbra is eladhatják majd az energiájukat a hagyományos szolgáltatókon keresztül, egy másik, éppen energiát igénylő SolarCity napelem tulajdonosnak, a mostani szolgáltatók pedig tulajdonképpen megmaradnának, de jelentősen csökkenne a szerepük, hiszen csak egyik háztartásból a másikba kellene szállítsák az energiát.

A SolarCity lítium-ion technológia napelemei jobb energiatárolást fognak jelenteni az eddigi napelemekhez képest. A lítium-ion technológia azért népszerű, mivel nagy energiasűrűséggel rendelkezik, és kis helyen sok energia tárolására képes. Az akkumulátorok termelése várhatóan az elkövetkező 6 hónapban kezdődik.

„A hosszú távú kereslet a helyhez kötött energiatárolókra rendkívül nagy” – mondta J.B. Straubel, a Tesla műszaki igazgatója. „Hatalmas mennyiségű erőfeszítést fektettünk bele”.

A milliárdos Elon Musk ezzel rövid időn belül másodszor került a megújuló energia hasznosításával foglalkozó hírekbe, nemrég ugyanis bejelentették, hogy ingyenessé teszik a Tesla által gyártott elektromos autók forráskódját minden autógyártó számára.

via bloomberg

Növények termelte árammal tölthető fel telefon, működhet az utcai világítás

Forrás: http://plant-e.com

Forrás: http://plant-e.com

Egy holland vállalat hasznsítaná a növények által termelt elektromos energiát olyan apróbb áramfogyasztók energiaigényének kielégítésére, mint amilyenek a telefontöltők, a Wi-fi routerek vagy a LED-es utcai világítótestek. A Plant-e projekt novemberben indult el, Amszterdam mellett. Azóta a növények energiáját a cég székhelye közelében, Wageningenben is használják.

Olvasd el a teljes sztorit

Ausztrália forró, nagyon forró: várható volt a napelem-boom

art-weather-620x349
Forrás: Australian Bureau of Meteorology

Nem meglepő, hogy Ausztráliában az utóbbi 3 évben megnégyszereződött a napelemet használó háztartások száma: a kontinens amúgyis meleg, száraz időjárásáról híres, ám az utóbbi időben olyan mértékű hőhullámok is voltak, hogy az időjárási térképekre új színt kellett felvezetni (lásd a fenti képen a lila foltot), hogy érzékeltetni lehessen az elviselhetetlen hőséget.

Olvasd el a teljes sztorit

A szélenergia lenne a legolcsóbb Európának

P1440569
Dobrudzsai szélmalmok (fotó: B.D.T.)

Az Európai Bizottság számára készült tanulmány szerint a szélenergia kihasználása lenne a legolcsóbb és a legkörnyezetkímélőbb.

Egy megawatt/óra energia előállítása szélerőművekkel 133 dollárba kerül, míg a gázzal előállítható energia hasonló egysége 208, a szénerőművekből termelté pedig 295 dollárba kerülne az Ecofys tanácsadó cég által készített tanulmány szerint. Olvasd el a teljes sztorit

Áram nélkül is megoldható a kerti ösvények világítása


Fotó: A Core glow cég honlapjáról

Kinti világításra tökéletes a fluoreszkáló műanyag kavicsok alkalmazása, és még a villanyszámlán is spórolhatunk. A napenergiát hasznosító kanadai cég termékei tízszer erősebb fényt bocsátanak ki, mint a hagyományos cinkszulfidos fluoreszkáló anyagok. Betonba keverve az autófeljárót világíthatják meg, de le lehet szórni a kavicsos ösvényeken is, vagy akár a virágágyás közé.

Csupán napi 10-20 perces napsütésre vagy mesterséges fényre van szükség, és a kavicsok akár 12 órán keresztül világítanak. Az áramfogyasztás csökkentése mellett még a kinti villanyvezeték-hálózat költsége is kiküszöbölhető.


Fotó: A Core glow cég honlapjáról

Az újrahasznosított műanyagból készült fénylő kavicsokat több méretben és színben meg lehet vásárolni. Ugyanakkor igencsak strapabíró anyagról van szó, ellenáll az időjárás viszontagságainak, mivel nemcsak utólagosan van bevonva a fluoreszkáló festékkel.

Forrás: energiaoldal.hu

Függőleges erdő a milánói felhőkarcolókon


Fotó: Stefan Boieri Architects tervezőiroda honlapjáról

Milánó legzöldebb épületeit álmodta meg a Stefan Boeri Architects tervezőiroda. Európa egyik legzsúfoltabb városának központjában zöld oázisként állnak a 110 és 76 méteres lakóházak, amelyeknek teraszait és tetejét több száz fával és növénnyel ültetik be.

A Bosco Verticale (függőleges erdő) projekt egy nagyszerű példa arra, hogy hogyan lehet a természetet újra becsempészni a betonnal beépített városokba. Az épületeken létrehozott zöldterület megfelel egy 10 000 négyzetméteres erdőnek.


Fotó: Stefan Boieri Architects tervezőiroda honlapjáról

A lakóházaknál más környezetkímélő megoldást is alkalmaztak, az energiaszükségletet napelemekkel biztosítják, míg a növények öntözését a háztartásokban keletkező szürkevízzel oldották meg.

Az épületek kivitelezése már 2011-ben elkezdődött és végleges formájukban az idén tervezik átadni őket. A függőleges kertek – méltán – egyre népszerűbbek a nagyvárosokban, hiszen rengeteg előnnyel jár azok alkalmazása: növelik a városi zöldövezetek méretét, az épületet szigetelik, a nyári hőségben kellemes mikroklímát teremtenek, valamint kiegyenlítik a városi közlekedés széndioxid-kibocsátását.

Forrás: origo.hu

előző »