Think Outside The Box

Transindex rovatok


Védett fajok | 30.7.2011

Az aréna hősei: a nyírfajdok

Párbaj. Fotó: Frank Renard

Az egykor gyakran puskavégre kerülő nyírfajd ma már madarászok körében is ritka látvány, csak igazán szerencsés emberek mondhatják el magukról, hogy betekintést nyerhettek a dürgési időszakban „megrendezett”, roppantul izgalmas lovagi tornába.

Marton Attila

A nyírfajd (Tetrao tetrix) a tyúkalkatúak rendjébe (Galliformes), ezen belül a fácánfélék családjába (Phasianidae) tartozó madarunk, egyike a legkisebb állományú fajoknak Romániában. A tyúkalkatúak rendjébe tartozó madarak esetében a hímeket kakasoknak, a tojókat tyúkoknak nevezzük. A nyírfajd kakasa szinte egész testén kéken irizáló fekete tollazatot visel, kivételt képez ez alól a repülés közben szembetűnő fehér szárnycsík, a fehér szárnybélés és a szintén fehér alsó farokfedők. A kifele hajló szélső faroktollak alakítják ki a szaporodási időszakban pózoló hím jellemző, lant alakú farkát. Szeme felett mélyvörös bibircseket visel.

A tyúkok ezzel ellentétben kriptikus színezetűek. Meleg, szürkésbarna alapszínezeten fekete keresztsávozást viselnek, ami a torkon és mellen is megtalálható (ellentétben a hasonló színezetű, de nagyobb siketfajd tyúkjával). Röptében a keskeny, fehér szárnycsíkja is látszik.


Nyírfajd tojó. Fotó: Jiri Bohdal

A XIX. század második fele óta Európa nyírfajd-populációja hanyatlásnak indult. Ezzel párhuzamosan a faj areálja is erőteljesen visszaszorult. A faj Európa magas-hegységeiben, Ázsia tajgaövezetében honos. Viszonylag nagy számban található meg Nagy-Britanniában, az Alpokban, a Skandináv-félszigeten, Ukrajnában, Lengyelországban, Oroszországban és a Balti országokban. Napjainkban, egy elég komoly konzervációs programnak köszönhetően, csak Svédországban nem csökken az állománya. Magyarország észak-keleti részén egykor rendszeresen költött, azonban az 1860-as években már ritka fajnak számított; az utolsó feljegyzett költési adat meg 1896-ból származik, bár állítólag 1924-ben még lőttek egy dürgő kakast. Országunkban 90-100 egyedre becslik számukat (1986-1992 közötti felmérésből származó adat) de a faj, megfelelő óvintézkedések nélkül, bármikor a Romániában kihalt madarak listájára kerülhet.

A nyírfajd elsősorban vegetáriánus étrendet követ. A kismértékű állati eredetű táplálék valószínűleg véletlenül kerül a szervezetébe az elfogyasztott növényekkel együtt. Többnyire a földön táplálkozik, de télen bokrokon és fákon is látható, ahol előszeretettel fogyasztja a rügyeket, tűleveleket vagy terméseket. Életük első napjaiban, a fiókák többnyire pókokon és rovarokon élnek. A molylepke hernyók és a növényevő darazsak lárvái is jelentős helyet foglalnak el a fiókák étrendjében. A fiatalok felcseperedésével a növényi eredetű táplálék egyre fontosabbá válik és rövid idő alatt monopol pozícióba kerül a nyírfajdok étrendjében.

Ami igazán érdekes a fajdoknál, így a nyírfajdnál is, az a párzási rituálé. Lekpoligámok lévén (a lek gyülekezőhelyet, arénát jelent), dürgés idején (április-májusban, magasabb hegyekben júniusban) a környéken élő hímek arénákba gyűlnek össze, ahol büszke léptekkel, jellegzetes bugyborékoló hanggal és néha párbajozva döntik el egymás között a rangsort. A domináns hímek a lek közepén reklámozzák magukat. A tojók ezeket a gyülekezőhelyeket keresik fel, és többségük a rangsor csúcsán levő hímmel párzik.

Kakasok a leken.

A nyírfajdok nem a meghitt, tartós párkapcsolatok hívei. Párzás után a hímek nem vesznek részt a fészekrakásban, a tojások melegítésében és a fiókák felnevelésében. Az „otthont” a dús aljnövényzetű erdők talaja, fák vagy bokrok töve jelenti a 6-11 tojás számára, amelyeken a tyúk 25-27 napig kotlik. A fiókák szinte egyszerre kelnek ki, és amint megszáradnak elhagyják a fészket. Első nap még a tojó eteti őket, de a második naptól kezdve képesek önállóan táplálkozni, 10-14 napos korukban pedig már röpképesek is. Mindkét nemhez tartozó madarak ivarérettek egy éves korukban, a kakasok viszont csak második életévüktől kezdenek el szaporodni.

Nyírfajd fiókák. Fotó: Bob Perry

A nyírfajd sorsa hűen tükrözi a magasan fekvő területek felelőtlen kezelésének biodiverzitásra gyakorolt negatív hatását. Az utóbbi 40 év intenzív mezőgazdasági tevékenysége Európa-szerte megváltoztatta a nyírfajd által igényelt életteret. A termelés növelése céljából területeket csapoltak le, elősegítették a perjés legelők kialakulását, háttérbe szorítva a hangaféléket és alacsony cserjéket, hogy a juhok többet legelhessenek. Az intenzív legelés miatt egyre kevesebb a magasfüves terület, és így, a rejtekhelyek hiányában a nyírfajdok könnyű zsákmánynak bizonyulnak a ragadozók számára. A cserjék eltűnése a táplálékmennyiség csökkenését is maga után vonja, a területek lecsapolása miatt meg eltűnnek a vizes foltok amelyek a nyírfajd-fiókák számára oly fontos gerincteleneket biztosítják életük első heteiben.

Nem kérdés, hogy a helyzetért itt is az érteltelmes ember nevű faj okolható. A kérdés valójában az, hogy mit kell tennünk, hogy újra dürgéstől zengjen a tisztás?

Nyírfajdkakasok a leken. Fotó: www.bwwc.co.uk

Szakirodalom:
http://www.rspb.org.uk/wildlife/birdguide/name/b/blackgrouse/ (Hozzáférés: 2011. 07. 29.)
Snow, D. W., Perrins, C. M., Doherty, P., Cramp, S. 1998. The complete birds of the western Palaearctic on CD-ROM. Oxford University Press
Svensson L., Grant, P. J. 2002. Madárhatározó. Európa és Magyarország legátfogóbb terepi határozója. Park Kiadó, Budapest.
http://en.wikipedia.org/wiki/Black_Grouse (Hozzáférés: 2011. 07. 29.)
http://hu.wikipedia.org/wiki/Nyírfajd (Hozzáférés: 2011. 07. 29.)

Címkék: , , , ,

Egy hozzászólás

  1. A hozzászólás szerzője: Székely Endre
    Közzétéve: 30.7.2011, 1:29 pm

    Jo a cikk, csak kissé unalmas az elobbiekhez kepest

Szólj hozzá!