Think Outside The Box

Transindex rovatok


Invazív fajok | 22.7.2011

Az ősi tömbházlakó: a csótány


Forrás: kasia-aus/flickr.com

Az Egészségügyi Világszervezet listáján csak öt invazív, esetlegesen kórokozókat terjesztő csótányfaj van nyilvántartva, Földünkön még több mint 4000 csótányfaj él. Mindenevők, elhalt növényi és állati táplálékot fogyasztanak, így újrahasznosítják a szerves hulladékot. A konyhánkban is.

Erős Katalin

A csótányok (Dictyoptera: Blattodea) sztorija már több mint 360 millió éve elkezdődött, egyike a legrégebbi szárazföldi csoportoknak. A karbon volt a csótányok aranykora. Túléltek, míg sok más csoport kipusztult. Ez idő alatt mit sem változtak, a feltárt fosszíliák csak méreteikben térnek el a ma élő leszármazottaiktól.


A változatos csótányok (fotó: Bill & Mark Bell/flickr.com)

Trópusokon, szubtrópusi élőhelyeken elterjedtek, kimondottan a nedves, párás helyeket kedvelik. Így ideális élettér számukra a fürdőszoba, a konyha, a lefolyók, pincék és csatornák, melyek stabil környezetet és élelemforrást biztosítanak számukra. Éjszakai állatok, amikor mindenki nyugovóra tér és kialusznak a fények, akkor indul a csótánybuli, mialatt táplálékot, vizet és párt keresnek.

Éjszaka hosszú csápjaik (tapintó- és szaglószerv) segítségével keresnek táplálékot, és fejük oldalán található, nagy, összetett szemükkel tájékozódnak. Rágó szájszerveik segítségével mind a növényi, mind az állati eredetű élelmiszereket, szükség esetén a textilt, papírt, ragasztót is képesek felfalni. Az emésztésüket szimbiotikus mikroorganizmusok segítik, amelyek vitaminokkal is ellátják őket. Hetekig bírják az éhezést, víz hiányában azonban hamar elpusztulnak.


Párzó német csótányok (Blattella germanica). Fotó: esxnatur/flickr.com

A nőstény kémiai jelzésekkel vonzza magához a hímeket. A párzás után a nőstény petetokot (kokon) képez, amelyben több tíz megtermékenyített petét helyez el. A fajok egy része a petetokot egy ideig védi és magával hordja, növelve a peték kikelési esélyét, amely kb. egy hónap után következik be. A nőstények képesek tárolni a hímektől kapott spermiumokat, és akár 10-15 napos gyakorisággal öt-tíz petetokot is képezhetnek, tehát legalább 200 utódot hozhatnak létre pár hónapos életük során. Sikerük egyik titka tehát szaporaságuk. A frissen kikelt egyedek eleinte fehérek és puhák, majd rövid idő után kitinpáncéljuk megkeményedik és megbarnulnak. Többször vedlenek, míg elérik az ivarérett kort. Fejlődésük állandó magas (25-30 Celsius-fok) hőmérséklet mellett gyorsan, néhány hónap alatt lezajlik.

Nagyon jó menekülési képességgel rendelkeznek. A potroh végén elhelyezkedő sörték érzékelik a támadó által keltett légmozgásokat. Hosszú lábaikkal gyors haladásra képesek mind vízszintes, mind függőleges felszínen, ugyanakkor gyakran változtatnak mozgásirányt, ami tovább növelheti lépéselőnyüket. A jó rejtőzködést lapított testük és rejtőszínük biztosítja. Fejlett érzékszerveikkel képesek azonosítani a mesterségesen generált elektrosztatikus mezőket, ezért kerülik el az elektromos vezetékeket, amelyek a pusztulásukat okozhatnák.

Van egy népszerű tévhit, hogy amennyiben az emberiség egy nukleáris háború során elpusztítja önmagát, akkor a patkányok mellett a csótányok „öröklik” a Földet. A csótányok valóban ellenállóbbak, mint mi vagyunk, a sugárzás tízszeresét is kibírják. A sugárzásra elsősorban a gyorsan osztódó sejtek érzékenyek, a mi szervezetünk egyes részeiben ez állandó folyamat. A rovarok sejtjei csak vedlési folyamat beindulásakor osztódnak, így értelemszerűen kevésbé érzékenyek. Ugyanakkor az ecetmuslicák, a lisztbogarak vagy egyes parazita darazsak a csótány számára letális sugárdózis többszörösét is kibírják.


A petetokot hordozó konyhai csótány (Blatta orientalis). Fotó: Bárbol/flickr.com


A petetok és a kikelő lárvák (fotó: Camemberu/flickr.com)


Vedlés (Fotó: dhobern/flickr.com)

Tudományos szempontból a csótány vitathatatlanul az egyik legérdekesebb rovar. Nehéz kérdés, hogy ha mégsem szeretnéd közelebbről tanulmányozni ezt az érdekes, ugyanakkor a bizarr külsejű ízeltlábút, mivel tarthatod távol a lakásból. Sikerességének eredményeként a lakások egyik leggyakoribb kártevője. Az ételhulladékot, szemetet takarítsuk el, zárjuk be, hogy a csótányok ne jussanak táplálékhoz. Tehát legjobb védekezés a tisztaság. Az éléskamra és a konyha minden kis rését alaposan tapasszuk be, hogy megnehezítsük megtelepedésüket. Csak a lakásokhoz alkalmazkodtak, kinti környezetben nem találjuk meg, ezért ezen invazív fajok terjedéséért teljes mértékben mi vagyunk a felelősek.

Alkalmasak a legkülönbözőbb emberi kórokozók terjesztésére (Staphylococcus aureus, Pseudomonas aeruginosa, Escherichia coli). Azonban csak olyan helyeken jelentenek potenciális veszélyt, ahol amúgy is jelentős számban fordulhatnak elő kórokozók, pl. kórházakban, vagy fertőző beteg környezetében. A lakásokban, ha az élelmiszer kellőképpen el van zárva, akkor gyakorlatilag elhanyagolható a fertőzést terjesztő szerepük. Sokkal nagyobb problémát jelent az általuk kiváltott allergia.

Nálunk legelterjedtebb a 20-24 mm-es konyhai csótány (Blatta orientalis Linnaeus, 1758), vagy más néven svábbogár, színe vörösesbarna-fekete, és Észak-Afrikából származik. A nőstény szárnya pikkelyszerűen visszafejlődött, a hímé beborítja a potroh több mint felét, de repülni ő sem képes. A kisebb méretű (10-15 mm), röpképes német csótányt (Blattella germanica [Linnaeus, 1767]) vagy muszkabogarat Németországban orosz csótányként, Oroszországban lengyel csótányként emlegetik, tehát mindenhol egy rivális szomszédról, nagyhatalomról kapta a nevét. Színe szalmasárga-barnássárga, Délkelet-Ázsiából származik. Mindkét fajt már a korai kereskedelmi utazások során behurcoltuk és széthurcoltuk a világban.


A városoktól távol a lapp erdei csótánnyal (Ectobius lapponicus) mi is találkozhatunk (fotó: naturgucker.de/flickr.com)


A leghosszabb (akár 90 mm) óriás csótány a Blaberus giganteus (fotó: listentoreason/flickr.com)


A sziszegő hangot hallató, növényevő bütykös csótányt (Gromphadorhina portentosa) házi kedvencként terráriumban is tartják. (Fotó: Hillery Warner/flickr.com)

Őshonos csótányfajok is élnek körülöttünk. A lapp erdei csótány (Ectobius lapponicus [Linnaeus, 1758]) és a fekete erdei csótány (Ectobius sylvestris [Poda, 1761]) erdei tisztások, erdőszegélyek lakója. Piszkossárga színűek, megkülönböztető jelük, hogy az előhát szelvénye ez utóbbinál sárgásfehér, míg a másik fajnál ez inkább áttetsző. Átlagosan 6-14 mm nagyságúak, hosszú csápokkal és fejlett szárnyakkal rendelkeznek. Mindkét faj növényevő, nappal aktív és jó repülő. A nőstények az avarban rejtőznek, a hímek a növények levelein tartózkodnak. A telet nálunk lárva alakban vészelik át. Fogyasztóik lehetnek a kétéltűek, gyíkok, madarak és kisemlősök. Egész Európában elterjedtek.

Válogatott források:
Kunkel, J.G. professzor weboldala: http://www.bio.umass.edu/biology/kunkel/
Berenbaum, M. (2001): Rad Roaches. American entomologist. 47(3): 132-133.
Rozendaal, J.A. (1997). Vector Control. Methods for Use by Individuals and Communities. World Health Organization, Geneva, 288 – 301.

A szerző a BBTE Szárazföldi és vízi ökológia magiszteri program végzős hallgatója

Címkék: , , , ,

Egy hozzászólás

  1. A hozzászólás szerzője: dombi csaba arpad
    Közzétéve: 24.7.2011, 10:11 am

    A csotanyt konnyu elpusztitani
    Borsav-kristaly cukor keverek,kb 50-50%,porra zuzzuk es letesszu a foldre,ahol jar a csotany,biztosan megeszi es feldobja a talpat.

Szólj hozzá!