Think Outside The Box

Transindex rovatok


Pró és kontra | 20.5.2011

Felvegyük-e a férjünk nevét házasságkor?

Fotó: kalligrafiaklub.hu

Új élettel járó új funkció felvételét jelenti a névcsere a feleség számára? Vagy a névfeladás egyszerre bizonyos értelemben önfeladás is? A nők magánügye, mit kezdenek saját nevükkel. Hogyan állnak a problémához a férfiak?

Rácz Tímea

A törvények adta lehetőségek országonként változnak, de csak egy-egy névváltozat az, amely adott esetben nem választható. Könnyebb felsorolni azt, hogy mit nem lehet, mint az engedélyezetteket: ha az általános példákban szereplő Kis Mária – Nagy János nevekkel mutatjuk be a lehetőségeket, nálunk a Nagy Kis Mária-forma nem lehetséges, amennyiben a férj Nagy János marad. Magyarországon ezt is megengedik, azzal a feltétellel, hogy kötőjelet tesznek a két családnév közé.

A magyarországi szokás szerint a más nyelvben nem létező Nagy Jánosné, vagy a Nagy Jánosné Kis Mária formákat választják leggyakrabban, a nálunk leginkább használatos Nagy Mária-változatot a nyelvészek magyartalannak nyilvánították, ezért nem is terjedt el, bár jogi keret van rá.

Azt mondhatnánk, hogy mindenkinek magánügye, mit kezd saját nevével, és ez bizonyos szintig így is van. Csakhogy a lehetőségek, hogy a nő ne legyen köteles a férje nevét bármilyen formában is felvenni, az egyenjogúság tiszteletben tartása miatt születtek, és ez bizonyos ideológiai törekvéseket is feltételez. Az adatok pedig azt mutatják, hogy minden változás ellenére a hagyományokhoz való ragaszkodás erősebb (2006-ban a Nagyné Kis Mária forma volt a legkedveltebb).

A férfiak hozzáállása sem kedvező, a kettős családnévviselés még valamelyest jelen van, de arra elenyésző számban találhatunk példát, hogy a férfi venné fel feleségének családnevét. Ez arra enged következtetni, hogy a közfelfogásban a név, és ezzel implicit módon a vérvonal is még mindig apai ágon öröklődik.

A leánykori (újabban születési) nevét leginkább azok a nők őrzik meg, akik már valamilyen szinten ismertek, így a névváltoztatás kedvezőtlen hatással lenne addigi munkásságukra. Arra kevesebb példát találhatunk, hogy valaki egyszerűen a nevéhez való ragaszkodásból ne venné fel férje családnevét, vagy hogy arra gondolna, ezáltal elveszíti saját egyéniségét. Az is kérdéses persze, hogy ez utóbbi feltételezés köré mennyire kell „mozgalmat”, „ideológiát” építeni, hiszen ismét mindenkinek a saját érzéseiről, belátásáról van szó.

Ha mégis megpróbálnánk érveket felsorakoztatni a férj családnevének felvétele mellett és ellen, milyen szempontokat lehetne figyelembe venni? Erre keresik a választ érvelőink.

Vállaljuk új életünket és ezzel járó új funkcióinkat!

Tiboldi Bea

Viszonylag frissen férjezetten (3,5 év), és két kisgyerek édesanyjaként igyekszem észérveket hozni a feladványra. Székelyföldön élünk. Úgy gondolom, hogy számtalan tényezőtől függ(het), hogy egy nő felveszi, vagy nem a férje családjának nevét a házasságkötéskor. A lenti felsorolás közel sem teljes, és nem is az a cél, hogy minden pro és kontra érvet megtaláljunk, mert igazából bármelyik oldalról is közelítenénk, ha nincs valamilyen szintű elvárás, nyomás egyik vagy másik fél oldaláról, akkor szívünkre hallgatva döntjük el közösen, hogy mi lesz a nevünk az új családunkban. Mégis mitől függhet a döntésünk?

1. Amit otthonról hozunk, családunkban láttunk (akár egy nemesi családmodell)
2. Amit a jövendőbelink családjában látunk
3. Érzelmi szempontok (teljességben elfogadjuk az életünk párját)
4. Belső indíttatásaink, észérveink (külső tényezők)
5. „Kulturális” örökségünk (népünkre jellemző szokások)
6. Térségünk szokásai (néprajzi adatok)

Bármilyen gyakorlatot használnának az anyaországi női társaink, Erdélyben, de egyre inkább csak Székelyföldön még mindig hagyománya van a férj családnevének felvétele. Úgy gondolom, hogy férjhezmenetelkor a családunkból való kiválás nem jelent(het) névi elszakadást szüleinktől, apánktól, apánk őseitől, hisz nekik úgyis leányuk maradunk egy életre, barátaink évekig a lánykori nevünkön fognak megszólítani, bemutatni másoknak, sőt, eltelik egy idő, amíg mi magunk is megszokjuk új helyzetünket, nevünket „funkcionális” átalakulásunkat.

Én hagyománytisztelő vagyok, és bár nyitott vagyok az újdonságok fele sok téren, úgy gondolom, hogy ha az egész családnak egységesen egy családneve van, az kihat(hat) a gyerekek harmóniában, azonosságban, megkülönböztetés nélküli további életmódjára is. Nem vagyok pszichológus, de számomra egyértelmű, hogy ha a gyerekeinknek egységes példát mutatunk, ritkábban, és kevesebb fejlődési, és identitászavara, viselkedése lesz a társadalomban. Ha mindenki Nagy és ezt egy keresztnév követi, akkor az egyetlen különbség köztünk a családnév utáni férfi, vagy női nevünk, illetve természetesen egyéniségünk. Apáink nem mondanak le rólunk, amikor kirepülünk a családi fészekből, hanem saját nevelésük gyümölcsét tartják tiszteletben, ha úgy döntünk, és az a normális számunkra, hogy a férjeink asszonyaivá válunk, névileg is. Ez nem megalázkodást jelent, meghasonulást, hanem mint olyan, elfogadni a másságot, tisztelni a választott fél nevét, családját, esetleg felvállalni ezzel a névcserével is, hogy egy friss fészek van kialakulóban, két teljesen idegen ember egymásra találása, melytől tovább tarkul majd a nemzetség, ha folytonosságot vállalnak.

A külföldi példákat mindig lehet követni, de ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy értelmi érettség hiányában sikeres, érvényes háttere lesz döntésünknek, szerintem bizonyos témákban elmarasztalhatatlan hagyományunk ápolása, egy láthatatlan korlátnak, határnak léteznie kell, hogy megmaradjon az egyensúly, az egység, tudjunk elfogadóbbak, empatikusabbak, következetesebbek lenni.

Végezetül, nehéz lehetne kijelenteni, hogy egyik vagy másik változat a helyes. Ideális lenne, hogy legyen egy stabil, elfogadott, „megszavazott” verzió, mert akkor kevesebb papírmunka maradna hátra, de ez olyan téma, mely mellett észérvek ezrei sorakoznak.

Mindenki a maga belátása szerint dönt, és viszi tovább, adja át az utókornak azt, legjobb belátása szerint. Egy biztos, ha szeretet van a családban, harmónia, szinte mindegy is, hogy kinek milyen hosszú neve van, és hogyan szeret bemutatkozni, mint ahogyan a vallási hovatartozás egy családon belül sem tabutéma manapság. Sajnos, vagy szerencsére…

A névváltoztatás egyben névfeladás is, a névfeladás meg önfeladás

Botházi Mária

Mintha az ember lánya megszűnne önálló személyként létezni házasság után, ha nevet változtat. Persze, ha egy kis iróniával élnék, hozzátehetném, hogy az ember lánya amúgy sem ugyanaz az önálló személy többé házasságkötés után, no, de a házasságkötés lényege, ugye, hogy az egyedülállást felváltja a párkapcsolat, amely egy egész csomó hozzáidomulással jár, ám ez most igen bonyolult.

Ami viszont nagyon egyszerű, az a név megtartása lehet, hiszen nem kell például iratokat cserélni, mert van-e vajon az a férj, akiért a román közigazgatás hálójában bolyong az ember (lánya), miközben teljesen használható iratai vannak, amelyekkel legalitásban élhet még évekig.

Aztán meg: a névváltoztatás egyben névfeladás is, a névfeladás meg önfeladás, valamiképpen tudathasadásos állapot. Július 24-én még én voltam, de 25-én már valaki más leszek – ez lehet, hogy sokaknak izgalmas is lehet akár. Számomra nem tűnt soha annak, úgy érzem, a nevem meghatároz: személyem, családi hátterem, vérvonalam, mindenem, aki vagyok, benne van a nevemben, mint ahogy a másik nevében is benne van mindaz, ami ő. Így tehát, ha felveszem az ő nevét, mintha a bőrébe bújnék, benne oldanám fel önmagam – ez egyébként szép szerelmes gondolat is lehet akár a pillanat hevében, miért is ne?

Az utóbbi gondolatmenetet követve azokat is meg tudom érteni, akik felveszik mások nevét. Sőt, több házasság esetén kifejezetten vérpezsdítő lehet a kísérlet: annyi ember vagy, ahány házasságot kötsz (illetve eggyel több, mert esküvő előtt is voltál valaki), ezzel talán többen is egyetértenek a gyakorlott házasok közül, de sajnos már megint ironikus vagyok.

Ami hardcore változatnak tűnik, az a magyarországi példa, mely szerint voltam valaha Kovács Piroska, lány és lény, de lettem immár Kis Jenőné, a Kis Jenő tulajdona, amolyan arc- és fej nélküli asszonylovas, akinek létezését Kis Jenő határozza meg – szerencse, hogy nálunk ez a változat nem igazán divatozik. Mit is mondhatnék még? Nem lehet az olyan rossz, és sohasem hiteltelen, ha az ember – régi vagy új névvel akár – házasság közben is ragaszkodik némiképp önmagához.

Felvegye-e egy nő a férje nevét?

View Results

Loading ... Loading ...
Címkék: , , , , , , ,

38 hozzászólás

  1. A hozzászólás szerzője: Vizi Boromir
    Közzétéve: 20.5.2011, 11:01 am

    Nagyon meredeknek tűnik az az érv, amely az egységes családnév jótékony hatását próbálja igazolni a gyerek fejlődésére… WHAT???? Miért nem inkább az ellenkezője? Azaz ha a gyerek úgy nő fel, hogy természetes lesz számára: egy nőnek is saját neve, egyénisége, akarata van, akkor nagyobb valószínűséggel válik elfogadóbb, egyenlőságpárti, toleráns felnőtt belőle 😀
    Persze a megfordított érv sem áll a lábán, nyilván ez sok tényezőtől is függ, csak arra próbáltam rámutatni, hogy enyhén szólva abszurd a névváltoztatás mellett “a gyerek érdekében” kardoskodni.

    • A hozzászólás szerzője: Marta
      Közzétéve: 20.5.2011, 2:29 pm

      Nekem az a furcsa es meredek, hogy egy no a sajat egyenisegeert es onallosagaert kardoskodik azzal az embrerrel szemben, akit elmeletileg egy eletre tarsaul valasztott. Nevfeladas = onfeladas?! Nem kell tul dramatizalni a dolgokat…a nev csak a szuletesunkkor hozzank csatolt par szo, nem kene a szemelyisegunk reszeve tenni. Egyet ertek Beaval, az egyseges csalad nev egyseges csaladra utal es igen, a gyereknek is konnyebb igy :) En termeszetesnek talalom, hogy felvettem a ferjem nevet, ez is azt mutatja, hogy osszetartozunk. Persze ha vmi szupervicces csaladnevem lenne, akkor megkertem volna, hogy o vegye fel azt;)) A Nagy Janosne tenyleg meredek, azt elismerem.

      • A hozzászólás szerzője: Melinda
        Közzétéve: 20.5.2011, 6:02 pm

        “Nekem az a furcsa es meredek, hogy egy no a sajat egyenisegeert es onallosagaert kardoskodik azzal az emberrel szemben, akit elmeletileg egy eletre tarsaul valasztott” . Érdekes megközelítés, viszont én nem így értettem/értek egyet a Botházi Mari által mondottakkal. Úgy gondolom, hogy itt nem a valakivel, a társként választott személlyel szembeni fellépésről, sokkalta inkább a saját magadért vállalt felelősségről, önmagad tiszteletről, magad autonóm lényként való meghatározásáról van szó. És ezzel együtt lehetsz odaadó, empatikus, befogadó, a család egységét fontosnak tartó ember – sőt, ennél még egy kicsit több, vagy teljesebb.

        Úgy gondolom, a név nem pusztán egy szó: önmagad leképezése, szimbóluma, amely életed során feltelt értelemmel, érzelemmel. Ugye, arra sem tudunk példát felhozni, hogy egy jól bejáratott brand nevét egyik napról a másikra lecserélték volna. Például nem tudjuk elképzelni, hogy a Coca Colát holnaptól mondjuk Mici Colának hívjuk…

        Másrészt, ha a család névben is kifejezett egységéről beszélünk, miért nem merül az fel, hogy alkalomadtán a jövendőbeli férj is felveheti a párja családnevét? Persze, ezt lehet hagyományőrzéssel magyarázni. Viszont nem gondolom azt, hogy egy nemek közötti egyenlőtlenségre alapuló berögződést ki kell kiáltani hagyománynak, s mint ilyent jónak, tehát őrizendőnek pusztán csak azért mert ráragadt a “hagyomány” feliratú címke. Nőtársaim, ébresztő!!!

      • A hozzászólás szerzője: Lizaveta Alekszandrovna
        Közzétéve: 20.5.2011, 6:07 pm

        “Nekem az a furcsa es meredek, hogy egy no a sajat egyenisegeert es onallosagaert kardoskodik” – az ilyen véleménnyel rendelkező embert imádja a patriarchális rendszer.
        Nem kellene kardoskodni, sem alávetni magát a nőnek, természetesnek kellene lennie, hogy név nélkül, azaz saját nevünkkel is együvé tartozunk a párunkkal, elvégre a fenti logika szerint a nők a keresztnevüket is megváltoztathatnák mondjuk az anyósukéra, hogy “annál inkább egyek legyünk”. A gyerekre pedig egyáltalán nem ártalmas az, ha hozzászokik, a világ sokszínű, és hogy az önfeladás nem csak a nők erénye lehet, mondjuk, hanem férfié és nőé egyaránt.

    • A hozzászólás szerzője: TBea
      Közzétéve: 23.5.2011, 2:33 am

      Hagyományos az is lehet, hogy valakinek a családjában igenis az anya neve van jelen a gyerek születésétől. Ez válik hagyománnyá a gyereknek is.
      Amikor egységet írtam, és ennek jótékony hatásaira, olyan tényezőkre gondoltam, mint pl. a közös ebédelés, vacsorázás, egységes programok, rituálék a gyerek életében. Azt gondolom nem föltétlenül a családnévvel kell kezdeni a toleranciára való nevelést, de ezt mindenki maga dönti el, és tapasztalja meg az eredményeket, ha felnő gyereke. Az biztos, hogy a gyerek egészen zsenge korától örömest emlegeti, hogy apát, anyát, nagytatát, testvérét, saját magát hogy hívják (teljes nevén).

  2. A hozzászólás szerzője: B.D.T.
    Közzétéve: 20.5.2011, 11:06 am

    Ezek a magyarországi “X-né Y Z” névformák annyira idegenek, mesterkéltek, használhatatlanok – és viccesek, legalábbis számomra. Akkor már tényleg vagy vegye fel egyik fél a másik nevét, vagy vegyék fel mindketten mindkettőjükét, vagy maradjon ki-ki a saját nevével :) kinek ahogy jól esik.

  3. A hozzászólás szerzője: D.A
    Közzétéve: 20.5.2011, 1:45 pm

    Én az iratcserék problémájának felvetését az emberi kényelmesség egy jó példájának tartanám, mintsem érvnek az adott kérdés megvitatásánál.

  4. A hozzászólás szerzője: Synty
    Közzétéve: 20.5.2011, 5:53 pm

    Valaki világosítson fel engem egy kicsit, én ugyanis sosem találkoztam még szemtől szembe ilyennel. Valakinek lehet az a hivatalos neve h Kis Jenőné? Keresztnév nélkül? Ez nekem nagyon meredek. Egyébként meg a név “választásról”. Nekem az az igazán szimpatikus mikor mindkettő felveszi a másik nevét, mondjuk ez generációk elteltével vicessé válhat:)… Névfeladás, mint önfeladás? Feltétlenül. Feloldódás a másikban, eggyé válás? Nem erről szól a házasság?:)

  5. A hozzászólás szerzője: Margit
    Közzétéve: 20.5.2011, 7:21 pm

    Nos, ez szerintem teljesen magánügy, náluk pl úgy lesz (ha lesz :D), hogy mindketten felvesszük egymás nevét. Számunkra ez jelenti az egység bizonyítását. Senkinek nem kell feladni a maga nevét, és az egész családnak egységes neve lesz. Igaz, szerencsém is van, mert a neveink jól hangzanak egymás mellett. Sajnos ilyen megoldásnál ez is szempont, mondjuk egy Erdei-Mezei párosítás nem túl szerencsés 😀

    • A hozzászólás szerzője: Synty
      Közzétéve: 21.5.2011, 9:15 am

      Én csak azon gondolkodom, h ha mondjuk egy Erdei-Mezei összeházasodik egy Kiss-Nagy-al akkor ki veszi fel kinek a nevét?(na sikerült elbagatellizálni:P)

  6. A hozzászólás szerzője: dreamer83
    Közzétéve: 21.5.2011, 9:21 am

    Szerintem úgy is meg lehet közelíteni a dolgot, hogy egy egyre jobban individualizálódó világban ragaszkodunk ahhoz, hogy megtartsuk saját nevünket. Hiszen az individum lesz az egység, a fontos, a maga címkéjével, szemben mondjuk a családdal mint egységgel. Nem kifejezetten egyenjogúságot látok én emögött, hanem individualizációt, ahol ÉN vagyok a világ közepe, a legeslegfontosabb.
    Amúgy pedig férfiként számomra teljesen mindegy, hogy a jövendőbelim felveszi-e majd a nevem, vagy sem. Ha nem tetszik neki jelenlegi családneve szívesen “adom”, ha szeretné megtartani, szívesen “engedem”.
    Nem kell családnevemmel megjelöljem, hogy az “enyém”.

  7. A hozzászólás szerzője: alika
    Közzétéve: 22.5.2011, 7:40 am

    Én férfi vagyok, és felvettem a feleségem nevét, ráadásul elől. Most már bánom, de rövidesen eltűnik onnan. Többet SOHA ilyet nem csinálok.

  8. A hozzászólás szerzője: Anita
    Közzétéve: 22.5.2011, 1:55 pm

    En nem vettem fel a ferjem nevet, o sem az enyem, mindenki maradt a sajatjaval. Ki nem allhattam amikor eskuvo utan elhulve kerdeztek meg rokonok, ismerosok: de miert nem vetted fel a nevet? Teny, hogy soha nem kedveltem kisse fura csaladnevem, de az evek soran hozzaszoktam es ugy ereztem igy vagyok EN. Ha megvaltoztatom, akkor masvalaki leszek. Ha kellek, igy kelljek, ez vagyok en, ha tetszik jo, ha nem akkor keressen mast. A hazassag jovoje nem ezen mulik, mint ahogy nem a feher menyasszonyi ruhan es a nagy tamtam-on. Egyebkent meg furcsa, hogy ezek a stupid hagyomanyok – mely epp azert jott letre, mert regen a no a ferj tulajdona volt, ezt jelolte a csaladnev felvetele- a keresztnevet mghagyjak, mert ha igazan ala akarnank vetni magunk a ferjnek akkor fel kene vennunk az o keresztnevet is, pl Zsolt utan a Zsolta. Kulonben meg soha ki nem allhattam, hogy valamit azert csinaljak, mert igy szokas. En ugy csinalom, ahogy nekem jo es nem erdekel, errol ki mit gondol, vagy ki mit varna el! Egyebkent meg regi ismeroseink ugyis lankori nevunkon szolitanak mejd, ha 50 evesen vegzel el valami iskolat akkor is hivatalosan a lanykori neved szerepel majd a papirokon, s ha netan elvalsz, akkor meg alazkodj mg, hogy legyszi engedd meg hogy a neved viselhessem tovabbra is, mert mr igy szoktak meg sokan. Ennek nincs ertelme!!

  9. A hozzászólás szerzője: Csikós Katalin
    Közzétéve: 23.5.2011, 7:24 am

    Soha nem csináltam keleti kérdést a név változtatásból. Most, hogy fel vetődött a kérdés, én pártatlanul, a Miért?- Miért ne? kérdésekre úgy tudnék válaszolni, hogy mindkettőt el tudom fogadni fontosnak az ember életében. Ha döntenem kellene, minden bizonnyal nem az előttem szólók befolyása miatt tenném, hanem mert úgy érzem, hogy úgy kell döntsek. A gyerekek meg azt tatrják normálisnak, amit látnak a szülőktől, biztos nem hagy bennük maradandó nyomot, ha történetesen anyuka kilóg a sorból azzal, hogy nem az a vezetékneve, mint a család többi tagjának. Ez a lányos családoknál fontos, ahol nincs fiú gyermek, aki tovább örökítheti az apa nevét.

  10. A hozzászólás szerzője: andreakinga
    Közzétéve: 23.5.2011, 8:24 am

    En nem vettem fel a ferjem nevet, de mindket gyerekunk az apa nevet viseli, ez abszolut normalisnak tunik nekem. Csakis kenyelmi okokbol tartottam meg a nevemet, hogy ne kelljen egy sor adminisztrativ dologgal bajlodjak a hazzasag utan. DE megkerdeztem a ferjemet, hogy ragaszkodik-e ahhoz, hogy felvegyem a nevet ill. szeretne-e, mert akkor gondolkodas nelkul felvettem volna. O azt mondta nem, szerintunk a hazassag nevvel vagy nev nelkul is vagy sikerul vagy nem.
    Beanak a gyerekkel kapcsolatos gondolatahoz annyit fuzok hozza, hogy a nagylanyom szerint engem ugy hivnak, hogy Antal Anya (persze az Antal a ferjem neve). De szerintem par ev mulva majd megerti, hogy nekem mas nevem van, egyelore ezen jokat kacagunk.
    Meg egy dolog: Magyarorszagon minden hivatalos papiron az anyja leanykori nevet kerik, sehol sem jelenik meg az apa. Talan azert mert az anya a biztos aki megszulte a gyereket :) Romaniaban pedig “prenumele tatalui” jelenik meg a papirokon. Ezen is el lehet gondolkozni, hogy vajon miert van igy.

  11. A hozzászólás szerzője: Ny. Gergő
    Közzétéve: 23.5.2011, 9:28 am

    Nagyon jó a téma. Csak egy kérdés vet fel bennem. ÉN, vagy MI? Meglátásom szerint egy harmonikus házasságban az ÉN eltűnik, hisz már egyek vagyunk Isten és Ember előtt, testileg, lelkileg. Ez a lényeg egy házasságban. Már nem a magam boldogságát keresni, hanem a társamét. A szavazás eredménye elszomorít. Azt látom, hogy az “elit” elérte célját. Oszd meg és uralkodj. Nem számít a másik, csak ÉN. Ne törődj a másikkal, csak MAGADDAL. Az egoista társadalom széles útjára irányítottak minket, és ez könnyen járható út. Mért is számítana az egység? Mindenki törődjön magával…Hogy lemondjak valamiről a választottam javára? Ezzel gyengének mutatkoznék, mekkora presztízsveszteség a barátok szemében. A család a társadalom atomja…hát, szomorú jövő vár ránk…Milyen példát adok a utódaimnak? Hát nem az egység, a szeretet példáját… És ami szintén nem elhanyagolható. A felmérés eredményéből jól látszik, hogy a következő generációnak több mint 50%-nak kettős neve lesz. Kis Nagy Mária férjhez akar menni Ferencz Mátéffy Zoltánhoz. Persze senki nem hajlandó lemondani nevéről. Nézzük csak: Ferencz Máttéffy Kis Nagy Mária…jól hangzik. Itt látszik, hogy a mai társadalom elvesztette ősei hitét, és a brazil szappanoperákon szocializálódik, abban hisz…

    • A hozzászólás szerzője: Lángharcos
      Közzétéve: 12.8.2011, 10:00 am

      Én nem adnám fel a nevemet. Én nem vagyok egy hím tulajdona. Egy közös társ vagyok, és mint ilyen, a közös név az egyetlen elfogadható megoldás. Lévén ha szimplán csak megtartom a nevemet, akkor a gyerekek nem mindkettőnk nevén lennének, hanem csak egyikünkén. Ha szimplán átveszem a leendő férj nevét “né” nélkül, akkor azért néznek rám csúnyán, mert egyedi bemutatkozáskor azt hiszik, házasságon kívül kufircolva hoztam össze őket. Ha felveszem a “né”-t is, az olyan derogálóan hangzik. Marad a névegyesítés.

      Ha két bonyolult nevű ember házasodik a jövőben, lesz annyi fantáziájuk, hogy eldöntsék, a Kiss-Nagy-Ferencz-Máttéffy melyik részét tartsák meg. Pl. Narencz-Kittéffy

  12. A hozzászólás szerzője: Andi
    Közzétéve: 23.5.2011, 9:37 am

    a férfi kérte meg a kezem, én odaadtam s felvállalom őt, a nevével együtt, hanem nem adnám oda a kezem

  13. A hozzászólás szerzője: birrbert
    Közzétéve: 23.5.2011, 9:55 am

    Nálunk hagyomány, hogy a nő felveszi a férfi családnevét házasságkötéskor, és ennek így kellene lennie továbbra is. Pont úgy, ahogy a férfi lemond a “férfias ösztöneiről” és csak annak az egy nőnek szenteli az életét, a nő is le tud mondani a családnevéről. Érdekes, hogy amikor erről a témáról esik szó, mindenki csak azt nézi, hogy a nő miről mond le házasságkötéskor, de arról már nem, hogy (normális esetben) a férfi is lemond CSERÉBE valamiről.

    Más szempontból megközelítve a témát: a hétvégén hívta fel a figyelmemet egy amerikai ismerősöm, hogy a magyar nyelvben “a nő férjhez megy”. Ez nekem eddig nem volt érdekes, mert mindennap találkozok a kifejezéssel, és tetszett, hogy a külföldi felfigyelt rá. Nem ismerek még egy nyelvet, amelyben ugyanígy használnák (javítsatok ki, ha tévednék). Gondoljatok csak bele, az a tény, hogy odamegy a férfihoz vagy odaadja magát neki, már önmagában mennyit jelent.

    Végezetül pedig szeretném látni én azt az Erdélyben vagy Székelyföldön köttetett házasságot, amelyikben téma volt ez (mármint hogy a nő felvegye-e a férfi családnevét vagy nem), és megünneplik az arany házassági évfordulót. Az ilyen és ehhez hasonló témák miatt (is) egyre kevesebb van belőlük.

    • A hozzászólás szerzője: Margit
      Közzétéve: 23.5.2011, 1:51 pm

      Amiért valamilyen társadalmi szokás leképeződik a nyelvhasználatban, attól még nem feltétlenül helyes vagy jó :) Én sem ismerek olyan nyelvet, amelyben létezne még ez a megfogalmazás. No és Te milyen következtetést akarsz levonni abból, hogy a magyarban ezt így mondjuk?

    • A hozzászólás szerzője: Lángharcos
      Közzétéve: 12.8.2011, 10:03 am

      A férfi lemond a férfias ösztöneiről, a nő a nőies ösztöneiről. Kölcsönösen. Cserébe. Nincs a házasságon kívüli kufirc egyiküknek se.

      Ám a társadalom elnézőbb ha a nős férfi lép félre, mint amikor a férjes asszony teszi ezt. Tehát a lemondás nem kölcsönös, megintcsak a férj mond le kevesebbről – mert ő utólag is megteheti, erkölcsileg őt támogatja a világ.

      A név az egy ráadás, amiről csak a nő mond le.

  14. A hozzászólás szerzője: albert julianna
    Közzétéve: 23.5.2011, 9:58 am

    Én amolyan ösztönlény vagyok, többnyire az érzelmeimre bízom magam, mikor összeházasodtunk, negyven éve, úgy láttam, a férjemnek jólesett, h felvettem a nevét.Ellenben , ha valakinek olyan a neve, h általában megnevetteti a környezetét pl Budi, vagy Bugyi stb,akkor jobb, ha lemond róla, a gyermekeit is sok élcelődéstől menti meg.

  15. A hozzászólás szerzője: Toth Buvar Kalman
    Közzétéve: 23.5.2011, 12:00 pm

    Amit igazan visszatetszo nekem hogy Magyarorszagon a nok nem hasznaljak kereszt nevuket hanem pl. Kovacs Tiborne-nek hivjak magukat.

    Amerikaban ez Kovacs Borbala lenne pl. Tibor az ferfinev, igy egy no sose hivja magat. Kovacsne Hajdu Borbala ez job.

    De ha professzionalis no, akkor csak hasznalja eredeti nevet: Hajdu Borbala.

  16. A hozzászólás szerzője: LBeáta
    Közzétéve: 23.5.2011, 12:10 pm

    A családon belüli egységes név szerintem az összetartozás jelképe. A névváltozás egyben névfeladás is, de nem hiszem, hogy a személyiség feladását is jelentené vagy netán tudathasadást idézne elő. A ..né-s lehetőség nem ínyemre való, ott tényleg elveszni látom a nőt vagy nagyon háttérbe szorulni, ha a …né után bekerül a születési neve. Sok helyzetben a gyerek(-ek) miatt még válás után sem „dobja” el az anya a szerzett családi nevét, mert ő azzal a névvel lett és marad anya. Számos székely faluban léteznek ragadványnevek, aki a családhoz tartozik, mindenkire rátapasztják.

  17. A hozzászólás szerzője: Éva
    Közzétéve: 23.5.2011, 2:20 pm

    20 éve mentem férjhez, és megtartottam a nevem. Közösen határoztunk így, és ennyi. Igaz a polgári esküvői ebédnél a kanál mindenkinél a levegőben megállt, amikor engem a férjem családnevén szólítottak, én meg egyszerűen közöltem, hogy továbbra is az vagyok aki voltam.

  18. A hozzászólás szerzője: Toth Buvar Kalman
    Közzétéve: 23.5.2011, 4:37 pm

    Itt van a masik nagy problema.
    Nincsen a Mister, Miss es Mrs. (misziz – Mistress) megfeleloje a magyarban.

    Kovetkezot ajanlom
    Ur (hazas ferfi)
    Urika (notlen ferfi)
    Holgy (hazas no)
    Holgyike (hazassag elotti no)

  19. A hozzászólás szerzője: KMKinga
    Közzétéve: 23.5.2011, 5:11 pm

    TBeának az utolsó gondolatával teljesen egyetértek: a szeretet és a harmónia a legfontosabb, és akkor ezek a dolgok mellékesek.
    Amúgy meg a privát véleményem az, hogy a nevek egyesítése az ami a legszebben jelképezi a két személy egyesülését, és az új család létrejöttét. De mondom, ez csak mellékes dolog.

  20. A hozzászólás szerzője: Toth Buvar Kalman
    Közzétéve: 23.5.2011, 5:51 pm

    Nevek egyesitesenek nem lehet illuzio az alapja. Nem minden hazassag tokeletes es harmonikus. Sok valasban vegzodik nehany even belul.

    Elvalt nok sokszor Kovacsne-t hasznalnak pedig az mar nem igaz, mert nem akarnak “fel nonek” tunni. A magyar tarsadalom csak a ferjes not tekinti “egesznek”. Persze az is benne van hogy nem akarjak a kerdezoskedest a valasukrol.

    Ferfinak is szabadnak kell lenni a no csaladi nevet felvenni. Ez legyen ketiranyu utca.

  21. A hozzászólás szerzője: Alíz
    Közzétéve: 23.5.2011, 6:11 pm

    A név meghatározó, s ezt úgy mondom, mint egy olyan személy, aki próbálta mindkét változatot. Vagyis valamikor nagyon fiatalon elkövettem azt a hibát, hogy házasságkötés okán – s főleg mert abban az időben majdnem az eretnekséggel volt egyenértékű, ha egy fiatal nő nem vette fel a férje nevét – felvettem exférjem nevét. Ezzel együtt gyakorlatilag megszűnt minden tisztelet irányomban mind az ő, mind a családja részéről, magyarán kezdett úgy tekinteni rám, mintha a nem a fele(sége), hanem a tulajdona lennék. És sajnos, azt látom, hogy a környezetemben nagyon sok családban a férjek tulajdonnak tekintik a feleségüket még most is. Pedig milyen szépen kifejezi a magyar nyelv ezt a fogalmat fele-ség, vagyis az egésznek a fele, ami mindenképp egyenlő jogokat és kötelességeket feltételez mindkét FÉL részéről. Szó nincs arról, hogy az egyik felsőbbrendű lenne! Márpedig, ha egy nő lemond a nevéről, és átveszi a férje nevét, tudattalanul elfogadja a másik felsőbbrendűségét. Ő az “uralkodó”, a domináns, hiszen nevet adott neki. Holott egy párkapcsolat nem erről szól! Megtapasztaltam azt az érzést is, milyen visszavenni a régi lánykori nevet, mert ragaszkodtam, hogy visszavehessem, noha exférjem “nagyvonalúan” felajánlotta, használhatom továbbra is az ő nevét. Én viszont nem akartam, mert úgy éreztem azzal a névvel egy másik ember vagyok. Én pedig ÉN akartam lenni, nem az a MÁSIK, aki voltam férjezett koromban. Visszavettem, és nem bántam meg: újra önmagam lehettem. A gyerekeim pedig szépen megszokták a nevem, ugyanúgy, ahogy megszokták az új helyzetet is. Ma pedig – majdnem felnőttként – mindkettő úgy büszke rám, ahogy vagyok. És ezt a nevemnek is köszönhetem, ami megadta nekem azt a régi tartást, aki voltam hajdanán. Ismétlem, a név meghatározó, és attól nem lesz jó egy házasság, ha a nő feladja a nevét, ezzel együtt önmagát, és egy másik ember habitusába lépik, aki nem ő, nem az a személy, aki annak előtte volt. A házasság a kölcsönös tiszteleten kellene alapuljon, de sajnos a névváltoztatás is rátesz egy lapáttal arra, hogy ez ne így legyen.

  22. A hozzászólás szerzője: Anita
    Közzétéve: 24.5.2011, 1:38 pm

    En is igy ereztem, hogy nem maradok meg egy szinten a ferjemmel, ha felveszem a nevet, hanem behodolok, nemcsak egy szokasnak, hanem neki is. Ez pedig nem egy jo kiindulopont egy hazassaghoz. Kicsit olyan ez az egesz, mintha ugy valnal valakive, hogy O (a ferj) nevet ad neked. Azoknak meg akik azzal kardoskodnak, hogy ez szethuzas, onzes stb uzenem, hogy ez a szokas akkor alakult ki, mikor meg a NOt Tulajdonnak tekintettek; nem feltetlenul tokeletes vagy abszolut kovetendo valami csak azert, mert hagyomany. Teszek ra!

  23. A hozzászólás szerzője: Ildikó
    Közzétéve: 24.5.2011, 5:01 pm

    Most is úgy érzem, hagyomány ide, hagyomány oda, hogy igazsagtalanság a nő nevét elvenni, ez évszázadokon keresztül igy alakult ki, köszönhetően a férfi uralomnak.
    A családot az ANYA tartja össze (általában, de nem mindig), az ő személyisége rendkivül meghatározó, legtöbb helyen az egység az anyától, feleségtől függ, igy akár a családnév is lehetne az anyáé, és a leszármazás is 100%-osan az anya ágáról követhető:).
    Szeretem azt a megoldást is, hogy mindkét fél felvegye a másik nevét, de ez generációkon keresztül igencsak hosszúra nyúlik. Mindenki csinálja, miként a szive diktálja.

    Egy dolog, ami nagyon fontos, és szintén hagyomány (habár román minták miatt néhol kezdik elfelejteni), a sirkőre magyar lakta területeken a feleség LEÁNYKORI NEVÉT vésik fel, azaz halálakor régi szokás szerint a nő “visszakapja” vezetéknevét, igy a leszármazás lekövethető. Ne hagyjuk ezt a szokásunkat kiveszni!

  24. A hozzászólás szerzője: csaga
    Közzétéve: 29.5.2011, 9:15 am

    A feleségemmel azért döntöttünk úgy, hogy felveszi az én nevemet mert kislányunk születésekor megtudtuk, hogy ha nem veszi fel akkor még több bürokratikus intézkedés kell a családi ügyek intézéséhez.

  25. A hozzászólás szerzője: Emese. D.
    Közzétéve: 3.6.2011, 2:12 pm

    Belegondolt valaki, hogy milyen érzés valaki olyan nevét felvenni, akinek a nevéből több ezer van a világon, mikor megtehetné, hogy egyedüli legyen továbbra is?
    És a féjének is mennyivel egyszerűbb lenne, ha a kettős név esetén olyan családnév lenne alkotva, amely egyedi……
    ………és azt sem értem, hogy a férfiak miért erőszakoskodnak azért, hogy a nő felvegye a nevüket.
    Ha valaki nem szívesen teszi, akkor a férfit ez, hogy tudja boldoggá tenni?
    Ez olyan, mintha a nő szülésre erőszakkal kötelezni a férjét, hogy jelen legyen. Pedig mindenki tudja, hogy ha nem akar menni semmi jó nem származik abból, ha behurcolják…….

  26. A hozzászólás szerzője: anya30
    Közzétéve: 19.7.2011, 7:17 pm

    regizni kell itt?

    • A hozzászólás szerzője: rácztimi
      Közzétéve: 20.7.2011, 8:00 am

      A kommentek elküldéséhez nem szükséges regisztráció.

  27. A hozzászólás szerzője: kokai mária
    Közzétéve: 1.10.2012, 8:11 am

    szeretném vissza venni a lánykori nevem. nem a férjezettet használni. . minden okmányom megváltoztatom. de van bankhitelünk….ott nem ragaszkodom a névváltáson. lehetséges e???

  28. A hozzászólás szerzője: Marcsi
    Közzétéve: 5.5.2014, 4:25 pm

    üdv. Olyan kérdésem lenne, hogy páromnak két vezetékneve van, fel szeretném venni, de úgy, hogy az enyém is megmaradjon. Pl. Párom: Kiss-Tóth Tibor, én pedig Juhász Mária vagyok… Felvehetném például úgy, hogy Kiss-Tóthné Juhász Mária? Vagy egyáltalán ilyen esetben milyen névválasztási lehetőségeim vannak? Előre is köszönöm a tanácsokat, mert egyelőre nem tudom mi legyen… “Csak” Kiss-Tóth Tiborné nem szeretnék lenni…

Szólj hozzá!