Think Outside The Box

Transindex rovatok


Aktualitás | 28.3.2011

Költözzünk vízre: lebegő lakónegyed Hollandiában

75 modern lakásból álló úszó negyedet építettek Hollandiában, mintegy jelezve: a hollandok közeli kapcsolatokat ápolnak a vízzel. Az úszó városrész nagyobb méretekben is hasznosítható fejlesztés egy olyan országban, amelyet aránytalanul ugyan, de érint majd a tengerszint-emelkedés.

Lakóhajók már régóta léteznek, és a hollandok ezen a téren számos fejlesztéssel jelentkeztek. Ez a projekt azonban már a következő lépést jelenti a vízi lakóhelyek megtervezésében. A járdákat dokkok helyettesítik, a hátsó kertet pedig maga az IJ tó, amelynek partjára épült.

“Ha vízre akarunk építkezni, ezt a víz egyedi természete iránti tisztelettel kell tennünk. A víz felfedezés, kaland, veszély és pihenés, a víz lehetőséget ad a szárazföld szabályainak kijátszására. A vízen élés kilátást, mozgást, otthon lehorgonyzott csónakot, romantikát, egyéniség-érzetet, szelet, felhőket és teret is jelent. Kapcsolatba kerülhetünk az elemekkel, hattyúkat etethetünk a konyhaablakból, körbekorcsolyázhatjuk a saját házunkat…” – vallja a tervezőcég a projektről honlapjukon.

A moduláris otthonok tervezése rugalmas, a falelemeket ablakosra lehet cserélni, hogy minden ház a megfelelő kilátással és megvilágítással rendelkezhessen. A 75 ház nagyon hasonló építésű, csupán magasságban és színárnyalatokban térnek el egymástól. A háromszögű dokk és az “utcák” elérő mérete miatt a látvány sem válik egyhangúvá.

A házak padozata a víz szintje fölött áll, minden ház egy betoncsőre épül amelyet felfelé fémszerkezettel bővítettek. Ezt a szerkezetet színes műanyag vagy üvegpanelek töltik ki. Egy “csőre” egy-három lakást építenek, a legalsó szint félúton található a vízszint alatt.

A tervben azt tartják a leginkább nagyszerűnek, hogy a negyed szükségei szerint növekedhet vagy változhat. Míg a mobilis otthonok nem sok sikert arattak a szárazföldön, talán a víz megfelelő közeg lesz a további fejlesztések lehetőségeire.

Forrás: Inhabitat

Címkék: , , ,

Egy hozzászólás

  1. A hozzászólás szerzője: evagi
    Közzétéve: 29.3.2011, 8:59 pm

    denagyonrondak

Szólj hozzá!