Think Outside The Box

Transindex rovatok


Védett fajok | 24.2.2011

Az úszkáló kolibri


Tejes ökle a revírjét védelmezi. Forrás: http://www.fischereiverein-ermstal.de

Sok-sok apró szivárványként pompáznak a vizeinkben a szivárványos öklék, legkisebb méretű őshonos halaink. Tavasszal, amikor a hím nászruhát ölt, a szivárvány minden színe csillog-villog rajta. Ilyenkor egy kagyló körül remegve úszkál, és védelmezi a mozgó területet. Ez része a nászszertartásnak. A kagyló lesz az utódai bölcsője és védelmezője. Talán ez az egyik legszínesebb történet az édesvízi halaink világából.

Imecs István

A szivárványos ökle (Rhodeus sericeus) az európai kontinens nagy részén jelen van, északon és Franciaországtól nyugatra hiányzik. 1925 óta Észak-Amerikában, New York államban is meghonosodott.

Kis méretű hal, teste magas, szemei nagyok. Ívási időszakon kívül a hímek és a nőstények egyforma színezetűek: testoldal ezüstszürke, a hát olajzöld. Oldalvonala nagyon rövid, csak az első 5-6 pikkelyre terjed ki. Méretét tekintve nem nő nagyra: 4-5 cm-es példányok már ivarérettek és maximálisan 7-8 cm-et érhet el. Élőhelyét csendes, lassú folyású víztestek alkotják. Oxigénigényük nem nagy, ezért mocsaras területeken is jelentős az állományuk. Általában kisebb csoportokba verődnek. Ezek a csapatok aggregációs feromonok kibocsátása következtében verődnek össze: a fajtársak által kibocsátott vegyi anyagok hiperaktivitást és a kibocsátás helye felé irányuló gyülekezést vált ki, ezt követően a további feromonok kibocsátása az így összeverődött csoport együtt maradását biztosítja. Táplálékát nagyrészt a lebegő algák alkotják, de planktonrákokat, növényi részeket is szívesen fogyaszt.


Felül: ikrás, tojócsővel (forrás: http://upload.wikimedia.org), és alul tejes színpompában (fotó: Nagy András-Attila)

Talán neki van a legérdekesebb szaporodása a hazai halfajok közül, hisz az ikrák letevéséhez és azok kikeléséhez szükséges egy kagyló jelenléte. Szaporodási időszakra teljesen egyértelművé válik, hogy ki a hím (tejes) és ki a nőstény (ikrás). A hím nászruhát ölt és ilyenkor a szivárvány minden színében pompázik: a test oldala zöld és ibolyáskék, a hasi rész vörös. A hát és a farok alatti úszó élénkpiros, fekete szegéllyel. A fején apró, fehér nászkiütések (dorozsma) is megjelennek.

Ívása április végétől júliusig tart és 2 éves korára lesz ivarérett. A nőstények 60-80 ikrát érlelnek, melyeket szakaszokban rakják le. Szaporodásának alapfeltétele, hogy az adott víztestben jelen legyenek nagyobb testű kagylók is. A hím ilyenkor kiválaszt egy kagylót és vele együtt mozog, saját területeként védelmezi a kagylót és közvetlen környezetét, majd remegő testtel és úszókkal várja a nőstényt. A nőstény hosszú tojócsövet (5-6 cm) növeszt és segítségével szakaszosan rakja le az ikrákat a kagyló kopoltyúüregében. Kakukk módjára más állatra bízza az ivadék gondozását. Minden lerakott ikraszem után jön a hím és kibocsátja a tejét, amit a kagyló légzése során juttat be az ikrákhoz.

Az alacsony ikraszám (összehasonlításként: a domolykó akár 200 ezret, a ponty akár 800 ezret is letesz) ellensúlyozva van azzal, hogy azok így teljesen biztonságos helyen fejlődnek és a túlélési arány magas lesz. Érdekessége az is, hogy az ikrák sok szikanyagot tartalmaznak és a lárvák nem hagyják el egyből a kagyló belsejét, hanem a szikanyagot felélve, fejlett úszókkal rendelkező ivadékként hagyják csak el a kagylót.

A nőstény ökle 6-7 naponta ikrázóképes. Ilyenkor jelen kell legyen egy hím és egy kagyló is, ellenkező esetben az ökle elhalasztja az ikrázást.

Már a 19. század végén foglalkoztak az öklével és annak sajátságos szaporodási módjával, mely egyedi az őshonos halfaunában. Azt, hogy miért pont a kagyló kopoltyújába teszi az ikráit, enyhe iróniával, de annál nagyobb üzenettel, Vutskits György (1897) körvonalazta: „Több mint valószínű, hogy ő sem teszi azt kényelem-szeretetből, mert sokkal kényelmesebb volna ránézve, ha többi társai módjára a vizek hullámaira bízhatná féltett kincsét és nem kellene felkeresnie az iszapban rejtőzködő békateknőt (festőkagyló). Ha ikrái a sekély vízben is kikelnének és a kikelt ivadékok sorsa annyira-mennyire biztosítva volna, bizonyára nem jutott volna neki osztályrészül e kiváltságos szerv, mert protekciót a természet igazsága nem ismer, ez csak az emberi társadalomnak kóros fattyúhajtása!”. Vutskits szerint az ikrák nagy oxigénigénye eredményezte azt, hogy a kagyló kopoltyújába kerüljenek, mert ott a folyamatosan áramló víz megfelelő feltételeket biztosít.


A tejesnek látszanak az orrán az apró fehér nászkiütések (dorozsma). Fotó: Nagy András-Attila

A történet másik oldala az ökle szerepét hangsúlyozza a kagyló életében, hisz nem csak a kagyló segít az öklének a szaporodásban, hanem az ökle is hozzájárul a kagyló lárváinak túlélésében és terjedésében (ez a mutualizmus: fajok közötti kapcsolat, melyből a résztvevők kölcsönös előnyhöz jutnak). Az ökleivadékok, melyek elhagyják a kagylót, bőrükön hordozzák a megkapaszkodott kagylólárvákat, melyek 1-2 hónapig az ivadékon táplálkoznak, majd arról leválnak és kagylókká alakulnak át.

A kagyló rendszertani hovatartozása nem játszik fontos szerepet az ikrák kikelésében. Európában rendszerint tavi- és festőkagylókba teszi ikráit, de távolabbi tájakon más kagylófajokat használ az ökle.


Az ikrás nászidőszakban nem ölt színpompát, viszont jelentős méretű tojócsövet növeszt. Fotó Nagy András-Attila

Az ökle nagyon érzékeny a nemi hormonokra, ezért az orvostudományban is felhasználják. Segítségükkel mérik bizonyos hormonkészítmények hatásfokát. Ha a terhes nő vizeletéből 5 cm3 –t adnak az ökle üvegedényének kb. másfél liter vizéhez, a nőstény ökle tojócsöve 2-2,5 cm-et hosszabbodik. A magzatban korán megindul a nemi hormonok képződése, és mivel nem csak az anyából kerülnek hatóanyagok a magzat testébe, hanem a magzatból is jut az anyába, ezek a vizelettel kiürülnek.

Régebb az öklét 80-90%-os biztonsággal felhasználták a születendő magzat nemének meghatározásához is. Az eljárás dióhéjban a következő: a terhes nő vizeletéből 200 cm3-t fertőtlenítés, a fehérjék eltávolítása, kémhatás semlegesítése után elektromos dialízisnek vetnek alá és bepárolják. A kapott száraz anyagot 2,5 cm3 desztillált vízben feloldják. Az oldatból naponta 0,025 cm3-t fecskendeznek be három napot át ökle hímeknek és nőstényeknek. Ha a hímek nászruhát öltenek, és a nőstények tojócsöve alig növekedik, majd a növekedés megáll, akkor a magzat fiú. Ha a hímek nászruhája alig mutatkozik, de a nőstények tojócsöve erősen megnövekszik, akkor a magzat lány. Ez a módszer a terhesség harmadik hónapjától a nyolcadikig eredményesen volt használható, ma természetesen modernebb eszközöket alkalmaznak. Egyébként azonos eredményt ad, ha bonyolultabb eljárás nélkül közvetlenül az öklék akváriumába juttatják a terhes nő fertőtlenített vizeletét.

Ami szivárványos ökle védettségét illeti, a faj jelen van a Berni Egyezmény III. mellékletében, mely Európa vadon élő növényeinek és állatainak, valamint azok természetes élőhelyeinek összehangolt védelmét biztosítja. Ehhez az egyezményhez Románia az 1993-ban csatlakozott (Legea 13/1993). Ezen kívül jelen van az Élőhelyvédelmi Irányelv (Habitats Directive) II. mellékletében, miszerint védelmére területek kijelölése és védelme szükséges. Ennek értelmében a szivárványos ökle a Natura 2000-es védett területek hálózatának jelölő faja.

A szerző a BBTE Biológia-Geológia karán a Szárazföldi és Vízi Ökológia magiszteri képzés II. éves hallgatója

Irodalom:

Gyurkó, I. (1983). A halak világa. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest
Pintér, K. (2002). Magyarország halai. Akadémiai Kiadó, Budapest
Terofal, F. (2006). Édesvízi halak. Mérték kiadó Kft, Budapest.
Vutskits, Gy. (1897). A kakuk-hal. A természet. Állattani és vadászati folyóírat. VIII. szám,. XII. 15
Wilhelm, S. (1990). Mint a hal a vízben – a halak viselkedése. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest

Címkék: , , , ,

Egy hozzászólás

  1. A hozzászólás szerzője: szocs erno
    Közzétéve: 24.2.2011, 10:48 pm

    A szerzőtől lenne egy kérdésem akvarisztika téren .
    kérem írjon erre az email cimre
    szocs.erno@yahoo.com

Szólj hozzá!