Think Outside The Box

Transindex rovatok


Wélemény | 22.2.2011

The Bible Project: a kifogások, amelyek fogva tartanak a dobozon belül

Úgy tűnik, életünket kínos pontossággal építjük egy örök kifogás köré, hogy a legegyszerűbb cselekedetek hiányát is megmagyarázzuk magunknak. Gondolkodásunkat régóta uralja „a cél szentesíti az eszközt”-típusú hozzáállás. Tetejébe az ember bűnös lény, ezért bármit tennénk, kudarcra vagyunk ítélve. Ne feledjük el kedvenc kifogásunkat sem: hiába változok meg, ha a világ ugyanolyan marad. Mentségeinket jó előre előkészítjük, csak arra várunk, hogy kényelmességből felhasználhassuk őket, amikor nincs éppen kedvünk racionálisnak lenni.

Csibi Magor

Mi köze van ennek a kísérletemhez? Egyszerű: én kifogások nélkül maradtam. Nem akaratból, nem is világosodtam meg hirtelen, hanem a kísérlet egyszerűen meztelenné tett a „bolond világ” előtt. Persze csak metaforikus értelemben :)

Szabályzatomat két egyszerű elv alapján állítottam össze: elsősorban szeretem azt hinni, hogy többet kell beszélnünk a másik emberről, és magunk kell meghoznunk azokat a változásokat, amelyeket látni szeretnénk. Másfelől a szabályzat tükrözni szeretné azt a viselkedést, amelyet egyszer mindenki részéről meg szeretnék tapasztalni.

Azonban ahányszor csak szóba jön a változás, mindig másnak kellene ezt megtennie, nekünk nem. Mert egy fecske nem csinál tavaszt, a „logika” pedig mindig működik. Nem vesszük fel a szemetet, hiszen mások úgyis tovább szemetelnek. Nem érdekel, hány személy szenved a szennyezésünk miatt, elvégre nem mi szennyezünk egyedül. Állami szinten is ugyanez a logika: az USA nem akarja csökkenteni a kibocsátásait, mert egyéb országok többet fognak szennyezni, így a gazdasági versengés csökken. Bármi is legyen, mi nem vagyunk hibásak. Másokat okolunk, még akkor is, ha a „mások” fogalmának nincs pontos meghatározása.

Amit gyakran elfelejtünk, az nem más, mint hogy a világ többi részének mi vagyunk a „mások”. Ez a gondolkodásmód pedig csak stagnáláshoz vezethet. Néha váratlan dolgoknak kell kimozdítaniuk megszokott ritmusunkból, hogy más szemmel nézhessük a világot. Új kísérletemnek pedig sikerült ledöntenie új falakat és dobozokat bennem.

Nem hiszem, hogy valaha is tudatosítottam, de ami a társadalmat és a mindennapi életet illeti, eléggé negativista lettem. Zavart az agresszivitás, a türelem hiánya, a közönségesség, de észrevétlenül én magam is így viselkedtem. Azt vártam, hogy mindenki az én szemszögemből lássa a világot, de én nem akartam új perspektívákat kipróbálni, és csökönyösen ragaszkodtam a magam igazához. Az autóban nem értettem meg a gyalogosokat és a bicikliseket, biciklisként a gyalogosokat és az autóvezetőket, gyalogosként pedig mindig igazam volt.

Még arra sem jöttem rá, hogy hiábavaló a Caveman projekt is, ha az ott elkezdett változást nem folytatom. Bár meg voltam győződve, hogy az előző kísérletem jobbá tett, igazából az akkor felvett szokások és készségek csak megerősítettek abban, hogy az én igazam erősebb,mint a többieké. És ez nem egy kívánatos változás.

Tegnap egy közeli baráttal beszélgettem, akit nagyon tisztelek, és szerinte forradalmi változás történt a társadalomban. Eddig mindenki hallgatott, és kevesen beszéltek. Most mindenki csak beszél, és kevesen hallgatnak egymásra. A következő lépésben ezt a két tevékenységet össze kellene hangolni. Addig mindenkinél ott az igazság kulcsa, amelyet megint mindenkinek el kellene fogadnia. És ebben a süketek párbeszédében a haladás kizárt.

Az elmúlt napokban rájöttem arra, hogy régebben saját jótetteimet és jószándékaimat kifogásnak használtam, hogy ne kelljen még nehezebbeket végrehajtanom. Ha sikerült csökkentenem a környezetre gyakorolt hatásomat, elvégeztem a dolgom, más területen nem kell semmit tennem. Ugye? Már nem kell odafigyelnem arra, hogy ne legyek agresszív egy extrémen agresszív városban, nem kell meghátrálnom semmi előtt, nem kell megalázkodnom, hiszen az én igazam kipróbált.

Viszont csak most jövök rá, amint ezt a cikket írom, hogy megszabadultam egy sor kifogástól, és újabbakat találtam. És ezek sem legitimek. Az első időszakban bebizonyítottam, hogy a kevésbé kényelmes élet is lehet olyan kellemes, mint a fogyasztásra és dekadenciára „programozott”. A mostani kísérlet azt mutatja meg, hogy a világ nem olyan, mint amilyennek elképzeljük. A város akkor agresszív, ha mi is agresszívek vagyunk. Engem is meglepett ez a felfedezés, de amint nem viselkedtem úgy, mint egy területét védelmező állat a dzsungelben, a város sem hasonlított már annyira egy dzsungelhez.

Amikor elkezdesz odafigyelni a többiekre, könnyebbé válik elkerülni a fölösleges erőszakosságot, a tömeget és azokat, akik még mindig igazolni akarják maguknak, hogy az urbán környezet vadonra hasonlít leginkább. Minimális erőfeszítéssel el lehet kerülni ezek nagyrészét, így időt, idegeket spórolhatunk, és a kedvünk is jobb lesz.

Igen, kitalálhatjátok, mi történt. Arra készültem, hogy az új szabályzat alkalmazásával átvészelek minden kínt és nehézséget, csak hogy megmutathassam: meg lehet változni.

Azonban ahelyett, hogy feladjam a leckét, a kísérletem leckéztetett meg engem. Őszintének kell lennem, ezért bevallom, hogy a projekt alatt átestem az alázat próbáján, elsősorban önmagammal és természetes arroganciámmal szemben.

Néhány nap és egy őszinte tükörbenézés kellett ahhoz, hogy rájöjjek: lehet, hibásabb vagyok, mint mások. Mint a legtöbb ember, én is kézenfekvő mentségeket kerestem és a kényelmes változtatásokkal takaróztam (mert a hidegzuhany látványos ugyan, de nem teszi nagyon próbára a jellemet), hogy a szükséges változásokat elkerüljem.

Úgy tűnik, ismét abba kell hagynom a „mások” rossz szemmel nézését, mert bőven van gerenda a saját szememben.

Nem tudom, sikerül-e megváltozni. Ezek nem apróságok, hanem strukturális változások. Viszont ez a kísérlet néhány nap alatt arra kényszerített, hogy magamba nézzek, és őszinte legyek. És nem tett boldoggá az, amit ott láttam.

Címkék: , ,

2 hozzászólás

  1. A hozzászólás szerzője: Zoltán
    Közzétéve: 23.2.2011, 4:11 pm

    Örvendek Neked, hogy ilyen dolgok zajlanak le benned! Jó lenne mindenkinek egy kis tükörbe nézés, szembefordulás önmagával! Sajnos nem csak Istennek, másoknak, de saját magunknak is hazudunk! Az, ami Veled történik egy folyamat. A folyamatnak a végén ott áll az a Személy, aki mindenkire vár tárt karokkal. Őszintén örvendek, hogy nekifogtál ennek a “projektnek”, mert remélem, sok ember számára nyújtasz tetteiddel, cselekedeteiddel, gondolataiddal lehetőséget arra, hogy őszintén szembenézzenek saját magukkal.
    Isten áldjon az UTADON!!!

  2. A hozzászólás szerzője: Anna
    Közzétéve: 26.2.2011, 6:01 pm

    Szerintem is jobb oszintenek lenni, barmennyire nehez is az, mert csak igy kerulhetunk magunkhoz kozel s ezzel egyutt masokhoz is,es nem kell felnunk alkalomadtan attol, hogy a mosoly az arcunkon vigyorra torzul.

Szólj hozzá!