Think Outside The Box

Transindex rovatok


Pró és kontra | 27.1.2011

“Tanulj, hogy ne kelljen kapálnod.” Érdemes-e ma szakiskolát végezni?

Fotó: slight clutter/flickr.com

Jelenleg Romániában nem létezik klasszikus értelemben vett szakiskola, csupán műszaki líceum, az új oktatási törvény azonban kilátásba helyezte ezeknek a visszaállítását. Bárhogy is nevezzük meg az intézményt, a közvélemény – finoman szólva – kedvezőtlen fényben tünteti fel „szakiskolásokat”, akik tizennégy-tizenötéves korukban szakmát kezdenek tanulni. Fiatal tanárok rémálma szakiskolában tanítani, szülők ezzel rémisztgetik a gyerekeket, miközben lehet, hogy igazuk van, de az ok-okozatiság fordított.

Rácz Tímea

Az a szemlélet, miszerint az elméleti oktatás felsőbbrendű, semmiképpen nem kedvez a szakiskolák jó működésének. A mesterség tanulása a „gyengébb” diákok számára szokott alternatívát jelenteni, és a gyenge alatt gyakran azt értik, hogy valaki „hatos matekből”. Bár a tantervek deklaráltan készség- és képességfejlesztésre helyezik a hangsúlyt, a valóságban még mindig azt tapasztalhatjuk, hogy a lexikális tudás és a jegyrendszer határozza meg a jó diák – rossz diák közötti különbséget.

Másfelől azt sem lehet tagadni, hogy a szakiskolák/műszaki líceumok nagy része valóban nem működik megfelelően. A gyerek és a szülő beláthatja ugyan, hogy jó lenne például szakácsnak tanulni, de maga az iskola hangulata, az egyéb tárgyak tanítási nívója elrettentheti egy ilyen döntéstől. A diákoknak ugyanakkor nehézséget jelent, hogy a műszaki líceumokban egyrészt a szakirányú oktatás menti elvárásoknak kell megfelelniük, másrészt az elméleti tananyagot is el kell sajátítaniuk. „Akkor már miért ne kínlódjuk végig a négy évnyi elméleti líceumot, hátha ragad ránk valami, és később elvégzünk egy tanfolyamot” – gondolhatja számos, döntés előtt álló diák.

A szakiskolák később gyakran elrettentő példaként szolgálnak az elméleti oktatásban tanuló nyolc-kilencedikesek körében (Kolozsváron például „a transzportlici” az örök mumus). A „fiam, ha nem akarsz tanulni, oda is mehetsz!” illetve „miért jöttél ide, neked az esztergapad mellett lenne a helyed” típusú kijelentések megbélyegzőként tüntetik fel egy-egy szakma tanulását. Így a diákok is eltanulják a hozzáállást, és maguk sem tudnak mit kezdeni „szakiskolás” ismerőseikkel.

Úgy tűnik, ez egy ördögi kör, egyik hibából következik a másik, és már alig tudjuk eldönteni, melyik volt előbb, és hol kellene javítani a rendszeren. Történik ez olyan időszakban, amikor a szakképzett munkás iránt egyre nagyobb a kereslet, az elhelyezkedés és a jó fizetés esélyei egyre nagyobbak, mint az értelmiségi szakmák esetében. Érdemes-e tehát szakiskolát végezni, szakirányú képzést választani?

Elmélet és gyakorlat a viszonya a gyakorlati képzésben

Szakáts István, a csíkszeredai Székely Károly Iskolaközpont nyugalmazott igazgatója

Néhány éve szemtanúi vagyunk a szakiskolai oktatás „reformálásának”.

RE-FORM?
Bármennyit is szidjuk a rendszerváltás előtti időket, akkor a szakmai nevelésnek volt becsülete. A nagy vállalatok mellett működő, utánpótlást biztosító intézmények garantálták a szaktudás továbbadását. A nagy vállalatokat felszámolták, és ez magával hozta a szakiskolai oktatás tartalmi krízisét.

Ma minden nyolcadik osztályt végzett diákot líceumi oktatásba sorolnak. A kilencedik és tizedik osztályban a gyakorlati képzés mindössze heti 3 órára zsugorodott, amelyet a tanév végén tömbösített három heti gyakorlati képzés egészít ki. Ki állítja azt, hogy ez elegendő a gyakorlati képességek és készségek kialakításához? Azon képességek és készségek kimunkálásáról van szó, amelyeket a tanügyi törvény célkitűzésként szorgalmaz. Íme az egyik ellentmondás a deklarált és a tényleges helyzet között.

A gyakorlati készségek és képességek fejlesztése rendszeres foglalkozásokon alakítható, az elmélet túlzott szorgalmazása nem segíti ezek formálását. A szakiskolai oktatás lényege a gyakorlaton kell alapuljon, az elméleti oktatás ezt harmonikusan egészíti ki. A fordított felállás értelmetlenné teszi a gyakorlati oktatást.

Ugyanazt a tartalmat hiába öntjük más formába, a tartalmon ez nem változtat. Az új tartalom kimunkálásán áll vagy bukik a rendszer. Ezután következik az új forma. És nem fordítva. Az új tartalom szükségességét gazdasági és gazdaságpolitikai érvek támasztják alá.

Ma a gazdasági tevékenységek lényeges hányada a kis- és közepes vállalatokra kellene támaszkodjon. Ez a fajta gazdasági struktúra egy új tartalmat igényel. A helyi tantervek nagyobb fontosságot kell kapjanak a szakmai tartalmak egészében. A gazdaságpolitika oda kell hasson, hogy ez nagyobb és tényleges szerephez jusson.

A szakoktatás reformjához is pénz kell. Néhány sikeres pályázatot leszámítva, a szakoktatáshoz tartozó intézmények nem rendelkeznek a kellő felszereléssel és az infrastruktúra fenntartásához szükséges pénzalappal. Az állami költségvetésben erre nincs elkülönített keret, például szakképzési alap. Amíg ezt az alapot az országos költségvetésből nem biztosítják, addig a hangzatos kijelentéseknek nincs alapja, az egész üres fecsegés.

Amennyiben az ország nem képes kellően képzett szakmunkást biztosítani, addig nagy a veszélye annak, hogy jön a betanított munkások külföldi (talán távolkeleti), éhbérért dolgozó hada, a mi végzőseink pedig segédmunkások szintjére minősülnek vissza, vagy nyugaton keresnek megélhetést.

Az egységes felvételi (beiratkozás) rendszer minden nyolcadik osztályt elvégzett tanulót líceumba kényszerít. A szakiskolát választó diák ezt az óhaját csak a tizedik osztály elvégzése után teljesítheti. Addig az ő adottságait meghaladó, vagy az ő gyakorlati érdeklődését mellőző elméleti oktatásra kényszerül. A két év líceumi oktatás során tehát ez a diák nem tud felzárkózni a követelményekhez. Ezt bizonyítják az eddigi statisztikai adatok a 15-20%-os lemorzsolódás. Időközben két évet késik a gyakorlati képzés megfelelő szintű fejlesztéséről.

A szakiskolai szakmai képzést elegendő gyakorlati órákon tudja megalapozni. A gyakorlati foglalkozások egy részét nem lehet elméleti és laboratóriumi órákkal helyettesíteni, ezek nem biztosítanak teret a gyakorlati képességek fejlesztéséhez.

Az anyanyelvű szakoktatás bizonytalansága

Tárkányi Erika Tímea, kolozsvári magyartanár

Napjaink iskolai oktatásában a pályaválasztásra az jellemző, hogy továbbtanuláskor előszeretettel esik a választás az elméleti líceumokra. Miért alakult ki ez a helyzet? A probléma összetett. Egyik gond kereshető a szakiskolai hálózat kiépítésének gyenge pontjaiban (nem megfelelő az anyanyelvű szakmunkásképzés; a régebbi végzettséggel rendelkező tanerők nem uralják az anyanyelvű szaknyelvet, így számukra is nehéz anyanyelven tanítani; a szakiskolák rossz színben való feltüntetése, mint a vitaindító is rátapint: a „mumusként” emlegetése), s kereshető a szülők tendenciájában is, ami alapján elmondható, már hosszú évek óta 8. osztályt végző csemetéiknek a szülők az elméleti jellegű továbbtanulási lehetőséget választják.

A mai világban az oktatás annyit jelent: végezz el egy líceumot, érettségizz le, és iratkozz be az egyetemre. A szakiskolák választása nem jelenti azt, amit a neve ennek az iskolaformának rejt. Bár nagy szükség van megfelelő képzettségű jó szakemberekre, s azt gondolhatjuk, szakmát tanulni megy a gyerek egy ilyen jellegű intézménybe, egyes diákok elmondásai alapján, amiket a szakiskolákról hallhatunk az, hogy ott alig folyik szakjellegű oktatás, a végzősök elhelyezkedési, munkahelykeresési gondokkal indulnak a szakképzés után a nagybetűs Életbe, nem biztosított számukra a szakképzés tanévei alatt a megfelelő körülmények közti gyakorlati jellegű tanítás.

S akkor marad a „másik” továbbtanulási lehetőség, a szülői döntéshozatalban pedig annak hite: majdcsak elboldogul még négy évet valahogy az elméleti líceumban a gyerek, s később valami csak válik belőle, ha más nem, legalább az érettségije meglesz.

A gond az, hogy ez sem a legjobban járható út, hiszen a gyerekek nagy többsége között vannak igenis olyanok, akiknek az elméleti líceumban zajló tanulás nehezen megy, akik „szakmára”, szakma tanulására termettek. Ahhoz viszont, hogy egy, a mai társadalomban munkába álló és elhelyezkedéséből megélni is tudó szakmunkást neveljen a szakiskola, ahhoz nem elegendő az épület és az adott tanári kar, hanem szükséges egy több évre előrevetített felmérése annak, hogy milyen szakmákban vannak hiányosságok, ennek alapján fontos lenne „menő” szakok indítása, s a munkaerőpiacon felmérés készítése az elhelyezkedési lehetőségekről. Az is fontos lenne, ha a magyar szakiskolai osztályok egy tanintézményhez tartoznának, vagyis létrejönne egy magyar szakmunkásközpont is.

Amíg ez nem alakul ki, a szülők az anyanyelvű szakoktatás bizonytalansága helyett jogosan választják az elméleti oktatás biztonságát.

Szerinted érdemes-e szakképzést választani?

View Results

Loading ... Loading ...
Címkék: , , , , , ,

8 hozzászólás

  1. A hozzászólás szerzője: Nagy István
    Közzétéve: 27.1.2011, 7:30 pm

    Sajnos a romániai oktatási rendszer a társadalom válságában osztozik.
    Ezen a helyzeten az új oktatási törvény sem fog változtatni.
    A szakmát el kell lopni, mondták a régiek, mert nem lehet megtanulni. Ehhez viszont a munkacsarnokban kellene töltse a tanonc az ideje zömét. Ma Romániában ez nem így van, és semmi jele annak, hogy erre fele próbálnák terelni a képzést.

  2. A hozzászólás szerzője: forgi
    Közzétéve: 27.1.2011, 9:35 pm

    “Szerencsem” van ket Kolozsvari szakiskolaban is tanitani a leendo szakmunkasokat. Nem mondok ujat, de valoban nagy hezagok vannak a rendszerben. A XIII.-os diakjaim nagy szazaleka ugy erzi, hogy felesleges volt az elmult 5 evet iskolapadban tolteni, 90%-a a tarsasagnak nem kepes vagy nem akar erettsegizni. Ulnek 2-5 evet a szakliceumokban es sem erettsegijuk sem szaktudasuk nem lesz a vegere.

  3. A hozzászólás szerzője: Orban Istvan-Laszlo
    Közzétéve: 27.1.2011, 10:01 pm

    Arra nem is gondoltam, hogy a szaklíceumokban nem lehet igazán jó minőségben szakmát tanulni. Nem volt róla tapasztalatom, mert én is elméleti liceumot végeztem.
    Ez nagyon sajnálatos helyzet. Eleve tisztázni kellett volna, hogy az ún. intellektuell rétegnek éppúgy szüksége van a munkás rétegre, mint a munkás rétegnek az intellektuell rétegre. A tíz pontos kérdés az, hogy a jelen helyzetet kik, hogyan, milyen pénzekből és milyen politikai támogatás mellett fogják orvosolni.
    Lesz itt sok kellemetlenség, ha nem orvosolják ezt a torzulást.

  4. A hozzászólás szerzője: kesztió
    Közzétéve: 28.1.2011, 9:37 am

    Szerintem egy 14 éves (nyolcadikot frissen végzett) gyermek még nem elég érett arra, hogy szakmát válasszon, és a szülők „irányításáról” inkább jobb nem beszélni.

    Ha rajtam múlna, 10 osztályt mindenki úgymond elméleti oktatásban töltene, de lényegesen egyszerűstett, könnyített tanterv alapján, a tizedikes matek tananyag például nem lenne lényegesen hozzáférhetetlenebb, mint pl. a mostani nyolcadikos. És a kilencedik-tízedik osztály MINDENKINEK a pályaváalsztásról szólna, kemény gyakorlati beütésekkel, hogy tízedik végén mindenkinek lehessen fogalma arról, melyik szakma mit jelent. Még az a gyerek is lásson számítógép-vezérelt esztergapadot, aki már négyéves korában eldöntötte, hogy klasszika-filológusként a könyvtárak mélyén szeretné leélni életét!

    És akkor tízedik után következhet a szakiskolába vagy elméleti líceumba sorolódás. Két, max. 3 év alatt simán el lehet tanulni a szakmát illetve készülni az egyetemi oktatásra. De nem fair, hogy valaki már 16 éves korában dolgozzon, mert a szülei így döntöttek 14 éves korában és ő még nem tudta, melyik világon él.

  5. A hozzászólás szerzője: Nagy István
    Közzétéve: 28.1.2011, 12:38 pm

    Az általános iskolát végzett gyermek sosem volt elég érett a jövőjét meghatározó kérdések eldöntésére.
    A fiatalt mindig a szülei terelték, és terelik ma is, amibe az oktatási rendszer a nyújtott ismeretanyaggal, a gyermek képességeinek, készségeinek feltárásával és ismeretanyaghoz juttatásával járult hozzá. A nyújtott teljesítmény alapján aztán az iskola, a tanítók, a tanárok – az éppen elérhető kínálat alapján – tanácsoltak hol ezt, hol azt a szülőnek, a gyermeknek.
    Ez mindig is így volt, és lesz is.
    A nagyipar, az urbanizáció lényeges módosulásokat hozott. Lassan többnyire kapkodásra betanított gép”emberekre”, szalagmunkásokra lesz szükség. Hogy 5-10 év múlva éppen milyen munkahelyre mire az már-már tervezhetetlen. A szakmunkásképzés ezért is problémás.
    Az élet azonban hús-vér embereket kíván, akik boldogulnak a háztartásukban fölvetődő problémákkal. Szerintem erre kellene koncentráljon az oktatás, mert ha ebben használhatót tud nyújtani, akkor megteszi a lehető legtöbbet.
    Erre azonban a pedagógusképzőkből napjainkban kikerülő mesterek és doktorok alkalmatlanok, mert a diplomából ítélve szűk csúcsszakmai képzettségük van, de a valóságban az sincs.
    Ismereteim szerint a legjobb szakmunkásképzés az 1930-as évekre alakult ki. Aki valamilyen okból szakmát választott, annak az elméleti képzése heti 1-2 nap volt, többnyire hét végén délután, és a többi idejét a mester műhelyében munkával töltötte. Mire fölszabadultak a jók képesek voltak saját műhelyt nyitni, a gyengébbek pedig ilyen műhelyekben megkeresték a maguk és családjuk megélhetésére valót.
    Az 1960-as ’70-es nagyipari szakmunkásképzés mára idejét múlt, és ráadásul a szakiképzőket megszüntette az oktatási vezetés.
    Sajnos nem látszik az alagút vége, mert a január elején megjelent tanügyi törvényt nem oktatási koncepcióra építették, hanem intézménytechnikai- és pénzügyi szempontok a vezérelvei.
    A mostani szakképzésben részesülők zöme elpocsékolja az idejét és csupán az a meggyőződése erősödik meg, hogy az iskola egy hiábavaló akármi, de ott legalább fűtenek. És az ők gyermekeik fognak a jövő iskoláiba járni.

  6. A hozzászólás szerzője: Kovács Bori
    Közzétéve: 29.1.2011, 4:38 pm

    Számomra érdekes, hogy az eddigi hozzászólások minimálisan érintették a munkapiac struktúrájának a változását vagyis azt, hogy a romániai (és európai) gazdaság(ok) egyre kevésbé támaszkodnak adott iparok vagy adott termelők számára specifikus tudásra (angolul industry-specific vagy company-specific skills). A kérdés, hogy érdemes-e szakképzésben részesülni vitatható többféle képpen és itt többnyire mindenki azt beszéli, hogy milyen tudással rendelkezik (vagy nem rendelkezik) manapság az, aki ilyen oktatásban részesül.

    De a nagyobb kérdés, szerintem, hogy a mostani európai munkapiacok milyen tudást ígényelnek vagyis hogy a kereset micsoda. Európa szerte egyre gyakoribb a munkapiacok polirizálódása és egyre több az olyan munkahely, ahol általános tudásra van szükség, azaz general skills, és ami megengedi, hogy a munkavállalók könnyen migrálhassanak egyik munkahelyről a másikra és rövid idő alatt kelljen cég-specifikus tudást elsajátítsanak. Ezek általában rosszul fizetett, alapvető szolgáltatásokkal kapcsolatos állások. Minél szofisztikáltabb az “iparág”, annál nagyobb a valószínűsége, hogy ipar-specifikus és cég-specifikus tudást kell a leendő munkás elsajátítson. Romániában sajnos nincsenek olyan versenyképes iparágak (és itt gondolok új iparokra, főleg új technológiákra és új szolgáltatásokra), ahol leendő szakképzett, ipar-specifikus vagy cég-specifikus tudásra szükség legyen. Sok minden minimális tudással működik, ideértve a mezőgazdaságot is, és én úgy látom, hogy nincs kereset specifikus tudással rendelkező munkaerőre függetlenül attól, hogy milyen téren és milyen szinten. Tehát szerintem a kereset hiánya legalább akkora probléma, ha nem nagyobb, mint a szakképzés intézményes oldala. Ha valamire nincs kereset, de az állam folyamatosan közbelép, hogy kínálatot biztosítson, akkor a minőség hanyatlik.

    Egyébként szerintem az a tény, hogy a magasan képzett személyek is nagyon nehezen tudnak úgy elhelyezkedni, hogy a szakmájukban tevékenykedjenek és fejlődni tudjanak szintén azt mutatja, hogy az általános tudással rendelkező személyeket szolgálja a mostani romániai munkapiac a leginkább.

  7. A hozzászólás szerzője: Kovács Bori
    Közzétéve: 29.1.2011, 4:43 pm

    … azaz, helyesebben, a kereslet.

  8. A hozzászólás szerzője: “Tanulj, hogy ne kelljen kapálnod.” « .: Max Philosophy :.
    Közzétéve: 12.2.2011, 12:05 am

    […] Forrás: transindex […]

Szólj hozzá!