Think Outside The Box

Transindex rovatok


Aktualitás | 22.10.2010

Még mindig áll a 86 éves papírház Amerikában

86 év múltán is áll a Massachusetts állambeli Rockportban az az épület, amelyet építője hétvégi háznak szánt – papírból. A jelenlegi gondnok nem aggódik: ha ezután egy vihar elvinné, akkor úgy volt rendelve.

Ellis Stenman svéd származású amerikai mérnök eredetileg csak szigetelni akarta a házat újságpapírral, de egy idő után a ház egészében használni kezdte: a favázat préselt lemezekkel borította és a bútorok nagy része is papírból készült, csirizszerű ragasztóval. A házban vízvezeték és áram is került, a mérnök egyetlen dolgot hagyott ki belőle: a fürdőszobát. A lakás 1924-től kezdve hat évig szolgált hétvégi házként, majd múzeum lett belőle, és a mai napig is nyitva áll a látogatók előtt.

A gondnokként tevékenykedő unokahúg, Edna Beaudoin szerint leggyakrabban a „miért” kérdést teszik fel a házzal kapcsolatban. Ő maga nem biztos a válaszban, úgy véli, talán a takarékosság elve vezérelhette. Egy korabeli interjú alapján azonban arra is következtetni lehet, hogy Stenman részben környezettudatossági elvek mentén cselekedett így: elmondása szerint nagyon zavarta, hogy az emberek néhány perc alatt elolvassák, majd eldobják az újságokat.


A zongora az egyetlen, ami csak kívülről papír.

Forrás: Tree Hugger/paperhouserockport.com

Címkék: , ,

0 hozzászólás

Szólj hozzá!