Think Outside The Box

Transindex rovatok


The Borat Project | 5.9.2010

The Borat Project: a meglepetés akkor jön, amikor a legkevésbé várod. Az „üzbég” hajódarabolók és egyéb bonyodalmak

Kazahsztán az az ország, amely soha nem szűnik meg meglepetést okozni. Vagy az időjárás, vagy az emberek, vagy a szokások – mindig van valami új, ami felidegesít vagy megnevettet. Néhány nap után, amit az Aral legeldugottabb térségeiben töltöttünk, kiábrándultság, kisebb-nagyobb kellemetlenségek és pozitív tapasztalatok között oszcillálva, eljött a „civilizációba” való visszatérés pillanata is. Amikor napok óta ivóvized sincs, a zuhanyról nem is beszélve, akkor minden város, ahol vizet vagy üzleteket találsz, a modernitás bástyájaként tűnik fel előtted. Mégis, az ország nem okozott csalódást ezúttal sem, még ha első pillanattól kezdve nagy meglepetésekben is volt részünk.

Írta: Csibi Magor, fotók: Mircea Struteanu

Azt várnád, hogy egy olyan faluban, ahol még az utcácskák sincsenek elnevezve, az élet korán kezdődik. Aki valamennyire is hozzászokott a vidéki élethez, tudja, hogy Rommániában korán kelnek. A füvet le kell kaszálni, mielőtt a harmat felszárad, és az állatokat sem szabad éheztetni, így az emberek még napkelte előtt dolgozni kezdenek. Kazahsztánban ez kicsit másként van. Fél 7-kor az óra elkezdett csörögni a párnánk mellett, és addig folytatta, amíg az első helybeli le nem állította, bebizonyítva, hogy ők nincsenek hozzászokva a hajnali felkeléshez.

Egy enyhén, de nem kellemetlenül hűvös éj után pihenten és ellazultan ébredtünk. Az ég derűs volt, sehol egy felhő, ám a nap még nem jelent meg a látóhatáron. Négy éjszaka a szabad ég alatt meggyőzött bennünket, nincs még egy ilyen barátságos, pihentető és relaxációra alkalmas hotel, mint a természet. Kazahsztánban általában nincs szükséged soha szállásra, ha csak pihenésre vágysz, ám sajnos nappal szükséged van fedélre a fejed fölé, amely a megvéd a nap gyilkosan forró sugaraitól. De bármilyen melegek is a nappalok a sivatagban, és bármilyen forrón süt is a nap, egy hónap alatt meglepő dolgot fedeztünk fel. A nap nem éget annyira, mint otthon, és nem okoz leégést. Több órát ültünk a napon Mirceával, délben, meztelen felsőtesttel, napozókrém nélkül, és egyikünk sem égett le. Talán a civilizáció káros az egészségre?

Egy sietős és álmos reggeli még belefért a tervünkbe, mielőtt meghallottuk az autóbusz tülkölését a kapu előtt. Úgy tűnik, ahelyett, hogy egy megállóban gyülekeznének az utasok, ebben a térségben a busz minden ház előtt elhalad, és a sofőr megnézi, van-e valaki, aki a városba menne.
Visszatéréskor a busz már nem volt annyira zsúfolt, mint első alkalommal. Egy szokatlan utason (egy megkötözött kecske) és a rengeteg csomagon kívül nem zavart semmi. A kecske láttán Mircea életében először elgondolkodott azon, vegetáriánus lesz. Úgy tűnik, a projektnek személyes téren is kezdenek beérni a pozitív hatásai :) A kecske és a csomagok mellett a helyi közösség tevetejtermékeinek konzisztens része is helyett kapott. Amint megérkeztünk Aralba, a tejfelelős rögtön el is kezdte árulni a terméket a busz előtt, amely addig vesztegelt ott, amíg minden áru, amit szállított, el nem fogyott.

A visszaút eseménytelen volt, leszámítva, hogy láttunk 7 sast, és megvilágosodtunk, miért jelenik meg ez a madárfajta az ország nemzeti lobogóján.

A meglepetés onnan érkezett, ahonnan a legkevésbé vártuk. Mielőtt visszaérkeztünk volna házigazdáinkhoz, viccelődtünk Mirceával, mi lenne, ha nem találnánk a csomagjainkat, és mások lennének elszállásolva a szobáinkban. Nevettünk, jót szórakoztunk, és megállapítottuk, ez még Kazahsztánban is túl sok lenne.

Mielőtt beléptünk volna a házba, óriási homokdombra lettünk figyelmesek, amely arra utalt, hogy megkezdődtek a távozásunk utánra betervezett munkálatok. Házigazdánk köszöntött, mintha mi sem történt volna, ám amikor be akartam menni a szobámba, jelezte, jobb, ha Mirceához megyek, ahol egyébként a csomagjainkat is hagytuk. Azt gondoltuk, talán kisebb felújítást végeznek, ám vacsora után megtudtuk, nem erről van szó. Mircea szobájában kellett aludnom, mert időközben a szobámat kiadták egy Erica nevű belga lánynak. Ugyancsak tőle tudtuk meg, hogy a négy nap alatt, amíg hiányoztunk, a másik szobában is lakott egy francia albérlő. Még szerencse, hogy nem jöttünk egy nappal korábban. Így alhattunk egy ágyban ketten, s nem a földön.

Amíg távol voltunk, Erica lett a ház kedvence. Mivel tanult oroszul, tökéletesen meg tudta értetni magát házigazdáinkkal, és mi is örültünk, hogy végre találtunk egy tolmácsot :) Erica Iránból érkezett, ahol két évet járt egyetemre és megtanult perzsául. Mikor lejárt a vízuma, elhatározta, tesz egy kis ázsiai körutat, mi pedig szerencsések voltunk, hogy útjaink összetalálkoztak.

Elhatároztuk, együtt elmegyünk a hajótemetőbe, lévén hogy Ericának házigazdáink azt mondták, Aralban nincs semmi látnivaló [ami tipikus Kazahsztánban :)]. Ott ismét szerencsénk volt. A roncsokhoz érve az idő tökéletes volt, a nap még fenn volt az égen, a meleg is elviselhető volt. Észrevettünk a roncsok jobb oldalánál két, ezúttal biciklivel felszerelt egyént. Mivel addig nem láttunk kerékpáros turistákat Aralban, elhatároztuk, megnézzük őket közelebbről. Azt gondoltuk, ők lehetnek a legendás „üzbégek”, akikről a kazahok azt mondják, hogy ők felelősek a roncsok szétvágásáért. Ezúttal nem vágtak semmit, csak mindenféle motorokat és egyéb alkatrészeket szedtek ki a hajó gyomrából.

Mivel Erica is velünk volt, elhatároztuk, megtudunk egyet s mást erről az „iparágról”. A két „turista” elég barátságos volt, és annak sem adták jelét, hogy ők valami helytelen dolgot művelnének. Beszédbe elegyedtünk, nem meséltek túl sokat, csak annyit, hogy kiszerelik a motorokat, felújítják és halászbárkákra szerelik. Mikor megkérdeztük, Üzbegisztán melyik részéről jöttek, csodálkoztak, és elmondták, ők Aralból származó kazahok. Úgy tűnik, nem sikerült az üzbégeket akció közben meglepni :)

A következő napokban nem nagyon volt dolgunk, azon kívül, hogy fölhívtuk az otthoniakat, dolgoztunk a fotókon és a cikkeken, így két nap alatt meguntuk az egészet, és elhatároztuk, elhagyjuk Aralt. Bár volt vonatjegyünk, amely egy hét múlva lett volna érvényes, és az Aktobe felé tartó vonatok egyikén sem volt hely, elkezdtünk alternatívák után kutatni.

De erről majd az utolsó részben mesélek.

Címkék: , , , ,

4 hozzászólás

  1. A hozzászólás szerzője: pászti
    Közzétéve: 5.9.2010, 4:36 pm

    legjobb erdélyi média projekt a XX1-dik század első évtizedéből.

    • A hozzászólás szerzője: frodo
      Közzétéve: 6.9.2010, 12:20 pm

      egyesek szerint az első évtized lejárt 2010 elején… ez volt a vita 2000-ben is, csak akkor az évezredről.

      egyébként a médiaprojekt nem erdélyi, hanem egy magyar által kezdeményezett román projekt, ami utána visszahonosodott magyarba is. és szerintem éppen ez a lényege… román szójáték jó erre: proiect de mediu es proiect media.

      és nem az a lényege, hogy román vagy magyar, hanem az az óriási előnye, hogy román és magyar. bárki a világon, aki valamelyik nyelvet ismeri, követheti. szerintem ettől teljesen eredeti és premier.

      a helyszín pedig végképp nem Erdély, ezúttal :)

  2. A hozzászólás szerzője: Virág
    Közzétéve: 5.9.2010, 9:54 pm

    Annyira jó ez a beszámoló-sorozat!!!!!
    Gratulálok, srácok…

  3. A hozzászólás szerzője: ygyula
    Közzétéve: 6.9.2010, 10:14 am

    Jó, jó, de a meglepetést sohasem várjuk, attól meglepetés.

Szólj hozzá!