Think Outside The Box

Transindex rovatok


Urban Heroes | 22.9.2015

Bagoly Levente: egyedül biciklitúrázva érzi igazán az ember, hogy él

11960029_10204877731208552_2118102026606893605_n

Egysebességű biciklin, minimális költségvetéssel jutott el Európa legészakibb pontjára, benzinkutak mosdójánál vagy tiszta vizű hegyi patakokban töltötte fel ivóvizes palackját, és az élelmet sokszor szupermarketek kukájából szerezte be. A sepsiszentgyörgyi Bagoly Levente még egyetemista, és egy szintén erdélyi világutazó kerékpáros példája inspirálta, hogy útnak induljon.

B.D.T.

2013-ban a nyugat-európai országokat járta végig bringájával, tavaly Törökországot. Legutóbb pedig kerek egy hónapot és tízezer kilométert utazott a skandináv országokban. Ebből biciklivel 5117 km-t tett meg 8 országon végigkerekezve. Emellett mintegy kétezer kilométert vonatozott, kétszer utazott kompon és háromezer km-t repült. Észak-Európa elkápráztatta: ennyi szépség, látnivaló befogadása után most nagyon nehéz számára a visszaintegrálódás a mindennapi életbe – írta hazatérte után egy angol nyelvű Facebook-bejegyzésben.

Mindenképp vissza szeretne majd valamikor térni Skandináviába, annak ellenére, hogy a klíma hidegebb, esősebb, mint Kelet-Közép-Európában. Reméli, utazásairól készített képes beszámolói révén másokat is arra inspirál, hogy hosszabb biciklitúrára induljanak. Egy ilyen tapasztalat ugyanis olyan módon változtatja meg egy ember életét, ahogyan semmi más. A mindennapi élet komfortjainak egy részéről lemondva váratlan, lenyűgöző tapasztalatokat szerezhet az ember, új arcokkal ismerkedik, csodálatos, ismeretlen tájakat járhat be, és megtapasztalhatja saját fizikai és lelki határait – írta a rövid összegzésben. Vlog-beszámolóit az északi utazásról itt érheted el, alább pedig egy összegzés:

Eddig három ilyen hosszabb külföldi utat jártál be biciklivel. Mi inspirált arra, hogy belevágj 2013-ban?

Bagoly Levente: Szerettem volna világot látni, költségeimhez mérten, és mivel a biciklizés számomra egy életforma, ezért nyilvánvaló volt, hogy egy hosszabb biciklitúra kézenfekvő megoldás. Persze volt konkrét inspirációm is. 2012-ben a Madarasi Hargitán a 21gramm menedékházban ismertem meg Kobrát, aki azelőtti évben ment el Csíksomlyóról egészen Santiago de Compostela-ba, a spanyolországi El Camino zarándokút végéig, de azóta már körbekarikázta a Földet, meg más bicikliútjai is voltak. Hozzá mérten én csak visszafogott bicikliturista vagyok:)

Részletesen kifaggattam az akkor szerzett tapasztalatairól, és hagytam egy évig érlelődni a gondolatokat a fejemben. Majd közbejött egy facebookos likegyűjtögetős verseny, ahol hatalmas hazai és magyarországi (és nemcsak) támogatással hajszállal ugyan, de nyertem egy új fixie biciklit. 5000 like-ot sikerült összegyűjteni 2 hét leforgása alatt, és közben minden komolyabb belegondolás nélkül annak érdekében, hogy segítsenek az emberek, tettem egy kijelentést, hogy ha megnyerem a biciklit, akkor elmegyek vele egy Európa-körútra, bizonyítva, hogy én igenis használni fogom. Miután lejárt a verseny, realizáltam, hogy mit tettem, és akkor már nem volt kérdés, hogy belevágok a kalandba.

Nagyon érdekelt Gaudi építészete, ezért Barcelonát választottam egyetlen úti célomnak, ami kellő motiváció volt, hogy addig pedálozzak, amíg oda is érek. A túra többi része spontán, útközben alakult ki, úgy hogy Londont és Koppenhágát érintve jöttem haza két hónap leforgása után, 8000 megtett km-rel a hátam mögött. Természetesen nagyon beleszerettem a szabadságérzetbe, amit a két hónap alatt megismertem a nyeregben ülve. Rájöttem, hogy Európa jóval kisebb és elérhetőbb, amint az addig tűnt, napokban mértem a távolságokat a fővárosok között, és csak annyit tudtam, hogy minél többet szeretnék látni, amíg hazaérek.

Hatalmas segítséget kaptam a barátaimtól az online közösségi médián keresztül, akik különböző információkkal láttak el, meghívtak otthonukba, hogy látogassam meg őket, vagy csak szimplán szurkoltak nekem. Eleinte feltöltöttem egy-két képet, de aztán rájöttem, hogy sokan örvendenének, ha folyamatosan leírásokat adnék helyzetemről és hollétemről, így az egész átalakult egy sorozattá, amit sokan követtek. Ez számomra is felelősséggel járt, hogy mindig készítsek egy minőségi fényképet is a történetem mellé. Továbbá bennem van a versenyszellem, így aztán eléggé sietve tekertem a pedált, hogy minél többet lássak és minél több helyre eljussak. Amikor hazaértem, felejthetetlen fogadtatásban volt részem, majd beszámolót kértek az emberek.

1157630_571356582910848_1617496181_n

A bicikliturizmus olyan, mint egy betegség, amiből nem is igazan lehet kigyógyulni soha, ha már egyszer elkapta az ember. Így a rákövetkező évben is meg akartam ismételni a dolgot. Mivel Európa nagy részét már kipipáltam, nagyobb vágyódást éreztem, hogy elmenjek keletre. Nem akartam túlkomplikálni a dolgokat vízumszerzéssel és hasonló papírmunkákkal, így az útlevéllel is elérhető Törökországot választottam, és el is mentem egészen az iráni határig. Meglátogattam a kurdok fővárosát, megmásztam a legmagasabb hegyet (Ararát, 5165 m), ami megint csak egy spontán, útközben adódott lehetőség volt, majd egy rövid grúziai látogatással ‘hazajöttem’ Odesszába. Az idei harmadik túrám pedig már egyértelmű volt, hogy északra visz, mert már csak ez maradt az európai kontinensen, ahol még nem jártam. És mint minden túrán, most is kellett választanom egy úti célt, ami mi más lehetett volna, mint Európa legészakibb pontja, a Nordkapp, ahonnan nincs tovább sehova észak fele.

Az ember a hétköznapi taposómalomból nézve a dolgokat azt hinné, luxus több hétig utazgatni, főleg biciklivel. Nagyok a rizikók (elüthetnek, ellophatják a biciklid, nagyobb eséllyel kirabolhatnak stb.); az idő nagy részét utazással töltöd ahelyett, hogy gyorsan odaérnél és több napot eltöltenél egy helyen; meg különben is, kit engednek el ennyi időre szabadságra? Másfelől nézve, ez tulajdonképpen “slow turism”, mindent jobban meg tudsz figyelni, gondolom, a bicikli nyergéből, és végképp ott állsz meg, ahol csak éppen kedved tartja. Téged mi ragadott meg a biciklis utazásban, és hogyan hárítottad el a felmerülő akadályokat?

Luxusnak semmiképp sem nevezném. Luxus az, amikor az ember teljesen ki van szolgálva, és el van kényeztetve. Egyedül biciklitúrázni pont az ellenkezője, az ember teljesen ki van szolgáltatva és messziről sem kényelmes. De pont ez az, amitől embernek érzi magát az ember, és érzi, hogy él. A rizikókat nagyrészt magamra vállaltam, de meg kell hogy mondjam, most már eléggé tapasztaltnak minősíthetem magam e téren, és efféle negatív dolgok nem igazán történnek meg nagy gyakorisággal, legalábbis nem nagyobb gyakorisággal, mint ahogy rádől egy könyvespolc egy otthonülő emberre.

Egy biciklis turistát mindenfelé szívesen és mosollyal látnak, kifaggatnak történetemről, majd elismerően integetnek utánam, szóval eddig csakis pozitív élményeim voltak a helybeli emberekkel, legyen az nyugat-európai vagy (de főleg) keleti. Pont az a szép egy utazásban, hogy több napig vagy akar hétig ‘szenved’ az ember, hogy odaérjen, ahelyett hogy 3 óra alatt odarepülne, így a kinézett célt is másképp éli meg, és lehet, hogy az elért cél már nem is olyan fontos, mert az addig szerzett tapasztalatok és látott vidékek messze felülmúlják azt. Őszintén szólva az égben teleportálni nem is igazán éri meg, csak akkor, ha tényleg szorít az idő.

Eddig egyetemistának mondhattam magam, úgyhogy a nyári szünidők pont elégséges időt szolgáltattak, hogy benyomjak egy-egy ilyen szabadságérzet-pasztillát minden nyáron, ami alatt sikeresen el tudtam szakadni a hétköznapi problémáktól, több időt tölthettem a saját gondolataimmal a fejemben. Jövőtől aztán persze más lesz. Kell valami más intenzív kaland után nézzek, amit rövidebb idő alatt véghez tudok vinni.

De persze vannak most már más nemzetiségű globetrotter ismerőseim szerte a világban, akik munkahely nélkül engedhetik meg maguknak, hogy akár több évig is az útnak szenteljék az idejüket. Általában vagy az addig összegyűjtögetett vagyonukat élik fel, vagy egy otthon kiadott lakás béréből vagy más alternatív pénzforrásból tengetik napjaikat. Lehet szponzorokat is szerezni, akik örülnek, ha megjegyzed nevüket a személyes, utazásról szóló blogodon, amit elég sokan szoktak olvasni. Mivel eddig elérhetőbb céljaim voltak, nem fájtattam a fejem szponzorok keresésével és azok elvárásainak kielégítésével, mert úgy érzem, hogy az csak a totális szabadságérzetet csorbította volna.

12002228_947083465338156_7998871420016689318_n

Neked a hétköznapi taposómalom sem igazán hétköznapi, mert sokáig biciklis futárként tapostad a pedált. Milyen ez az életforma – Bukarestben, Európa egyik legkaotikusabb közlekedésű fővárosában?

Egy irodai munkához képest biciklis futárként dolgozni ugyanolyan, mint biciklivel utazni a repüléshez képest. Ugyanaz a szabadságérzet jellemzi a munkanapokat. Sokkal szabadabb az ember, és arra kószál, amerre csak kedve van, amikor éppen nincs szállításra váró levél a hátizsákjában. Amikor meg van, akkor még annál izgalmasabb fejben összekötni a pontokat a városban, kommunikálni a társakkal, száguldani az autók között, időben odaérni a címekre, vagy éppen elkésni, leizzadni vagy akár bőrig elázni.

Természetesen rizikóval jár, de idővel tapasztalattal is. Nem volt egyszerű az elején megszokni a bukaresti forgalmat, de idővel már annyira hozzászoktam, hogy úgy érzem, 360 fokban körbelátok egy forgalmas útkereszteződésben, figyelve az autók hangját is. Volt már balesetem is, de azokból is csak tanulni lehetett. ‘Kettőnk között’ maradjon, de sokkal izgalmasabb itt biciklis-futárkodni, mint egy kerékpáros infrastruktúrával ellátott, civilizált nyugat-európai fővárosban, ahol sokkal több szabályt kell betartani, és büntetik is az azokat megszegőket. Nagyobb a kihívás és nagyobb az elégtétel is a nap végen.

Biciklisként hogy próbáltad eddig kivédeni a közlekedési vagy közbiztonsági veszélyeket, voltak-e meleg helyzetek akár utazásaid során, akár a városi közlekedésben?

Természetesen a biztonságos közlekedés támogatója vagyok, mindig teszek arról, hogy mások lássanak engem, és úgy közlekedem, hogy ne legyek útjában másoknak, meg ha meg is szegek néha egy-két szabályt. Egy pár biciklis kultúrával rendelkező nyugati nagyvárosban például már legális szembemenni a forgalommal, vagy átmenni a piroson biciklivel, ezáltal is egy olyan szabadságot adva a bicikliseknek, ami arra buzdítja a polgárokat, hogy inkább két kerékre pattanjanak, mintsem négyre. Balesetek mindig megtörténhetnek, volt már olyan is, hogy az autós hibázott, és elütött, és olyan is, hogy én hibáztam és elütöttem az autót. Ez utóbbi volt a legsúlyosabb következményű is, egy évig fog nélkül vigyorogtam emiatt, de annál tanulságosabb is volt.

Most mivel foglalkozol?

Utolsó egyetemi évembe lépek, oszt’ majd meglátjuk.

Van autód, szoktál vezetni?

Nincs autóm és nem is szoktam vezetni. Ugyan többször próbálkoztam lerakni a sofőrvizsgát, eddig sikertelenül, amiből úgy érzem, nem is való nekem az. Pár évvel ezelőtt sikerült az A kategóriás vizsgám motorra, de másfél évet ült a rendőrségen a jogosítványom. Egyszerűen nem volt rá szükségem, és lusta voltam elmenni, mert nagy sort kellett kiállni. Aztán csak azért keltem fel egy szép napon reggel 7-kor, hogy kivegyem, hogy legyen más érvényes okmányom is az első biciklitúrámon 2013-ban a személyin kívül.

Melyek a kedvenc helyeid eddig, amit bejártál?

Hát elég sok van, és nehéz válogatni. Talán a legfrissebbet mondanám, a norvégiai Lofoten szigeteket. Az anyatermészet mesterműve, amint ott találkozik a tenger a fjordokkal szaggatott, égbeérő hegyszigetekkel, amik gyakran felhőbe borulva állják a hullámcsapásokat. Rengeteg helyen fel lehet mászkálni, és gyönyörű kilátás van mindenfelé. Amíg ott voltam, szinte teljesen elfelejtettem földi mivoltomat, és úgy éreztem, egy egészen más bolygón járok. De ugyanakkor nagyon kedves emlékeket hoztam Barcelonából is, vagy éppen a törökországi Kappodókiából is.

11960234_944730202240149_3006646604526873370_n

Mennyibe kerül egy egy hónapos biciklitúra Skandináviába?

Skandinávia nem olcsó mulatság, rengeteg pénzt el lehet pallni úgy, hogy az ember észre sem veszi. Anyagilag visszafogottabban költekeztem, és gyakran benzinkúti mosdókban töltöttem újra a palackomat, mintsem 3 euróért vegyek 2 l vizet Finnországban. A norvég hegyek között ez nem volt probléma, ugyanis ott lépten-nyomon csordogáló, kristálytiszta patakokból merítettem.

Ugyanakkor más módszerekkel is igyekeztem rövidebbre vágni a kiadásokat, mint például dumpsterdiving-oltam, avagy magyarul kukáztam. De nem akárhonnan és akármit, hanem a szupermarketek mögött található, szelektíven gyűjtött élelmiszer-hulladék tározóból. Ez illegális tevékenység, és emiatt gyakran lakat alatt tartják ezeket, de néha volt szerencsém egy-egy nyitottat találni, ahonnan aztán 2 napig elegendő gyümölcsöt, zöldséget, kenyeret és egyéb dolgokat tankoltam a táskáimba. Sokszor csak a helyhiány miatt nem tudtam többet magammal vinni. Ezek általában frissen lejárt élelmiszerek voltak, de csak papíron, hiszen mitől ne lenne ehető egy banán, amit az azt megelőző nap még 17 lejért árultak kilójáért?

A szállást általában sátorban oldom meg az út szélén, de ha az időjárás engedi, akkor csak kiakasztom a lengőágyamat, ami jóval időtakarékosabb és kényelmesebb megoldás. A higiénia fenntartható az útszéli benzinkutak mosdóiban, vagy egy vagány kis tóban fürdéssel. Összesítésben körülbelül 1000 eurót sikerült elköltenem mindennel együtt, ami azért elég jó ár, egy hónapnyi felejthetetlen élményért cserében.

11880531_934276046618898_5609991566914133784_n

Mi az, amit nem szabad otthon hagyni egy ilyen utazásra készülve?

Én pont hogy úgy fogalmaznék, hogy minél több mindent otthon kell hagyni, de az elszántságot és a jókedvet semmiképpen. A boldogsághoz nincs szüksége az embernek a tárgyai által nyújtott kényelemre. Úgyhogy csak a minimálisat kell bepakolni, ami pár, klímához igazított csereruhát és bicikli karbantartásához szükséges szerszámot jelent. A táska súlya sokszor csak visszafog, és megnehezíti az előbbre jutást, így én igyekszem max 15 kilóba beleférni sátrastól és hálózsákostól. A biciklim is egy elég egyszerű, egysebességes drótszamár, amin nem sok elromolni való van. Ugyan könnyebb volna egy hivatalos többsebességű, kényelmes túrabiciklivel letekerni ezeket az utakat, de az túlságosan megszokott volna számomra, eképpen meg kilógok a többi biciklis turista közül. Másképp tekintenek rám a helybeliek is, és nagyobb az elismerésük is.

Jövőre hova utazol?

Ezt sohasem tudom, és amúgy sem nyilatkozom róla. Nézd meg jövő augusztusban a Facebook-profilomat és megtudod;) Amit még a jövőre tekintettel tudni kell, hogy lesznek majd túrabeszámolók is talán, és érdemes lesz ellátogatni a biciclescu.ro-ra is október 15-én.

Címkék: , , , , , ,

Egy hozzászólás

  1. A hozzászólás szerzője: Nagy Benedek
    Közzétéve: 28.9.2015, 3:52 pm

    Minden elismerésem ! Csodálatra, de – számomra – nem követésre méltó életforma.Még ha 5O-6O évvel fiatalabb lehetnék ?!…

Szólj hozzá!