Think Outside The Box

Transindex rovatok


Urban Heroes | 14.9.2015

Bakonyi Panni, aki elítélteknek tanít jógát

418383_3253897942914_1946675088_n

Bakonyi Panni egy közelebbről meg nem nevezett magyarországi börtönben nemrég elkezdett jógát oktatni egy csoport elítéltnek. Tapasztalatairól blogot ír Fegyencjóga címmel. “Szeretném, hogy az emberek a mozgás okozta gyermeki öröm megismerésével boldogabbak és kiegyensúlyozottabbak lehessenek. Ezért tanítok. Mindenhol, bárhol, mindenkinek, bárkinek. Kertben, parkban, tetőn, szórakozóhelyen, munkahelyen és edzőtermekben. Öregnek, fiatalnak, gazdagnak, szegénynek, sportolónak és irodakukacnak. Tapasztalom és hiszem, hogy az általam kidolgozott jógán alapuló módszer hat. Fizikailag és lelkileg is. Folyamatosan keresem az új helyzeteket és lehetőségeket, azokat a csoportokat, akiknek eszükbe sem jutna kipróbálni. Szinte mindig önkéntesen/adományos alapon tanítok” – írja magáról.

B.D.T.

Panni hisz abban, hogy tanítással, iránymutatással, figyelemmel lehet változást elérni, energiát adni, motiválni, utat mutatni. Eddig négy foglalkozást tartott meg, és neki, a raboknak és a börtön vezetőségének is jók a tapasztalatai. Az a terve, hogy Magyarországon, és később a szomszédos országokra kiterjedően is sikerül egy jól alkalmazható börtönjóga-módszert kidolgoznia.

Hogyan kerültél kapcsolatba a jógával? Mit adott neked?

Bakonyi Panni: Teljesen prózai a történet, anno, mikor közeledett a karácsony, és a bejgliháj megelőzése céljából gondoltam, kipróbálok valamiféle új mozgást, így esett a választásom a jógára. Ez volt az első helyzet az életemben, amikor csönd volt a fejemben, és tényleg megtanultam magamra figyelni. Első körben ezt adta. És hivatást, barátokat, rengeteg örömet, stresszkezelést, egészséget, életszemléletet… Sorolhatnám a végtelenségig.

Miben más az, amikor magányosan jógázik valaki, és önmagára figyel, illetve amikor másokat próbál erre megtanítani? Mi motivál téged, hogy erőforrásaidat a jógaoktatásra fordítsd?

Ilyen a személyiségem, ha rálelek valami jóra, nem tudom magamban tartani. Talán igaz a mondás, hogy a jó akkor az igazi, ha megosztjuk.

Azt írod a bemutatkozódban, “Akkora kincs van a kezemben, nem lehet, nem szabad, hogy a pénzhiány megakadályozza azt, hogy valaki részesüljön belőle.” Mi ez a kincs?

Röviden a jóga. Hosszabban talán a mód, ahogy az életemet élem, aminek szerves része ez a fajta mozgásrendszer. Szerintem sok ember válaszokat találhat ezzel a saját problémáira, mint ahogy én is találtam. Ezért szeretném megosztani.

Miben áll ez az általad kidolgozott, jógán alapuló módszer? Egyfajta terápia, testnek és léleknek? Miben különbözik, vagy különbözik-e az Európa-szerte művelt “populáris” jógától, ahol kevésbé a meditáción, inkább a fizikai gyakorlatokon van a hangsúly?

Az én óráimon is a fizikai gyakorláson van a hangsúly. Freestyle jógának szoktam hívni. Azért freestyle, mert nem bekategorizálható. Nulláról építjük fel a helyes mozgás alapjait, és haladunk tovább. Erősítünk és nyújtunk, légzőgyakorlatokat tanulunk, és stresszt is kezelünk. Az órákon a jóga alapgyakorlatain túl más, saját testsúlyos, erőt, illetve mobilitást fejlesztő gyakorlatokat is végzünk, természetesen nem megszakítva a jógasor ívét. A tapasztalataim szerint ezzel a rendszerrel a résztvevők hatékonyan és gyorsan fejlődnek. 
Az órákon rendszeresen veszünk olyan gyakorlatokat, melyeket otthon, vagy akár munkahelyen is lehet végezni, felfrissítő, avagy megnyugtató jellegűek.
 A foglalkozásokat pedig rövid relaxációval zárjuk.

Tényleg mindenkinek lehet mozgáskultúrát tanítani – annak is, aki úgy nőtt fel, hogy soha nem sportolt, mozgott rendszeresen? Vannak reménytelen esetek? Mi volt az eddigi legnagyobb kihívás, amivel oktatóként találkoztál?

Van reménytelen, de nem úgy, ahogy gondolod. Fejben, na ott igen. Ha nincs meg a megfelelő elköteleződés, kitartás, akkor nem lesz fejlődés. Mindig, bárhonnan lehet továbblépni, csak meg kell találni a megfelelő személyt és módszert. Aki viszont folyton kifogásokkal él, és nincs kitartása, azzal nem tudok mit kezdeni.

Legutóbbi órámon a következő résztvevők voltak: 20 fős társaság, akik között:
– 90% elsőjógás (nők és férfiak vegyesen), életkor: 8-60 év
– egy kismama, egy sérült térdműtött felnőtt, egy ízületi problémás gyermek
– 4 későn beeső, mindenkin átmászó
– 3 svájci német, 2 nem/alig beszél angolul.

Ez kihívás, igaz? De nagyon jól sikerült, élvezték, ismételnék. Én is élveztem. A nehézségeket nem problémának, hanem megoldandó feladatnak fogom fel.

994485_10204102942790432_8901453525337908712_n

Honnan jött a “fegyencjóga” ötlete? Olvastam, Nyugaton már vannak hasonló programok, de gondolom, Kelet-Közép-Európában jó eséllyel te vagy az első, aki ezzel próbálkozik. Van, aki segít, akivel esetleg konzultálni tudsz, szakmai, módszertani kérdésekről akár?

Egy véletlen beszélgetés egy börtönpszichológussal – így kezdődött. Semmit sem tudtam az amerikai rendszerről. Igen, azt hiszem, én lehetek az első, aki ezt próbálja, és bevallom, nagyon remélem, hogy Magyarországon, és később a szomszédos országokra kiterjedően is sikerül egy jól alkalmazható módszert kidolgoznom.

Tehát elképzelhetőnek tartod, hogy ha ez a projekted sikeres lesz, más börtönökben is kipróbálják?

Igen. Ez most egy tesztelési folyamat, melynek majd a végeredménye reményeim szerint egy jól alkalmazható módszertan és rendszer lesz. Ezen dolgozom. De még csak az első csoportom közepénél tartunk. Tapasztalatgyűjtés, nulladik lépés. De biztatóak az eredmények.

Az első óra után írt bejegyzésedben a legerősebb rész, amikor leírod, hogy az elején nem hunyták be a szemüket. A bizalomra, ellazulásra, önmagunkra való figyelésre enyhén szólva valóban nem egy börtön a legjobb helyszín. Mégis sikerült, még ha ideig-óráig is. Nem tartasz attól, hogy hosszú távon azonban maga a közeg ellehetetleníti – puszta létezésével, falaival, szögesdrótjával, totális intézmény-jellegével – a munkádat, az újabb áttörési lehetőségeket, a rabok fejlődését?

A mostani intézmény nagyon együttműködő, és ez hozzájárul ahhoz, hogy kevesebb gát legyen a fejlődésükben. Azt szoktam egyébként mondani a sima óráimon is, hogy egyedül elvonulva egy barlangban nagyon könnyű magunkra figyelni és relaxálni. De az nem életszerű, nem úgy élünk. El kell sajátítanunk, hogy a rohanó mindennapokban is tudjuk alkalmazni a befelé figyelést, a tudatosságot stb.

A börtön is egy helyzet, egy körülmény. Ebből kell kihozni a legtöbbet. A mostani csoportom fejlődését látva a határ még nagyon messze van. Egész kis külön világ alakul ki az órákon. Ha rendszeresebbek lesznek, akkor a mindennapokra is jobban magukkal tudják vinni ezt. Ez a cél végső soron, falakon kívül és belül egyaránt.

“Rabok”, “fegyencek”, “zsiványok” – emberek, akikről lehull ez a szégyenbélyeg jóga közben. Van valami, amitől tartasz mégis, valamiféle veszély, rizikó, ami nehezen kivédhető? (Nem arra gondolok, hogy bántanának, hanem hogy esetleg emocionálisan túl közel kerülsz hozzájuk, vagy ők hozzád. Vagy éppen beléd szeretnek…)

Tanár vagyok, az a dolgom, hogy tudást adjak át, nem pedig, hogy barátkozzak velük. Szerencsére ez már reflexből megy. Nem szabad bevonódnom a személyes történetükbe. Ezért nem keresem velük a kapcsolatot a sporthoz kötődő szükségesen kívül. Nem tudom a múltjukat, és hogy mit követtek el. Bevallom, ez nehéz, van bennem egy nagy adag segíteni vágyás, és természetes, hogy az órák múlásával kialakul valamiféle kötődés oktató és tanítvány között. Ez a normál csoportjaimnál is így van. Helyén kell kezelni. Azt hiszem, egyébként kedvelnek. És persze én is megkedveltem őket. Szeretem látni, ahogy fejlődnek és küzdenek fizikailag és lelkileg is. Szerencsés vagyok, hogy a részese lehetek ennek. Hozzájuk valószínűleg ha így nem, máshogy sosem jutott volna el ez a fajta mozgás és életszemlélet. Rettentő izgalmas figyelni a változást, és hatni rájuk.

Mit gondolsz a büntetésvégrehajtás intézményeiről? Képes jelenlegi formájában a börtön “megjavítani” az embereket?

Örömmel látom a magyarországi börtönreformot, és azt, hogy egyre inkább arra helyezik a hangsúlyt, hogy ezek az emberek visszataláljanak, vagy rátaláljanak önmagukra, és hasznos tagjai lehessenek majd a társadalomnak. Ez persze nehéz, nehéz rendszerben gondolkodni, mikor egyénekről van szó. Ehhez, a benti élet megkönnyítéséhez – hogy fejlődhessen másban is –, és a kinti perspektívákhoz szeretnék én is hozzátenni az óráimmal.

Meddig tervezed csinálni a börtönjóga-projektet? Mi az, ami az eddigi találkozások alapján felül- és esetleg alulmúlta az előzetes várakozásaidat? Vannak dolgok, amit még át kell gondolni, ami módosításra szorul ahhoz képest, ahogyan eltervezted?

Ez lehet akár egy életcél, életút is. Nagyon sok lehetőséget látok benne, és azt érzem, megvan hozzá az erőm és a lelkesedésem, hogy végigmenjek az úton. A speciális közeg, és a résztvevők miatt hosszú próbafolyamatra van szükség, mely után levonhatjuk az általános következtetéseket. Nagyon nyitott és bizakodó vagyok.

Címkék: , , , , , , ,

0 hozzászólás

Szólj hozzá!