Think Outside The Box

Transindex rovatok


Aktualitás | 29.6.2015

50 millióan mérgezett vizet isznak Kínában

P1400755

Az ivóvízben található fluorid, arzén és jód körülbelül 50 millió embert mérgez a mai Kínában – közölte a Hszinhua hírügynökség kiadásában megjelenő Oriental Outlook.

A túlságosan magas fluoridtartalom elsősorban az északi országrész sík vidékein, főleg Honan tartományban jellemző, ahol több mint ezer megyét érint. Az arzén, a kínai tartományok felében, 131 megyében körülbelül 600 ezer lakos egészségét veszélyezteti – derült ki a 2013-as adatokra hivatkozó szakértői nyilatkozatok összefoglalójából.

A fluorid csaknem 21 millió embernél okozott elváltozásokat, mint például a csontváz fluorosisa, amely a csontokra gyakorolt negatív hatása mellett ízületi fájdalmakat okozhat, esetenként bénuláshoz vezethet – nyilatkozta Kao Jan-huj, a népbetegségek helyzetével és megelőzésével foglalkozó központ munkatársa.

A túlzott mértékű arzén emberi szervezetbe jutása tüdő-, hólyag-, bőr- és veserákot idézhet elő. A nagy mennyiségű jód pedig elsősorban a golyvás megbetegedések forrása – figyelmeztettek a szakemberek, akik szerint az arzénes víz miatt 30 millió embernél áll fenn a pajzsmirigy-megnagyobbodás veszélye.

A lapjelentés szerint dacára a központi kormány ivóvízminőséget javító vidéki intézkedéseinek és az erre áldozott pénznek, a szegény vidékeken a helyi kormányzatok sok helyütt továbbra is híján vannak a kielégítő forrásoknak. Egyes helyeken ráadásul nincsenek is tisztában az ivóvíz elégtelen minőségének lehetséges következményeivel, a fúrt kutakból eredő rossz minőségű víz rejtette veszélyekkel.

Forrás: MTI

Címkék: , , ,

0 hozzászólás

Szólj hozzá!