Think Outside The Box

Transindex rovatok


Aktualitás | 27.12.2014

A stoppolásra, a palagázra és a romániai óriáskígyóra kattantatok rá idén a legtöbben

Az idei évünkben talán az volt a legeslegjobb, hogy nemrég elértük a kétmilliomodik kattintást is: ezt persze szeretnénk megköszönni, örülünk, hogy van keletje az általunk felvállalt problémáknak, a környezetvédelemnek, az életmódok alternatív irányainak, a dobozon kívül levésnek, az antikapitalista értékorientációnak. Tényleg köszönjük.

Idei legolvasottabb anyagunk egy interjú volt. Kádár Leventével, aki egyszer csak nekiindult a világnak, és azóta sem állt meg benne. Közben markáns szemléletei alakultak ki, ő lett az Európai Stopposszövetség alelnöke, elment a legveszélyesebb helyekre, és azt mondja, nem ártana, ha betiltanák a stoppolást, mert a sofőrök nyerészkedése mindent elront.

kadar5
Kádár Levente

Figyelemreméltó, hogy mennyien voltatok kíváncsiak a palagáz-kitermelés veszélyeit összegző animációs filmre. A palagáz-kitermelés meglehetősen ellentmondásos téma, ellenzőit gyakran vádolják azzal, hogy a térség, ország gazdasági érdekeivel szegülnek szembe, holott egyre több bizonyíték van arra, hogy természetromboló hatásán kívül az emberi egészségre is meglehetősen káros, továbbá összefüggésbe hozták a földrengések kialakulásával is. Romániában heves indulatokat szült a Chevron pungești-i jelenléte, amely hamarosan odavonzotta az ország zöld aktivistáit. A harc pedig nagyon hamar a kisember szimbolikus harcává vált, amelyet a multinacionális cég ellen vív úgy, hogy az állam közben az utóbbit védi saját polgárai jogai helyett.

A harmadik legolvasottabb anyagunk a hazai óriáskígyó felbukkanásáról szól. A homoki boa mindössze nyolcvan centi, de az óriáskígyók családjához tartozik. A kutatók ugyan sejtették a jelenlétét, de régóta nem láttak már Romániában élő példányt. Ezentúl hivatalos: van óriáskígyónk, homoki boánk.

homokiboa
Fotó: Sos Tibor

Kolozsváron épült fel az ország harmadik passzívháza, és ez igen nagy érdeklődésre tart számot: a ház szinte teljes mértékben megszabadítja gazdáját a számláktól, ablaknyitás nélkül cserél levegőt, és ehhez képest meglehetősen olcsó is volt.

Uruguay idén legalizálta a marihuánát, utána pedig az Egyesült Államok több állama is. Magyarországon a 4K! párt a kampányába is bevette a témát, szerintük ugyanis semmi nem támasztja alá, hogy a marihuána-fogyasztás káros volna, míg az alkoholét meg igen, így logikus lépés lenne az állam részéről az illegális kereskedést felszámolva megadózni a kereskedelmét. A TOTB hasábjain Cseke Attila volt egészségügyi miniszter csapott össze a 4K! elnökével, Istvánffy Andrással. Az olvasók meg inkább legalizáltak volna.

Aminek pedig kifejezetten örülünk, hogy vannak visszatérő témáink is, ez talán azt jelenti, hogy helyenként sikerül olyan válaszokat adni kérdésekben, amelyekkel gyakran szembesülhetünk: megéri-e méregdrága víztisztító-berendezést venni? Tényleg egészséges-e a tej? Mire figyeljünk gombaszezonban? Melyek Erdély titkos látnivalói? És persze van, hogy közhasznúak vagyunk: megmondjuk, miért ne használj soha fültisztító-pálcikát, megmondjuk, miért ne higgy a medve ellen ágáló politikusnak, miért ne égesd fel a földedet. És titeket, úgy tűnik, érdekel. Remélhetőleg jövőre is egymás hasznára leszünk.

gyeptuz0
Gyeptűz Inaktelkén 2012-ben (fotó: Tobias W. Donath)

Ökopornó, ufófajok és torta pelenkából lányoknak: erre is kerestetek 2014-ben

Már évek óta sláger a TOTB-n a zöldségleves, a fülbemászó és a fáraóhangya: ezekkel a keresőszavakkal találtatok rá idén is a legtöbbször a Think Outside The Box vonatkozó cikkeire.

Megnéztük, még mire kerestetek rá a legnagyobb gyakorisággal az idén: víztisztító berendezés, jégmadár, palagáz, tej, mentolos cigi, földikutya. (Ez utóbbi szintén régi kedvencnek számít olvasóink körében, lásd pl. itt.) Az alábbiakban a futottak még kategóriás, de vicces keresőszavakból szemléztünk.

Nemzetem, pátriám és egyéb állatfajták:

felfele gurulo romania
magyar nemzeti állat
magyar szörnyek
magas fehérek
erdélyi csodák
ufo fajok
skócia nemzeti állata
a magyar konyha hagyományait őrizni kell
hülye angol törvények
magyar őrült törvények

A távolságot, mint üveggolyót…

szilvafa ültetési távolság
afganisztanba eljutni
ahol nem pénzből élnek az emberek

Máj pressssösz!

arany kinyerése elektronikai hulladékból házilag
ezüst kinyerése házilag
aranylelőhelyek magyarországon

Ez már majdnem vers:

økoporno
napi szex
romantikus csók
szakálldivat
torta pelenkából lányoknak
piros karkötő rontás ellen
denevér hajba
krumpli a talpra
kecske a gáton
a világ leginkább gyíkjai
cukor nélkül élni
felnőttkori hiszti
lany aki hat honapig nem mosott hajat

Amit ezentúl is hiába kerestek:

manele.zenek.
képek penisz pumpa hatásáról
műfenyő illatosító
transindex hungry

Nem akartuk feltétlenül tudni, de ha már közöltétek:

el akarok válni
nem szeretem a feleségem
a feleségem válni akar
helyre akarom hozni a házasságomat
nem mosok hajat
lehallgatják a telefonomat
a mentolos cigi tényleg impotenciát okoz
mentolos huvely impotenciat okoz
jeghideg vizet tudok inni
viszketo ful minden reggel
enek a lánynak diszkoban a helye
nap mint nap hazudunk magunknak

És végül: a Homo interrogativus teljes fegyverzetében.

lehet-e vizezni a csapolt sert
miért nem jó multinál dolgozni
mi kell ahhoz hogy hivatalossan műkődtessek.egy kürtös kalács sütőt
mennyibe kerul egy kurtos kalacs
lehallgatnak-e
honnan tudom hogy lehallgatnak
hogyan kell telefont lehallgatni
melyik telefont nem lehet lehallgatni
milyen esetekben hallgatják le a rendőrök a telefont?
wifivel lehallgatható egy telefon?
mekis krumpli miből van
hazasodaskor hogy vegyem fel a férjem nevét
hogyan főzzünk szappant
ki tud segiteni anyagilag
mit tegyek ha kifazott az arcom a klimatol
capauszony tiltott?
mivel eteti fiókáit a gólya
egészséges-e a tej
mi.az.a.főldi.kutya
meddig él egy denevér
mit eszik a denevér
milyen a vidra lábnyoma
pöfeteg gomba mikor terem
hogy jött létre a kőolaj és a földgáz
mi lesz a kőolajból
milyen összetételű a palagáz?
tupac hol él?
okozhate hasmenést a 100% almalé
ha nem mossuk a hajunk es sokaig zsiros lesz mi fog tortenni
miert viszket a fejbor,ha nem mosunk hajat
szappannal lehet e hajat mosni
ha nem festjük a hajat jobban nô?
van-e különbség a női és a férfi bőre között
penisz merete miatt kuldtek mar el valakit
esos idoben miert faj a fejunk
mitol edes a zoldsegleves
peter singer szerint az állatoknak is vannak jogai?
mit csinálsz ha rosszul bánnak egy állattal
feleségem már nem szeret akkor hogyan tudom helyre hozni a házasságom
válni vagy nem válni
hányszor hazudik az ember egy nap?

Címkék: ,

0 hozzászólás

Szólj hozzá!