Think Outside The Box

Transindex rovatok


Aktualitás | 28.8.2014

Egy égető probléma ökológusszemmel: gyeptüzek bizonyíték-alapú megközelítése

Ausztrália, Észak-Amerika, Afrika egyes területein vagy a mediterrán éghajlat alatt a növények adaptálódtak a tüzekhez, sőt egyes esetekben kimondottan profitálnak a tűz hatásaiból. A mérsékelt égövi Európában azonban a növényeknek nem volt lehetőségük tűz elleni védekezési vagy alkalmazkodási mechanizmusokat kialakítani. Friss nemzetközi és hazai kutatások alapján bebizonyosodott, hogy az gyakori és felelőtlen égetés milyen káros hatásokkal jár a mérsékelt égövi gyepekre.

Szerzők: Fenesi Annamária (egyetemi adjunktus, BBTE, Magyar Biológiai és Ökológiai Intézet) és Ruprecht Eszter (docens, BBTE, Magyar Biológiai és Ökológiai Intézet)

Köztudott, hogy egyes ausztráliai orchidea fajok kizárólag bozóttüzek után virágoznak (pl. a Diuris orientalis); az exotikus Banksiák termései csak tűz során nyílnak fel és szóródnak ki magjaik; az eukaliptuszfajok gyúlékony olajokat termelnek, melyek serkentik a gyulladást, de ugyanakkor kemény, bőrszerű leveleik vannak, melyek ellenállnak a magas hőfoknak és nem pusztulnak el; a furcsa megjelenésű fűfa (Xanthorrhoea sp.) megégett törzséből új levelek hajtanak, és azok sokkal gyorsabban nőnek, mint tűz hiányában.

Ilyen és sok más meghökkentő, a tűz elviselésére, sőt kihasználására szolgáló növényi adaptációkkal találkozhatunk olyan területeken, ahol a tüzek már évezredek óta rendszeresen jelen vannak, alakítják a tájat és az élőlényeket. Ilyen pl. a kaliforniai chaparral, az afrikai szavanna és a fynbos vegetáció, és általában a mediterrán típusú éghajlattal rendelkező területek.

Banksia
A Diuris orientalis nevű orchidea virágzik tűz után (felső bal, forrás: notechis.blogspot.ro), a Banksia termései felrepedtek a tűz során és így kiszabadulhattak a magvak (felső jobb, fotó: Susanne Bauer), és a fűfa (Xanthorrhoea sp.) gyors regenerációja tűz után (alsó, fotó: tanetahi @ flickr).

A mérsékelt égövi Európában a nyári csapadék sokkal bőségesebb, mint a mediterrán területeken, a növényzet nem szárad ki nyár közepére, így a természetes tüzek csak nagyon ritkán – leginkább száraz klimatikai periódusokban – alakulhattak ki.

Erdélyi kőszénüledékek vizsgálatából kiderült, hogy az utóbbi 12000 év szárazabb periódusaiban is átlagosan legalább száz év telt el két tűzesemény között (Feurdean és mtsai. 2013). Ennyire ritka tüzek esetén a növényeknek nem volt lehetőségük tűz elleni védekezési vagy alkalmazkodási mechanizmusokat kialakítani. Miért is tették volna, ha a tűz nem volt egy jellemző, rájuk ható zavarási mód?

Az utóbbi évtizedekben az emberek megváltoztatták a tüzek gyakoriságát Erdélyben, hiszen az égetések, bármennyire is törvénybe ütközők, egyre gyakoribbá váltak. A le nem kaszált, vagy le nem legelt, felhalmozódott növényi anyag (biomassza) eltávolítására, a cserjék és nemkívánt gyomok megfékezésére, vagyis a gyepek „karbantartására” használják a tüzet. Leginkább tavasszal égetnek, de előfordul az őszi tűz is.

A tüzet egy olcsó, kézenfekvő, kevés energiabefektetést igénylő gyeptisztítási vagy gyepfenntartási módszernek tartják. Ilyen módon több európai országban is felmerült, akár természetvédelmi szakemberek által kezdeményezve, az égetés potenciális használata gyepek kezelésére legeltetés vagy kaszálás hiányában. De vajon hosszú távon mit okoz a gyepek rendszeres égetése? Vajon a növények, állatok szempontjából mit jelent az égetés? A tűz hogyan befolyásolja majd a fajgazdagságot, amelynek megőrzésére törekednünk kell? Hangsúlyoznunk kell, hogy nem tarlótüzekről, hanem gyepek (szántásnak nem alávetett füves területek) égetéséről van szó.

gyeptuz0
Gyeptűz Inaktelkén 2012-ben (fotó: Tobias W. Donath)

Nagyon fontos, hogy a kérdést ne intuitív módon kezeljük (pl. nem lehet itt baj, hiszen nagyszüleim is égettek hébe-hóba), hanem bizonyítékok alapján keressünk válaszokat. Természetvédelmi biológusok és ökológusok megalapozott véleményére és eredményeire kell hagyatkoznunk, akik jól megtervezett, hosszútávú kísérletekkel vagy alaposan dokumentált megfigyelésekkel válaszolhatnak kérdéseinkre.

A tűzzel kapcsolatban Európában egyelőre kevés kutatás született, épp azért, mert a tűz nem egy természetes zavarási mód, hanem csak az utóbbi évekre jellemző emberi beavatkozás. Néhány példát mégis találunk a szakirodalomban, melyből kiindulhatunk.

Svédországban 14 évig vizsgáltak 11 gyepterületet, melyeken különböző kezeléseket (kaszálás, legeltetés és évi egyszeri tavaszi égetés) alkalmaztak, és ezek hatásait mérlegelték. Azt találták, hogy az égetés hosszú távon negatívan befolyásolta a gyepek fajösszetételét, és ezért semmiképpen nem ajánlott mint alternatív kezelési mód a kaszálás vagy legeltetés helyett (Hansson és Fogelfors 2000, Milberg és mtsai. 2014).

Svájcban és Németországban szintén hosszú távon (22, valamint 25 évig) vizsgáltak különböző gyepterületeket, melyeken különböző kezelési módokat teszteltek. A gyakori égetést (legyen az tavaszi, vagy nyárvégi) szintén negatív hatásúnak találták, mert megváltoztatta a növényfajok között fennálló mennyiségi viszonyokat, és ezáltal a teljes gyep szerkezetét (Köhler és mtsai. 2005, Moog és mtsai. 2002). A Debreceni Egyetemen működő Gyepi Biodiverzitás kutatócsoport munkatársai egy áttekintő tanulmányban összegzik, hogy az Európában végzett vizsgálatok legnagyobb százaléka nem ajánlja a gyakori égetést, mint természetmegőrzési módszert (Valkó és mtsai. 2013).

A Babeş-Bolyai Tudományegyetem Növényökológiai Kutatócsoportjában, Kolozsváron mi is vizsgáljuk a tűz hatásait gyepközösségekre. Elsőként a tűz növényfajok magjaira kifejtett hatását tanulmányoztuk, hiszen a magvak a növények hosszú-távú fennmaradását biztosító képletek. Kísérleteink során eddig 37, gyepekben élő növényfaj magjait használtuk, ezeket cserepekben lévő talaj felszínére szórtuk, majd a cserepek felére száraz növényi anyagot helyeztünk és meggyújtottuk azt. Mindezek után egy éven át követtük a magvak csírázását. Eredményeink azt mutatják, hogy a fajok 75%-a negatívan, azaz csökkent csírázási aránnyal reagált a tűzre, míg a fennmaradó fajok semlegesen vagy éppen pozitívan reagáltak (Ruprecht és mtsai. 2013).

Folyamatban van a tűz cserjék túlélésére és sarjadzására kifejtett hatásának vizsgálata is, mellyel megerősíteni vagy cáfolni kívánjuk azt a feltételezést, miszerint a tűz visszaszorítja a gyepek cserjésedését, mely egy sokakat érintő tájhasználati probléma. Ugyancsak folyamatban van a tűznek bizonyos idegenhonos, veszélyes özönnövények (inváziós fajok) terjedésére kifejtett hatásának vizsgálata. Ezekkel a vizsgálatokkal pl. a kanadai aranyvessző (Solidago canadensis) tűzre adott válaszait elemezzük, mely növényfaj Erdély-szerte terjedőben van és komoly természetvédelmi problémákat okoz gyepek elözönlése által.

kiserlet
Égetett és nem égetett sáfrányos imola magvak csírázás közepette. Bal oldalon az égetett, jobb oldalon a nem égetett (összehasonlításra szánt) magvakból kikelt csíranövények láthatók

Amit eddigi vizsgálatainkból bizonyítottan tudunk, az az, hogy a gyepek gyakori égetése semmiképpen nem jó, hiszen a fajok többségének magvait, azok csírázását negatívan érinti. Mindezek és egyéb európai országokban végzett vizsgálatok eredményei óva intenek a tűz gyakori és főleg meggondolatlan használatától gyepekben. Ha csak a növényfajok fele reagál negatívan a tűzre, a gyepek összetétele megváltozik, takarmányértéke módosul, gazdasági használhatósága csökken, természetvédelmi értékei károsulnak.

És a tűz állatokra kifejtett hatásait még körül sem jártuk. Leginkább a gerinctelen fajok (lepkék, hangyák, szöcskék) reagálhatnak negatívan az égetésre. Az erdélyi gyepek különösen értékesek természetvédelmi szempontból, fajgazdagságuk világviszonylatban is kiemelkedően magas (Wilson és mtsai. 2012), illetve sok ritka és veszélyeztetett fajnak adnak otthont. Ezt a fajgazdagságot megőrizni nemcsak kötelességünk, de érdekünk is. Ezért a jövőben további jól megtervezett vizsgálatokra van szükség, hogy körültekintő döntést hozzunk a tűz esetleges, ritkább (2-5 évenkénti) használatáról bizonyos gyepterületeken. A ritkább tüzek talán kevésbé lehetnek veszélyesek a fajok fennmaradására és a gyepek szerkezetére, működésére, de a kívánt hatást (pl. biomassza- vagy cserje-eltávolítás) mégis elérik. Addig viszont csak csínján bánjunk a gyufával!

F.A.-t a TÁMOP 4.2.4.A/2-11-1-2012-0001 Nemzeti Kiválóság Program című kiemelt projekt támogatta. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.

Idézett irodalom
Feurdean, A., Liakka, J., Vannière, B., Marinova, E., Hutchinson, S. M., Mosburgger, V., & Hickler, T. (2013). 12,000-Years of fire regime drivers in the lowlands of Transylvania (Central-Eastern Europe): a data-model approach. Quaternary Science Reviews, 81, 48-61.

Hansson, M., & Fogelfors, H. (2000). Management of a semi‐natural grassland; results from a 15‐year‐old experiment in southern Sweden. Journal of Vegetation Science, 11(1), 31-38.

Köhler, B., Gigon, A., Edwards, P. J., Krüsi, B., Langenauer, R., Lüscher, A., & Ryser, P. (2005). Changes in the species composition and conservation value of limestone grasslands in Northern Switzerland after 22 years of contrasting managements. Perspectives in Plant Ecology, Evolution and Systematics, 7(1), 51-67.

Milberg, P., Akoto, B., Bergman, K. O., Fogelfors, H., Paltto, H., & Tälle, M. (2014). Is spring burning a viable management tool for species‐rich grasslands?. Applied Vegetation Science.

Moog, D., Poschlod, P., Kahmen, S., & Schreiber, K. F. (2002). Comparison of species composition between different grassland management treatments after 25 years. Applied Vegetation Science, 5(1), 99-106.

Ruprecht, E., Fenesi, A., Fodor, E. I., & Kuhn, T. (2013). Prescribed burning as an alternative management in grasslands of temperate Europe: The impact on seeds. Basic and Applied Ecology, 14(8), 642-650.

Valkó, O., Török, P., Deák, B., & Tóthmérész, B. (2013). Prospects and limitations of prescribed burning as a management tool in European grasslands. Basic and Applied Ecology, http://dx. doi. org/10.1016/j. baae, 2.

Wilson, J.B., Peet, R.K., Dengler, J., & Pärtel, M. (2012). Plant species richness: the world records. Journal of Vegetation Science, 23, 796-802.

Címkék: , , , , , , ,

0 hozzászólás

Szólj hozzá!