Think Outside The Box

Transindex rovatok


Strandajánló | 12.7.2010

A hegyközszentmiklósi strand

Ismersz egy különleges, kiemelkedő szolgáltatásokat nyújtó vagy csak egyszerűen szép és kellemes standot? Ha igen, írd meg nekünk július 31-ig, és nyerj kétszemélyes hétvégét Tusnádon! Most strandajánló nyereményjátékunk harmadik pályamunkáját közöljük.

Major József

A Bihar megyében található, Székelyhídhoz tartozó Hegyközszentmiklós (Sânnicolau de Munte) strandjára az ország minden pontjáról érkeznek üdülni vágyók. A fürdő története ugyanúgy kezdődött, mint sok más érmelléki település strandjáé: a ’70-es években kőolajat kerestek az arra illetékesek, de meleg vizet találtak. Így az olajkutak helyett strand épült a falu határában, a forrástól mintegy 500 méterre vezették el a 3 bár nyomással feltörő 60 – 65 Celsius fokos vizet.

A vizet hetente kétszer cserélik (hétfőn és pénteken) és körülbelül az első éjszaka után 35-40 Celsius fokosra hűl le a víz, és ezt a hőmérsékletet ezután szinten tartják a víz folyamatos frissítésével. Nyitva tartás: május 1. – október 1., 8-22 óra között hivatalosan, de az elszánt fürdőzők számára állandó.

A strandon egyelőre csak egy medence található, ami 60 cm-től 180-ig mélyül. Fontos megjegyezni, hogy nem azoknak alkalmas a strand akik kilométereket szeretnének úszni, hanem inkább a relaxálni, pihenni vágyóknak, mivel a medence is csak 40*15 méteres, valamint a víz magas hőfoka sem az úszókedvet, hanem a lazulást váltja ki az emberből.

Eddigi legkellemesebb élményem a strandról, egy hideg ködös szeptemberi reggelhez kötődik, amikor barátaimmal vacogva kikeltünk a sátrakból és belecsobbantunk a 40 fokos vízbe. Miután kicsit felmelegedtünk (az idővel együtt), bográcsos főzésbe fogtunk, kártyáztunk és lábteniszeztünk.

Mindenkinek ajánlom figyelmébe, mivel egy nagyon különleges nyaralást tölthet el itt. Össze sem hasonlítható a nagy nyüzsgéssel teli fürdőkomplexumokkal, strandokkal, mivel ha ide utazik az ember az egyben kirándulás, fürdőzés, piknikezés és szórakozás. Más megyékből főleg családok és nagyobb baráti körök látogatják a strandot.

A strand a vonzerejét a következő jellegzetességeinek köszönheti:

Alacsony árak:
Ételek: miccs, sült krumpli, bográcsos, forró kutya :) – 5 lejig
Italok: csapolt sörök 3 lej körül, üdítők 2,5 (0,5 l) vagy 6 lej (2 l), ásványvíz
Belépti díjak:
– Felnőttjegy 5 lej/nap
– Gyerekjegy (14 év alatt) 2,5 lej/nap
– Gépkocsi 5 lej/nap
– Mikrobusz 10 lej/nap
– Motorkerékpár 2.5lej/nap
– Sátorral felnőtteknek 15lej/nap; gyerekeknek 7.5 lej/nap

Kikapcsolódás: Teljes mértékben alkalmas, hogy az ember kicsit kikapcsolódjon, mivel egy nyugodt, a világ zajától távol elhelyezkedő, terebélyes zöld övezettel rendelkező területen található, autóval mégis nagyon könnyen megközelíthető.

Gyógyhatás: A meleg termálvíznek nemcsak nyugtató hatása van, hanem mindenféle ízületi betegség gyógyítására is alkalmas.

Étel, ital: A kényelmeseket a medencétől mindössze 50 méterre finomabbnál-finomabb kinti tűzhelyen elkészített miccsel, flekkennel, sültkrumplival valamint bográcsossal várják. A szükséges folyadékot egy italokban gazdag bár biztosítja a fürdőzők számára.

Sátorozási lehetőség: A strand melletti zöld övezetben sátorhelyek vannak kialakítva, külön tűzhelyekkel és parkolóhelyekkel. Csendes, szélvédett területen található.

Környezetbarát: A medence feltöltéséhez, illetve a víz hűtéséhez nem használják fel a terület alatt elhelyezkedő ivóvíz-forrásokat, mint sok más helyen, sőt az elhasznált vizet is egy erre kiásott árokba vezetik, nem károsítva ezzel a patakok élővilágát.

Címkék: , , , , ,

11 hozzászólás

  1. A hozzászólás szerzője: Árus László
    Közzétéve: 12.7.2010, 1:30 pm

    Annyit hozzátennék, hogy a régióban egyedül a szentmiklósi strand rendelkezik működési engedéllyel, valamint, hogy augusztustól szobák is lesznek kiadók, ha elkészül az emelet a jelenlegi épületre.

  2. A hozzászólás szerzője: Árus László
    Közzétéve: 12.7.2010, 1:46 pm

    http://www.termalkamera.eu/page.php?49

    Ezen a linken bővebb infók is várják a kedves érdeklődőket.

  3. A hozzászólás szerzője: Hegyközszentmiklóson strandoltunk « Katica és testvérei – családi napló
    Közzétéve: 23.7.2010, 1:59 am

    […] Mert ki tudja, utána el tudunk-e még menni valahova… Véletlenszerűen klikkelgető netes olvasmányom ezúttal jó ötlettel szolgált, és Istinek is tetszett javaslatom, így esett a választás a […]

  4. A hozzászólás szerzője: Miklos Julia
    Közzétéve: 30.7.2010, 11:35 am

    Szep kis helyseg. Tetszik, es remelem iden meg el is jutok Hegykozszentmiklosra , hogy megmartozzak abba a jo meleg vizbe.
    Gratula es sok kedves, visszajaro vendeget !
    Udv, Julia

  5. A hozzászólás szerzője: Tibi
    Közzétéve: 8.5.2011, 8:11 pm

    üdv, kérdezném mennyibe kerülne egy kiadó ház valahol a fürdő közelében.
    érdekelne családosan menni, 2 felnőtt, 2 gyerek. Milyen kiadások vannak? a fürdőnek nincs szállása? pedagógusok vagyunk, 14 éves lány és 5 éves fiúval.köszönöm.

  6. A hozzászólás szerzője: amalia
    Közzétéve: 15.6.2011, 5:04 pm

    A 2010-ben megrendezett tabor nagyon jo volt >:d
    Remelem iden is lesz, es ismet ojan jo lesz >:d
    Mar nagyon varom

  7. A hozzászólás szerzője: kiss edina
    Közzétéve: 29.6.2011, 7:29 pm

    A gyermekeim iden ott fognak taborozni alig varjak mar

  8. A hozzászólás szerzője: cszoli1985
    Közzétéve: 20.1.2012, 11:11 am

    ha valaki meg tudna nekem mondani hogy, a strand vize miket tartalmaz azt megkoszonnem

  9. A hozzászólás szerzője: főtanocs
    Közzétéve: 22.1.2012, 7:46 pm

    Gyönyörű hely…..biztos, hogy meglátogatom a párommal

  10. A hozzászólás szerzője: Árus László
    Közzétéve: 25.6.2012, 8:50 am

    Tavaly óta honlapja is van a fürdőnek, ott minden infó megtalálható.

    http://termalstrand.ro/

    Jó böngészést!

  11. A hozzászólás szerzője: otto
    Közzétéve: 9.12.2015, 8:55 pm

    igazan cuki ez a strand,nyaron kover arnyek, telen meleg szobak, viszonylag csendes es tiszta, bar az a nehany koborkutya aki ott tanyaszik okoz meglepetest boven /sokkal jobb lenne nelkuluk mint veluk/ viszont a legbosszantobb az a rengeteg klor amivel a vizet kezelik. sok ehhez hasonlo helyen megfordultam, de ennyire kloros vizet sehol sem talaltam. ha ezt a dolgot orvosolni tudnak meg cukibb volna.

Leave a Reply to főtanocs

Törlöm a hozzászólást