Think Outside The Box

Transindex rovatok


Urban Heroes | 7.7.2010

Katona Lajos, a vak szobrász

Mire gondol először az ember, amikor vak szobrászról hall? Valószínűleg arra, hogy agyaggal, esetleg gipsszel, de mindenképpen könnyen kezelhető anyaggal dolgozik. Aztán rájön, hogy nem, fából farag szobrokat. A legnagyobb meglepetés pedig akkor éri, amikor kiderül: a szobrász nemcsak nem lát, de a kezeit sem tudja úgy használni, mint mások.

Rácz Tímea

Katona Lajos kilencéves korában veszítette el a látását és fél kezét egy robbanásos baleset következtében. Mégis, meglepő módon mesélés közben gyakran használ látásra vonatkozó igéket. A fából kialakuló formákról is úgy beszél, mint aki “látja”, vagyis a szobrászat esetében a tapintásos érzékelés megfeleltethető a vizuálisnak. Nem tartja magát művésznek, mivel szerinte a művésznek tanulnia is kell a művészetét. Az alkotásaihoz intellektuálisan, mintegy önkritikusan viszonyul. Mind az alkotási folyamattal, mind a saját szobraival foglalkozik a Székelyföld folyóiratban megjelent Vak szobrász?! című tanulmányában is, amelyben komoly művészettörténeti és -pszichológiai ismeretek mentén elemzi önmagát és alkotásának folyamatát.

Lajos bácsi kemény fafajtákból hozza létre azt, amit ő nem szobrászatnak, hanem csak formakísérleti plasztikának nevez. Eszközeit saját lehetőségeihez igazította: „A nyomóvésők nyelét kicseréltem ipszilon alakú nyelekre. Bal kézzel vezetem a vésőt, jobb kezem csonkját beleillesztem az ipszilon V alakú nyílásába, és ezzel adom a nyomás erejét véséskor.” – írja a tanulmányban. Elmeséli, szobrainak (vagy plasztikáinak) a faanyag adja az életet: azért is választotta, mert kedveli a tapintását és az illatát is. Amikor elővesz egy farönköt, lehántja a kérgét, majd elkezd alakulni a forma, amely újabbakat szül, míg ki nem alakul a szobor.


Zene és extázis illetve Örvény

Általában nem tudja kezdettől fogva, hogy mi kerül ki a kezéből. A harmonikás című plasztikája kivétel: az anyag rögtön sugallta a formát. Egy repedezett eperfa-rönk került a kezébe, és hamarosan kiderült, hogy a repedéseket összefogja egy kemény mag. Ebből a repedezett részből lett a harmonika, amely ugyanakkor az emberalak testét is képezi.


A harmonikás

Amikor arra kérem, hogy élettörténetéről meséljen, Lajos bácsi először ennyit mond: „Az élettörténetem rövid, de tudok magának mutatni egy 422 oldalas könyvet, nyers formában. Több mint három évig írtam. A címe Látástól látásig. Családtörténeti jegyzetek és dokumentumok. Ez valahogyan kikívánkozott belőlem.” Így derül ki, hogy a plasztikáiról készített tanulmány nem az egyetlen írott műve. Az önéletrajz még kiadásra vár, miközben készül a kolozsvári vakok intézetének levéltári dokumentáción alapuló története is. Nem diktál, mint gondolnánk, hanem írógéppel veti papírra gondolatait, a szöveget felolvasás után javítja, majd felesége vezeti számítógépbe.

A most 68 éves Katona Lajos sarmasági születésű, és látóként két elemit sikerült elvégeznie. A baleset után sem hagyta abba a tanulmányait. Amikor középiskolába jelentkezett, megpróbálták eltanácsolni. “Olyanok mondták, hogy mit érek vele, akik tudták, hogy Kolozsváron nem egy egyetemet végzett látássérült él.” Mégis elvégezte, majd a filozófia-pedagógia-történelem egyetemet is. Tanár lett, a kolozsvári Vakok Intézetében oktatott matematikát, majd fizikát, végül ’90 után a saját szakterületében tevékenykedhetett és társadalomtudományokat oktatott. A 2002-2003-as tanévben, nyugdíjazása előtt pedig a BBTE pszichológia karán előadta a látássérültek gyógypedagógiája című tantárgyat.

A vak gyerekekkel való foglalkozása során hiányolni kezdte, hogy a mértani ismeretekre egyáltalán nem fektetnek hangsúlyt. Az integrált oktatás során is egyszerűen úgy oldják meg, hogy felmentést adnak mértanból. “Minek túl sok tudomány egy nemlátó gyereknek? A munkaerőpiacon az esélyeik úgyis egyenlőek a nullával.” Ez a hozzáállás lehet az oka annak, hogy Katona Lajos három és fél évtized alatt fejlesztett, majd végül 1999-ben szabadalmaztatott rajzkészüléke nem vált a látássérülteket foglalkoztató iskolában általános használatú eszközzé.


A rajzkészülék, végső, szabadalmaztatott formájában.

A készülék minden alapvető síkmértani forma szerkesztésére alkalmas: a vonalzóval, körzővel, szögmérővel (5 fokonként mozgó fej) ellátott tábla segítségével a látássérültek is könnyen megtanulhatják a mértan alapjait. Erre ugyan mód lenne hagyományosabb eszközökkel is, de a munkát jelentősen megkönnyíti, hogy minden egy helyen van. A középen húzódó csíkra kell behelyezi a megfelelően beállított, vastagabb papírt, majd a léc eltolásával “domború vonalat” lehet húzni.


Lajos bácsi éppen téglalapot szerkeszt.

A rajzkészülék működéséről ismertető film is készült, amit Budapesten mutattak be. Ezután tíz darabot el is készítettek belőle, de használatba nem került. A szabadalom ellenére szakember még nem tesztelte, nem született róla érdembeli kritika – valójában nem is törődnek vele. Kolozsváron azt mondták, ha saját költségén megcsináltat pár darabot, nagyon szívesen használni fogják. “Erre hogy lenne módom?”

Katona Lajos plasztikái viszont nem siklottak el: június 22-én a kolozsvári Reményik Sándor Galériában rendezett kiállítást unokaöccsével, Katona György festővel közösen, a tárlat még július 10-ig megtekinthető. Szobrait sokan furcsának, sőt csúnyának találták, mivel a groteszk esztétikai minőségét részesítik előnyben. Az alkotás körülményei pedig semmiképpen nem elhanyagolhatóak: olyan emberről van szó, aki a testi hiányosság ellenére képes meglátni a fában a még kialakulófélben levő formát.

Címkék: , , , , ,

2 hozzászólás

  1. A hozzászólás szerzője: Biró Virág
    Közzétéve: 7.7.2010, 2:11 pm

    Fantasztikus ez az ember, egy óriás. Köszönöm a cikket.

  2. A hozzászólás szerzője: Kovács Mónika
    Közzétéve: 10.7.2010, 1:26 pm

    No csak megszületett a cikk, és milyen jó lett :) Hihetetlen, hogy milyen értékes ember, és mégis szinte semmibe veszik a munkáját, amivel másokon is segíthetne!

Szólj hozzá!