Think Outside The Box

Transindex rovatok


Aktualitás | 30.11.2013

Nem halt bele az ISON a Nap közelségébe

ilyen lett volna, ha nem esik szét )a képen a 2011-es Lovejoy nevű üstökös, a fotó forrása a NASA)

Bár csütörtök reggel úgy tűnt, végső búcsút vehetünk az ISON üstököstől (azaz a nap melletti elhaladása annyira megviselte volna, hogy széthullt a magja), mára már úgy tűnik, mégiscsak marad nekünk némi (akár szabad szemmel is látható) látvány.

Az üstökös útját nyomon követő SDO űrszonda képein nem is látszott csütörtökön megjelenni az ISON-nak. A Spaceweather.com is azt írta, nincs remény, és a NASA is ezeket a híreket erősítette meg.

Ez után már csak arra várt mindenki, hátha a felvételeken a porcsóva-maradványok még feltűnnek. Aztán csütörtök este hirtelen az ISON előbukkant a Nap mögül, igaz, hogy jóval kisebb formában, mint ahogy bement mögé. A szakértők nem tudták megmagyarázni, hogy miért nem látta egyetlen szonda sem a napközeli állapotban, de azt biztató jelnek nevezték, hogy egyre fényesedett a magja.

Az üstökös magja megviselődött ugyan, de egyben maradt, a csóváját viszont elveszítette (ez annyira nem nagy baj, mert a néhány napközelben töltött nap során könnyedén újat növeszthet). Az azonban még most sem biztos, hogy amennyiben új csóvát kap, mennyire lesz a fényessége szabad szemmel is látható.

A jelenlegi állapotok azt mutatják, hogy már most is szabad szemmel láthatnánk az üstököst, amennyiben nem halványítaná el a fényét a Nap. Amennyiben más „tragédia” nem történik az égitesttel, marad esély arra, hogy körülbelül december elsejétől kezdve szabad szemmel figyelhessük égen való vonulását.

Forrás: Origo

Címkék: ,

0 hozzászólás

Szólj hozzá!