Think Outside The Box

Transindex rovatok


Aktualitás | 25.10.2013

Több mint 200 új munkahely létesül Hargita megyében a hulladékgazdálkodással


photo by Vadim Ratnikov via shutterstock.com

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke október 25-én aláírta a Környezetvédelmi és Éghajlatváltozási Minisztériummal az európai uniós forrásokból megvalósítandó megyei hulladékgazdálkodási rendszer finanszírozási szerződését. A támogatás értéke 201 934 591 lej áfával, a projekt kivitelezésének határideje 2015. november 30.

A projekt célja, hogy minél kevesebb legyen a tárolt hulladék, minél nagyobb mennyiségben lehessen újrahasznosítani. Egyszóval a környezet védelme a fő cél – nyilatkozta ennek kapcsán a megyeelnök, aki hangsúlyozta, hogy a megyébe vonzott több tíz millió euró nyomán több mint 200 új munkahely létesül, ami sok családnak jelent majd megélhetést.
A gyergyóremetei hulladékgazdálkodási központ mellett két átrakóállomás is épül majd, Csíkszeredában és Korondon, továbbá a városokban egy-egy hulladékudvar létesül, és a csíkszentsimoni szelektív hulladékgyűjtőt is integrálják a projektbe. A pályázat tartalmazza a városi hulladéklerakók bezárását (kivéve a tusnádfürdőit és a szentegyházit, de ezeket a nem jóváírható költségekből valósítják meg, a bekötőutak kialakításával együtt), nagy kapacitású autók beszerzését, a hulladékgyűjtéshez szükséges eszközök beszerzését, valamint a remetei központ felszerelését is.

Remetén lesz válogatócsarnok, biológiai hulladékot komposztáló berendezés, adminisztratív berendezések, gépek, illetve épületek, hulladékkövető rendszer a veszélyes hulladék kiszűrésére. Vidéki környezetben a szelektív gyűjtéshez szükséges zsákokat osztanak a lakosságnak, valamint üvegek számára gyűjtőtartályokat helyeznek ki a falvak adott pontjain, továbbá ahol igény lesz rá, komposztálóládákat is biztosítanak. Városon, kertvárosi részekben kétkukás rendszert vezetnek be, külön a biológiailag lebomló és a vegyesen gyűjtött hulladék számára.

Forrás: közlemény

A projektet a Svájci Államszövetség társfinanszírozza a kibővült Európai Unió Számára létrehozott svájci hozzájárulásból.

Címkék: , , , ,

0 hozzászólás

Szólj hozzá!