Think Outside The Box

Transindex rovatok


Védett fajok | 18.6.2010

Erdélyi ingola, a halak Drakulája

Halak vérével és testnedvével táplálkozik ez a körszájú élősködő, amely akár a 30 cm hosszúságot is eléri. A horgászok nem szeretik, de tudnunk kell, hogy ritka és roppant érdekes faj. Kevesen kutatták, nehéz rátalálni és vizsgálni.

Imecs István

Az ingolafélék a halaknál fejletlenebb, kígyószerű gerinces fajcsoport. A körszájúakhoz (Cyclostomata) tartoznak, nincs állkapcsuk, élősködő életmódot folytatnak. A fajcsoport hazai képviselője az erdélyi ingola (Eudontomyzon danfordi), amely a hegyi patakok és dombvidéki folyók lakója. Csak a Duna vízrendszerében fordul elő, a Tisza, Temes és Cerna folyó endémikus ingolafaja. Erdélyben elterjedt a Körösökben, a Marosban, a Szamosban és ezek kisebb mellékfolyóiban, de más hegyi patakokban is előfordul.

A kifejlett egyed testéről hiányoznak a páros úszók (fotó: Demeter László)

A hengeres testű, csupasz ingola hátoldala a sötétbarnától a hamuszürkéig változik, a hasoldala fehér. A száj a lárváknál egy háromszög alakú nyílás, a kifejlett állatoknál kinyitva kerek, körkörösen rendeződött ajakfogakkal.

A különböző fogak száma és elhelyezkedése az ingola fajok legfőbb megkülönböztető bélyege. Az erdélyi ingola esetében a tapadószáj sertefogai a felső ajaklemez (lamina superior) fölött legfeljebb 5 sort alkotnak, az alsó ajaklemez (lamina inferior) alatt a sertefogak 2-3 sorban helyezkednek el. A nyelv ugyancsak fogazott, az élősködő táplálkozást segítő fúrószervvé fejlődött.

Állkapcsa nincsen, a fej mögött kétoldalt 7-7 kopoltyúrése van. Orrnyílása a feje tetején van és a páros úszói hiányoznak, kettős hátúszójuk és farokúszójuk összefüggő képződményt alkot. Páros úszókra nincs is szüksége, hiszen élősködő életmódot folytat: apró pikkelyű, gyengébb, beteg halakra (pisztráng, menyhal, márna, csíkhalak) tapad rá szívószájával, és velük úszva vérüket, testnedvüket szívja. Ezek mellett vízi állatok, emlősök, madarak tetemeit is fogyasztja, így hozzájárul a víz tisztításához.

Körszájával rátapad az üvegre, akárcsak a halakra, és nehezen lehet leválasztani róla (fotók: Imecs István)

Szaporodása tavaszra, április-májusra tehető. A lerakott ikrák száma elérheti a 8000-et. A gilisztaszerű lárvák a folyók pangó részein az iszapba bújva élnek. Táplálékukat szerves törmelék (detritusz) és rovarlárvák teszik ki. Az iszapba bújt lárvák 3-4 év elteltével átalakuláson (metamorfózis) mennek át és kifejlett egyedek lesznek, melyek szaporodás után még 2-3 évet élnek. A metamorfózis 1-5 hónapig tarthat; ezalatt a lárvák nem táplálkoznak, majd következő tavasszal felnőttként bújnak elő az iszapból.

Gazdasági jelentősége nincs, hiszen előfordulása ritka, nagy mennyiségben nem lehet fogni, így fogyasztásra nem alkalmas. A horgászok viszont nem szeretik, mivel a halakban károkat tehet ott, ahol tömegesen fordul elő (pl. pisztrángászatok). Az ingola által kimart seb ugyanis elpenészesedik, és utat nyit a halak szervezetébe különböző kórokozóknak. A horgászok viszont csaliként használják, hiszen nagyon szívós, sokáig élve marad a horgon.

Az ingolalárvák szemét és kopoltyúréseit bőrredő fedi, szájuk egy háromszög alakú nyílás

A lárvák megjelenése és mozgása kígyószerű, keresik a menedéket jelentő iszapos aljzatot

Az ingola nagyon igényes a víz tisztaságára, így legfőbb veszélyeztető tényezője a vizek szennyezése. Huzamosabb szennyezőforrás hatására eltűnhet a hegyi patakokból is. Ahol jelen van, ott viszont a víz tiszta és az ingola gazdaállatai is jelen vannak.

A Natura 2000 természetvédelmi hálózat jelölő faja. Szerepel az Élőhelyvédelmi Irányelv (Directiva Consiluilui Europei 92/43 EEC) II. mellékletében és a 2007-ben kiadott 57-es sürgősségi kormányrendelet (Ord. de Urg. 57/2007) III. mellékletében, melyek szabályozzák a faj általi területek kijelölését és annak védelmét.

Ahogy visszakerülnek a közegükbe, gyors mozdulatokkal fúrják magukat bele az iszapba egy pangó vizű szakaszon

Irodalom:
Bănărescu, P. (1964). Pisces-Osteichthyes. Fauna R.P.R., vol. XIII. Editura Academiei R.P.R. Bucureşti.
Gyurkó, I. (1972). Édesvízi halaink. “CERES” Könyvkiadó, Bukarest.
Harka, Á. és Sallai, Z. (2004). Magyarország halfaunája, Nimfea T. E. Kiadó, Szarvas.
Pintér, K. (2002). Magyarország halai. Akadémiai Kiadó, Budapest.
Terofal, Fritz (2006). Édesvízi halak. Mérték kiadó Kft, Budapest.

A szerző a BBTE Biológia-Geológia karán a Szárazföldi és Vízi Ökológia magiszteri képzés I. éves hallgatója

Címkék: , , , ,

11 hozzászólás

  1. A hozzászólás szerzője: Olvasó
    Közzétéve: 18.6.2010, 10:43 am

    Nagy élvezettel olvastam a cikket. Érdekes, jó tudni erről. Köszönöm István

  2. A hozzászólás szerzője: Imecs Istvan
    Közzétéve: 18.6.2010, 12:02 pm

    Én köszönöm:)

  3. A hozzászólás szerzője: Zsolt
    Közzétéve: 19.6.2010, 1:56 pm

    Milyen halra jo csalinak? Horgasz vagyok, de ezt most hallom eloszor. Ahhoz tul nagy, hogy pisztrangra, domolykora hasznalhato legyen. Harcsa, stb.-re meg nem jo mert az mas vizekben el ahol ledoglene hamar. Marad a nagy tavi pisztrang es a galoca ami viszont olyan ritka, ha egyaltalanb meg leteznek, hogy folosleges idotoltes. (Arrol nem is beszelve, hogy a torveny tiltja az elo cslaivel valo horgaszast a galocas vizekben. – ami persze eleve hulyeseg)

  4. A hozzászólás szerzője: Imecs Istvan
    Közzétéve: 19.6.2010, 6:25 pm

    Kedves Zsolt, én is horgász vagyok viszont soha nem próbáltam az ingolával való csalizást viszont láttam. Szándékom az volt, hogy negatív példaként hozzam fel a vele való horgászatot, hisz védett fajról van szó, nagyon ritka az előfordulása és csak a nagyon tiszta hegyi vizekben fogható, ami meg ugye egyre ritkább. Tehát én ellene vagyok az ingola vagy réti csíkkal való horgászatnak. Viszont, hogy kérdésedre válaszoljak a “dörzsölt” horgászok tudják hol és hogyan kell fogni és azt is tudják, hogy csukára és harcsára kiváló csali, mivel sokáig élve marad a horgon, kígyószerű folyamatos mozgása van ami a ragadozókat nem hagyja figyelmen kívül. Mindezt sajnálattal írom, mivel a vizek szennyezése mellett, még a horgászat is fenyegeti a fajt. (megj. a lárva 3-4 évig fejlődik az iszapban és fejlődése elején nem nagyobb egy piócánál. Az átalakulás előtt már a tenyérben tartott (fotó) mérethez közelít). Minden jót:)

  5. A hozzászólás szerzője: Demeter László
    Közzétéve: 24.6.2010, 12:00 am

    Gratulálok a cikkhez!

    Az ingola iránti tiszteletből úgy fogalmaznék, hogy a halaknál ősibb csoport, (nem fejletlenebb).

    Egy olyan faj, amelyre nagyon talál a székely bácsi megjegyzése, hogy “ez vagy valami, vagy megy valahova” illetve “ilyen állat nincs is” :)

  6. A hozzászólás szerzője: Imecs Istvan
    Közzétéve: 24.6.2010, 6:54 pm

    :)) Köszi szépen. Semmiképp nem akartam tiszteletlenséget kifejezni a jelzővel egyszerűen csak abból adódik, hogy mivel nincs más viszonyítási alap, így mindenki a halakhoz tudja hasonlítani őket és nem is lehetne tőlük föggetlenül jellemezni. Ott pedig épp ezek a különbségek a markánsabbak, melyek a törzsfejlődésben elfoglalt helyükkel magyarázhatóak. De valóban, egy ősibb csoportról van szó, amely sok tiszteletet érdemel.

  7. A hozzászólás szerzője: Andrew
    Közzétéve: 5.7.2010, 10:56 am

    Nagyon jó a cikk és a képek is rendben vannak. Nem lehetne ezeket közkinccsé tenni. Én feltenném a wikimedia commonsba, hogy más is használhassa.

  8. A hozzászólás szerzője: Kérdező
    Közzétéve: 9.7.2010, 6:18 am

    Nekem az most nem világos, hogy az ingola az hal vagy sem?

  9. A hozzászólás szerzője: Imecs István
    Közzétéve: 19.7.2010, 7:51 pm

    @ Andrew: köszönöm szépen, valóban jó lenne ha minél többen olvashatnának védett fajokról.
    @ Kérdező: arra a kérdésre, hogy az ingola hal vagy nem hal a rendszertanában és az evolúciós törzsfán elfoglalt helyében találjuk a választ. A gerincesek törzsén (Vertebrata) belül megtaláljuk az állkapocs nélkülieket (Agnatha) és az állkapcsosakat (Gnathostomata). Az állkapocs nélküliek közé tartozik a körszájúak osztálya (Cyclostomata), ahol az erdélyi ingola is helyet foglal. A másik ágazatot tovább víve, az állkapcsosokon belül találkozunk a halak (Pisces) és a porcos halak (Chondrichthyes) osztályaival, ahova az összes édesvízi és tengeri hal tartozik. Ebből kifolyólag, az erdélyi ingola életmódja (és ebből fakadó fizikai felépítése) és a törzsfán elfoglalt helye alapján őt a halaknál egy ősibb csoportba tartozó körszájúnak nevezzük.

  10. A hozzászólás szerzője: Andrew
    Közzétéve: 23.7.2010, 10:09 pm

    Én olvastam és fogom is.

  11. A hozzászólás szerzője: Biczó Norbert
    Közzétéve: 19.1.2015, 5:44 pm

    Londonbol írok. Itt angilában az ingoláknak más fajai élnek. Viszont ezeket kutatva jutottam el az otthoni fajokig és eddig az írásig. Nagyon szépen köszönöm, hogy olvashattam! :)

Szólj hozzá!