Think Outside The Box

Transindex rovatok


Aktualitás | 3.7.2013

Libearty: ahol a medvék tanulják a szabadságot

„Szegény kis árva bocs, jaj de cuki, tartsuk meg.” Klasszikus történet, hogy a vadászok – miután kilövik az anyamedvét – „megmentik” a macigyereket. Erdész- és vadászcsaládok cumisüvegből etetik a bocsot az embergyerekek nagy örömére, és kevesen gondolnak bele, mi lesz a sorsa a szabadságra született, rabságba került kicsi vadállatnak. Mert előbb-utóbb megnő. Már nem lesz olyan cuki, nagy a térigénye, szétszedi a berendezést, konfliktusba kerül a háziállatokkal, esetleg az emberekkel is, akik előbb-utóbb „fájó szívvel” kénytelenek megválni tőle. És ekkor már többnyire késő az emberi közelséget megszokott medvét visszavinni az erdőbe.

B.D.T.

Innentől mostoha sors vár rá: például szűk ketrecben mutogatják a turistáknak „helyi specifikumként”, nagyobb vendéglátó-ipari forgalmat remélve, vagy állatkertbe kerül, ami – ismerve a romániai viszonyokat – aligha biztosítja a minimális követelményeket is. De cirkuszok vagy „hagyományos” medvetáncoltatók is kihasználják a bocsként befogott medvéket, beidomítják őket az emberek szórakoztatására, hogy bevételt szerezzenek ebből.

A zernyesti medvemenhelyet 8 évvel ezelőtt azért alapították, mert ez volt az egyetlen megoldás az illegálisan fogva tartott, elképzelhetetlenül rossz körülmények között tengődő medvék megmentésére. A 70 hektáron elterülő, erdős területen, a Zernyest-Rozsnyó főúttól távol található menhelyet az Asociatia Milioane de Prieteni építtette a World Society for the Protection of Animals (WSPA) és a zernyesti önkormányzat támogatásával. Eddig mintegy 2 millió euróba került a 3 nagyobb és több kisebb bekerített területet magában foglaló létesítmény, amelyhez egy kezelő- és megfigyelőközpont is tartozik, valamint egy kisebb épület, ahol a turistákat, diákcsoportokat fogadják, és ahol az idelátogatók oktatófilmeket tekinthetnek meg.

A Transylvanian Wildlife Project munkatársaival érkezünk a helyszínre, a főútról letérve dimbes-dombos, legelők övezte mezei úton. A természetvédelmi szervezet munkatársai számtalanszor figyeltek meg és fotóztak vadállatokat a saját természetes közegükben, az erdőben, így medvéket is. A medvemenhely viszont teljesen más, mint a vadon: a medvék villanypásztor övezte kerítéseken túl néznek szembe a látogatóval, látszik rajtuk, emberek állandó közelségéhez szoktak, és kicsit másképp viselkednek, mint szabadon élő fajtársaik.

Erdőben elképzelhetetlen például, hogy – hacsak nem anyamedvéről és bocsairól van szó – 3-4 medve együtt békésen falatozzon. Zernyesten ez mindennapi látvány.

Sok idekerült medve már korábban együtt élt más medvékkel, rabtársak voltak szűk ketrecekben, megszokták egymás társaságát. Legtöbben szociábilisak medvetársaikkal, ami szükséges is, ha mondjuk 9 hektáron 20 medve él, mint az egyik zernyesti menhely-egységben. Élelem van elég, a hímeket pedig a menhelyre kerülésükkor ivartalanítják, nem vetélkednek egymás között. A tüzelő nőstények néha „összekapnak”, illetve a többi medve is időnként „verbális vitákba” keveredik a terület, élelem, a fürdőmedence vagy a társak fölött, de – ahogyan egyébként a vadonban sem – nem harcolnak egymással, mivel tudják, súlyos sérüléseket okozhatnak és kaphatnak. Érkezésünkkor hallottunk is egy-két medveüvöltést.

Az igazán félelmetes azonban nem ez volt, hanem az emberi nemtörődömségről és kegyetlenségről lesújtó képet adó háttértörténetek.

Kényelmesen kikövezett turistaúton járjuk végig a menhelyet, ahol minden lakónak a neve és „újjászületésének”, azaz menhelyre kerülésének dátuma névjegytáblaként ki van szögezve a kerítésekre. Egyes medvelakók még mindig a fogságban átélt borzasztó élmények hatására az állatkertekben megfigyelhető, traumatizáltságra utaló viselkedésmintákat produkálják: repetitív mozdulatokat végeznek, föl-alá járkálnak ugyanazon a rövid távolságon, vagy kifejezetten az őket bámuló emberek kedvéért fogságukban beidomított „magánszámukat” adják elő. Bár viszonylag nagy terület áll rendelkezésükre, ahol szabadon mozoghatnak, egyesek közülük még nem használják ki ezt a teret. Stockholm-szindróma? A rácsok, amelyek egész életükben nyomorították és kínozták őket, ismerőssé, megszokottá váltak?


Ez a medve egy csendes zugban, egyedül járkál fel-alá az erdő szélén

„Sokan a kerítés közelében tartózkodnak elsősorban azért, mert ott van az élelem. Például azoknál a medvéknél, akiket turistalátványosságként tartottak, megmaradt a reflex, hogy a látogatók bedobják az élelmet, akkor is, ha ez a menhelyen nem történik meg. Másrészt nagyon sok medvét nem bántalmaztak, ellenkezőleg, az emberektől élelmet és törődést kaptak, ezért az embert családfőként azonosítják most is, aki gondozza és eteti őket. A nagy hátrányuk az, hogy azelőtt nagyon kis, 20 négyzetméteres ketrecekben tartották őket, ahol biztonságban érezték magukat. Most egy óriási térben időre van szükségük alkalmazkodni ehhez és örülni neki. Hogy mennyi időre, mindez a medvétől, az élettörténetétől, traumáitól függ. Egyik medve sem hasonlít a másikra – saját személyiségük van, és külső behatásokra különbözőképpen reagálnak. Egyesek, akik bár korábban szűk helyen éltek, azonnal alkalmazkodtak a menhelybeli élethez, mások – még ha ugyanonnan is érkeztek – nem alkalmazkodnak olyan könnyen” – magyarázza Liviu Cioineag, a menhely menedzsere.

Van olyan lakó, akit nem is lehet a többiekkel közös térbe engedni. Ők a legtraumatizáltabb gondozottjai a menhelynek. Minden medvének sajátos, egyedi élettörténete van, de talán mindközül Max sorsa a legszívszorítóbb. Ő most mintegy ezer négyzetméteres saját erdőrészében él elkerítve, amelyet megközelítve egyre több felhívás figyelmeztet arra: legyünk csendben, kapcsoljuk ki mobiltelefonjainkat, csak halkan váltsunk szót egymással.

Max vak. Tűvel szúrták ki a szemét, hogy engedelmesebb rabszolgává tegyék. 1997-ben fogták be bocsként, Sinaián, a Peles-kastély mellett raboskodott, 2006-ban került a menhelyre. „Tulajdonosa” arra használta a megláncolt medvét, hogy a turisták odaálljanak mellé és közös fotókat készíthessenek vele. Ha Max kínjában tiltakozott, vagy depresszióba esve ide-oda ingatta magát, az őt éveken át kínzó ember leitatta és benyugtatózta.

Max a rövid láncon, folyamatosan ülő pozícióban töltött évek után alig tud járni. Nemzetközi orvoscsoport is megvizsgálta menhelyre kerülése után, hátha lehet segíteni a szemén, de nem lehet javítani a látását, retinái leváltak. Halkan beszélgetve közelítjük meg új otthonát, de Maxet nem látjuk, valószínűleg falatnyi erdeje valamelyik zugában hallgatja a neszeket, vagy saját, külön bejáratú kis medencéjében fürdik.

Közvetlenül mellette a buhusi-i állatkertből megmentett, öreg, nőstény tibeti feketemedve (Ursus Tibetanus) él, Ursula. (Az európai normáknak nem megfelelő állattartási körülmények miatt az állatkertet bezárták.) Ő sem lát jól. Neki is megvan a saját külön erdőrésze, ami óriási minőségbeli ugrást jelent, miután 28 évig csak egy szűk ketrec betonpadlója jutott neki osztályrészül. Őt viszont láthattuk, ahogy komótosan, lassan cammogva lentről felfele sétál az erdőben. Zernyesten még egy amerikai magán-állatkertből kiszabadított idős nőstény medve is él, Betsy. Ugyancsak külföldről, Grúziából érkezett Misha is, akit szintén egy állatkertből mentettek meg.

Romániában csupán 2005-től számít illegálisnak a vadállatok befogása és fogva tartása. Nagyon sok zernyesti medve hosszú éveket töltött „magántulajdonban”, mire belekóstolhatott a szabadságba. Még ha nem is „igazi” szabadság ez – hiszen egy kerítésekkel körülhatárolt területről van szó –, de legalább viszonylagos mozgásszabadsággal jár, illetve olyan extrákkal, ami fogságban elképzelhetetlen álomnak tűnt: lehet szaladgálni a mezőn, kergetőzni a többiekkel, fürdeni, fára mászni, kérget tépni, füvet rágcsálni, gyökérzet alatti barlangba elbújni, árnyékba heveredve aludni, vagy csak bóklászni az erdőben.

Hogyan zajlanak a mentési akciók, hogyan értesülnek a menhely munkatársai egy-egy újabb esetről? Gyakran állatbarát turisták tesznek jelentést egy-egy általuk látott, nyomorúságos körülmények között fogva tartott állatról, de olyan is van, hogy a „gazda” maga jön rá, hogy hibásan cselekszik, és önként lemond a medvéjéről. Az előbbi esetben néha nehéz dolga van az állatvédőknek, akik az illetékes környezetvédelmi őrséggel összefogva sokszor csak hosszas procedúra után tudják elkobozni az állatokat és biztonságba helyezni.

Jelenleg 8 medvéről tudnak, akiket illegálisan „magántulajdonban” fogva tartanak, és további 10 medve él nyomorúságos körülmények között különböző állatkertekben. Minden évben bővült eddig a menhelyre kerülők száma. Idén legkevesebb két újabb mentési akció várható.

A menhely létrehozását Cristina Lapis álmodta meg, aki 1998-ban egy akkor hatéves medvét, Mayát próbálta megmenteni borzasztó börtönéből. Mayát a törcsvári kastélytól 2 km-re, egy szűk ketrecben tartották, nem kapott élelmet és vizet, és senki nem törődött vele. Az állatvédő próbált javítani a helyzetén, feltáplálta, rendszeresen látogatta éveken keresztül. Ám Maya végül totális depresszióba esett, nem bírta már a fogságot, tehetetlen agressziója saját maga ellen fordult. Olyan gesztust tett, amelyhez állatok szinte soha nem folyamodnak: öngyilkossághoz. Elkezdte lerágni a saját mancsait, és addig csonkította önmagát, míg szakorvosok szerint már nem lehetett megmenteni, és muszáj volt örökre elaltatni. A menhely történetét bemutató, nekünk is levetített kisfilm, valamint egy hatalmas, „Remember Maya” feliratú tábla állít emléket neki, azzal az üzenettel: minden felelősen gondolkodó embernek meg kell akadályoznia, hogy hasonló esetek újra meg újra megtörténhessenek.

Visszavadítás, rehabilitáció: lehetséges?

Zernyesten vannak olyan medvék is, amelyek árván maradt bocsként szinte azonnal, még fiatalon a menhelyre kerültek – nekik elvileg egykor lehetett volna esélyük arra, hogy visszaintegrálják őket a vadonba. Romániában létezik egy bocsok számára létrehozott rehabilitációs és visszavadítással kísérletező központ Balánbányán, amelyet Bereczki Leonardo vezet. A zernyesti menhely együttműködik a központtal, minden alkalommal, amikor tudomást szereznek róla, hogy egy medvebocs embereknél van fogságban, minden lehetséges módon megpróbálják elkobozni és azonnal Balánbányára szállítani. Nagyon fontos tényező, mennyi ideig és milyen korban került kontaktusba az emberrel a medve, hathónapos korán túl már nehéz „visszavadítani”.

Victor Watkins, a WSPA szakértője már a kilencvenes években támogatást nyújtott rehabilitációs projekteknek az Egyesült Államokban, Kanadában, Indonéziában – akkor még kevesen hitték, hogy ez lehetséges. A szakértő szerint most már működik Romániában is, hogy ha bocsokat találnak vagy szállítanak a zernyesti menhelyre, azok a Hargita megyei központba kerülnek, és előbb-utóbb vissza lehet majd őket engedni az erdőbe, ám korábban erre nem volt lehetőség. A zernyesti központban jelenleg élő medvék egyike sem visszaengedhető már – magyarázta, hozzátéve, árván maradt új bocsok pedig mindig is lesznek, akikkel a balánybányai központnak foglalkoznia kell.

A világon működő menhelyek tapasztalatai alapján sajnos nem kecsegtet túl nagy sikerrel a visszavadítás – véli Liviu Cioineag. „A medve nagyon intelligens állat, és pont ebből eredően oportunista. Ahogy kapott egy könnyen hozzáférhető élelemforrást, nem fog visszatérni a szamócára és a szederre. Ez nemcsak a medvék, hanem más fogságban született állatok esetében is érvényes. Nem tudnak az erdei élettel megbirkózni, mert már nem tudják, hogyan keressenek élelmet, hogyan óvakodjanak a veszélyektől, hogyan ne keressék az ember közelségét” – magyarázta. A zernyesti menhely és a balánbányai központ ugyanazért a célért dolgozik, ám misszióik különböznek: előbbié a gondozás és az állatvédelem, utóbbié a természetmegőrzés.

Milyen forrásokból működik a zernyesti menhely?

A havi költségeket a WSPA biztosítja a fogságban lévő medvék megmentéséért kötött szerződés alapján. A menhely fejlesztésére más civil szervezetektől hívnak le alapokat – közölte kérdésünkre a menedzser. Az éves költségvetésükről annyit árult el, hogy a világon létező többi menhelyhez viszonyítva kevesebbet költenek egy medvére, pl. ha egy németországi menhelyen 1 euróból egy medvét látnak el, ők ugyanebből az összegből hármat. Igyekeznek a „best value for money” elvet követve gazdálkodni, az alkalmazottak számát a lehető legkevesebbre redukálni, nem utazgatnak fölöslegesen, nem fektetnek be irodafelszerelésbe vagy drága gépkocsikba és technológiákba. A menhely működését az állam vagy a helyi hatóságok nem támogatják pénzzel.

Libearty: medvevédelem és menhelykoncepció nemzetközi szinten

Victor Watkins könyvet is írt a zernyesti menhelyről, és angol nyelvű blogján rendszeresen beszámol a különböző menhelyekben zajló eseményekről, fejleményekről. Több mint 30 éve dolgozik a WSPA-nál. A kilencvenes években vadvédelmi igazgatóként több nemzetközi projektben vett rész; abban az időszakban rengeteg „mentsük meg a bálnát/tigrist/orrszarvút/elefántot stb.” kampány futott világszerte, de egy sem célozta a medvék megmentését. Watkins folyamatosan tanúja volt a medvékkel szembeni emberi kegyetlenségnek, látta a táncoltatott vagy állatkertben tartott medvéket, medvetenyészeteket, és elhatározta: elindítja az első nemzetközi kampányt a fogságban tartott és vadon élő medvék elleni kegyetlenség felszámolásáért. A Libearty kampány 1992-ben indult, és a medvéket érintő specifikus problémákra fókuszált, pl. Görögországban és Törökországban a medvetáncoltatás, Kínában a medvefarmok, Pakisztánban a csapdával történő vadászat stb. ellen lépett fel.

„Azért kezdtem a medvék védelmével foglalkozni, mert szükség volt erre, hiszen senki más nem törődött nemzetközi szinten a medvékkel. Ahogy feltártuk az ezzel kapcsolatos visszaéléseket, lelepleztünk olyan brutális kegyetlenségeket, mint a pakisztáni medvecsapda-állítás vagy Kínában, Koreában és Vietnámban a hagyományos gyógyászatban használatos medveepe kinyerésére létrehozott farmok” – nyilatkozta a TOTB-nek a nemzetközi aktivista.

A kampány kezdetekor a fogságban tartott medvék helyzete kétségbeejtő volt Európában is. Nagyon sok országban vendéglők, benzinkutak melletti ketrecekben tartották őket, az utcákon táncoltatott medvéket lehetett látni. Romániában mintegy 50 hasonló helyzetben tartott medvét találtak, s mivel most már be van tiltva ez a bánásmód, és elkobzásukat, menhelyen való elhelyezésüket az állam is támogatja, hamarosan nem lesz több ketreces medve a vendéglők mellett. Ám a szomszédos országokban, mint pl. Albánia vagy Grúzia, még vannak, ezért ott még több munkára van szükség.

Victor Watkins Görögországban és Törökországban helyi szervezetekkel dolgozott együtt, hogy felszámolják a medvetáncoltatást – sikerrel, az összes medvét menhelyeken helyezték el. Azért alkotta meg a medvemenhely koncepcióját, mivel másként nem lett volna ahová a felszabadított medvéket elhelyezni, és az állatkertek már amúgy is zsúfoltak voltak. A lényeg, hogy az állatok saját természetes közegükbe kerülnek, amely egyúttal egyféle „öregotthon” is, ahol nyugalomban élhetnek. A különböző országok hatóságainak a menhelyek létrehozása volt a leghasznosabb eszköz a törvények alkalmazásában, az illegális és kegyetlen praktikák felszámolása során.

Az utóbbi 20 évben rengeteget változott mind a közvélemény, mind a hatóságok mentalitása. Románia is jó példa erre, hiszen 2006 előtt az emberek többsége még semmi rosszat nem látott abban, ha egy medvét egy vendéglő melletti ketrecben tartottak. A menhely iránti hatalmas médiaérdeklődésnek köszönhetően azonban most már a közvélemény felismerte a problémákat, és ha ilyesmit észlelnek, a sajtó és a közvélemény is azonnal értesíti a menhelyet és a hatóságokat, akik a medvét elkobozzák – magyarázta Watkins. A zernyesti menhelyre százával látogatnak el az iskolások, és megtanulják: védeni kell a vadvilágot. A létesítmény így oktatási központként is nagy jövő előtt áll – fogalmazott a nemzetközi aktivista.

A WSPA több országban dolgozott együtt civil szervezetekkel és kormányokkal a medvemenhelyek felépítésén: Románián kívül például Magyarországon, Görögországban, Törökországban, Indiában, Pakisztánban, Thaiföldön is épültek medvemenhelyek. A WSPA tervezte és finanszírozta a menhelyek megépítését, emellett pénzalapokat nyújt a medvefelszabadítási akciókra és a dolgozók képzésére is. A cél ezután az, hogy a helyi civil szervezet a kormány támogatásával vagy anélkül átvegye a menedzsmentet és saját forrásokat gyűjtsön, amiből fedezni tudja működését. A romániai menhely is elkezdte ezt a folyamatot, hogy saját lábra álljon, a WSPA idővel csökkenteni fogja a nekik juttatott támogatást – magyarázta Watkins.

„Egy menhelyet felépíteni és működtetni drága – a romániai menhely belekerült pármillió euróba, és a támogatás nagyrésze nemzetközi adományozóktól jött a WSPA-n vagy más nagy szervezeteken keresztül. Helyi cégek is támogatják a projektet pénzzel, anyagokkal, ám sajnálatos, hogy a kormánytól, önkormányzatoktól ritkán érkezik támogatás” – fogalmazott.

A WSPA-n kívül most már más nagy szervezetek is építenek medvemenhelyeket világszerte, pl. Kínában, az Egyesült Államokban, Vietnámban stb.

A WSPA-nak a legszokatlanabb medvementési akciója Boszniában volt 1993-ban: az ENSZ-békefenntartók telefonáltak Watkinsnak, hogy találtak egy ketrecbe zárt medvét egy lerombolt vendéglő mellett, és szeretnék megmenteni. Lőfegyverek ropogása és bombázás hangjai közepette, brit ENSZ-békefenntartók tankjai fedezetében sikerült végül a halálra rémült állatot kiszabadítani. A medve egy hollandiai állatkert menhelyére került.

Címkék: , , , , , , ,

0 hozzászólás

Szólj hozzá!