Think Outside The Box

Transindex rovatok


Urban Heroes | 18.6.2013

Hogyan válik egy szalonnaevő székelyből anarchista vegán?

Amerika a lehetőségek országa, itt még ez is megtörténhet, poénkodhatnánk. De néha valóban ki kell szakadnod abból a közegből, amibe beleszülettél, hogy ráébredj arra, vannak más perspektívák, igazságok is, mint amit egész életedben belédsulykoltak, és magadhoz ölelhesd azt az ethoszt, amit leginkább sorsodnak érzel. Triviálisnak is tűnhet ez az új igazság: “mikor fákat ültetsz, építed, amikor tehenet legeltetsz, rombolod a természetet”. A gyümölcs- és zöldségevés nemcsak egészségesebb, de környezetkímélőbb is, mint az állati eredetű élelem fogyasztása – ezt vallja Fülöp Róbert, aki Kézdivásárhelyről indulva végül Floridában kötött ki, ahol biokertészkedéssel foglalkozik.

B.D.T.

“Három évvel ezelőtt kezdődött: addigra már jócskán meghíztam a jó amerikai koszton, a hamburgereken meg hasonlókon. Úgy indult az egész, hogy le akartam adni pár kilót, és kicsit fittebb szerettem volna lenni” – meséli Robi, aki 2005 óta él az Egyesült Államokban. Eleinte Alabamában, majd Connecticutben lakott; saját cége volt, sokat dolgozott és sokat költött, ette a „junk foodot”, élte az átlagamerikai életet. Aztán Floridában telepedett le, ahol minimalista és önfenntartó életmódot folytat saját kis földecskéjén.

Egy barátnője inspirálta a vegetariánus életmódra. Kezdett egyre inkább odafigyelni arra, mit eszik, kizárni az étrendjéből a feldolgozott ételeket, több gyümölcsöt és zöldséget fogyasztani. „Végül teljesen lemondtam a hús- és tejtermékekről, mert kiderült számomra, hogy nagyon egészségtelenek, annak ellenére, hogy azt tanítják, azoktól leszel erős. De nem így van. Nehezen hittem én is el 32 év után, amit húsevéssel töltöttem – nehezen változtatsz azon, amiről egész életedben úgy tudtad, az az igazi és a jó. Azután megdőlt még sok hitem és hiedelmem más téren is” – mesélte.

Vegánná áttérni minden szinten pozitívumokkal járt Robi számára: leadta a plusz kilókat, egészségesebbnek érezte magát, és úgy döntött, jobban utánanéz az életmód hátterében álló ideológiáknak és tudáshalmaznak. Könyveket olvasott, neten kutatott, fórumokon beszélgetett emberekkel a „természetes higiénia-étrendről” (Natural Hygiene Diet). Azóta kizárólag csak gyümölcsöt és zöldséget eszik, illetve kisebb mennyiségben csonthéjasokat, magvakat.

Eleinte csak az egészséges életmód gyakorlása volt számára fontos, majd bejött a képbe a környezettudatosság: az állattenyésztés az egyik olyan emberi tevékenység, amely a leginkább káros a környezetre. Csatlakozott az állatok leigázását ellenzők táborához is. „Most már nem tartom morálisan elfogadhatónak, hogy csak azért, hogy szalonnát ehessek, megöljek egy állatot, főleg hogyha szalonnaevés nélkül egészségesebben és a környezetet kímélve élhetek” – magyarázta.


A Woodstocki Gyümölcsfesztiválon 2012-ben (fotók forrása: Robi Facebook-oldala)

Ha Székelyföldön marad, valószínűleg nem tér át erre az életmódra. „Tudod, hogy van ez: először szembesülnöd kell a témával, és nem biztos, hogy erre alkalom adódott volna.” Amikor még otthon élt, két vegetariánust ismert mindössze, akikkel akár lehetett volna beszélgetni erről, de „inkább csúfolkodtunk velük, salátazabálóknak, nyulaknak neveztük őket. Most megfordult a kocka: rajtam kacagnak az emberek” – meséli nevetve Robi, akinek sok itthon maradt régi haverja vagy akár Amerikában élő magyar ismerőse nehezen érti meg az életében bekövetkezett változást.

„Renegát” gondolatok egy elkószálttól

Vegánnak lenni nemcsak azt jelenti, hogy nem eszel húst, halat, tojást, tejterméket, hanem azt is, hogy nem használsz állati eredetű anyagból készült termékeket, pl. bőrt; nem okozol fájdalmat és nem ölsz meg más élőlényeket – foglalta össze Robi, aki szerint – mint minden forradalmi gondolatból induló társadalmi mozgalmat, kezdve a rabszolga-felszabadítástól a nők egyenjogúságáig – a veganizmust is kétkedve fogadják az emberek, időbe telik, amíg elfogadják, és leépítik a szüleiktől, nagyszüleiktől tanult, átvett mintákat. „Megszokásra alapszik az életünk, megyünk a nyáj után, mindenki azt csinálja, mint a többi, s ha a nyájból kicsit kilépsz, jönnek a többiek, rádvágnak a bottal, hogy menj oda vissza, hová kószálsz? De változást csak úgy érsz el, ha nyitott elméd van, s kipróbálod az új dolgokat.”

Robi ezért nem is erőszakolja senkire az életfilozófiáját; ha azonban szóba kerül, elmondja a véleményét, és mindenkinek ajánlja a veganizmust. Szerinte a húsevés káros a szervezetünknek, mivel az ember nem ragadozó és nem is dögevő, hogy megfelelően fel tudja a szervezete dolgozni a húst; ezért büdös a széklete, és állandó testszaga van. Amikor valaki átáll zöldség- és gyümölcsfogyasztásra, ez megszűnik. Hosszú bélrendszerünk arra volt kifejlődve, hogy a vitaminokban, ásványi anyagokban és rostokban gazdag nyers táplálékot hosszabb ideig emésszük; a ragadozóknak viszont rövid bélrendszerük van. „Tudom, nagy vita van arról nap mint nap, hogy az ember hogyan fejlődött az evolúció során és mit evett annak idején, de a trópusokon, Afrikában, ahonnan elindultunk, a kezdet kezdetén gyümölcsöt, zöldséget, magvakat és gyökereket ettünk. Túlél az ember húson is, de nem azt jelenti, hogy ideális számára; a tudományos kutatások is azt bizonyítják, a húsfogyasztás az egyik felelős faktor a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásáért” – sorolja az érveket Robi.

„Megosztom a javaslataimat, aztán mindenki maga dönti el, mit kezd vele, erőszakkal úgysem lehet senkit jobb belátásra téríteni. Kész kell lennie az embernek ezekre a változásokra. Én is 32 évig azért nem tértem át, mert nem voltam szellemileg erre felkészülve. Amikor annyira nyitott lettem, hogy ezt át tudtam gondolni, meg tudtam érteni, akkor fogadtam el. Ugyanekkor kidobtam az ablakon a vallást és a patriotizmust, amit azelőtt életem során belémvertek. Ateistának és anarchistának vallom magam. A vallás is, a patriotizmus is – egy államhoz, országhoz való ragaszkodás – csak szembeállítja az embereket, és ebből egy szűk csoport profitál. Mindkettőt kártékonynak tartom, s hiszem, addig béke nem lesz, amíg vallások és államok léteznek.

A székely nacionalizmus sem jobb, mint más nemzetek nacionalizmusa. A nacionalizmus még nem tett boldoggá embereket. Inkább arra kéne koncentrálnia mindenkinek, hogy békében nevelje fel a gyerekeit. Ez a legfontosabb, csak a legtöbb ember erre nem figyel oda. Elvárjuk, hogy békés világ legyen, de a gyermekek nagy részét most is elnyomják a szülők, az iskolák, az egyházak. Erőszakkal ’nevelik’ őket, ha nem is verik, de szóval bántalmazzák. Ezekből a gyerekekből lesz a sok lelki sérült felnőtt. Innen eredeztetem a hatalomvágyat is, a hatalom olyan, mint egy drog, amivel kompenzálni lehet az elmaradt szeretetet – a magas pozícióban lévő, fölfele törekvő döntéshozók egy része is ilyen gyerekekből lesz. Amíg nem neveljük békésen a gyerekeket, addig nem lesz béke a világban.”

Az anarchizmust sokan félreértik; azt hiszik, ha anarchista vagy, mész körbe egy shutgunnal s lövöldözöl, mint egy bolond – amit nem ismernek az emberek, attól félnek. Voltaképpen attól tartanak, a renegátnak tűnő gondolatok megingatják a hitüket, és ki kell lépniük a komfortzónájukól – feltételezi Robi. Az anarchizmus nem azt jelenti, hogy nincsenek szabályok, hanem hogy nincsenek uralkodók. „A magánéletünkben mindannyian anarchisták vagyunk, hiszen nem uralkodik senki felettünk, kivéve amíg gyermekek vagyunk. Felnőttként, ha kirepültél a fészekből, mindent te döntesz el, minden kapcsolatod önkéntes és kölcsönös alapon szerveződik, nem kényszeríti rád senki.” Robi szerint ezt az elvet kellene a közéletbe is átültetni, az állami erőszakmonopóliumot megszüntetni, a sok szabály és törvény helyett hagyni kellene a szabadpiacot működni.

A nyolcórás robotolás helyett: permakultúra Floridában

Amerikában a hamburger és a gyorskaja olcsó, az organikus gyümölcs, zöldség viszont drága, s ha valaki kizárólag azt eszik, több mint ezer dollár elmegy egy hónapban – ráadásul nem is kapsz meg minden fajtát. A megoldás, ha saját magad termeled meg a biozöldséget, -gyümölcsöt. Robi szerencséjére 2008-ban kipukkadt az ingatlanlufi az Egyesült Államokban, így 2010-ben elérhető áron tudott földet venni, ahol jelenleg mintegy 50 féle növényt termeszt.


Az első “banánfa-kört” februárban ültette el

Bezárta Cunnecticutben a magánvállalkozását, és Dél-Floridába költözött, mert ott nagyjából egész évben meleg van. Az időjárás kedvez a trópusi gyümölcsök termesztésének, január-februárban hűl csak le 0 Celsius-fok alá, van olyan fajta is, ami kétszer terem egy évben. „Még egy kicsit dolgozom otthonról, neten keresztül a régi klienseimnek, weboldalakat készítek, remote supportot nyújtok. Még kell a pénz, amíg mindent be nem ültetek s a házikómat föl nem építem” – meséli, webcamen pedig megmutatja, mi is jelenleg az otthon: egy lakókocsi a saját floridai földjén. Hosszú távon a kéthektáros területen annyi megterem, hogy a fölösleget el is tudja majd adni.

Robi szerint 1-2 hektáros földből egy ember lazán meg tud élni, kb. 400 fát el lehet ültetni. A permakultúra-rendszer pedig bőséges hozamot biztosít mindenféle mesterséges, mérgező vegyi anyag nélkül. Ültetsz aljnövényzetnek mindenféle gumós meg kúszónövényt, krumplit, paszulyt, lencsét; bokrokat, kisebb gyümölcsfákat, illetve magasra növőket, amelyek árnyékot tartanak; úgy ülteted őket rendszerben, hogy egymást támogatják, segítik – magyarázza.

„Nem egy ördöngös rendszer, végül is a természet leutánzásán alapszik. Nem kell szántani, kapálni. A föld egy élő szervezet rovarokkal, hernyókkal, gombákkal, mikroorganizmusokkal, akik élik az életüket, fellazítják a földet, táplálkoznak, nem szabad megbontani ezt az egyensúlyt kemikáliákkal. A természet nem generál szemetet, ami elhalt, lehullt, az is hasznosul, lebomlik, talajjá válik, új növény hajt ki belőle, megvan az élet körforgása. Az ember mégis próbálja manipulálni ezt vegyszerekkel, traktorral, de soha nem fogja olyan jól csinálni, mint maga a természet.”


Kenyérfa (jack-fruit)

A mezőgazdaságba rengeteg munkát fektet az ember, kínlódik, sok üzemanyagot eléget, ő akar mindent irányítani – pedig mindezt meg lehet csinálni környezetszennyezés nélkül is, csak rá kell hagyni a természetre. A monokulturális mezőgazdaság – amikor hatalmas területeket egyféle terménnyel ültetsz be – sebezhető, ám a permakultúrában nagy a diverzió, nem tudnak annyira elterjedni a betegségek. 3-4 év alatt fel lehet állítani a rendszert, utána már kevés emberi beavatkozást igényel a föld, öntözni sem nagyon kell, mert az avarréteg megtartja a nedvességet.

Ezzel a módszerrel Robi beszámolója szerint a mezőgazdasági munka is szórakozásnak tűnik, főleg hogy nem azért csinálod, mert stresszelsz, hogy pénz kell kifizetni a számlákat, hanem mert élvezed. Figyeled, hogy nőnek, ha akarsz kicsit foglalatoskodni a kertben, akkor nekiállsz, ha elfáradsz, megpihensz, nincs fixmunkaidős kényszer, így lazán akár 10-12 órát is tevékenykedsz, s aztán ujjongva posztolhatod közösségi oldalakon, hogy né, milyen szépen fejlődnek a növényeid. „Napi nyolc órát valahova bejárni dolgozni hülyeségnek tartom, nem marad időd élvezni az életet, kevés időd marad a családodra, s mi lesz a vége? Ledolgozol 35-40 évet, s betegen, öregen még pár évet lehúzol nyugdíjasként? Most kell élni, amíg még van erőnk, energiánk, egészségünk.”


Májusra már ekkorák lettek a dinnyék!

A permakultúra módszere Ausztráliából ered, de nemcsak a trópusokon kivitelezhető: „ha egyszer úgy adódna, hogy hazaköltözöm, otthon is meg lehet csinálni a kertben, persze nem trópusi, hanem helyben megtermő fajtákkal”. Angliában, Ausztriában már dívik, nem ártana Székelyföldön is meghonosítani, és népszerűsíteni olyan emberek körében, akik a földből élnek meg, könnyítsék meg saját életüket.

„Ésszel kell manapság dolgozni, nem erővel” – javasolja Robi. Alapélelmiszere a nagyon kalóriadús, édes trópusi gyümölcs – banán, mangó, papaya, narancs –, ezeket fogyasztva lehet a legkönnyebben ezt az életmódot fenntartani; „ha ezeket meg lehetne otthon termelni, már rég hazamentem volna”.

„Amikor eljöttem otthonról, világot akartam látni, felfedező útra menni, tapasztalatot szerezni. Az a lényeg, arra menjünk, amerre az intuíciónk diktálja, én így jöttem Amerikába. Nagyon megszerettem itt, boldog vagyok, és megszoktam ezt az új életmódot. Itt mindegy, honnan jöttél, mert mindenki jövevény, nem az számít, ki voltál, mit csináltál, hanem az, most mit teszel, hogyan élsz – ezt nagyon szeretem Amerikában, hogy a múltadat nem firtatják.”

Ahol adómentességgel ösztönzik a kistermelőket

Floridában egyébként nagyon kedvezőek a feltételek a kistermelőknek, a 20 milliós államban a hatóságok tesznek annak érdekében, hogy a farmokat támogassák, megőrizzék. A külvárosi negyedek terjeszkedésével a helyi flóra és fauna visszaszorulóban, ezért az urbanizáció megállítására válaszul az államban adómentességet ajánlanak mindazoknak, akik mezőgazdasági tevékenységet folytatnak. Van külön piaca a helyi termelőknek, de üzletek, magánszemélyek is potenciális vásárlóközönséget jelentenek. Az eladások után a termelő saját bevallásra fizeti az adót, nem nyomorítja meg őket az állam, nincs agyonbürokratizálva a rendszer, mint Európában.

Robi földje mezőgazdasági terület, földút vezet hozzá, itt nem zaklatják a hatóságok az életvitel-szerűen lakókocsiban élőket, meg úgy általában békén hagyják az embereket. „A szomszédomat kérdeztem, azt mondta, 35 év alatt egyszer látott itt rendőrt.” Általában a hatóságok csak akkor szállnak rá valakire, ha valaki feljelenti az illetőt vagy ha valami nagy marhaságot csinál, bűncselekményt követ el.

A várostól autóval félórára, biciklivel egy órányira lakik, közel van az óceán is. „Az a külvárosi gazdálkodás szépsége, hogy nem vagy túl messze, nem vagy elszigetelve, ha be akarsz menni, be tudsz. Vannak szomszédaim, részt tudok venni közösségi eseményeken, ha éppen úgy akarom, de ha hazajövök, csend van, nyugodtság, csiripelnek a madarak. Megtartom, ami jó, szocializálódom, van internetem, de ami rossz, azt kidobtam: a napi rohanást, az esztelen versenyt, hogy akármennyit keresel, még több kell és még többet költesz. Arra a következtetésre jutottam, minél egyszerűbben, minimalistábban kell élni, megtermelve, amire szükséged van. Manapság mindenki nagy házakat épít, amit költséges fenntartani – én egy picit építek, lesz benne egy ágy, minek ennél több? Az ember napközben üljön kinn a friss levegőn.”

Komposztvécé, napelem: minimalizmus és önfenntartás

Kínából érkezik a sok konténer Amerikába, visszafele alig megy áruforgalom, így több százezer konténer áll a kikötőkben. Robi eredetileg úgy tervezte, vesz kettőt, darabja 1500 dollár, s abból lesz a háza – ám mérnököt kellett volna fogadnia a tervezési munkára. Így a betontégla mellett döntött: az engedélyeztetéshez leadta a saját maga által készített tervrajzot, ami megfelelt a törvényben előírt standardoknak (pl. hogyan erősítsd oda a tetőt, hogy a hurrikán ne vigye el).

A gond a hatóságok szemében csak azzal volt, hogy Robi mindent újra akar hasznosítani, pl. komposztvécét használ, s a szennyvizet is újrahasznosítaná öntözésre – erre nem tudtak engedélyt adni. Azt mondták, kérvényezheti, hogy engedélyezzék egy alternatív rendszer felállítását, de az sok pénzbe és időbe került volna. Szemet hunytak volna, ha a törvényeknek megfelelően beszereli az emésztőgödröt, utána csináljon olyan komposztot, amilyent akar, de Robinak nem állt szándékában 10 ezer dollárt befektetni egy rendszerbe, amit aztán nem is használ. Így maradt az a megoldás, hogy nem lakóház, hanem hivatalosan farmiroda lesz a házikó, amiben, ha valaki kérdené, ágy azért van, „hogy napközben le lehessen dőlni, ha elfáradsz”. Kevesebb mint 30 négyzetméter alapterületű lesz, amibe fürdőszoba és konyha sincs, Robinak ugyanis nagyon bejött a minimalista életmód.

Kutat fúrt, napelemeket szerelt, így ingyen lesz víz és áram. Mivel a „kút” csak 7-8 méter mély, és 5 cm-nél nem vastagabb a cső, amin feljön a víz, így nem kellett szakcéggel végeztetni a munkát, ami mintegy 3000 dollár lett volna. A hazai viszonyokkal ellentétben Amerikában, úgy tűnik, „a kisembereknek hagytak kiskaput, hogy boldoguljanak”.

Az esővizet is gyűjti, tavasztól őszig öntözni amúgy nem kell, mert szinte minden nap esik. Vízdesztillálójába tölthet bármilyen vizet, tisztán jön ki: a gép elpárologtatja, majd lecsapódik egy tartályba, Robi csak az így kinyert vizet issza. A székelyföldi borvizekről is megváltozott a véleménye: szerinte nem egészséges a fogyasztásuk, de az emberek már megszokták, hogy azt isszák, ezért van a sok epe- meg veseköves. Az orvostudomány és a természetgyógyászat ebből a szempontból ugyanazt a hibát követi el, a tünetet kezeli egyfajta hatóanyaggal, pedig az egészség titka igazából az, ha egészségesen táplálkozol – véli.

Vegánként ma már bárhol meg lehetne élni, Székelyföldön is – ha nem is terem egész évben gyümölcs, de nő a borsó, lencse, bab, amit fogyasztani lehetne alternatívaként a disznó-, juh-, borjúhús helyett. Könnyebb is lenne az embereknek a mezőgazdasági munka állattenyésztés nélkül. De ha szembesülnek ezzel a gondolattal, tiltakoznak, nem fogadják el, pedig hosszú távon ez a megoldás globálisan, a túlnépesedett világban – véli Robi. „Ha nem térünk át, 20-30 év múlva az utolsó erdőt is ki kell vágjuk, hogy takarmányt termesszünk, s akkor vége. Zárhatjuk be a boltot.”

Ha többet szeretnél megtudni a permakultúráról, Robi SzékelyVegán néven elérhető Facebookon, de honlapot és blogot is működtet a fruitsteading.com címen. Youtube-csatornáján videón is megnézheted, hogy halad hétről hétre a farmirodával és az ültetéssel.

Címkék: , , , , , , , , , ,

37 hozzászólás

  1. A hozzászólás szerzője: Barnyika
    Közzétéve: 18.6.2013, 2:12 pm

    hosszu ut van mogotted Rawbika..- egy kedves emlek hogy back in da day’s megjelentel valami osszejovetelen a legnagyobb uvegkorso sorrel :)
    na majd jovunk szuretre

    • A hozzászólás szerzője: SzekelyVegan
      Közzétéve: 18.6.2013, 3:42 pm

      Igen biza Barnyi batyo.. de az utazas elmenye a legszebb! :)
      Ja, azok a ‘regi szep idok’.. az is resze volt az utazasnak.. :)
      Jertek, jertek majd szuretre!

  2. A hozzászólás szerzője: mecko
    Közzétéve: 18.6.2013, 3:24 pm

    na, ok, értem én…
    de akkor mi van a un palleolit étrendel? szerintük húst kell enni hússal, mert azt ette az ősember is, meg esetleg egy kis gyümölcsöt… a tejet és a tejterméket azt mindkét trend utállja, szóval én érdeklödássel várom a tejtermékeket istenitő új irányzat megjelenését :)))
    ne örülj, Robi, hamar kiméssz divatból, jön majd új a nap alá, és akkor már te sem leszel kúl

    • A hozzászólás szerzője: SzekelyVegan
      Közzétéve: 18.6.2013, 4:03 pm

      En nem akarok kul lenni mecko.. csak szabad, egeszseges, boldog es erkolcsos.. azert teszem azt amit teszek..

      • A hozzászólás szerzője: gezabela
        Közzétéve: 20.6.2013, 3:27 pm

        Nekem semmi kifogásom az ellen, ha te így döntöttél, DE azt csak megjegyzem, hogy az “erkölcsös” kifejezéssel nem árt csínján bánni: egyes országokban az az erkölcsös, ha az asszonyaikat tetøtøl talpig feketébe bugyolálják. Magyarul a te döntésed, de mindezt eladni, mint erkölcsös tettet, szerintem kicsit túl sok.

        Finomítok: az erkölcsös szóval a bajom abban az értelemben, hogy “csak azért megölni egy állatot, hogy…”. Azt természetesen megértem és elfogadom, hogy az állattartás nem túl környezetbarát. Keyword: mértékletesség.

        Mellesleg ajánlom ezt: http://www.youtube.com/watch?v=63NNuG-6-hQ (nem kell túl komolyan venni, de a lényeg benne van :) )

      • A hozzászólás szerzője: SzekelyVegan
        Közzétéve: 23.6.2013, 3:12 pm

        gezabela,
        Egyes orszagokban meg mindig rabszolgakat tartnak, megverik es megeroszakoljak az asszonyokat, stb. – mi is azt kene csinaljuk? Nem hiszem.. inkabb ok kellene abbahagyjak.. 2013-at irunk es ideje upgrade-elni az erkolcsi mercet..

        150 evvel ezelott erkolcsos volt a rabszolgatartas – ma mar nem az mert kozben felismertuk es elfogadtuk hogy erkolcstelen

        100 evvel ezelott erkolcsos volt megtagadni a nok szavazati jogat – ma mar nem az mert kozben felismertuk es elfogadtuk hogy erkolcstelen

        50 evvel ezelott erkolcsos volt megtagadni a Negerek egyenjogusagat – ma mar nem az mert kozben felismertuk es elfogadtuk hogy erkolcstelen

        25 evvel ezelott erkolcsos volt megtagadni a homszexualisok jogait – ma mar nem az mert kozben felismertuk es elfogadtuk hogy erkolcstelen

        Persze akkor is sok magadfajta ellenkezo volt aki probalta gatolni es szabotalni a fejlodest.. ‘Ki fogja begyujteni a gyapottat rabszolgak nelkul?’ uvoltottek verbenforgo szemekkel egyesek.. tokmindegy hogy ki.. a lenyeg az hogy a rabszolgatartas erkolcstelen es meg kell szunjon.

        Napjainkban a gyermekek es az allatok vannak soron az erkolcs-upgrade listan.. es hiaba ellenkeznek a berogzott omodiak, be fog kovetkezni.
        Ejon az ido amikor bekesen fogjuk nevelni a gyerekeinket, veres es fenyegetes nelkul.. es eljon az ido amikor nem fogunk tobbe leigazni, kihasznalni es meggyilkolni artatalan, erzo lenyeket.. az ellenkezok nem kulombek a 150 evvel ezelotti rabszolgatartoknal, a 100 evvel ezelotti asszony aroszakolo es feleseg veroktol..

        Erkocsosnek lenni nagyon egyszeru.. csak tudataban kell lenni a cselekedeteid kovetkezmenyeinek.. ha azok nem artanak mas elo, erzo lenynek, akkor gond egy szal sincs.

        Mellesleg ajánlom ezt:
        http://www.youtube.com/watch?v=9xxdMUuZXUY
        Komolyan kell venni es a te buta videoddal ellentetben ebben tenyleg van lenyeg.

      • A hozzászólás szerzője: gezabela
        Közzétéve: 24.6.2013, 1:19 pm

        Hát, mit is mondjak. Szerintem kicsit túl komolyan veszed magad. Azt viszont nem értem, hogy miért szükséges feltétlenül személyeskedni… beleköthetnél akár abba is, amit írok és érvelhetnél (ami nyomokban meg is történt), de azért “magadfajtázni” elég nagy merészség, føleg, hogy szerintem túlságosan nem ismersz. De te eldöntötted, hogy én a maradi oldalon vagyok, te pedig erkölcsi magasságból figyelsz rám. Ha rám hallgatsz, akkor nem csak a húsevésedet vetkøzöd le az újvilágban, hanem a roppan szerencsétlen magyar vitastílust is.

        De a lényegre térve: mondtam én egyetlen szóval is, hogy tartsunk rabszolgát, illetve üssük-verjük-erøszakoljuk meg az asszonyainkat? Nem. Esetleg, hogy mindezt csinálni erkölcsös? Azt sem. De akkor lerajzolom más szavakkal amire gondoltam: az a tény, hogy valaki valahol valamit erkölcsösnek nevez, még nem feltétlenül az.

        Ami a videódat illeti: mákod van velem, hogy személy szerint óriási tiszteløje vagyok Dawkinsnak, így megnéztem a videót, de egy jótanács: 43 perces videót küldeni érv gyanánt nem jó ötlet. Küldjek el válaszul egy 43 perces videót, ahol a paleo-étrend nagyszerüségét feszegetik? (nem mintha hinnék benne, csak érzékeltetés gyanánt hoztam elø).

        Az, hogy 50-100-200-500 évvel ezeløtt mi volt erkölcsös, nem szabad mai szemmel nézni (lásd pl. a videóban amikor Dawkins Jeffersont, kora kiemelkedø személyiségét nevezi meg, mint akit hiba lenne mostani szemmel elítélni, mert volt rabszolgája).

        Az állatok szenvedésének én se örülök (ahogy tartjak, ahogy levágják øket, nem is beszélve a vallási rituális levágásról [kóser, halal]), ettøl függetlenül az állatokat lehet normális körülmények között is tartani. Nem véletlen, hogy EU-ban nem csípik a romániai és magyarországi disznøvágást, se a románok bárányvágását húsvét idején.

  3. A hozzászólás szerzője: SzekelyVegan
    Közzétéve: 18.6.2013, 3:38 pm

    Koszi szepen Timi es kosz a helyet Transindex!

    Magyar nyelvu forumot es blogot is inditok hamarosan az alabbi cimen:
    http://www.szekelyvegan.info

  4. A hozzászólás szerzője: eniko bakk -david
    Közzétéve: 18.6.2013, 7:52 pm

    JO LATNI HOGY ALAPJABAN AZ MARADTAL AKI ITTHON IS VOLTAL,TALPIG EMBER, AKI AKKOR IS ,MOST IS VALLALTAD(OD) ONMAGAD,KOPESAN S NEM BANTOAN FITTYET HANYVA AZ OKOSKODOKRA VAGY EPPEN A TAGABB KORNYEZETED MELTATLANKODASAIRA ,INTELMEIRE. BUSZKE VAGYOK H.A TANITVANYOM VOLTAL S EBBEN A “BUGGYANT” VILAGBAN FELTALALOD MAGAD!

  5. A hozzászólás szerzője: Zoli a Furu Szekely
    Közzétéve: 19.6.2013, 2:09 am

    Csak igy tovabb Robi. Szepen kiugrottal a nyajbol, sokan csak almodoznak errol de nem teszik meg.

    Zoli

  6. A hozzászólás szerzője: Fülöp Magdolna
    Közzétéve: 19.6.2013, 5:32 am

    Drága Gyermekem! Én, aki nem láttalak magam mellett, nem érinthettelek 9. éve, sirva olvasom a Rólad szoló cikket és köszönöm Timeának, hogy megírta. Köszönöm a sorsnak, hogy Veled megajándékozott, büszke vagyok Rád, hogy vállalod Önmagadot. Örömmel olvastam Bakk Dávid Enikőnek is a hozzászólását és tudom, hogy Téged nem keserít el egy-egy negatív vélemény sem, hisz mindannyian mások vagyunk. Lényeg az, hogy meg tudtad csinálni, egyedül és verhetetlenül kitartottál mindig elveid, álmaid mellett. Remélem hamarosan találkozunk Róbertkém, addig is sok erőt, jó egészséget terveid megvalósításában. Sok-sok szeretettel ölellek, puszillak, anya.

  7. A hozzászólás szerzője: góbémeditáció
    Közzétéve: 19.6.2013, 10:27 am

    ügyes vagy Rawbert 😉

  8. A hozzászólás szerzője: Hasonlo
    Közzétéve: 19.6.2013, 11:09 pm

    En kb 70%ban egyetertek, en is csinaltam kertet sok mindent megtermelek, s a hust eleg minimalisra csokkentettem, de ugy erzem az aranykozeput az idealis, azaz hogy egy keves hus valtozatosan belefer(meg tej, tojas, hal stb.), es nagyreszt zoldseg gyumolcs persze. De en is imadom a kertemet meg vele foglalkozni.

    • A hozzászólás szerzője: SzekelyVegan
      Közzétéve: 23.6.2013, 2:14 pm

      Nem rosz a 70%! :)

      Viszont amikor egeszsegrol es erkolcsrol van szo en kozeputat nem ismerek.. ha valami egeszsegtelen nagy mertekben, akkor kis mertekben is az.. alkohol, cigaretta, drogok, hus, tej,tojas, hal..

      Es hogy lehet felig erkolcsos lenni? Az asszonynak csak az egyik szemet vered kekre?

      • A hozzászólás szerzője: hasonlo
        Közzétéve: 3.7.2013, 8:02 pm

        Nem egeszen erre gondoltam, hanem arra, hogy szerintem meg nem egeszsegtelen a felsorolasodbol az elso 3 utani. Olyan nincs hogy kisemertekben is az, ez kb olyan mintha azt mondanad hogy nem szabad vizet inni, mert az is egy bizonyos mennyiseg utan halalt okoz, vagy a so is, attol viszont kismertekben egeszseges. En is sokat tanulmanyoztam/tanulmanyozom de a mertekletes fogyasztas igenis egeszseges az altalam emlitett dolgokbol is.

      • A hozzászólás szerzője: omni
        Közzétéve: 15.7.2013, 12:02 am

        Na ez mind nagyon szép és jó! Csak azt nem értem, hogy ezért miért kell elmenni Amerikába. Ott zöldebb a fű, mint itthon? A banán talán itt nem terem meg, de vega életmódot itt is lehet folytatni. Ugyanezt megvalósítani pedig itthon lenne az igazi kihívás.

        Egyébként meg legalább tojást azért egyél a zöldség mellé, mert nem véletlenül lett az ember mindenevő (ez így van összhangban a természettel, következésképp ez az egészséges is). Az a tojásnak nem fáj, sem a tyúknak. Az erkölcsöt meg amúgy sem kell belekeverni, mert az oroszlán se problémázik ilyesmin, hogy a Jóisten miért húsevőnek teremtette. Számára az az egészséges, ahogy a csecsemő számára meg a tej. Szóval mindezeket nem egészséges egy lapon említeni a drogokkal vagy az alkohollal. És sok minden van, ami nagy mértékben méreg, kis mértékben pedig gyógyszer. Ha valami nem egészséges, akkor az a szélsőség.

        Egyébként le a kalappal! Csak így tovább!

  9. A hozzászólás szerzője: dodoauto
    Közzétéve: 20.6.2013, 8:33 am

    ja, ertem en, szoval egyesek a kajatol lesznek szabadok, meg erkolcsosek(ez kulonosen tetszik!)
    valahogy nem vonz, hogy az eletem az etelem eloallitasarol es elkesziteserol szoljon

    • A hozzászólás szerzője: gezabela
      Közzétéve: 20.6.2013, 3:28 pm

      engem se, de a jó hír az számunkra, hogy egyeløre még nem kötelezø :)

    • A hozzászólás szerzője: SzekelyVegan
      Közzétéve: 23.6.2013, 2:04 pm

      dodo, nem erted vagy nem akarod megerteni, hogy mirol beszelek..

      Erkolcsos attol leszel hogy nem igazol le, nem hasznalsz ki es nem gyilkolsz meg artatalan lenyeket.. szabad pedig attol, hogy onelleto leszel.

      ‘valahogy nem vonz, hogy az eletem az etelem eloallitasarol es elkesziteserol szoljon’
      – miert, eddig nem arrol szolt? te nem eszel?
      Elsosorban mindenki az etel eloallitasaert dolgozik, a tobbi pedig csak extra.. a nagyja haszontalan extra ami csak elrabolja az idodet.. hany orat dolgozol naponta? en alig 1-2 orat es az sem igazan munka, inkabb szoakozas.. asok egy kis godrot, ultetek egy fat.. ontozgetek.. jatek az egesz..

    • A hozzászólás szerzője: kanneltaja
      Közzétéve: 1.12.2013, 12:46 pm

      “szoval egyesek a kajatol lesznek szabadok, meg erkolcsosek(ez kulonosen tetszik!)
      valahogy nem vonz, hogy az eletem az etelem eloallitasarol es elkesziteserol szoljon”

      Lehet, hogy neked az egész életed nem az ételről szólt, viszont az a néhány perc, amit a fent idézett kommenttel töltöttél, önigazolásról, ürügykeresésről, ferdítésről és csúsztatásról szólt. A veganizmus lényege az ahimsza, a kegyelemre és való törekvés, a lehető legkevesebbet ártani más érző lényeknek és a természetnek. Ennek csak egy része a táplálkozás, habár sok szempontból igen fontos. Nem önérzetességből mondom, de te még itt is megbuktál és csak sárdobálásra vagy képes, ahelyett, hogy önmagadba néznél, hogyan fejlődhetnél. Az Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozata mond valamit neked? Mindössze annyi van folyamatban, hogy az Ember helyére lassan az állat- és növényvilágot, illetve közvetve az egész bioszférát helyettesíjük be. Ne tégy mással olyat amit nem szeretnél, hogy veled tegyenek. Nyilvánvalóan egyre több gondolkodó, ésszel élő ember rájött, hogy a kizsákmányolást nem lehet a gazdaság alapjaként szó nélkül elfogadni, a fenntarthatóság az új jelszó. EDDIG, ÉS NE TOVÁBB. Mert magunk és utódaink alatt vágjuk a fát. A székely úriembernek csak a legjobbakat kívánhatom innen, Budapestről, nagyon nagy tisztelőjévé váltam! Ráadásul ahogy olvasom, egyes egyedül él, ami még lenyűgözőbb teszi számomra az egész történetét.

  10. A hozzászólás szerzője: Zsuzsanna Csata
    Közzétéve: 21.6.2013, 10:37 pm

    Robika buszke vagyok rad, nem sok embernek sikerul valóra váltani terveit, de te megcsináltad,további sok sikert a farmodhoz, legyen gazdag termesed es remelem hamarosan viszont látunk

  11. A hozzászólás szerzője: Szekeres Marta
    Közzétéve: 9.7.2013, 8:51 am

    Itt Erdélyben is lassan beindul a permakultúra, vannak rá jó példák, kis emberek, kis földeken, eldugottan, ők tudnak egymásról. Nyilván az első évek kisérletezésről szólnak. De úgy gondolom a permakultúra nem lesz sohasem tömegmegmozdulás, sem itt, sem ott, sajnos. Mindig egy kisebbség fog ezzel bibelődni…http://www.permacultura.ro/, http://www.youtube.com/watch?v=_wf58pF9hKk

    • A hozzászólás szerzője: Sipos Aron
      Közzétéve: 9.7.2013, 10:09 am

      Igen, Erdélyben már több helyen kísérleteznek a permakultúrával: Almásmálom, Apusenii Verzi, Baza Ulmu, Organic Art Ranch, Déva mellett, Brassó melletti farmon és egyéb ökofalu, ökoközösség iniciatívát indítók kertjeiben.

      Pl. az almásmálomi remetelak (Ermitaj Malin) helyszínén: http://eberseg.blogspot.ro/2011/10/pdc.html

  12. A hozzászólás szerzője: menasagh
    Közzétéve: 24.7.2013, 9:13 am

    Nakéremszépen itt egy élő példa, hogy az étrendváltás biza értelemváltással is jár.
    Azt elhiszem, hogy a zöldség és a gyümölcs nagyon hasznos az étkezési alapokban, viszont olyant állítani , hogy csak növényekkel meg lehet élni, csak az az egyedüli a fejlődés meghatározásában, csak az a jó, hát kéremszépen ezt én mint egyszerű ember aki csak az iskolába tanultakra és most a net segítségét véve igénybe állíthatom, hogy zöldségeket beszél.
    A növényevőt általában kérődzőnek nevezzük, és nem azért mert a divat úgy kéri, hanem azért mert annak más a belső szervi felépítése, vagyis kimondottan növények feldolgozására van teremtve .
    Az ember mindenevő, ami akár megtévesztő is lehet ugyanis az nem azt jelenti, hogy a mindenbe kiválasztjuk a divatost vagy a menő ételeket és akkor hejdemilyen jó nekünk, hanem inkább azt, hogy a szervezetünk csak akkor tud egészséges maradni és normálisan fejlődni, ha a tápanyagot nem korlátozzuk vagy irányítjuk a divat vagy a elmeképességünk szerint.
    Az ilyen vega vagy korlátozott felfogású és táplálkozó egyének utódai maj megadják a választ mindenre.

    • A hozzászólás szerzője: Dénes Mária
      Közzétéve: 5.9.2013, 9:45 am

      Te manaságh én csikszheredai vagyok és képzeld négy utódom van akik életükben nem ettek húst s köszönik szépen jól vannak. Kettő belőle karattezik is mert már akkorák. Plusz, nem egy embert láttam már akik gyerekkoruk óta nem ettek húst s nekik sem volt semmi bajuk. Nekem pedig amikor elhagytam a húsevést képzeld megjavult a tápanyag feldolgozásom s azután nem fájt a gyomrom többé. Azelőtt pedig majdnem minden nap, nem voltam orvosnál, de valószínűleg kezdődő gyomorfekélyem volt.

    • A hozzászólás szerzője: sosemdiszkrét
      Közzétéve: 14.10.2013, 6:17 pm

      Kedves Menasagh!
      Köszönöööm köszönnöööööm, ezeket a szavakat kerestem. 4 gyerekes anya vagyok (ez a kúl) a párom is székely de itt maradtunk kalandvágyból:) Leköltöztünk vidékre állattenyésztés és növénytermesztés céljából, de a fogazatunk (hogy mik vannak) így is megmaradt mindenevőnek:) Vitára invitálnám a vegetáriánusokat (és vegánokat) hogy magyarázzák el egy szép nyári béka-brekedte estén mire van a négy tépőfogunk?…szétmarcangolni a sárgarépát?:) és ha a sárgarépánál tartunk ,az is érző lény, mint minden növény,bizonyítottan még fájdalmat is érez amikor kitépik a földből…így hát képzeljük el szegény csicseriborsót, amint csicsereg szomszédjával, a petrezselyemmel egy harmatos reggelen, és Székely Vegán úr egy nagy sarlóval,beárnyékolva mindezt, mint a T-rex, előbukkan és lekaszabolja mindet a fincsi ebédhez…hát hol itt az erkölcs?:)

      • A hozzászólás szerzője: kanneltaja
        Közzétéve: 1.12.2013, 2:52 pm

        Hol van bizonyítva, hogy fájdalmat érez? Másold ide azt a tanulmányt! Olyanról igenis olvashatunk, miszerint a növény Mozartot hallgatva állítólag szebben nő és fényesebb a levele, de ettől még nem fogja úgy érezni a levelén történő bevágást mint egy állat vagy ember akinek sérülést okoznak. Ezenkívül bizonyítsd be nekem, hogy a csicseriborsónak ill. az anyanövényének van központi idegrendszere. Tipikus húsevő hozzáállás, önmagad próbálod hitegetni, mentegetőzöl, de csak saját magadat téveszted meg, csapod be. Pedig a lelke mélyén bizony tudod, hogy a növény nem érző lény, mint te vagy én… vagy az ún. “haszon” állatok. Természetesen vannak olyan növények, mint pl a mimóza, amelyek reagálni képesek, de nincs idegrendszerük, nincs ami továbbítsa az ingerületet és kiértékelje azokat, tehát az érvelésed egyáltalán nem helytálló. A kettőt nem szabad összetéveszteni, továbbmegyek: összemosni. A diófa és gyümölcsfa önként adja a termését, azon pedig bárki képes túlélni, csakúgy, mint az amaránt, amelyet ha megrázod, szerteszét hullajtja apró magvait. A farkasfogakat ne is említsd, inkább olvass utána, megalázó ezt újra és újra szájbarágni és nekem nem a megszégyenítés a célom. Ha van benned empátiára való készség, ne ürügyekkel gyere, hanem tájékozódj és változz.

        Például ilyen linkek levadászásával, mint ez itt ni:
        http://veganallatvedelem.blogspot.hu/2013/03/na-es-novenyek.html

        Szép napot!

      • A hozzászólás szerzője: Kovács János
        Közzétéve: 28.12.2013, 11:26 am

        A fogazatunkat azért zöldség, gyümölcsök fogyasztására is lehet használni. Az almába sem mindegy, hogy hogyan harapsz bele, mint az sem, hogy hogyan fogod utána megrágni. Az alma húsa még puha, a retek már nem annyira.
        Nemcsak a húsevők kiváltsága, hogy ilyen meg olyan foga legyen, a növények feldolgozásakor is éppolyan szükség lehet rá.

  13. A hozzászólás szerzője: Csíkos István
    Közzétéve: 16.9.2013, 7:25 pm

    Szia! Nagyon örülök hogy vannak emberek akik mernek változni, mert ezzel változtatnak a világon is. Sokan félnek ettől, meg persze meg kell lebegtetni az ego előtt hogy ők márpedig jobban tudják és meg is mondják. Én azonban csak köszönetet tudok mondani mindenkinek aki vegán életmódra vált, mert még ha sokan nem is merik látni, ez a kezdet egy kevesebb szenvedést generáló élet, világ felé. Minden jót kívánok neked, sok sikert, sok termést, és egy boldog életet. A történeted örömhír volt számomra, és szerintem sokak számára még az lesz. Üdv. Csíkos István

  14. A hozzászólás szerzője: aki
    Közzétéve: 11.10.2013, 9:02 am

    Az analogiadat kovetve idovel sorra kerulnek a novenyek is amelyeket nem lesz erkolcsos zsufoltan termeszteni, bantani, megenni. Akkor aztan mi lesz? Majd jol ehen doglik az ember… (Persze filozofiailag lehet vitatni, hogy hol van megirva, hogy az embernek leteznie kell… :) )

    A velemenyem az, hogy szerintem a kulcsa a dolgoknak abban rejlik, hogy barmit lehet fogyasztani de csak mertekkel, ne kell soha tulenni (sokan nem hinnek de a napi elfogyasztott etelmennyiseguknek igazabol 50-60%-val is vigan ellennenek…), valtozatosan kell enni (gyumolcs, zoldseg, hus, tejtermekek) mindig abba az iranyba kicsit eltolva amire a szervezetnek aktualisan szuksege van (jelzi…), es ami talan a legfontosabb mozogni es sportolni rengeteget. Fizikailag es mentalisan is rendben lesz minden.

    UI:
    A tenyelg egeszsegkarosito szokasokat meg fel kell adni: ital, dohanytermekek, drogok stb.

    • A hozzászólás szerzője: gezabela
      Közzétéve: 11.10.2013, 9:09 am

      én veled 100%-ban egyetértek… de mi csak egy magunkfajta maradi szabotálók vagyunk.

    • A hozzászólás szerzője: Kovács János
      Közzétéve: 27.12.2013, 10:12 pm

      Honnan tudod, hogy ki mennyi kaját eszik és annak hány százalékát hasznosítja? Nem lehet ezt sem általánosítani.

  15. A hozzászólás szerzője: Frank Wolf
    Közzétéve: 23.11.2013, 11:01 am

    Ügyes vagy nagyon kis “Oki”
    Csak így tovább!
    Shalommm!

  16. A hozzászólás szerzője: David
    Közzétéve: 18.12.2013, 1:43 am

    Nagyon szomoru, hogy az amerikai red-tape nem engedi, hogy ugy epitsen vagy eljen ahogy akar….

  17. A hozzászólás szerzője: Idegszaggató
    Közzétéve: 27.12.2016, 9:55 pm

    na, a székely kimegy amcsiba, aztán már egyből nem kell a kolbász, meg ,,upgrade”-el 😀

Szólj hozzá!