Think Outside The Box

Transindex rovatok


Aktualitás | 24.5.2013

A betonrengeteg deltája – a bukaresti Văcăreşti-tó

Bukarest még őriz egy kis balkáni hangulatot, amelynek köszönhetően sok érdekes és hihetetlen helyet fedezhet fel a látogató. Egyike ezeknek az egzotikumoknak a Văcăreşti-tó, amely tulajdonképpen egy 190 hektáros mocsár Bukarest központjában. A tömbházakkal és bevásárlóközpontokkal körülvett delta egy olyan különlegesség, amelynek meglátogatása kihagyhatatlan egy többnapos bukaresti tartózkodás esetén.

M.R.

A Văcăreşti-tó tulajdonképpen a kommunizmus egyik befejezetlen projektje, de története sokkal későbbre nyúlik vissza. A mostani mocsár területén az 1700-as években egy kolostor állt, amelyet a 19. század közepén fogházzá alakítottak. A Văcăreşti Központi Börtönbe elsősorban politikai foglyok kerültek, hiszen a jól őrzött intézmény a főváros közvetlen közelében volt. Állítólag a két világháború között még Ceauşescu is vendége volt az intézménynek, így személyes ügyként kezelte az épület lebontását. A bukaresti árvízvédelmi rendszer részeként a börtön helyébe egy mesterséges tavat terveztek. A munkálatok el is kezdődtek 1986-ban, a tó medrét kiásták és szélét betonvázzal erősítették meg. A tó azonban egyetlen egyszer volt feltöltve, mivel túl költségesnek bizonyult a víz folyamatos felpumpálása, ezt a luxust már nem engedhette meg magának a rendszerváltás utáni Bukarest. Azóta a meder elmocsarasodott, és területén a comanai vagy duna-deltai környezetvédelmi területekéhez hasonló növény- és állatvilág alakult ki.

A văcăreşti gödör, ahogy a helyiek nevezik, az eltelt több mint 20 év alatt jórészt elhagyatottan állt. Még a 90-es évek kaotikus építkezési őrülete is érintetlenül hagyta, mivel a mocsaras meder nem alkalmas építkezésre. Jelenleg a Văcăreşti-tó környékén minden négyzetméternyi hely ki van használva, tömbházak sokasága veszi körül, de a mocsár területén csak pár hajléktalan család bodegája áll. Természetesen a Văcăreşti-tó rendezési terve folyamatosan központi kérdés a bukaresti 4. szektor polgármesteri hivatalában, 2003-ban még befektetőt is sikerült szerezzenek. Az izraeli cég egy sport és kulturális központot akart itt létrehozni, de a befektetők valahogy a munkálatok megkezdése előtt eltűntek. Egyesek szerint szerencsére, mivel így továbbra is megmaradhatott az itt kialakult különleges ökoszisztéma.

A mesterségesen kialakított Văcăreşti-tó területét fokozatosan visszahódította a természet. A mocsaras területen, akárcsak a Duna-deltában, különleges vándormadarak is előfordulnak. A Romániai Madártani Társaság (SOR) megfigyelései szerint szinte százféle madárfaj található meg a nagyvárosi deltában, amelyek között olyan védett fajok is akadnak, mint a vörös gém (Ardea purpurea), a fakó rétihéja (Circus macrourus) vagy a kis kárókatona (Phalacrocorax pygmeus). A madarakat a gazdag táplálék vonzza ide, hiszen sokfajta rovar, giliszta, pióca és puhatestű is van a területen. A kétéltűek skálája nem túl gazdag, de az egész tavat betölti a békakuruttyolás, és még a veszélyeztetett vöröshasú unka (Bombina bombina) is megtalálható. Emellett kisebb rágcsálók is élnek a mocsárnál, sőt még rókát is láttak a környéken. Ugyanakkor egy különleges szúnyogfajt, a Tetramesa variaet is itt találták meg először Romániában.

A különleges állatvilág méltán feljogosítaná a Văcăreşti-tavat a természetvédelmi terület címre. Környezetvédő szervezetek nyomására 2012-ben el is indult a terület védetté nyilvánításának procedúrája, de ez még évekig elhúzódhat a sokszor fölösleges papírmunka miatt, ráadásul még bizonyos híresztelések szerint a terület tulajdonjoga sem teljesen tisztázott. Egy azonban bizonyos, a különleges mocsár egy Herăstrău parknál nagyobb területtel bővíthetné Bukarest zöldövezeteit. Ez a lépés pedig megszüntethetné a Văcăreşti-tó jelenlegi funkcióját, vagyis nem lenne továbbra is csak a környékbeliek szeméttelepe.

Forrás: flamuraverde.wordpress.com
natgeo.ro
totb.ro

Címkék: , , , ,

3 hozzászólás

  1. A hozzászólás szerzője: Nagy E. Jozsef
    Közzétéve: 24.5.2013, 7:43 pm

    Mar megint ez a marhasag a “deltaval”! To? Igen. Mocsar? Igen. De delta??? Melyik folyame? Es hova omlik?

  2. A hozzászólás szerzője: Moldovai Rita
    Közzétéve: 27.5.2013, 10:43 am

    A delta megnevezést a speciális növényzet és az iszapos talaj, valamint a Duna-deltára jellemző állatvilág miatt alkalmaztam. A Văcăreşti-tó valóban nem felel meg a delta definíciójának, ez egy találó, de paradox megnevezése a tömbházak közötti ökoszisztémának. És igen, ahogy Bukarest a kelet Párizsa, úgy a Văcăreşti-tó Bukarest deltája, de mindannyian tudjuk, hogy a fővárosunk közel sem Párizs.

  3. A hozzászólás szerzője: Nagy E. Jozsef
    Közzétéve: 31.5.2013, 11:50 am

    Ja, így már értem: kelet Párizsának tódeltája (vagy deltava?)

Szólj hozzá!