Think Outside The Box

Transindex rovatok


Aktualitás | 4.10.2012

Kibővült az ország egyik legszebb tanösvénye a Sólyomkő Természetvédelmi Területen

A Sólyomkő Természetvédelmi Terület gondnoka, az ACCENT GeoÖkológiai Szervezet kibővítette 2010-ben létrehozott tanösvényét a Tusnádfürdő melletti botanikai rezervátumban – derül ki a szervezet közleményéből.

Az új tanösvény a Természetvédelmi Terület közvetlen szomszédságában lévő, néhány éve felújított mofettához vezet. Ezt a mofettát több mint 100 éve fedeztek fel és alakítottak ki gyógyterápiákra. A látogató egy borvízforrás mellett is elhalad. A tanösvény kialakításához négy táblatípust készítettek három nyelven (román, magyar és angol), és ugyancsak négy pihenő padot az ide látogatók számára. A táblákon a környék borvízforrásairól, az immáron kiegészített Tusnádfürdő – Mofetta – Sólyomkő tanösvénytúráról, az erdőszéli növény- és állatvilágról találhatók információk. Az utolsó tábla a mofetta működési elveit, terapeutikus hatásait és a gyógykezelések formáit ismerteti.

“A mofetta felé vezető ösvényt, melyet sárga ponttal jelöltünk, összekötöttük egy kellemes sétára alkalmas erdei ösvény által a Sólyomkő fele vezető útvonallal, melynek piros háromszög a jelzése. A teljes tanösvény túraideje (ha minden ismertető táblát elolvas a kiránduló) megközelíti a 2 órát, és bár kellemes séta során megtehető, mégis jó fizikai kondícióban lévők számára ajánljuk, úgy nyáron, mint télen. (…) Az új tanösvényt bárki látogathatja az év bármely szakaszában, és cserébe csak tudatos viselkedést kér a Gondnokság” – áll Imecs István, az ACCENT biológusának közleményében.

A tanösvény kialakítását az ENSZ Globális Környezetvédelmi Alapjának (GEF) Kisprojekt Programja, illetve a MOL Románia és a Polgár-Társ Alapítvány támogatta.

A Sólyomkő Természetvédelmi Terület Tusnádfürdő szomszédságában található botanikai rezervátum. Egyik jellegzetes növénye a Teleki hölgymál (Hieracium telekianum), mely egy helyi endémizmus. A rezervátum teljes területe a Hargita vulkáni lánc déli részén található, a Piliske vulkáni kúp keleti lejtőjén, ahol torony alakú andezit kiemelkedésekkel (50-60 m) magasodik ki, vegyes erdővel körülvéve.

Az ACCENT GeoÖkológiai Szervezet 2010 nyarán alakította ki az első tanösvényt a Sólyomkő fele. A tanösvény 12 táblából áll, melyből az első 2 a tanösvény elején általános információkkal és térképekkel látja el az érdeklődőket, majd ezt követően az út a rezervátum bejáratához vezet. Itt egy kapu áll az erdei út szélen, melyről leolvashatjuk a belső szabályzat legfőbb pontjait. Áthaladva a kapu alatt egy szerpentines könnyű séta vár a látogatóra, aki további 10 táblával találkozik. Ezek információt tartalmaznak a rezervátum növény- és állatvilágáról, klimatikus tényezőkről, geológiáról és a tanösvényen való viselkedés alapelveiről. Mindenik tábla 2 fém övvel van a fák törzsére szerelve, melyeket lehet tágítani, ha vastagodik a fa törzse, akárcsak a nadrág övét. A tanösvény bekerült az ország első 7 legszebb tanösvénye közé, felsorakozva a Retyezát Nemzeti Park, a Hátszegi Dinoszaurusz Park vagy a Kelemen Nemzeti Park mellé.

Forrás: közlemény

Címkék: , , , , , , ,

3 hozzászólás

  1. A hozzászólás szerzője: Szabó József id.
    Közzétéve: 16.10.2012, 6:16 pm

    Gratulálok a természet védelem terén kifejtett tevékenységükhöz !

  2. A hozzászólás szerzője: Imecs Istvan
    Közzétéve: 21.10.2012, 8:20 pm

    Köszönjük szépen!

  3. A hozzászólás szerzője: Tusnádfürdő: ökoturisztikai célpont és medve-átkelőhely » Think Outside The Box
    Közzétéve: 7.3.2013, 9:03 am

    […] Természetvédelmi terület jelenléte is a város mellett, és az utóbbi időben kiépített tanösvények. A szakember kiemelte, az ökoturizmus és az ökoturisztikai bizonylati rendszer nem azokhoz […]

Szólj hozzá!