Think Outside The Box

Transindex rovatok


Aktualitás, Filmek | 6.6.2012

Mi mindent lehet összezagyválni egy óra alatt a “Vad Kárpátokról”?

Szemet pihentetőn, lelket nyugtatón zöldell a képernyő; ameddig ellátunk, zöldek a dombok, a kaszálók, a rétek. Időnként egy-egy sárga szénaboglya vagy kék hegycsúcs töri meg az egyszínűséget, csörgedez a patak, kolompol a jószág, nyikorog a szekér. Az est leszálltakor felbúg a havasi kürt, a tűznél népviseletbe öltözött asszonyok táncolnak. Minden olyan idilli és szép és hangulatos, hogy az ember agya fájdul bele ebbe a giccsdömpingbe.

Rácz Tímea

Hol volt a Wild Carpathia című dokumentumfilmet forgató stáb romániai tagja, amikor közölni kellett volna, hogy nem jár mindenki szekérrel meg népviseletben? Még falun sem – mert ugye ez nem szól az egész Romániáról, csak a Kárpátokról és a természeti kincsekről. Vagy pl. amikor be kellett volna tájolni – csak úgy, nagyjából – a Kárpátok vonulatát? Nehéz összefoglalni, mennyi baj van ezzel az elsősorban külföldi szemnek készült filmecskével, vegyük inkább sorra a Travel Channel ismertetőjében szereplő állításokat.

“Charlie Ottley mélyen bemerészkedik a Kárpátok lélegzetelállító, de kevéssé ismert hegyeibe és erdőségeibe. A medvék, farkasok és a titokzatos hiúz otthona ez, Európa talán utolsó vadonja, ahogyan még nem láttuk.” Charlie Ottley elmegy medvét lesni, és láss csodát, pont akkor jelenik meg egy anyamedve, akit régen nem láttak már arra, no meg a három cuki bocs, akiket pedig még sohasem! A mély bemerészkedésről pedig annyit, hogy felmennek egy dombon élő nénihez, és vizet hoznak neki a távoli forrásból. Közben szörnyülködnek és csodálják egyszerre “a hagyományos, tiszta, érintetlen” életmódot.

“Charlie egyedi betekintést nyújt a vidék festői szépségébe és gazdag kultúrájába, felkutatja színes történelmét az ókori dák civilizáció misztikus romjaitól a középkori közösségekig, azt az örökséget, amely a mai napig érintetlen maradt.” Például elmondja, hogy Sarmisegetuza Kelet-Európa Machu Picchuja (!), de azt már nem tudjuk, hogyan jutott el oda az előző snittbeli Torockói-hegységből. Különben az egész film alatt össze-vissza csapongunk az egyes hegyvonulatok között, és ha egy hazai nézőnek is időbe telik, hogy rájöjjön, hol járunk éppen, mi lehet egy brit néző fejében?

A középkort egy random szász falu, Szászfehéregyháza képviseli, erődtemplomával és néhány mondattal a szászok helyzetéről, egy falubeli szájából. Az ugyan nagyon felszínesen összeáll, hogy mit keresnek itt a szászok, mi lett velük a Ceausescu-éra alatt, és hogy a falu most a Világörökség része, de hogy hányan vannak, hol vannak még, és miért pont ezt a falut választották a film készítői, már nem.

Arról nem is szólva, hogy amikor megérkeznek Zalánpatakra, a Kálnoky-birtokra, megemlítik utólag, hogy “ez egy magyarul beszélő vidék”, de kíváncsiak lennénk, ez hogy csapódott le, hogyan értelmeződött a külföldi nézőben. Nem, nem várnánk el történelemleckét egy egyórás utazásfilmtől, csak két mondatot, mert ez így teljességgel érthetetlen.

“Mialatt elzárt falvakat keres, hegyeken kel át és medvét les a vadonban, Charlie egy sor érdekes egyéniséget ismer meg, közöttük juhászokat, művészeket, öko-harcosokat, mesterembereket, nyomkeresőket, és még egy grófot is.” A film végén megkérdeztük a stáb egyetlen román tagjától, Nicoleta Cărpineanutól, hogy milyen kritériumok alapján választották ki a forgatási helyszíneket. Azt válaszolta, hogy elsősorban Ottley személyes ismerőseihez kötődve (gróf Kálnoky Tibor, az őt a Torockói-hegységben kalauzoló család, stb). Mesterember kettő volt, épp egy tetőt ácsoltak; ökoharcos egy szál se. (Persze, a természeti értékekről mesélő szakértők igen, de hol van ez a harcostól?) És továbbra sem tudjuk meg, miért rohan a kamera a nárciszmezőzől a szász faluba, a szász faluból a magyar vadászkúriába.

“Charlie Károly herceggel is találkozik, hogy megtudja, miért annyira érdekelt ebben a vidékben.” Ezt a mozzanatot emeli ki minden itthon született cikk, legtöbbször már a címben. A film, amelyben Károly herceg reklámozza Romániát! A brit királyi család romániai kötődését ismerjük, különösebb gond nincs is azzal, ha szól egy-két szót róla. Megtudni is megtudjuk, hogy leszármazott, meg természetvédelem, meg ökoszisztéma meg minden szép és védeni kell. Mondja Károly a skót birtokán, egy átvezető snitt után, amikor megtudjuk, hogy a skót Felföld is olyan volt, mint Erdély, csak ott már nincs vad, háborítatlan természetes környezet.

“A Wild Carpathia egy egyedi ökoszisztéma törékeny fennségességét mutatja be, és azt, hogy miért is érdemes megőrizni teljes pompájában az elkövetkező nemzedékek javára.” Igen. Ha a film egy teljes órán keresztül csakis erről szólt volna – mint a címe is sejteni engedi – akkor semmi baj nem lenne. Az üzenetnek ez a része átjön, a látványnak a 90%-a is ezt próbálja alátámasztani nemcsak az érintetlen tájakkal, hanem például az erdőirtással is. Károly herceg sem nagyon beszél másról. Csak akkor ragaszkodni kellett volna egy szálhoz.

De az is lehet, hogy csak azért furcsa minden, mert nem nekünk szól, és nem is mi készítettük. Végülis akár el is fogadhatnánk, hogy egy utazónak egzotikum vagyunk, kuriózum, “Drakula földje helyett a Gyűrűk urát idéző mesebeli tájakkal”. Mi mi másért utazunk mondjuk Indiába?

A filmet június 5-én vetítették a TIFF-en. Teljes egészében megnézhető ide kattintva. A készítők további két filmet terveznek Romániáról, egyik forgatása nemsokára elkezdődhet.

Címkék: , , , , , , ,

9 hozzászólás

  1. A hozzászólás szerzője: K. István
    Közzétéve: 6.6.2012, 5:55 pm

    Nekem személy szerint pont a látványvilágával van a gondom, elég összecsapott filmecske. De ti tudtok említeni ezen kívül egy széles tömegekhez is eljutott filmet ami Romániát szebbnek mutatja mint amilyennek ismerjük? Én nem tudok. S ennek a filmnek ez volt a fő célja. Amúgy jártatok az utóbbi hetekben-hónapokban Szászfehéregyházán? Én voltam két hete és láttam hogy egymás sarkára lépnek a nyugati arcú, fényképezőgépes emberek. Nekem még ilyen élményem nem volt egy hazai faluban sem. Úgyhogy én azt mondom, hogy forgassanak csak sok hasonló filmet. És minden erdélyi faluban válasszon ki Károly egy házat. Beszéljenek róla és filmezzék ahogy akarják. A lényeg hogy végre ezekre a helyekre is kíváncsi legyen valaki. Szerintem.

  2. A hozzászólás szerzője: Andris
    Közzétéve: 7.6.2012, 8:28 am

    A Wild Carpathia a hibáival együtt a legjobb természetfilm, amit Erdélyről készítettek. A turisztikai minisztérium messze nem tud hasonló reklámfilmet készíteni. Igen, ugrálnak a helyszínek között, de ez nem nélkülöz minden logikát: a felvételek nyugatról haladnak kelet fele a Kárpátok vonulata nyomán. A kisebbségek bemutatása is kissé hiányos, de meg kell érteni, hogy a film – elsősorban – nem erről szól. Viszont jó része Háromszékről és Brassó környékéről szól, ezért plusz pont jár neki. 😀 Egy órában lehetetlen mindent bemutatni, részletesen, érthetően, történelmi adatokkal. Valószínű filmeztek vagy 10-12 óra anyagot, aztán ezt válogatták össze, személyes, pénzügyi, nézettségi szempontokat figyelembe véve.
    Én nem hordanám ennyire le, figyelembe véve a hasonló tematikájú adok filmjeit, ez is megállja a helyét, elég korrekt, sőt, néha túl pozitiv képet fest Romániáról. Megrendezett jelenetek pedig mindig vannak. Szerintem nagyban hozzájárul majd, hogy külföldi turisták keressék fel az ország hegyvidékeit.
    Nem hivatalos, de úgy hírlik ki, lesz még folytatása a filmnek, és szintén Háromszék felől érdeklődnek. Ha megnézed a Travel Chanel honlapját, ott is úgy szerepel, hogy S01E01 (vagyis első évad, első rész).
    Azt se értem, hogy miért most írt róla a szerző, hisz a filmet valamikor az ősz végén mutatták be, jó fél évvel ezelőtt.

    • A hozzászólás szerzője: rácztimi
      Közzétéve: 7.6.2012, 8:47 am

      Azért most, mert most vetítették a TIFF-en. A szöveg végén szerepel ez, mint ahogy az is, hogy a szerzők folytatást is terveznek.

  3. A hozzászólás szerzője: Andris
    Közzétéve: 7.6.2012, 9:14 am

    Mea Culpa, a cikket tegnap olvastam, a hozzászólást ma írtam, elkerülte ez a figyelmem. :(

  4. A hozzászólás szerzője: neddie
    Közzétéve: 7.6.2012, 2:03 pm

    Károly épp előtte kakált, és becsípte a nyakkendőjét a nadrágjába.

  5. A hozzászólás szerzője: valaki
    Közzétéve: 7.6.2012, 11:03 pm

    Én sem hordanám le ennyire a filmet. Szerintem egyik legjobb reklámfilm, mely Erdélyről készült. Hogy vannak benne hibák és egy kis ferdítés is, hát ez van…De legalább készült valami, ami elég jól reklámozza a mi vidékünket.

  6. A hozzászólás szerzője: Alpine Barni
    Közzétéve: 8.6.2012, 8:02 am

    Teljesen egyetértek az előző véleményekkel .. na jó .. a neddie beszólása talán elüt a témától :))).
    Tény hogy a Romániáról kialakult kép eddig igencsak keveset közölt a természeti látványosságokról, mindeddig csak árva gyerekekről, Draculáról és cigányokról (romákról . .ha így jobban tetszik) szólt a média.
    Ha felmerül a Transylvania név .. akkor világszerte a Bram Stoker által életre keltett vámpírsztorikkal hozzák összefüggésbe .. és mindenki sötét erdőkre és éjszakánként elszabaduló pokolra gondol.
    Talán egyetlen a Duna Delta ami nemzetközileg is ismert természetvédelmi terület, annak viszont nem sok köze van Erdélyhez.
    Az utóbbi évek hoztak némi változást azonban .. Transzfogarasi képek a Discovery Channel autós műsorában, National Geographic látogatása közvetlen környékünkön .. hogy csak a hangzatosabbakat említsem.
    A Wild Carpathia pedig minden eddiginél nagyobb visszhangot keltett, és ha az volt a lényege hogy azt mutassa ami szép, akkor szerintem elérte célját.
    És az hogy Brassó környékére vonzza a látogatókat csak még többet jelent nekünk .. Bemutatója 2011 októberében volt, és amint István is mondja, már azóta is sok látogatót vonzott .. és végülis ez a fontos nemde ?
    És ha már itt van a kedves turista akkor saját szemével láthatja hogy mi van itt, vadjainkkal, erdőségeinkkel, erdőkitermeléssel, szemétdombokkal, és roma telepesekkel együtt .. és majd döntse el saját maga hogy tetszik ez neki vagy sem ..

  7. A hozzászólás szerzője: cs
    Közzétéve: 8.6.2012, 6:49 pm

    Kifogásolható a cikk szerzőjének hozzáállása. Nem kicsit. Miután A TOTB egyik szerkesztője és pl. védett fajokat népszerűsítő cikkek közlésének szervezője, egy pillanatig átgondolhatta volna véleményét. Mérlegelhetett volna azzal, hogy mi lehet a másik oldalon az X aktákon kívül. Megkérdezhetett volna szakembereket, akik gyakorta közölnek a TOTB “hasábján” és jártasak annak tudományos hátterében, amiről a film laikusoknak nyújt ismeretterjesztő anyagot. Amire gondolok, röviden. Erdély egyike azoknak a helyeknek, ahol ember és természet még megfér egymás mellett. Persze, mindenki tud kapásból illegális erdővágásról és orvvadászatról tábortűz-sztorit mondani, de gondoljunk csak egy felületes összehasonlításra: holland vagy angol agrártáj erdélyi agrártáj. Előző két helyen olyan fajok tűntek és tűnnek el, amelyek eltűnése számunkra érthetetlen, ugyanis nálunk garmadával jelen vannak bárhol megállunk az út mellett kiengedni a gőzt. Angliába poszméh (értsd dongó) visszatelepítési projekt zajlik, mert egy fontos beporzó eltűnése a tájból okozhat összeomlást az adott közösségben, de legalábbis megváltoztatja annak szolgáltatásait. Mivel fenntartható fejlődésről csak akkor beszélhetünk, ha képesek vagyunk mi emberek úgy jelen lenni a tájban, hogy annak biotikus / abiotikus összetételét (jelentősen) ne változtassuk és közben élvezhessük a szolgáltatásait, ezért ez a film szépen mutat be egy olyan teret, ami valós, bár egy hollandnak virtuális és Mordor földjével egy skatulyában van. Erre meg fel KELL hívni a figyelmet, másképp lesz nálunk is repceföld és pioneer vagy blaupumkt kukorica a horizontig vagy talán még az üveghegyig is, na oszt akkor morfondírozhatunk, hogy honnan kerítsünk épp akkor, épp oda, épp 3 cukipofa jajdedrága medvebocsot. Pedig a sok fából meg mindenből nagyon szuper kameráink és objektíveink lesznek, de lehet csak a számítógép monitorán ficánkoló 3D teddi bear lesz filmezhető. A film célja tehát nem az, hogy elmagyarázza az erdélyinek, hogy milyen Erdély, hanem… Jó az ha kritikus szemmel nézünk dolgokra, de jó látni a kritikusan veszélyeztetett fától a kritikusan veszélyeztetett erdőt. A filmet valamivel korábban láttam, lerínak a cikkben sorolt vélt “hibák”, de ott üt, ahol kell. Maximálisan támogatom és szerintem elérte azt, ami a célja lehetett. Nem mellékes, hogy olyan szervezetek embereit és véleményét kérték (pl. MET, Adept), akik sokat tesznek azért, hogy ezek a tájak minél inkább status quo állapotban maradjanak. Hogy Karesz is mond valamit a végén nyilván kommersz fogás, de ha egy nagy ember 10 mp-es jelenléte kell ahhoz, hogy sokan megnézzék és aszongyák, hogy ha Karesz is úgy látja, akkor nekem is zöld, már rég megérte.
    “Csak hang[a] legyen és fény / Sok szép […] állat.”
    Erdőt, egészséget!

  8. A hozzászólás szerzője: Szkeptikus
    Közzétéve: 10.6.2012, 5:21 pm

    Megnéztem a filmet is a cikk és a hozzászólások nyomán és tényleg azoknak van igaza, akik azt írják, hogy JÓ INGYENREKLÁM Romániának, pontosabban Erdélynek. Még akkor is, ha tényleng nem jár mindenki népviseletben. (Egyébként csak román népviselet volt, s az sem a legeredetibb.) Volt némi történelmi háttér is a szászokról főleg. Az ide-oda szökdécselést meg tudom érteni, mert egyrészt terepismeret hiányzik, (+infohiány), illetve sok mindent be akarnak zsúfolni véges terjedelembe.
    Van némi igazság a giccset illetően is, de összességében véve többet ér ez a film, mint UDREA asszonyságnak az ország népszerűsítésére költött rengeteg eurója. (Pontosabban, amit az adófizetők pénzéből arra költöttek.)
    Egyébként a fil készítője jóindulatú, érdemes segíteni neki, hogy a tervezett folytatások is készüljenek el. A nyugatinak ilyen stílusban kell, mert ők erre vevők, akkor üsse kő, legyen úgy.

Szólj hozzá!