Think Outside The Box

Transindex rovatok


Urban Heroes | 7.5.2012

A thaiföldi kutyák megmentői: Soi Dog Foundation


Gill Dalley. A fotók a Soi Dog FoundationFacebook-oldaláról származnak

2003-ban Thaiföldön valami olyasmi indult el, ami példa nélküli volt az ázsiai országokban. Két brit nyugdíjast, Gill és John Dalley-t sokkolta a kóbor kutyák nyomorúságos helyzete, az állatkínzások, az illegális kutyahúskereskedelem és az ebből adódó rengeteg visszaélés, az állattartás körülményei. Az eredetileg Margot Homburg Park által alapított Soi Dog Foundation („utcai kutyákért alapítvány”) munkájába bekapcsolódva Phuketben megalapították az első menhelyet, ahol azokat az állatokat látják el és kezelik, amelyeket munkatársaik segítségével befognak, de akár magánszemélyek is vihetik oda kezelésre az állataikat.

Bakk-Dávid Tímea

Thaiföldön naponta átlagosan ezer állatot szállítanak a szomszédos országokba, ahol barbár és embertelen kínzás közepette – lenyúzzák a bőrt a még élő állatokról, mert állítólag így finomabb lesz a húsuk – lemészárolják őket. Sok példány még azelőtt megfullad a szűk ketrecekben, mielőtt a vágóhídra érkezne, de ők még a „szerencsésebbek”. A Soi Dog kezdeményezésére törvényjavaslat került a parlamentbe, amely az állatjóléti elvek alkalmazását szorgalmazza, illetve felhívásukra a hatóságok 2011 óta szigorúbban lépnek fel az illegális csempészet ellen. Az alapítvány emellett segít a mentésben, illetve a kimentett kutyák ellátásában.

Egyszerre 300 kutya fér el a menhelyen, általában ivartalanítás és kezelés után ugyanoda engedik vissza őket, ahonnan befogták. Csak azokat tartják ott folyamatosan, amelyeket az átélt csonkítások, kínzások, szenvedések megismétlődése fenyeget. Őket újraszocializálják, és igyekeznek nekik gazdát keresni, nemzetközi örökbefogadási kampányokat szerveznek.

Nincs hely az összes kutyának, és az állatok sem értékelnék, ha fogságban maradnának, inkább a vad, de szabad életet kedvelik – véli a brit házaspár, akik az ivartalanítás hatékonyságában hisznek, és rendszeresen szerveznek a helyi lakosokat, állattartókat is bekapcsoló sterilizációs kampányokat Phuketben. A Soi Dognak van “macskarészlege” is: Phi’s Cat Care Club néven hozták létre, és egy megkínzott, de megmentett és Franciaországban örökbe adott cicáról nevezték el. A Soi Dog munkatársai macskákat is sterilizálnak és kezelnek Thaiföldön.


Ez a thaiföldi kutya például Amerikában talált befogadó otthonra

2012 márciusáig az általuk létrehozott Soi Dog Foundation keretében több mint 36.785 ezer kutyát és macskát sikerült ivartalanítani. A mobil klinikákat templomok, iskolák, kórházak mellé állítják fel, és igyekeznek az összes környékbeli kutyát ivartalanítani, ingyen és bérmentve. A templomoknál egyébként a buddhista szerzetesek több tucat kutyát is etetnek, a Soi Dog ezeket is rendszeresen ellátja.

A házaspár önzetlen állatmentő munkáját tragédiák árnyékolják be: Gill Dalley 2004-ben súlyos bakteriális fertőzést kapott szennyezett vízzel való érintkezés következtében (áradások voltak, és egy nagytestű kutyát kellett partra vinnie), majdnem belehalt. Végül túlélte, ám mindkét lábát amputálni kellett. A 2004-es szökőárban pedig elvesztették egyik leglelkesebb önkéntesüket, Leone Cosenst. Gill mégsem adta fel, megtanult műlábbal járni, és jelenleg férjével együtt a hét minden napján önkéntes munkával folytatják, amit elkezdtek. Gill Dalley-t 2009-ben kitüntették az Év Ázsiaija díjjal – ő az első nem ázsiai születésű személyiség, aki munkásságáért ebben az elismerésben részesült.

Kérdéseinkre John Dalley válaszolt:

Nagyon sokan félnek a kóbor kutyáktól. Önök éreztek valaha félelmet egy kutya közelében? Hogy kezdődött az egész, hogyan lett Önökből állatvédő?

Többezer kóbor kutyával dolgoztunk, és soha nem támadott meg egy sem. A legtöbb ember elleni kutyatámadás egy olyan állattól jön, amelynek van gazdája, és a területét védi. A kóbor kutyák általában félnek az emberektől, és – jó okkal – távolságot tartanak tőlük. Nekem gyerekként volt egy cicám. Kutyám nem volt, csak miután jóval idősebb lettem. Korán nyugdíjba mentünk, és úgy döntöttünk, visszaforgatunk valami értéket mi is abba a társadalomba, amelyet otthonunkul választottunk. A kóborkutya-próbléma hatalmas volt, Thaiföldön a legtöbb kutya bőrbetegségekben és alultápláltságban szenved. Tiszta volt, hogy a probléma csak rosszabb lesz, így elhatároztuk, próbálkozunk és teszünk valamit a megoldásért.

Hogyan tudnak együtt dolgozni a helyi emberekkel Thaiföldön? Mi a jellemző általános mentalitás az állatokkal szemben? Hogyan bánik a legtöbb ember az állataival?

Thaiföldön a buddhizmus a domináns vallás, és nem hisznek az eutanáziában. Nagyon sok ember szereti az állatokat, ám inkább drága, nyugati fajkutyákat tartanak, és másként vélekednek a „belföldi” kutyákról. Ha egy állat haldoklik az utcán, a legtöbben ignorálják, elfogadják mindezt, mint Buddha akaratát. A muzulmánok errefelé nem szeretik a kutyákat, nagyon gyakori a szándékos mérgezés. Sokan etetik a környékükön élő utcai kutyákat, ám nem vállalják fel a tulajdonosi felelősséget. Ha a kutya beteg lesz, kirakják. Északon nagyon sok szegénységben élő ember örömmel adja el a kutyáját egy műanyag vödörért cserébe a kutyahús-kereskedőknek. Ezzel szemben Bangkokban nagyon sok thaiföldi ember harcol az állatok jogaiért. Tehát nagyon sokféle attitűddel találkozhatunk itt is, akárcsak más országokban.


Dokumentumfilm a Soi Dog Foundation missziójáról és mindennapjairól

Romániában, ha szóba kerül az állatvédelem, gyakran hallhatjuk azt az érvet, hogy mindaddig, amíg éhező gyerekek és hajléktalanok élnek az utcán, a kóborkutya-probléma másodlagos lehet csupán. Hogy lehet elmagyarázni, hogy az emberség fokmérője az is, hogyan bánunk az állatokkal?

Gandhi mondta, hogy egy nemzet nagysága és erkölcsi fejlettsége az alapján ítélhető meg, ahogyan kezeli az állatait. Ez nem azt jelenti, hogy vigyázz az állatokra, és ignoráld az embereket! Csak akkor lehet humánusnak mondani egy társadalmat, amikor az embereket és minden élőlényt humánusan kezel. Ennek a bolygónak mi vagyunk az őrzői, az a kötelességünk, hogy védjük, és ne kihasználjuk, mert az a pusztulását hozza el. Emberi lények vagyunk. Ez azt jelenti, emberségesek kell legyünk, nem kegyetlenek. Csak azért, mert egy ország vagy egy ember szegény, nem jelenti azt, hogy nem képes tisztelni a többi élőlényt.

Thaiföldön is, akárcsak Romániában, az emberek többsége a megélhetéssel küszködik hónapról hónapra. Egy jóléti államban természetesnek mondható, hogy mindent megszerveznek, az emberek önkénteskedni mennek, adományoznak a civil szervezeteknek, és elfogadják, hogy az állatvédelem az egész társadalom számára fontos. Ám egy szegényebb országban a civil szférának nehézségekkel kell megküzdenie e téren. Önöknek hogy sikerült mégis ilyen eredményeket elérni, és kiterjeszteni a Soi Dog tevékenységét?

A nevelés fontos, ám nehéz és hosszadalmas folyamat. Nem várhatod el valakitől, hogy egy beteg kutyát elvigyen az állatorvoshoz és többheti bérét arra áldozza, hogy kezeljék. Ezért segítünk mi a szegényeknek. Ám elfogadhatatlan, hogy engedik tovább szaporodni az állataikat, a fölösleget pedig kiteszik és hagyják meghalni az utcákon. Ezért hangsúlyozzuk annyira a sterilizáció fontosságát. Szerintem a Soi Dog azért lett ennyire sikeres, mert az emberek látják, hogy az adományaikkal ténylegesen segítenek az állatokon, a pénz nem fizetésekre és fölösleges adományszerző rendezvényekre megy el. Az egész szervezetet önkéntesekkel működtetjük, akik saját költségükön élnek és dolgoznak itt, tehát minden egyes adományozott cent valóban az állatok megsegítésére fordítódik.

Melyek voltak a legrosszabb és legjobb pillanataik 2003-tól mostanáig a Soi Dog-nál?

Fájdalmas, meghatározó esemény volt, amikor Gill, a feleségem elvesztette a lábait, és Leone-t, a barátunkat megölte a szökőár. De állatok egyéni esetei is felhozhatók példaként: egyszer egy nyílt sebekké fakadt tumorokkal borított kutyát találtunk, aki már hetek, sőt hónapok óta szenvedhetett, és senki nem gondolta, hogy segíteni kellene rajta. Amikor megtaláltuk, már csak annyit tehettünk, hogy megkíméljük a további szenvedéstől.

Boldog pillanat viszont az, amikor egy kutyát, akit Nyugaton azonnal elaltattak volna örökre, sikerül teljesen rendbehozni, egészséges, és találunk neki egy szerető gazdát és otthont.

Az illegális kutyahús-kereskedelem borzalmas, és nagyon frusztráló, hogy egyelőre nem állíthatjuk meg. Természetesen számít, hogy sikerült a kutyahúscsempészek kezei közül kiszabadítani kutyákat, de a fő célunk teljesen leállíttatni ezt az illegális kereskedelmet.

Mi ad elég motivációt, hogy folytassák?

Látni kutyákat és macskákat, amelyeket megkínoztak, bántalmaztak, és mégis megtanultak ismét bízni az emberekben. Látni, hogy egyesek közülük jó helyre, jó emberekhez kerülnek. Tudni, hogyha mi nem lettünk volna, lassú és fájdalmas halál várt volna rájuk.

Voltak már pillanataik, amikor úgy érezték, mindez egy vég nélküli küzdelem, mert lehetetlen minden állatot megmenteni, és mindig lesznek kóbor kutyák és macskák? Hogy lehet leküzdeni ezt a pesszimizmust?

Természetesen voltak reménytelen pillanatok is. Phuketet példaként mutatjuk föl, és hamarosan kampányba kezdünk a helyi hatóságokkal közösen, aminek eredményeképpen meg fog duplázódni az ivartalanított kutyák száma, és eléri az évi 10 ezret. Hiszem, hogy két éven belül Phuket teljes kontroll alatt lesz ezen a téren. Már most sokkal kevesebb kóbor kutya van, mint amikor 8 évvel ezelőtt elkezdtük a munkát, és bár még mindig nagyon sok durva eset van, az állatok általános körülményei sokat javultak. Csak annyit tehetünk, amennyi támogatást kapunk, és elfogadjuk, jelen pillanatban semmit nem tehetünk az országban élő kutyapopuláció 95%-áért. De eljutunk oda is. A legfrusztrálóbb az, amikor egy negyedben ivartalanítjuk az összes kutyát, majd jön a helyi hatóság, és megöli vagy elköltözteti őket. Nem értik meg, hogy a természet ki fogja tölteni a keletkezett űrt, és szaporodóképes kutyák költöznek oda, átvéve a sterilizáltak helyét. És az egész probléma újratermelődik.

Mik a terveik a jövőre? Hogy képzelik el az életüket 10 év múlva?

Nem költözünk vissza soha Nagy-Britanniába, hacsak a thaiföldiek ki nem rúgnak! 10 év múlva már lehet, nem élek, de ha mégis életben leszek, ugyanezt fogjuk csinálni. Azért költöztem ide, mert nyugdíjba mentem, de ha egyszer belefogsz egy ilyen nagyszabású dologba, nem állhatsz le. Talán nem az én életemben jön el majd az a pillanat, de azért szeretném látni, hogy a Soi Dog az egész Thaiföldre kiterjesztette működését. A bangkoki menhelyünk megnyitása lesz az első lépés.

Címkék: , , , , ,

Egy hozzászólás

  1. A hozzászólás szerzője: Csilla Telbisz
    Közzétéve: 7.5.2012, 8:50 pm

    Gratulálok, további erőt, egészséget kívánok a munkához. Üdvözlettel Csilla

Szólj hozzá!