Think Outside The Box

Transindex rovatok


Aktualitás | 22.2.2012

Tudósbojkott az Elsevier kiadó ellen: Romániából ketten csatlakoztak

Fotó: giulia.forsythe/flickr.com

Egy hónapja tudósok ezrei tiltakoznak az egyik legnagyobb, tudományos folyóiratokat és egyéb publikációkat kiadó holland Elsevier ellen. A bomba január 21-én robbant, amikor Timothy Gowers, a cambridge-i egyetem matematikusa blogján bejelentette, hogy többé nem hajlandó résztvenni a kiadóhoz kapcsolható semmilyen tevékenységben, elege lett ugyanis az irreális árakból és az elfogadhatatlan politikájukból.

R. T.

Az Elsevier kiadót 1880-ban alapították, jelenleg a cég piaci kapitalizációja 19,44 milliárd dollár. A kiadó honlapján található információk szerint az amszterdami székhelyű vállalat 24 országban 7000 alkalmazottat foglalkoztat, 2000 folyóiratot és 20 000 könyvet adnak ki.

A kiadóhoz tartozó folyóiratok elsősorban az orvostudomány, a matematika, biológia és egyéb egzakt tudományok terén adja ki a legrangosabbnak számító lapokat, pl. a The Lancet című orvosi folyóiratot. Ezekben a lapokban publikálni a legmagasabb szakmai elismerésnek számít, csakhogy a kiadópolitika, a csillagászati díjszabás “túlment minden határon”.

A kiadó csomagban árulja a könyvtáraknak a folyóiratokat, a kereskedők tehát nem választhatják meg egyenként, hogy melyik kiadványokat szeretnék megrendelni, hanem a kívántak mellé elkerülhetetlenül meg kell vásárolniuk néhány kevésbé fontos – a szakma által akár “viccnek” is tekintett – folyóiratot – írja blogbejegyzésében Gowers. A matematikus azt is kiemeli, hogy ezzel a módszerrel sok könyvtár elesik az előfizetési lehetőségektől, ha nincs elég pénze, mert a kiadó személyre szabott csomagokba nem egyezik bele.

Gowers blogbejegyzését követően a tudósközösség létrehozta a Tudás ára (The Cost of Knowledge) című honlapot, ahol kutatók, egyetemi tanárok csatlakozhatnak a kiadó elleni bojkotthoz. Ez abban áll, hogy aláírják: nem vállalnak szerkesztést, véleményezést, nem publikálnak az idetartozó folyóiratokban, vagy mindent egyszerre, ki hogyan szeretné.

A honlapon röviden három pontban fogalmazzák meg kifogásaikat a kiadó ellen: irreálisan magas előfizetési árakat szabnak meg, csomagokban sózzák el a kevésbé jelentős kiadványokat, és támogatják a szabad információáramlást korlátozó törvényjavaslatokat (pl. SOPA és PIPA). A bővebb állásfoglalásban – amelyet matematikusok fogalmaztak meg – többek között azt is kiemelik, hogy a kiadó öt éven keresztül gyógyszergyártók által finanszírozott tanulmányokat közölt anélkül, hogy ezt feltüntesse. Ugyanakkor elfogadhatatlannak tartják a kiadó azon politikáját is, amely nem engedélyezi, hogy a szerzők utólag frissítsék online megjelenő tanulmányaikat.

A bojkottálók azt is kifogásolják, hogy a kiadó gyakran közpénzekből támogatott tanulmányokat, kutatási eredményeket jelentet meg, amelynek megtekintéséért utána – az előfizetési rendszer révén – ismét fizetni kell. A tudósok a lektorálásért sem kapnak pénzt, a kollegiális lektorálás/szakmai bírálat (peer review) is csupán rangot, elismerést jelent. A kiadó profitjai emiatt igencsak magasak.

A bojkotthoz jelen pillanatig majdnem 7000 tudós csatlakozott; Romániából ketten: Marius Buliga, a Román Akadémia Matematikai Intézetének munkatársa, és Szilágyi N. Sándor nyelvész, a BBTE Bölcsészkarának oktatója. Szilágyi megkeresésünkre elmondta, a kiadó magatartása szerinte is “pofátlanság”, és szívesen csatlakozik minden olyan kezdeményezéshez, amelyben ezzel kell szembemenni. Nyelvészeti szempontból amúgy az Elsevier egyik legfontosabb kiadványa nem egy folyóirat, hanem például a 14 kötetes Encyclopedia of Language and Linguistics második kiadása 2005-ből, amelynek elektronikus változata is van, és annak minden egyes szócikkét külön-külön is meg lehet vásárolni a kiadótól csekély 31,50 USD-ért.

Magyarországról eddig 53-an csatlakoztak a bojkotthoz. (pontosítás, 2012.2.23.)

Az Elsevier a blogbejegyzésre válaszoló nyílt levélben cáfolja, hogy a folyóiratokat csak csomagban lehetne megrendelni, a könyvtárak viszont gyakran önszántukból vállalják, mert így olcsóbb; az előfizetési díjak pedig sosem voltak ennyire alacsonyak – egy cikk letöltése pl. egyötöde a tíz évvel ezelőtti árnak.

Milyen következményei lehetnek a némelyek által inkoherensnek minősített, így kritizált bojkottnak? Konkrét, azonnali hatásként februárban az Elsevier tőzsdei részvényei csökkenni kezdtek. A hosszútávú hatásokat pedig még nem lehet pontosan látni, de elméletek már születnek: Cameron Neylon, nagy-britanniai kutató blogján például amellett érvel, hogy tíz éven belül a ma ismert formájában eltűnik a tudományos folyóirat-kiadás, mivel a finanszírozóknak az azonnali, Creative Commons licenc alatti megjelenés áll inkább érdekükben.

Címkék: , , , , ,

9 hozzászólás

  1. A hozzászólás szerzője: BF
    Közzétéve: 22.2.2012, 3:19 pm

    A cikk jó, olvasnék még folytatást a gigapédia körüli hercehurcáról, amiben az Elsevier ugyancsak nyakig dagonyázik. Nem tudom, hogy miért az van címlapon, hogy Szilágyi N Sándor aláírta a tiltakozást. Megnéztem az adatbankos oldalát és egyetlen nagy nemzetközi publikációja nincsen, ettől meg hiteltelen az, hogy ő a romániai magyar arca ennek a tiltakozásnak. Szerintem helyette nemzetközileg elismert embert kellett volna megkérdeznetek vagy olyant, aki az Elseviernél korábban közölt és belülről látta a helyzetet.

    • A hozzászólás szerzője: kotond
      Közzétéve: 22.2.2012, 4:08 pm

      Kedves BF, Szilágyi N. Sándor tudományos tevékenységét talán nem az utoljára 2OO3-ban frissített adatbankos oldalról kellene megítélni…

    • A hozzászólás szerzője: Szilágyi N. Sándor
      Közzétéve: 23.2.2012, 8:58 pm

      Kedves BF, minden OK, csak annyit tennék hozzá, hogy én egy kicsit se látom úgy, hogy a tiltakozó mozgalom “romániai magyar arca”-ként kerültem volna a cikkbe, hanem inkább azért pottyantam oda éppen én, mert egyelőre én vagyok a legszebb nyúl a halpiacon: mindeddig sajnos nincsen rajtam kívül más romániai magyar tudományművelő, aki ehhez csatlakozott volna (pedig bizony lehetnénk elegen, és még nem is válna szégyenünkre!), így aztán a Transindex énvelem kellett beérje – ennyi. Mivel ez a bojkott nem arról szól, hogy itt akkor most ki-ki bosszút állhat az Elsevier részéről rajta esett méltánytalanságért, hanem egy hovatovább tűrhetetlenné váló jelenséggel szembeni tiltakozásról, ezt minden kutató aláírhatja, attól függetlenül, hogy publikált-e valamit az Elseviernél, vagy nem. (Én sem publikáltam ott semmit, az Elsevier nem is a nyelvészeti kiadványai folytán annyira ismert, a nagy nemzetközi kiadók közül én a John Benjamins Publishing Companynál közöltem valamit, a nyelvészet terén ez az egyik legrangosabb kiadó.)

      Tiltakozni és bojkottálni meg azért muszáj, mert különben a piac lassan ellehetetleníti a tudományművelést. Amikor a “szerzői jog” fogalmát kitalálták, az éppen azt jelentette, amit a neve sugall: a szerzőnek (és csakis neki!) joga van ahhoz, hogy a saját szellemi tulajdonával azt csináljon, amit akar. A munkáját persze ki akarta adatni, tehát eladta a forgalmazás jogát a kiadónak, aki ezt rendes honoráriummal meg is fizette. Ez így teljesen korrekt is volt. De aztán kialakult az, hogy a tudományos pályát a piaci verseny logikája szerint átalakították amolyan “lóversenypályává”, ahol versenyezni kell, publikálni kell, és nem mindegy, hogy az a könyv vagy tanulmány melyik kiadónál jelenik meg. Amelyik kiadónak sikerült felkerülni a “nagyon számítók” közé, rögtön látta, hogy a szerzőnek már nem muszáj ki is fizetni a tőle megszerzett forgalmazási jogot, hiszen azzal is bőven meg lehet elégedve, ha kiadják a munkáját. Aztán ez azzal folytatódott, hogy ahelyett, hogy honoráriumot kapna, ma már sok helyen a szerző fizet azért nagy pénzeket a kiadónak, hogy a munkáját kiadják. Értjük ugye: a kiadó elvárja tőle, hogy a szerzői jogáról önként mondjon le, ingyen, de még fizessen is ám, ha azt akarja, hogy ezért akkor cserében meg is jelenjen a munkája!

      És ezeknek a kiadóknak gondjuk van arra, hogy nekik szinte semmibe se kerüljön a kiadás. A szerző kap egy részletes formátumsablont (“style sheet”), és csak kész, betördelt, elrendezett (“camera ready”) formában fogadják el tőle a tanulmányát. Vagyis azt is végezze csak el ő, ami régebben még egyértelműen a kiadó dolga volt. Ez pedig azért kell így legyen, hogy a kiadónak minél kevesebb legyen a költsége, és minél nagyobb a tiszta nyeresége. Hogy ez ma hol tart, azt jól mutatja az, hogy egy másik nagy tudományos kiadónak, a Wiley-nak 2011 első negyedévében 253 millió USD bevétele volt, amiből 106 millió (az egésznek 42%-a!) a tiszta nyereség! (Az adat forrása: http://blogs.discovermagazine.com/crux/2012/02/21/its-not-academic-how-publishers-are-squelching-science-communication/)

      Szóval ezért kell tiltakozni, mivel különben ellehetetlenül a tudományművelés. Lassan a tudományos eredményekhez is csak az férhet hozzá, akinek elég pénze van, hogy meg tudja fizetni. Régebben a tudomány nem erről szólt (számomra ma sem erről szól), a tudás mindenki számára elérhető közkincs kellene legyen. Ezért is méltányoltam annyira, kedves BF, hogy a nagy kiadók gigapedia ellen indított hadjáratát is szóba hozta, hiszen az is éppen erről szól. Ha kell, én az azzal szembeni tiltakozást is szívesen aláírom bármikor, mert gigapedia és általánosabban az ingyenes fájlmegosztás gyakorlata nélkül én tán nem is tudhatnék eredményesen tudományt művelni, mert jóformán azt se tudhatnám, hol is tart ma a világon a nyelvtudomány.

      • A hozzászólás szerzője: Laci
        Közzétéve: 24.2.2012, 3:31 pm

        Tisztelt tanár úr,

        az ön által leírtakhoz, amelyekkel teljesen egyetértek, még annyit fűznék csak hozzá, hogy a tudományos eredményeknek már csak azért is kellene közkincsnek lenniük, hogy a jóhiszemű állampolgár, a “művelt nagyközönség”, aki áttételesen bár, de meghozza azt a döntést, hogy fizessen a tudományos kutatásért (az adójából), jogosan várhatná el, hogy a kutatás eredményeit ingyen megtekinthesse.

  2. A hozzászólás szerzője: istvanb
    Közzétéve: 22.2.2012, 3:47 pm

    Tényleg jó a cikk és @BF: én csak azért olvastam el, mert érdekelt, hogy mi ellen tiltakozik Szilágyi N. Sándor.

  3. A hozzászólás szerzője: matekos
    Közzétéve: 22.2.2012, 6:51 pm

    Szilágyi N. Sándor az egyik legokosabb ember, akivel valaha találkoztam.
    Nemzetközi publikációjának én sem néztem utána, de az oktatói tevékenysége, emberi tartása páratlan.
    Ha ő aláírt valamit, akkor tudja, hogy miért tette.

  4. A hozzászólás szerzője: Telegdi-Csetri Áron
    Közzétéve: 27.2.2012, 11:44 pm

    Kedves szerzők és hozzászólók,
    pár észrevétel: mi a helyzet a többi mammutkiadó politikájával? Amikor $25-ért árulnak egy-egy cikket, 100-ért egy folyóiratszámot, és intézményekkel természetesen sokezres szerződéseket kötnek, akkor az az érzés tölt el, mint a 6 lejes literenkénti tankolás közben: hogy ezek mindent megtehetnek. De ez az “ezek” nem ez vagy az a kiadó-konszern, hanem az összes együtt, és az a mód, ahogy globális monopólium-szeletekre osztják a tudás-típusokat.
    Amiről a cikk nem szól, de a Wikipédia vonatkozó cikkében már benne van, hogy a bojkott a SOPA-PIPA ellen is szól – tehát ideológiai-társadalmi-jogi-politikai harc egyben, nemcsak tudáspolitikai.
    Következő, hogy nevetséges a mindössze két aláíró, sőt a magyarországi 50 is, a globális 7000-ről nem is beszélve. Mégha egyetemi emberekről van is szó. Ha pedig ilyen kevés a tiltakozó, csodálnám, ha nem rúgnának öngólt, mint az amúgy struccpolitikus tudás-papság kisebbségi renegátjai.
    Ugyanakkor a magyarországi 50-hez a romániai 2 tényleg siralmas.
    És utoljára: nem utalnátok konkrétabban is arra. mi történt a gigapédiával?
    Üdv.

    • A hozzászólás szerzője: Szilágyi N. Sándor
      Közzétéve: 29.2.2012, 12:00 pm

      Kedves Telegdi-Csetri Áron,

      persze hogy a többi kiadó is meg(k)éri a pénzét. (Amúgy a 25 dollár egy tanulmányért még a decensebb díjszabás, az Elsevier 31,50-ért adja azokat is.) Elég sokat mond erről már csak az is, hogy a teljes bevételhez viszonyított tiszta nyereség aránya gyanúsan magas azoknál is, akkora csak úgy lehet, ha valahol valakiket szégyentelenül kizsákmányolnak: Elsevier – 36%, Springer’s Science+Business Media – 33,9%, John Wiley & Sons – 42%, az Informa plc tudományos kiadói részlege (ahová pl. a Routledge vagy a Taylor & Francis is tartozik) – 32,4% (forrás: http://svpow.wordpress.com/2012/01/13/the-obscene-profits-of-commercial-scholarly-publishers/).

      És persze hogy igaza van, nekem is épp ez az egy nem tetszett ebben a bojkottban: hogy egyetlen kiadó ellen irányul, mikor pedig az egész elszemtelenedett rendszer ellen kellene, a szabad hozzáférésű (open access) online folyóiratokban való publikálás ösztönzése érdekében. (Nem hiszem ugyan, hogy úgy lenne, de így még azt sem tudhatom, hogy az egész bojkottot titokban nem valamelyik konkurens cég sugalmazta.) Most még ugyan sokan nehezen hinnék el, hogy szabad hozzáférésű internetes folyóiratban publikálni érdemes lenne, pedig a már működők (pl. a PLoS vagy az arXiv tapasztalata azt mutatja, hogy nagyon is így van. Mert az ugyan igaz, hogy a közzétevő nem valami patinás nevű, nagy hagyományú cég, ami már a nevével garantálja a nagy elismerést, viszont mivel ingyen hozzáférhető, nagyon sokan olvassák, és akkor sokan idézik is, ami gyorsan növeli nemcsak a szerző idézettségi indexét, hanem a folyóirat ún. impakt faktorát is. Szóval lenne/lehetne tudományos élet a nagy cápák nélkül is, éspedig a mainál sokkal méltányosabb és emberibb formában.

      Más: a bojkott csak közvetve irányul a SOPA és PIPA ellen: az indoklás szerint a szervezők azért is hirdettek bojkottot az Elsevier ellen, mert az mind a kettőt támogatja. (Ezzel is egyetértettem, mert ezekre én is PIPA vagyok.) És akkor ide kapcsolódik az, hogy 7000 csatlakozó kevés-e, vagy nem. Ha azt nézem, hogy az egész világról hányan csatlakozhattak volna már, akkor persze hogy a 7000 szinte semmi. A nagy dolgok azonban mindig kevés embertől – sőt legtöbbször egyetlenegytől! – szoktak elindulni. És hogy már a 7000 is számíthat valamit, és érhet el nem is kis eredményt, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy éppen a bojkott hatására az Elsevier február 27-én bejelentette, hogy visszavonja támogatását az amerikai Research Works Act törvénytervezettől, aminek célja se több, se kevesebb, mint hogy lehetetlenné tegye a szerzőknek, hogy tanulmányaikat szabad hozzáférésű helyen tegyék közzé, vagyis hogy törvénnyel biztosítsa a jelenlegi rendszerben működő kiadók számára a tudományos eredmények kizárólagos forgalmazását. Ez a visszavonulás pedig azért nem semmi, mert ezt a törvénytervezetet tavaly decemberben éppen az Elsevier lobbijának eredményeképpen nyújtották be az amerikai kongresszusnak. – Amúgy ha lassan is, de nő a bojkotthoz csatlakozók száma: most, mikor ezt írom, már 7620-an vannak ott. Romániai magyarok sajnos még mindig csak 1-en vagyunk, és Romániából is változatlanul csak 2-en, ami – mit mondjak? – elég lehangoló.

      És végül: a gigapediával az történt, hogy a Cambridge University Press, a Harper Collins, az Elsevier és a John Wiley & Sons kiadók pert indítottak ellene (erről több helyen olvashatni, pl. itt, így aztán a tudományműveléshez számomra alapvető fontosságú gigapedia bezárt. (Hogy mi lett helyette, azt meg lehet nézni itt vagy itt, ahol az utóbbi időben elérhető volt.) Nekem ez nagyon fontos volt, mert ha rögtön kellett valamihez egy újabban megjelent nyelvészeti könyv, a gigapedián elég nagy valószínűséggel megtaláltam, és 10 perc múlva már ott volt a szükséges információ. Elég sok könyvet töltöttem le onnan, de úgy látszik, eddig tartott, lehúzták a rolót. Persze most szinte hallom a “jogvédők” álságos, képmutató érveit és ejnyebejnyéit, hogy ezzel viszont én megkárosítottam ezeket a kiadókat. (Mert tuti, hogy nem a szerzőket.) Pedig nem károsítottam én meg senkit, hiszen nehogy azt higgye már valaki, hogy ha én azt a sok könyvet le nem töltöm, akkor biztosan mindet megvettem volna drága pénzért. Dehogyis vettem volna én egyet sem, rajtam ilyen szempontból biztosan nem veszített egyetlen kiadó egyetlen centet sem. Meg olyat is mondanak, hogy a könyvet a könyvesboltból sem szokás ellopni. Hát először is: szokás, de az nem én vagyok, mert tudom, hogy ha ellopom, akkor az onnan hiányozni fog, és azt valaki meg kell majd fizesse, és akkor én olyat nem akarhatok. De amit én letöltök valahonnan, az onnan nem vész el, ott marad, én csak egy másolatot készítek róla, ami annyit fog változtatni a világ állapotán, hogy valami jó dolog addig több helyen megvolt, és most eggyel több helyen lesz meg, ott, ahol én is hozzáférek, és akkor tudok én is haladni, ami tán még jó is lehet egyszer valakinek. Nekem ez olyan volt, mint mikor könyvtárba megyek olvasni, ahonnan szintén nem lopom el a könyvet, de úgy olvasom el, hogy nem veszem meg, csak itt éppen a könyvtár jött helybe.

      • A hozzászólás szerzője: Telegdi-Csetri Áron
        Közzétéve: 1.3.2012, 1:11 pm

        Kedves Szilágyi N. Sándor,
        köszönöm kimerítő válaszát. A gigapédiára persze én is rákerestem, lévén igen hasonló helyzetben saját kutatásomban. Az alternatíva még mindig az, ami az onnan hiányzó cikkek-kötetek esetében korábban is volt, hogy megkérem valamely nagy nyugati egyetemen tanuló-tanító ismerősömet, küldené el az illető anyagot elektronikusan vagy akár saját verejtékén szkennelve. Megalázó és néha a hatékonyságot is igen nélkülöző módszer.
        Ismétlem, én sokkal nagyobb arányú tudás-háborúnak látom az ügyet, amiben igen nagy örömömre szolgál a nyertes csata, amelyre utalt. Sőt, ezt, hogy a specializált, tudományosan objektív tudás mezején egyáltalán körvonalazódott a harci helyzet, számomra éppen annak a jele, hogy az információs termékek háborúja nem pusztán pénzügyi, sokkal inkább élesen politikai kérdés. És még élesebben: geopolitikai. Reménykedjünk.
        A könyvek megvásárlását tekintve is egyetértek, nem a letöltés akadályozza, ellenkezőleg: ha már letöltöttem és megismertem, sokkal valószínűbb, hogy mondjuk a könyvtár számára valamely fejlesztési pénzből megvásárolom. A papírkönyv esztétikailag mégiscsak hitelesebb.
        A 7000 csekélységét csakis szociológiailag értem, nem erkölcsileg. Kevesebben tudnak az Elsevier-ről, mint a Twentieth Century Fox-ról. És a gazdag egyetemi közegekben mozgó kollégák sokkal kevésbé érintettek, ezért kevésbé tudatosak, mint mi. Bár erre is láttam sok és jóleső ellenpéldát. Nemegyszer ugyan éppen kelet-európai agitálással a háttérben (!). Ha a könyvtárad, mint a német egyetemi hálózat tagkönyvtárai, három napon belül elhozza neked a hálózat állományának bármely kötetét 1 euróért, akkor nem válsz egykönnyen ellenzékivé.
        Ami még igen sajátos a kiadó-ügyben, az az, amit a idézettségi index kapcsán említett. Ha a tudás-termelés a jólismert anekdota szerint halad tovább, mely szerint a társadalomtudományok legidézettebb szerzője Marx, akkor az olyan módon lesz kontraproduktív, amely mód a publikációs politikára is végső soron kihat. Pénzért publikáltatni nincs föltétlenül jó hatással a kiadott tartalmakra. Csakhogy ebből az ördögi körből sem az ingyenesség, sem az adatvédelem nem jelent közvetlen kiutat, ugyanis a publikusság mint mérce most már mindkét esetben megkérdőjeleződött. Az ingyenesség esetében a közönség kérdéses minősége miatt, az adatvédelem esetében a közönség gazdasági érdek-kötöttsége miatt.
        Hát ezt az eszmecserét talán nem kommentekben kellene folytatni, dehát ha így esett, mindenképp örülök neki.
        Tisztelettel
        Telegdi-Csetri Áron

Szólj hozzá!