Think Outside The Box

Transindex rovatok


Aktualitás | 31.1.2012

Fokozott védelmet élveznek a tokfélék: halászati moratórium a Fekete-tengerben és a Dunán

Fotó: Wikimedia Commons

Elsősorban a kaviárkereskedelem miatt szinte valamennyi tokféle rendkívül veszélyeztetett vagy a kihalás szélén álló hal, ezért Romániát követően most Bulgária is többévi fogási tilalmat rendelt el rájuk.
Az akár ötméteres hosszt is elérő tokfélék a legnagyobb testű, édesvízben is előforduló halak Európában. Bár életük nagy részét a tengerben töltik, ívni messze felúsznak a szárazföld belsejébe.

A Természetvédelmi Világalap (WWF) németországi képviseletének közlése szerint a halászati moratórium négy évig tart, és a Dunára, valamint a Fekete-tengerre egyaránt vonatkozik. A vadon élő tokfélék kaviárjával való kereskedelem is tilos ebben az időszakban. Románia 2006-ban tiltotta be tíz évre a tokhalászatot.

A WWF szerint az Európai Unión belül már csak Romániában és Bulgáriában létezik életképes állományuk a vadon élő tokféléknek. A hat fajból ötöt azonban a kihalás fenyegeti. A legnagyobb veszélyt a túlhalászat jelenti az illegális kaviárkereskedelem nyomására: a dunai viza kaviárjának egy kilogrammja ugyanis akár 6000 eurót is érheti a feketepiacon – közölte a világalap.

Jutta Jahrl, az ausztriai WWF munkatársa szerint a formális védelem önmagában nem elég, annak betartását is ellenőrizni kell, az illegális halászatot, a csempészetet és a kereskedelmet pedig meg kell fékezni. A tokféléket egy másik veszély is fenyegeti, méghozzá élőhelyük megváltoztatása, amelyet például a vízerőművek számára épített duzzasztógátak okoznak. Ezek az ívóhely felé vezető útjukon áthághatatlan akadályokat jelentenek a halak számára.

Forrás: MTI/derstandard.at

Címkék: , , , , ,

0 hozzászólás

Szólj hozzá!