Think Outside The Box

Transindex rovatok


Aktualitás | 28.11.2011

Szigorodott a kerecsensólyom és a kék vércse nemzetközi védelme


Fiatal kerecsensólyom. Fotó: Răzvan Zinică

A turulmadárként ismert kerecsensólyom, valamint a kék vércse védelmének szigorításáról döntöttek a vándorló vadon élő állatfajok védelméről szóló nemzetközi egyezmény (CMS) tagállamainak 10. konferenciáján, a norvégiai Bergenben.

A kerecsensólyom világállománya – a magyarországit kivéve – az elterjedési terület egészén 32 százalékkal csökkent az elmúlt 19 évben. A legfrissebb adatok szerint a világállomány döntő hányadát adó ázsiai állományok ennél lényegesen nagyobb arányú hanyatlást mutatnak. Ahhoz, hogy a jelenségnek gátat szabjanak, szigorú védelmi intézkedésekre és az érintett országok szoros együttműködésére van szükség.

A nemzetközi védelem szigorítása jelentős magyar sikernek számít: a javaslatot Magyarország dolgozta ki az Európai Unió magyar elnöksége idején – írta közleményében a magyar Vidékfejlesztési Minisztérium. A magyar javaslatok kidolgozásában és a nemzetközi tárgyalásokban a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szakértői is részt vettek.

A szigorítást a tagállamok hosszú tárgyalások után fogadták el, a javaslat végül közös EU-tervezetként került a nemzetközi egyezmény konferenciájára.

Magyarországon az 1970-es években az állomány a kipusztulás szélére került, de a több évtizedes elkötelezett természetvédelmi munka eredményeképpen ma már a világtrenddel ellentétben lassan növekszik. Jelenleg 145 pár költ Magyarországon.

Az állomány alapos felmérése és a védelmi intézkedések mielőbbi megvalósítása érdekében a konferencia döntött a Kerecsensólyom Akciócsoport felállításáról, amelynek fő feladata a globális kerecsensólyom-védelmi terv kidolgozása, majd ennek folyamatos megvalósítása.

A tanácskozáson a kék vércse legszigorúbb védelmének elrendeléséről is döntöttek. Az erre vonatkozó javaslatot – a kerecsenhez hasonlóan – Magyarország dolgozta ki, és az Európai Unió nyújtotta be. A lépést Ukrajna is üdvözölte. Ukrajna és Magyarország ad otthont a faj legjelentősebb európai állományainak.

Forrás: MTI

Címkék: , , ,

0 hozzászólás

Szólj hozzá!